20.

Ahogy Tomi beesett a kapun, úgy érezte, mint aki még pont átért a leszakadó híd lécei közt a túloldalra, mint akit üldözött egy tébolyult tekintetű oroszlán, és még időben be tudott ugrani a dzsipbe. Mármint nem az oroszlán.
A Fuji minden sziklája szakadt le a lelkéről, hogy végre vége ennek a szörnyű éjszakának, felmehet, bemászhat az ágyába, és szopogathatja egy kicsit a párna csücskét. Nem is. Arról biztos újra Anna jutott volna az eszébe, és akkor megint a hátán csorgott volna a verejték.
Halkan nyitotta a bejárati ajtót, nehogy meghallja az anyukája, aki ilyekor általában még éberen garázdálkodik a lakásban, és olyan halkan surrant a szobájába, hogy még véletlenül se vegye észre senki. Az ajtó becsukása ugyan kicsit hangosra sikeredett, de nem követte senki megjelenése, úgyhogy viszonylagos biztonságba került a külvilágtól. Lezuttyant az ágy elé, megdörzsölte a homlokát, és bámulta a szekrényt magával szemben, ahová kiskorában gyakran bebújt, mikor sok volt neki a valóság.
Végiggondolta, mennyi munkával járna kigórni két öl ruhát, hogy beférjen, és magára csukhassa az ajtót, és már fel is állt volna, hogy nekikezdjen a műveletnek, ha nem fut át az agyán egy hirtelen elhatározás.
Márpedig. Új. Életet. Kell. Kezdeni.
Ez így nem állapot.
Hogy vágyakozik már mióta egy lány csókjára, aztán megadatik, és tessék, ő gyakorlatilag kómába esik, és az se lenne meglepő, ha holnap hozná a postás a rokkantnyugdíját.
Megint megdörzsölte a homlokát, mintha a szorító fájdalom ettől elmúlhatna, és a táskájáért nyúlt, amiben még ott hevert az utolsó tanítási napra vitt minden könyve. Mások persze az utolsó héten már nem vittek semmit az iskolába, de nála még ott volt a kémiakönyv, a teljes tolltartója, és még egy fél májkrémes zsömle is.
Ezen is azonnal változtatni kell.
Nem, nem a zsemlén, az végülis a kisebb baj. Megtalálta időben, nem? Még csak kicsit érdekes a szaga, valószínűleg semmi baja sem lesz Buksinak tőle. Kinézett az ablakon, rálátott pont Buksikutya házának tetejére, és egy férfiasan tökéletes dobással a táljától másfél méterre ledobta a szendvicset. Majd hogy örül Buksi, ha megtalálja! Azt fogja hinni, istenek jártak arra.
Visszahajolt, és lehúzta a redőnyt. Újabb hangzavar, be is húzta a nyakát, felfigyel-e rá valaki, dehát tulajdonképpen kit is érdekelne, hogy lehúzza a redőnyt, senki se gyanakszik, hogy a lelkében most egymással harcol a régi Tomi és az új.
Többé nem lesz eminens. Persze megmarad az "dolby digital" átlaga. Nem is lehetne máshogy, mostanában akkor is beleragad a fejébe egy ötös erejéig minden, ha nem is tanul. Valahogy ezért érdemelte ki, hogy a végösszegző osztályfőnöki órán a tanárnőjük azt mondta, ennyi ötöst felesleges is átlagolni, maradjanak abban, hogy 5.1-es az átlaga.
De mától lazábban veszi a dolgokat. Nem áll fel elsőként, ha leesett a kréta, és nem tesz például olya dolgokat sem, hogy tanul a legeslegutolsó kémia órára. Akkor már amúgy is elég azoknak, akik addig egyre se tanultak.
Ami pedig a legfontosabb. A legfontosabb az egészben.
Szerez valakit. Egy lányt. Egy barátnőt.
Kell valaki, aki motiválja, hogy kinője ezt a bugyuta elsőosztályos viselkedést, csak az a bökkenő, hogy amíg nem nőtte ki, a bugyuta elsőosztályos lányok se állnak vele szóba.
Milyen érdekes, hogy alaphangon mindekinek egy Totó vagy egy Isti a zsánere. Ő meg álljon a futottak még kategóriában, és nézze, hogy a futottak-még lányok is elhajtják a susnyásba a hozzá hasonlókat, mert mindenkinek a rosszfiú, vagy a helyi vagány csávó kell.
Természeténél fogva pedig ő sem rosszfiú, sem pedig helyi vagány csávó nem lehet. Mondjuk talán az utóbbi esetleg lehetséges lenne, ha elköltöznének egy másik városba, egy olyanba, ahol rejtélyes módon vagy egy srác se lakik, vagy mind pancserebb nála.
Hozzászokott a szeme a sötéthez, és kicsit elszórakozott azzal, hogy a CD-i meg DVD-i címét próbálta kivenni a polcokon. Ezután ropogtatta a lábujjait, majd felállt, hogy elmegy zuhanyozni, de megcsörrent a telefonja, a kijelző pedig Anna számát írta ki.
- Otthon vagy már? - kérdezte a lány.
- Nem sokkal utánatok hazajöttünk mi is. - válaszolta ő.
- Tényleg? Akkor megyek mindjárt, és ráírok Kingára. - mondta Anna, majd csak úgy mellékesen hozzácsapta: - Ki vagy, mi?
- Kicsit. De elhatároztam, hogy kemény leszek. Tudod, nem sokra emlékszem a csókból... - kezdte ő, de a lány közbevágott.
- Olyan rossz volt?!
- Nem.. csak váratlna, na...
- Pedig direkt azért szóltam délután, hogy felkészülhess idegileg. Vagy nem vetted komolyan?
- Nálad sose lehet tudni. Vagy azt hittem, hogy akkora állat vagy, hogy mindeképp megteszed, vagy azt, hogy akkora állat vagy, hogy nem.
- Mindet értek. Szóval, folytasd. - adott engedélyt a korábbi mondat kifejtésére Anna.
- Csak azt akartam, hogy most már kell egy barátnő. Megadtad a végső lökést.
- Eddig az hiányzott? - kérdezett Anna, és Tomi szíve megremegett. Milyen igaz. Eddig se az elhatérozással volt a baj. Mondjuk sok példa nincs rá, de ment már ő oda udvarolni lányokhoz. S jöhetett is vissza ugyan azzal a lendülettel.
- Majd most. Igen. - mondta.
- Tök király lenne, ha lenne barátnőd, jó srác vagy! - adta meg a kegyelemdöfést Anna, búcsúzott és letette.
Jó srác! Köszi. Sose nyer a jó. Már csak ezért is kamu minden mese. A valóságban mindig az első szakadt gitáros visz a lányt, a kocsit meg a fele királyságot. A legkisebb herceg meg szívja a fogát, és hajnali kettőig Walking Dead-et éz, mert tök érdekes, hogy négyzet alakú a zombik pupillája, pont, mint a kecskéknek.
Pont mint a kecskéknek.