52.

Két jól elkülöníthető csoportra oszlottak a gondolatok Márkó vörösesbarna kis kobakjában. A) halmazba tartoztak a "minden rendben lesz Kingával, szeret téged és most már ő is tudja, csak egy idióta személyiségzavaros picsa"-féle gondolatok B) halmazba pedig a "te vagy egy idióta személyiségzavaros fasz, hogy azt hiszed bármi lehetséges ezen a Földön ami a te javadat szolgálja"-félék.
Hallgatta a többieket és próbált egy metszetet létrehozni a két halmaz között, amiben egy kicsit lenyugodhat, de nem az ő asztala volt a matek. Nekidőlt a kilométerkőnek, tüntetőleg nem nézett Kinga és Anna felé, elvegyült a többiek között és igyekezett az agyát is elvegyíteni a többiek hülyeségein. Nem is maradt sokáig, nehogy megint valami elhamarkodott baromságot csináljon, szóval egyszer csak elindult hazafelé.
Otthon csend volt, fura csend, az a fajta, mikor megakad a media player aztán hirtelen beleüvölt a füledbe újra a leghangosabbra állított zene.
Benyitott az előszobába, lassan, szinte biztos volt benne, hogy a konyhában majd az a jelenet fogadja, amit már annyiszor részletesen lefestett az apja, anya majd fekszik a kövön hátában a legnagyobb kés.
Odabent is csend fogadta, csak egy munkamániás rigó füttye hallatszott be kintről. Nem volt kedve körbenézni, pedig az lett volna a helyes, legalábbis máskor azt tartotta volna helyesnek, ha túl nagy a csend, utánajár, hogy ha valaki épp haldoklik, hívhasson mentőt. Most viszont nem akart, egyszerűen nem volt hozzá kedve.
A lépcsőről ugyan még lenézett, lát-e valahol mondjuk vértócsát, de aztán inkább mégiscsak felment a szobájába és Diablo-zott, amíg már nem is pislogott, és úgy érezte magát, mint mikor oviban egyszer elhasalt a homokozóban és tele ment a szeme homokkal.
Akkor megint fülelt egy kicsit, hall-e valamit, bármit, de addigra a rigó is hazament. Lassan sötétedett kint, a két napja leengedett redőny rácsait félretolva kinézett. A lámpák nem égtek még.
Zavarta ez a csend, sokkal jobban, mint mikor hazaért, lement a konyhába, a lépcső nyikorgott a talpa alatt és esőszagot érzett, pedig nem esett, csak tegnapelőtt. A lépcső aljában el volt mozdulva a szőnyeg, nem emlékezett, hogy ő rúgta-e fel, vagy valaki hazaért-e azóta, hogy ő felment. Visszament az emeletre és benézett az ellenkező oldali szobába, ahol az apja szokott aludni, ha valamin annyira összevesznek az anyjával, hogy még aludni sem bírnak egymás társaságában.
Halkan nyitott be, mint egy betörő, s bár félhomály aludt az egymásra pakolt párnákon és az épp-hogy-csak összehajtott ágytakarón, elsőre látta, hogy senki sincs odabent.
Visszasietett a konyhába újabb lépcsőnyikorgás kíséretében. Senki nem volt az egész házban, egy apró zajt sem adott semmi sem ki rajta kívül.
Benézett a hűtőbe, volt bent kétféle sör meg egy üveg tonik, ehető nem igazán. Ha csak nem számítjuk azt a 14 éves krémet, amit valamikor kiskorában írt fel neki az orvos, és azóta is ott éldegélt az alsó polcon.
Nem is volt éhes.
Kiment az udvarra hátul, leült a lépcsőre és csak úgy bámulta a füvet meg a fákat. A szomszédból sem jött zaj, már arra gyanakodott, hogy megsüketült, de akkor megcsörrent a telefonja.
- Hová lettél? - kérdezte Kinga.
- Haza lettem. - vigyorgott ő. A lány hangjától jobb kedve lett. Vagyis, hát lett kedve.
- Észre sem vettem! - sóhajtott Kinga.
- Vak vagy. - mondta ő és körbenézett, nem-e jött közben át a lány, hisz csinált már olyat, simán belépett a kapun, ha egyedül voltak mindketten és megosztották egymás közt a magányt. - Nem jössz át? Nincs itthon senki. - Kinga habozott a vonal másik oldalán.
- Már elég késő van, lassan haza kell menni. - mondta végül. Ő bólogatott, pedig az úgyse látszik. - Holnap találkozunk, csak nem tudtam mi lett veled. - tette hozzá a lány, búcsúztak és letették. Márkó mélyet sóhajtott. Bárcsak meg lehetne érteni Kingát!
Hogy lehet egy ennyire egyszerű dolgot ilyen bonyolulttá tenni? Ha az ember végiggondolja, nincs sok variáció. Szeretsz? Igen? Nem? Mégis, most, hogy a kérdés már neki lett szegezve a lánynak, igen is meg nem is elhangzott és most áll a talán kellős közepén.
Nyílt a kapu, majd a bejárati ajtó, hangok bentről, hazaért valaki. Nem volt kedve bemenni még. Egyre rosszabbul látott a sötétségben, de inkább azzal játszott, hogy mik azok a pontok, amiket még lát a szürkületben és az idő múlásával miket nem. Újabb kapunyikorgás, majd a bejárati ajtó is csapódott, aztán veszekedés.
Hát kellett ezt úgy várni?
Felállt, lesétált az udvar végébe, megszemlélte az elvadult szőlőt, ami a kerítésre futott fel. Emlékezett, hogy kiskorában egyszer-kétszer még meg-megvágta az apja, de azóta csak gazként kapaszkodnak az indák a drótok közé. Két biciklis ment el a kapu előtt, a földút felé, hallotta a kerekek surrogását. Már tényleg sötét volt, odabent hangosan csattantak egymásnak a cifrábbnál cifrább kifejezések, de villany nem égett. Talán fel lehetne surranni elől, halkan, úgy, hogy senki se vegye észre. Vagyis, inkább, hogy ő ne észleljen sokat a vitából.
Előrement a bejárati ajtóhoz, benyitott és rezzenéstelen arccal felsétált a szobájába. Becsukta az ajtót, ráfordította a kulcsot és leült elé.
Amíg a szeme megszokta a vaksötétet, csak rázta a lábát, valami ütemre, amit valami dal adott, amit napközben hallott, de aztán a dallamot lecserélte egyetlen érzés.
Kinga!
Kérlek. Kérlek. Kérlek. Légy az egyetlen jó dolog az életemben.

51.

Éjszaka Jázmin Istivel álmodott.
No semmi korhatárosra nem kell gondolni, kedves olvasó, csak egy zagyva történetre, amiben néha felbukkant a fiú. Mégis elég volt, hogy Jázmin hideg verejtékben ébredjen.
Kinézett az ablakon, a Hold épp benézett, ettől kedvet kapott felülni. Jobban kihúzta a mocsadék cicás függönyt és élvezte, ahogy langyos szél fúj az arcába.
Holnap jobb idő lesz, az ég derült, sehol egy felhő.
Egy lélek sem mozdult az utcán, még a kutyák is némák voltak, még egy árva bagoly sem huhhantotta el magát. Túl nagy volt a csend.
Jó lett volna sétálni egyet, vagy legalább kimenni a kertbe, de itt aludnia kellett (volna) mert már napok óta hajnalig fent volt, és nem kockáztathatta meg, hogy fáradtságát látva apa ne engedje ki egy darabig.
Még ha Istinek fogalma sem volt róla, mit érez, jó volt vele lenni, a közelében. Talán így volt a legjobb. Minden más eshetőség beláthatatlan következményeket hozhat magával, amikkel még túl gyenge szembenézni.
Visszafeküdt és csak tíz körül tért magához reggel. Még pizsamában volt, mikor Anna meglátogatta, de egy csöppet sem érezte magát alulöltözve, mert a lányon csak egy kis fekete sort volt egy kis fekete toppal.
- Sanyó ki fog esni a szemén, ha meglát. - mondta Jázmin, de Anna csak elégedetten mosolygott, tudatva, ez a nem titkolt célja. - Meddig mennél el? - kíváncsiskodott Jázmin és alaposan végigmérte a lányt. Oké, nyár van, meleg, ő meg szerelmes, biztos nem túlzás az ilyesmi.
- Félre ne érts, ez nem kurvulás. - emelte fel a mutatóujját Anna. - Ha van fiúd, akkor csak szimplán tetszeni akarsz neki, és nem kurva vagy. - Jázmin belegyezett, bólintott párat, majd hozzátette:
- Kit győzködsz? Engem, vagy magadat? - Anna hátradőlt az ágyon.
- Felbasztam magam reggel. - jött a vallomás. - Fel akartam venni azt a kínai jeles ruhámat, ami hátul olyan király azokkal a szalagokkal. De aztán eszembe jutott, hogy azt a ruhát Totó szerette rajtam és hogy igazából tippem sincs, mi tetszene Sanyónak. - Jázmin barátnője mellé dőlt az ágyra.
- Van egy történet, ami egy fiúról és egy lányról szól. - kezdte, de Anna közbevágott.
- Több is van.
- De ebben a fiú Sanyó a lány meg te vagy, csak nem akarok konkrét lenni, hogy ne tudd, hogy beszólok. - csóválta a fejét Jázmin.
- Ó. Értem, kérlek folytasd. - vigyorgott Anna és csendben várta a folytatást.
- Sanyónak az tetszik rajtad, ami rajtad van, mert neki igazából az tetszik, ami a ruhádban van. Vagyis te, na. Régen beléd van esve, csak te egy vakparaszt vagy. - magyarázta Jázmin és közben hadonászott. Anna lefogta a kezét, majd így szólt:
- Tudom, tudtam. De...
- Nem sejtetted? - ezen nevettek egy kicsit.
- Nem érdekelt. Túlságosan szerettem Totót, azt hiszem, a világ is megállhatott volna, az se érdekelt volna. - folytatta Anna, majd sóhajtozott egy kicsit. - De elmúlt.
- El?
- El, és baromira idegesítő érzés. - itt magára húzta Jázmin virágos plédjét. - Azért nincs ma rajtam ruha. Hülyeséget akarok csinálni.
- Mármint? - Jázmin izgatottan bújt barátnője mellé. Ő nem fázott ugyan, de úgy érezte, olyan titok következik, ami nem kerülhet ki a pléd alól.
- Azt akarom, hogy Sanyó ne akarjon elhagyni. - sóhajtott ismét nagyot Anna.
- De nem akar... - húzta össze a szemöldökeit Jázmin. Kezdte elveszteni a fonalat, pedig igazán még fel sem sikerült vennie.
- De akarhatna, mert én is kiszerettem Totóból, pedig az... az igazi volt! - Anna a hasára fordult és meggyomrozta a kispárnát. Jázmin gondolkodott. Igazi lehet az a szerelem, ami egyik pillanatról a másikra elmúlik, ha jön egy másik? Lehet, hogy vele is megtörténne, ha bele tudna szeretni más fiúkba Isti mellett. Szerencsére nem ismert potenciális alanyokat.
- Akkor lehet, hogy az igazi egy hülyeség, nem? - Anna felemelte a fejét és morcos arcot vágott.
- Nem lehet az. Akkor egy nagy átbaszás a világ. Se mikulás, se Jézuska, se Isten, se szerelem? Akkor mi van?
- Nem mindegy? - kérdezte Jázmin. - Ne azon jártasd az eszed, hogy mi volt, vagy lehetett volna, vagy mi lesz, hanem, hogy mi van. - Anna bólogatott, aztán a semmiből megszólalt a legkomolyabb hangján, amije csak volt:
- Le akarok vele feküdni. - Jázmin óriásira nyitotta a szemeit. Hogy mit akar?
- Hogy mit akarsz? - izgalmában minden mondat duplázódott benne, egyszer felvillant az agyában, aztán putty, ki a száján.
- Nem tudom. - Anna felült és kiropogtatta a nyakát. - Gondolom, ha megtesszük, egy darabig nem fog akarni elhagyni.
- Hát te hülye vagy. - suttogta Jázmin a párnákra hajtva a fejét. - De annyira!
- Fogd be. Szar egyedül. - Jázmin barátnője homlokára csapott.
- De nem vagy egyedül! - Anna bólintott.
- Most. De ha elhagy, egyedül leszek, érted? Nem élnék, ha szeretném Totót, és ott lenne, ha elmúlna ez az egész. De most kettő közt vagyok. Totót már nem szeretem, Sanyót még nem.
- És miért kéne függnöd egy sráctól is? Itt vagyunk mi neked. - Anna nem egyszerű eset, de azért ekkora hülyeség még tőle is teljesítmény.
- Nem függök senkitől sem! - csattant fel Anna, felugrott és az ablakhoz sétált.
- Ugorj ki, ez az! Megoldás mindenre! - legyintett Jázmin. Anna felnevetett.
- Ott van Isti! - mondta és az utcára mutatott. A fiú Jázminék kerítése előtt állt, mint aki nagyon be akar csengetni. Jázmin odaugrott az ablak mellé és figyelt, a két lány mozdulatlanul várta, míg Isti rászánja magát és becsenget, de végül tovább ment.
- Szerinted tudja? - suttogta elhaló hangon Jázmin.
- Mit? Hogy szereted? Akkor se esne le neki, hogy ha bazinagy betűkkel kiírnád a szobája falára. - igaza volt Annának, de azért nehéz volt elhinni. Jázmin leült a pamlagra és kinézett az ablakon. Jó idő volt, pont mint ahogy éjszaka gondolta.
- Jobb lenne, ha valami csoda folytán rájönne és megoldódnának a bajok. - futott át az agyán, de nem mondta ki, nehogy Anna buzdításnak vegye. Mikor elindultak a pályára, megnyugodott egy kissé, mert Isti csak a kutyaoltásról szóló papírokat hordta ki diákmelósként.
De a megnyugvás körülbelül itt véget ért, mivel ahogy kiértek a többiekhez, Isti egyszer csak odalépett elé és szélesen mosolyogva ennyit mondott:
- Jázminhercegnő, megtaláltátok a papírt a kutyaoltásról? Nem bírtam berakni a postaládába, csak betömködtem alulról! Nem esett ki? - Jázmin persze a végét nem hallotta, sőt egész pontosan csak az elejét hallotta és elveszett a srác mosolyában. Barátnői figyelték, hátha történik valami, de persze csak annyira, hogy senki illetéktelen ne értesüljön a dologról.
Miért jó már az is, ha hozzá szól?
Hogy lehet ennyire beleesni valakibe?
Nem lehet ezt idegekkel bírni.
Csak bámulta bambán és vigyorgott.
- Na, megvan? - sürgette a srác, és neki végig kellett pörgetni az agyát az elhangzottakon, de nem emlékezett semmire. Az agymanó a fejében feladta a munkát, lekapcsolta a villanyt és hazament.
- Nem tudom. - suttogta a lány. Isti értetlenül állt az eset előtt, de aztán abban maradt magával, hogy biztos kiesett, vagy ilyesmi. Egy papírfecni nem túl életképes egy postaláda alsó csücskébe csíptetve.
- Este elviszek még egyet! - Jázmin nyakába hideg vízként csobbant a felismerés.

50.

Lassan szürkületbe fordult a délután, a seszínű felhők egyre sötétedtek és nem azért, mert vihar közelgett. Hűvös szél zörgött a hársfák között, elcsendesedtek a környező utcák, mindössze egy kóbor kutya zaklatta fel a kapuk mögött az unatkozó házőrzőket.
Totó kiállt a játékból megint. Nem volt az igazi a térde ma, minden nagyobb ugrás után percekig sajgott, és mostanra már lépni is fájt. Nekidőlt a palánknak, de nem csatlakozott a lányok beszélgetéséhez, csak nézte a meccset, csendben.
Tomi nem lenne szar, ha nem lenne ilyen gyámoltalan. Könnyű elnyomni az akaratát, pedig nincsenek rossz ötletei. De persze, hogy Robi és Isti csapatában kuss lesz a neve. Krisztián magas, de töketlen, passzol össze-vissza, semmi taktikája. Ha itt lenne Maki, most fogadhatnának, melyik felállás a rosszabb.
Sanyó meglepően jól játszik, pedig az ember azt hinné, eltereli ez a fenenagy szerelem a figyelmét. Vagy pont ez az, bizonyítani akarna? Ki tudja. Ki érti!
Kis nyamvadék, annyira más, mint azok a srácok, akik Annának tetszenek. Teljesen más, mint ő. Felsóhajtott, rágó után kutatott a zsebeiben.
Mióta Anna Sanyóval van, jobban emészti magát, mint akkor... azon a réges-régi télen. Sosem gondolt még arra, hogy különböző dolgok fájhatnak-e ugyanúgy, és annyi fájdalmas emléke volt, hogy szinte már immunisnak érezte magát velük szemben, de most először úgy érezte, megszakad a szíve. Nem akart egyedül maradni.
Mindenki eltűnik, akihez kötődik, hirtelen és visszavonhatatlanul.
Persze ez nem azon a télen kezdődött, sokkal korábban, talán mikor még négy se volt, csak egy kis pisis, aki semmit sem értett abból, miért nem jönnek haza többé a szülei.
Nem értette ezt az egészet magában, mintha ez nem is fájt volna, mintha már csak Anna meg az a tél öt éve, csak az lüktetne a mellkasában.
Fájt.
Megropogtatta az ujjait, szinte hátratörte őket, és csak az billentette ki a gondolatai összegabalyodott szövevényéből, hogy Jázmin széthúzta a két kezét, látni sem bírta ezt az ortopéd előadást.
- Nem vagy gumiból! - morogta a lány. Rámosolygott.
- Mert nem hagyod! Hídba is lemennék, ha hagynád. - Anna biztatni kezdte, de aztán inkább leugrott a vasról és ő maga csinált egy hidat. A lányok megcsodálták.
- Egyszer úgy fogsz maradni. - sóhajtott Kinga, aki körülbelül annyira volt kecses, mint egy lavór víz.
- Ne félj, hazagurítalak! - kiabált le a pályáról Isti, de Anna nevetni kezdett és majdnem fejre esett.
- Látod, Annát is ki akarja nyírni, te sem jutnál jobb sorra! - fonta karját Jázmin karja köré Kinga. A lány megcsóválta a fejét.
- Te beszélsz! - Eszter megpaskolta mindkettőjük fejét:
- Mazochisták társasága! - de aztán rájött, hogy ő is közéjük tartozik. - Mind azok vagyunk! - tette hozzá beismerően. Totó helyeselt.
- Emberek vagyunk, hát mazochisták. - még legyintett is hozzá. Anna idő közben újra csatlakozott hozzájuk, barátnői készséggel leporolták a hátát ott, ahol földet ért.
- Én nem vagyok mazochista? - kérdezte, ő is az akart lenni, nem elég, hogy szép szó, hanem még mocskosul is hangzik.
- Te is ember vagy. - nyugtatta meg Totó. - Bár mondjuk te inkább szadista vagy. - elgondolkodott, milyen pszichiátriai kattantsággal tudja még fokozni, de aztán csak ennyit mondott: - Köztünk a helyed! - aztán tovább hallgatott. Sanyó biztos megint figyel, elég egy kis hülyeség és már megint ideugrik habzó szájjal. Pedig elég lenne gonoszul ránézni és máris kettétörne. De kár, hogy ránézni sincs kedve!
- Holnap este mit csinálsz? - Totó összerezzent, olyan hirtelen termett mellette Krisztián és olyan váratlanul szegezte neki a kérdést azon a fura hangján.
- Bocsi, de nem jössz be! - válaszolta. A lányok felnevettek, Krisztián vállon lökte.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy mész-e valahova? Unatkozni fogok.
- Nélkülem? - Totó megrázta a fejét, hogy helyre kerüljön a beszélgetés és végre értsen valamit.
- Maradj már! - morrantotta Krisztián.
- Jól van. Szóval. Lássuk csak, mi lesz holnap... - dörgölte meg a szemét Totó. - Gondolom vagy itt fogok játszani, vagy valami lesz Makinál... de nem tervezek semmit. Kielégít a válasz? - Krisztián az állát dörzsölgette, mintha viszketne a borostája, ami ugyan nem volt neki, de azért igyekezett nagyon férfiasnak tűnni.
- Buli nem lesz?
- Csütörtökön?
- Nyár van!
- Neked! Az Y-ba felnőttek járnak. - Totó értett a kegyelemdöfésekhez. Krisztián összefonta karjait sérült kis lelke előtt.
- Pénteken? - Totó most már inkább hajlott kedves válaszra.
- Na jól van, pénteken velem jöhetsz.
- Kurva nagylelkű vagy! - morgott újra Krisztián. - Csak tudd, hogy azért akarok veled menni, hogy beengedjenek és ne faszozzanak a diákkal. Nem azért, hogy pesztonkálj.
- Megnyugtattál, egye fene! - vigyorgott Totó. Tőle soha nem kértek diákot, soha nem is volt nála. Ha fiatalnak kellett tűnnie, mindenkit meggyőzött a húsz piercingje, a felnyírt haja meg a tetkói, mert mindenki idióta kis hülyének könyvelte el. Ha idősebbnek kellett tűnnie, akkor meg pont visszafelé sült el a dolog, mindenki arra gondolt, hogy ennyi lázadást egy iskola se tűrne el, nyilván felnőttről van szó.
Pedig, csak Totó volt, aki épp, hogy csak 18 éves. Régebben néha megfenyegette az igazgató, hogy első adandó alkalommal kivágja, amint nem lesz kiskorú, de aztán leszokott róla. Nem volt Totó rossz gyerek, csak érdekes, mire az emberek megértették volna, általában már semmi közük sem volt egymáshoz.
Igyekezett meglépni a kapcsolatok elől, nehogy a másik fél hamarabb lépjen meg és ő maradjon egyedül. Szerette, ha nincs köze másokhoz sokáig. Közelről.
Anna, te átkozott picsa! Miért létezel? - bámulta Krisztiánt és nagyon próbált koncentrálni arra, mit mond, de nem ment.
- Jó, jó! - sóhajtotta végül és elindult hazafelé. Vagyis nem kimondottan haza, csak a hosszabb úton előre. A szeme sarkából még látta csókolózni a párt, de ez nem húzott sokat a csomón a mellkasában, csak tudomásul vette. Nem Sanyó fájt neki, csak a helyzet, és nem is tűnt véglegesnek, csak egyszerűen fájt.
Sétált lassan, pedig azt igazán nem tudott, minden kis lépést ki kellett erőszakolnia a lábából. Szeretett volna zenét hallgatni, de nem volt nála füles, hát hallgatta az este zajait. Addig kóborolt az ösvények között, míg a távolban fel nem gyúltak az utcalámpák, csak ekkor indult hazafelé.
Hallotta a pálya zajait, vihogást és a labda nekicsapódását a palánknak.
Túlságosan egyedül volt, úgy érezte, hogy a gondolatok megint rabul ejtik majd, el kellene őket még most csitítani, mielőtt újra győznek. Rágyújtott és megfordult, a pálya felé.
Csak, hogy ne legyen egyedül az emlékeivel.

49.

Kétségbeesett tiltakozás az egyik végen, világvége hangulat a másikon. A kettő között valahol együttérzés, részvét és sajnálat.
Kinga állt a káosz közepén, a szeme könnyes volt, a fülei vörösek és gyömöszkélte a kisujjait.
- Hogy az istenbe hoztad ezt össze?! - Tomi nem tudott hinni a hallottakban, nem látta a logikát, de nem is láthatta, egy csöpp értelem, nem sok, annyi sem volt a történetben.
- Nem igaz, ugye nem... ugye nem igaz? - állt Jázmin maga elé húzott öklökkel, mintha az elmebaj kiszabadulhatna Kingából és rá támadhatna. Kinga megrángatta a vállát. Legyen már vége ennek a napnak!
- Engem nem lepett meg. - sóhajtott Eszter lemondón.
- De hát engem is meglepett!! - nyöszörögte Kinga és ráborult a kilométerkőre.
- Nálad mindig lehet számítani valami ilyesmire. - magyarázta Eszter. - Éreztem, hogy most sem lesz egyszerű.
- De hogy... ennyire?! - rázta a fejét értetlenkedve Tomi. - Esküszöm, nem értem! - Jázmin a vállára tette a kezét, hogy biztosítsa, nincs egy árva pont sem, amit érteni lehetne. Nem elég, hogy Robi önmagában egy faszkalap, de Anna esküdt ellensége is, aki pedig Kinga legjobb barátnője. De hogy még csak ennyire se legyen egyszerű a dolog, Robi legjobb barátja meg Kinga esküdt ellensége. Halálra van ítélve még a gondolat is.
- Mennyire? - kérdezte közben Jázmin, hogy legalább egy enyhítő körülményt sikerüljön kicsikarni a lányból.
- Mennyire tetszik? - kérdezett vissza Kinga, de a rózsaszínesedő fülei megint vörössé váltak, szóval ennyit az enyhítő körülményekről. Jázmin bólogatott.
- Mondjuk egy tízes skálán. - tolta a képbe a matematikát Tomi. Kellett valami biztos pont ebben az őrült helyzetben, amibe bele lehet kapaszkodni, egy végső mentsvár. Érzed, kedves olvasó, mennyire kétségbeejtő az a helyzet, mikor a matematika okoz megnyugvást? Még ha Tomi szerette is. Kinga elgondolkodott, ez egy nehéz válasz lesz!
Tudta ő fent felsorolt ellenérveket, de ha egyszer tényleg jól esett ránézni erre az ősemberfejű törpére?
A tíz túl sok. Tízet nem kaphat az, aki elsőben az osztálykiránduláson tarkón vágott egy lányt a csillagvizsgálóban, pont mikor az belenézett a teleszkópba és ettől egy hónapig olyan monoklija volt, mint egy pandának! Az egy kevés. Ha már egyszer bevallotta a barátainak, egy nem lehet, mert elverik. Egy gyufa miatt senki nem hívja ki a tűzoltókat! A kilenc is sok, kilencet csak az kaphat, aki esélyes a tízre. De az nem lehet esélyes a kilencesre se, aki bedobott Márkó pólójába egy darazsat tavaly nyáron! A kettő is kevés. Kettőt nem kaphat, ha már hazakísérte a múltkor. Tök jófej volt, kettőnél többet érdemel. Háromnál is. Mert még Facebook-on is ráírt. Meg ilyenek. A nyolc soknak tűnik, de olyan helyes, ahogy az ugrálástól kócos lett a haja, így olyan, mint egy mosómedve.
Négy? Négy... Ha isten ne adja Jázmin meg Isti összejönnének, talán vele is kedvesebb lenne és akkor Robi se lenne olyan gáz a többieknek. Megismernék. Vagymi.
Hét, hat, öt. Az öt olyan nesze semmi, fogd meg jól... Mindenkit bepánikoltatott aztán mondja azt, hogy vagy igen, vagy nem? Hat vagy hét? Ő 21-én született. Kettő meg egy az három. Robi harmadikán született. Három meg három az hat.
A többiek várakozón néztek rá. Sok időt hagytak, ennyi idő alatt igazán el lehet dönteni, hogy mennyire!
- Hat. - sóhajtott fel végre Kinga. Tomi megdörzsölte a homlokát. Kinga eddig mozdulatlanul feküdt a kilométerkövön, igazság szerint azt hitte már bele is halt a nagy gondolkodásba, és most úgy érezte, jobb is lett volna. Hat az rengeteg! Márkó meg fog bolondulni.
- HAT!? - Jázmin szinte felsikított, azért valahol remélte, hogy öt alatt maradnak.
- Hogy jött ki pont hat? - kérdezte Tomi és körbesandított, Márkó nem akar-e még csatlakozni hozzájuk. Sajnos akart.
- Nem akarod tudni. - feküdt vissza a kőre Kinga és rugdosott kicsit a lábával a levegőbe.
- Tényleg nem! - mondta Tomi, de addigra már Márkó úgyis odaért hozzájuk és amúgy is be kellett volna rekeszteni a beszélgetést.
- Mi hat? - kérdezte vigyorogva. Kinga felnézett rá. Ó ez az átkozott mosoly, hogy lehet ilyen feje valakinek? Sose hagyja abba? Így nem lehet megbántani. Most Tomira nézett, hogy mint Márkó legjobb barátja, hallgasson. Tomi visszanézett, pislogott két laposat, csak hogy tudassa a lánnyal, érti, mit akar, de azt nem pislogta mellé, hogy engedelmeskedik is. Nem akarta, hogy rossz legyen Márkónak, így is pont elég szar az élete, de a hat nagyon sok. Ha hét lesz, vagy nyolc, vagy kilenc, vagy tíz, vagy ne adj isten tizenegy, akkor úgyis kiderül minden és nem lenne szerencsés, ha a legrosszabb eredmény az első értesülésre érkezne. Be kell valahogy adagolni. De hogy?
- Csak Istiről beszéltünk. - mondta Jázmin, de magát is meglepte, hogy képes volt még ezzel kapcsolatban is falazni barátnőjének. Vetett egy "nem is tudod, mennyivel tartozol" pillantást Kingának, majd újra ökölbe szorította a kezeit. - Csak azt kérdeztem, hogy mikor ideális vallani és
azt mondták, hatkor. És már fél hat! - Kinga és Eszter elismerően néztek rá. Nem semmi fal! Akár a berlini!
- Ez most komoly? - kérdezte Márkó. Túl merész kijelentés, szinte hihetetlen, szinte átlátszó, szinte a ló másik oldala.
- Nem, csak poénból! - mentette a menthetőt Jázmin. Még csak az hiányzik, hogy most emiatt idejöjjön Isti és az egész betyárbecsület öngólnak süljön el.
- Azt hittem már! - vigyorgott Márkó. - De én veled lennék! Szerintem jobb lépni, bármi is lesz a vége, mint csendben szenvedni. - Kinga leguggolt a kő mögé. Egy kicsit jó volt elbújni, a lelkiismerete két másodperccel később ért csak utána.
Persze Márkó rögtön félreértette.
Valószínűleg Kinga azért bújt el, mert belé van esve és nem akar vallani még. Túl korainak érezheti a múltkori után. Olyan édes! Leguggolt mellé.
- Mizu? - kérdezte.
- Semmi különös. - csóválta a fejét Kinga és egy ölelést akart, most azonnal, de Márkót megölelni nagyon nagyon nagyon helytelen lett volna. Hirtelen felugrott, de begörcsölt a lába és hanyatt esett. Isti a palánk tövéből megtapsolta.
- Mi van ma veled, csámpás? - kérdezte Totó, aki épp arra járt, követve a pattanó labdát.
- A körülmények áldozata vagyok. - morogta Kinga és feltápászkodott. Márkó nem segítette fel, csak röhögött magában. Igazából nem akarta megint túlzott nyomulással elrontani, de a lány csak annyit szűrt le, hogy: - Így? Akkor annyira nem is baj, hogy Robi jobban tetszik. - persze csak gondolta, de ahogy sikerült felállnia, visszament a palánkhoz, amire időközben feltelepedett Anna és pötyögött Sanyó telefonján.
- Elmondtam a többieknek. - mondta Kinga.
- Márknak nem, ugye? - kérdezte Anna. Ő megrázta a fejét. - Ne is. Várj még. Bármi megtörténhet. Néhány nap alatt is kiszerethet belőled. Vagy te abból. Ne. - és alig láthatóan Robi felé bökött.
- Nem vagyok belé szerelmes. - fonta össze a karjait Kinga. A fiúk megálltak pihenni, Totó és Krisztián rágyújtottak, Isti a labdán üldögélt, Robi mellette, Sanyó meg a vállait ropogtatta. A kilométerkő még mindig nagy népszerűségnek örvendett, az ott maradottak valamiről nagyon elmélyülten beszélgettek.
- Az jó. - bólogatott Anna. - Én meg nem szeretem Totót. - tette hozzá.
- Semennyire? - kérdezte Kinga.
- Nem érzek iránta semmit. - vágta zsebre a telefont Anna és barátnőjére nézett.
- Semmit? - kérdezett újra Kinga.
- Semmit. Közömbös. Idegen is lehetne. Fura.
- Fura. - egyezett bele Kinga. Nem találtak jobb kifejezést, pedig egyszerű lett volna, ott lebegett körülöttük, nemrég a saját bőrükön is megtapasztalhatták. Hűvös volt, zörögtek a fák levelei, fodrozódott egy pocsolya a palánk alatt, ott, ahol kis gödröt taposott a lábuk. Libabőrösek lettek, egyszerre, összemosolyogtak. Mintha tudták volna, hogy ki kell élvezni minden mosolyogtató pillanatot, a vihar előtti csend izgalmában.

48

Eszti viszonylag lenyugodott, mikor kiderült, hogy semmi feltűnő probléma nincsen, már ami Anna ijesztő röhögését illette, s tudta, hogy hugicája ki fogja bökni a titkát, szóval még csak kíváncsiság sem furdalta az oldalát. Mindez pedig tartott vala addig, míg Krisztián gyökér feje fel nem bukkant a távolban.
Néha jött két perc, mikor nem bánta volna, ha meg kell ismernie közelebbről, néha viszont a víz kiverte még a leghaloványabb gondolattól is. Tényleg, komolyan olyan gusztustalan dolgai voltak ennek a srácnak, amikkel ráadásul még büszkélkedett is, hát isten óvja a jövendő barátnőjét attól, hogy hírbe hozzák a hülyeségeivel. Megtévesztő az aránylag helyes arca meg a kimondottan aranyos csálé szemfoga. Mindenki azt hiszi elsőre, hogy ő az a srác, aki a középtájon ül a falnál és soha meg se nyikkan, és csak az osztályképről emlékszik rá bárki is, aki egy osztályba járt vele. Közben meg! Maga a megtestesült pornó Oscar-díjkiosztó megspékelve öt horrorfilm pornóverziójával.
Szerencsére elsőre beállt kosarazni, rá se nézett a lányra, csak ez elég bosszantó volt. Eszter összehúzta a szemeit, és úgy bámulta a fiú hátát, hogyha történetesen szupererő áll a birtokában, Krisztián nyaka most minden bizonnyal eltörik, de minimum körbeforog a feje, mint az Ördögűzőben a kiscsajnak.
Helyette azonban feléjük repült a labda, és bár tuti volt, hogy Totó elkapja még ültében is, a lányok mögötte sikítoztak egy sort és Eszter kicsit még állba is térdelte.
- Hát most aztán komolyan! – állt fel a srác és mérgesen nézett a lányra – Ajánlom a faszomat szíves figyelmedbe! – azzal felnyalábolta a labdát és beállt játszani, mire Krisztián kiállt, és le akart telepedni Totó helyére.
Ahogy erre Eszter rájött, leugrott a palánkról és lerángatta Kingát is. Jázmin jött magától. Krisztiánon azonban nem látszott csalódás, nekidőlt a vasnak és nekiállt töviről hegyire kifaggatni Tomit a randijáról. Eszti újra összehúzta a szemeit, de Krisztián pont látta, és nem értette a gonosz arcot.
- Haragszol? - kérdezte. Esztert váratlanul érte a kérdés, de kivágta magát:
- Csak nem akartam, hogy ezentúl mindenki a nyakába ültessen. - ez még igaz is volt, elég kicsinek érezte magát, mikor Totó aláült, és ő alig látszott ki mögüle. Jó, persze Totó akkora mint egy konyhaszekrény, ő meg mint egy kisebb komód, de akkor sem esik jól az ilyesmi.
- Tőlem ülhetsz az ölembe is, nem vagyok válogatós! - mosolygott Krisztián. Tessék, itt a mellékelt ábra, hát csak a vak nem látja, mennyire gáz ez a nyomottfejű! Eszter elhúzta a száját és annyira szeretett volna valamit mondani, amiből Krisztián rájön, hogy ha lenne is esélye, eljátszaná, igen-igen könnyedén.
A lányok elvonultak egy kilométerkő köré, Tomi pedig nagyon okosan így szólt:
- Te egy segg vagy. - Krisztián bólintott párat, rögtön tudta, hogy akinek nem inge, nem veszi magára, ámde neki sürgősen öltözködni kell.
- Ha Eszterrel akarsz járni, a legrosszabb úton közeledsz. - mondta Márkó.
- Hát mert te olyan kurvajó módszerrel csináltad Kingánál! - vigyorgott Krisztián.
- És úgy akarsz járni mint én? - kérdezte Márkó és megcsóválta a fejét, mint ahogy a nagyik meg nagypapák szokták, mikor megpróbálnak lebeszélni arról, hogy felállj a párkányra leverni egy ökölnyi darázsfészket egy légycsapóval. Krisztián nem válaszolt, csak bámult maga elé. Nem Márkóra kell hallgatni, nem Tomira, nem Robira vagy Sanyóra. Nekik nulla tapasztalatuk van és semmi érzékük a csajokhoz. De Totót érdemes lenne megfigyelni, mert neki bejött az élet. Isti is ért egysmáshoz, de azért ha már választani kell az ember Totót akarja példaképnek.
Totó a féltékennyé-tételt javasolta és nem jött be, Anna és Sanyó sokkal jobban vannak, mint eddig valaha.
Eszter pedig amúgy sem olyan lány, akikre Totó hatással szokott lenni. Totótechnikákkal csak pár napra lehet barátnőt szerezni, ha barátnőnek hívják ezt... Nem is emlékezett rá, volt-e valaha rendes kapcsolata a srácnak. Talán még nagyon régen, valami nyolcadikos. De akkor biztos még Totó sem volt ilyen.
Eszterre más módszer kell.
De kell?
Kell...?
Elbizonytalanodott. Kicsit összevisszák voltak az ő gondolatai is, nem csak Anna harcolt a másik énjével aznap.
Jó lenne járni Eszterrel, de máris?
Előtte talán egy kicsit szét kellene még nézni a piacon, mi akad még, ha az ember megváltozik és nem gusztustalankodik folyton. Eszter amúgy sem mondott semmi konkrétat, fel kell melegíteni a krumplistésztát, mielőtt az ember nekiáll befalni!
- Nem megyünk be valamikor a városba, oda, ahova Totó szokott járni? - kérdezte hirtelen és Márkóra nézett. Márkó meglepődött.
- Minek? - kérdezte bambaságából ocsúdva. Krisztián megrángatta a vállát. Ennyire értetlennek lenni!
- Nem akarsz Eszterrel járni? - nyitotta poháralátétnyire a szemeit Tomi.
- De akarok, meg akarok főpróbát is. Párat. - elvigyorodott. Tomi megcsóválta a fejét.
- Én nem akarok mással kezdeni. - rázta meg a fejét Márkó is, hogy a gondolat még csak bele se találjon. - Én szeretem Kingát, mással csak kamu lenne.
- És? - Krisztián nagyon szemtelenül tudott vigyorogni.
- Nekem a kamu nem megy. - zárta le a témát Márkó a maga részéről. Nem akarta egy percre sem elengedni a lehetőségét annak, hogy Kinga éppen miatta akasztotta ki Annát és egy halvány kis remény is van még. 
- Én sem megyek. Én most Lucával akarok valamire jutni. - magyarázta Tomi, de Krisztián megint elővette a szemtelen vigyorát.
- Téged nem is hívtalak. Ne haragudj, de kurvára rontod az ember esélyeit. - Tomi elhúzta a száját. - És nem azért, mert akkora Don Juan vagy, hanem mert azt hiszik, együtt vagyunk! 
- Nem csak segg vagy, fasz is. - sóhajtott Tomi és lemászott ő is a palánkról és a lányokhoz sétált. 
- Ugyanolyan fejet vágsz, mint Eszti. - mondta Jázmin. A srác nem válaszolt.
- Mostanában mindenki felhúz mindenkit. - mondta Kinga és barátságosan leszöszölte Tomi pólóját. 
- Kezdünk szétmenni, nem? Tavaly meg tavalyelőtt nem ilyen volt a nyár. - mondta Jázmin.
- Valami változott. - bólogatott Eszter. 
- Már nem vagyunk gyerekek és nem tudunk csak úgy játszani. - foglalta össze szakszerűen a dolgokat Tomi.
- Igaz. - bólogatott Eszter. - Tavaly még nem játszott be a szerelem. 
- De azért olyan sok mindent nem tud tönkre vágni, igaz? - kérdezte Kinga reménykedve nézve nővérére. - Ugye nem tud belebarmolni mindenbe?
- És ezt arra érted, hogy... - próbált értelmet adni húgának Eszter. Márkó messze volt, Robi és Isti messze volt, fontos barátok elég közel voltak, tökéletes alkalom vallani.
- De nem mondjátok el Márkónak! - mutatott körbe Kinga. A többiek bólintottak. A lány nyelt egyet. - De... másnak se! Aki most nincs itt, annak sose! - újabb tömeges bólintás.
- Ez az Annás dolog? - kérdezte a biztonság kedvéért Tomi.
- Az. - tördelte az ujjait Kinga, majd közelebb intette magához barátait. Összeért a fejük teteje, érezték, hogy Tomi körtés rágót rágcsál és hogy Jázmin kókuszos samponnal mosott hajat. Kinga nyígott egy kicsit, majd mikor Tomi bátorítóan megcibálta a karját, belevágott. - Tetszik valaki, aki nem Márkó. 
A buksik szétrebbentek, meglepett "ó"-kat, "gyó"-kat és "áá"-kat hallattak, majd újra összegyűltek Kinga buksija körül.- Ki az? - kérdezte Eszter izgatottan.
- Hát ez a gáz! - takarta el a szemeit Kinga. Úgy érezte bőgni kezd egy percen belül, és minimum egy órán át.
- Sanyó! Azért akadt ki Anna! - találgatott Tomi. Kinga tiltakozott:
- Nem!!!
- Isti? - kérdezte Jázmin, de csak a biztonság kedvéért, hiszen tudta, hogy ez esetben ő nem állna most itt.
- Nem... - tiltakozott Kinga, de örült neki, hogy a többiek találgatnak és nem kell neki kibökni azt az átkozott nevet.
- Én. - vigyorgott Tomi. Kinga kedvesen fejen csapta. - Akkor Totó. - mondta Tomi, de olyan hangsúllyal, hogy ha nem ő, akkor Totó, ez csak így lehet. Kinga nemet intett.
- Krisztián?! - hőkölt hátra Eszter. Krisztián feléjük nézett. Eszter rámosolygott, majd visszadugta a fejét a közös fejhalomba. - Remélem nem hiszi azt, hogy róla beszélünk.
- Róla beszélünk. - mondta Tomi.
- De nem! - mondta Kinga. Robi nagyon nem akart a többiek eszébe jutni. Úgy tűnik egyik barátja sem tartja őt ennyire elvetemültnek és ez addig megnyugtatta, míg nem jött rá, hogy mindjárt megcáfolja a hitük.
- Ismerjük? - gondolkodott hangosan tovább Jázmin. Körbenézett a külvilágban. - Maki? - jutott következtetésre.
- Nem ő. - sóhajtott Kinga. Azért ez már mégiscsak túlzás!
- Akkor ki az? - sürgette Tomi és felnézett ő is. Robi épp akkor nézett feléjük, miért állnak körbe olyan meghitten egy kilométerkövet? Összeakadt a pillantásuk. Robi kecsesen felemelte a középső ujját, majd mintha mi sem történt volna, visszatért játszani. - Baszd meg. - gyúlt fény az éjszakában. Kinga bólintott.
- Igen.
És innen már nem volt visszaút.

47.

Teljesen felzaklatta ez a délután Annát, csak ez a sétálgatás nyugtatta le, és Sanyó kezének babaszappan szaga. Megnyugtatta, hogy szagolgathatta, és a srác megesküdött, hogy nem kényelmetlen neki, hogy olyan fura pózban kell a kezét tartania. Nem is akart másra gondolni. Fogta a fiú kezét és szagolgatta. Ez a babaszappan illat teljesen Sanyó sajátja volt, főleg, mióta tudta, hogy Krisztiánnak macskája van, naponta kb. tízszer kezet mosott, Totó meg lezuhanyozott este, és ennyit volt hajlandó áldozni a higiénia oltárán.
Megölelte. Semmit sem érzett.
Próbálta helyrepakolni magában az érzéseit, Totót a Totó-mappába, Sanyót a Sanyó-mappába. Nem akart ezzel foglalkozni, de folyton belegabalyodott ebbe minden az agyán átsuhanó apró kis gondolat, és nem volt menekvés. Szagolgatta Sanyó ujjait, rá-ránézett a fiúra aki hablatyolt összevissza valamiről, és jól érezte magát vele. De aztán jött egy gondolat Totóról, minden érzés nélkül üresen, és ez kétségbe ejtette. Miért nincs benne az eddigi örök, zsibbasztó, gyomor-összeszorító fájdalom a srác iránt? Hova lett, mikor néhány napja még ott dübörgött a mellkasában? Miért nem érzi akkor most Sanyó iránt ugyanazt? Miért olyan egyszerű minden, amit felé érez? Miért nem tudja jobban bonyolítani annál, hogy „jó”? Ismeretlen terep volt neki ez az új világ, Totó nélkül. Szeretett volna visszaszaladni hozzá a palánk tövébe, és beszólni neki, hogy belérúgjon, hogy legalább fájdalmat érezzen, ne ezt a bosszantó, átlátható ürességet.
Megállt, de Sanyó még lépett párat, a keze ott maradt a lány szájánál, karja kinyújtva. Elmosolyodott, de Anna elbújt a tenyere mögé.
Valahogy eszébe se jutott, hogy az az ő keze, akármikor visszaveheti, behajlíthatja az ujjait és látni fogja a lány arcát, csak tovább mosolygott, és közelebb lépkedett.
- Mondd el. – mondta. – Tudom, hogy titok, és nem is adom tovább senkinek, de talán jobb lesz, ha elmondod valakinek. – Kinga hülyeségére gondolt, de Anna összezavarodott. Összehúzott szemöldökkel felnézett, majd megrázta a fejét. – Akkor csak próbálj megnyugodni. – rángatta meg a vállát Sanyó.
- Teljesen nyugodt vagyok. – hazudta Anna, de aztán így folytatta: - Te mit érzel?
- Hogy mit? – kérdezett Sanyó pontosítás reményében. Most már visszakapta a kezét, zsebre vágta és nagyon koncentrált a válaszra.
- Hát hogy velem kapcsolatban. – mondta Anna, és csak úgy hirtelen lezuttyant az ösvény szélére. Felhúzta a térdét, rákönyökölt és várt. Sanyó leguggolt elé, végigropogott a bokájától a csípőjéig minden ízülete, de nem akart nyüszíteni, amíg nem válaszolt. Letérdelt, ettől kiakadt egy becsípődés, így gondolkodhatott nyugodtan. Tökéletes választ akart adni, de nem találta a szavakat. Tudta, mit érez, de nem volt benne egészen biztos, hogy három és félnapnyi járás után hogy a helyes megfogalmazni. Még ha ez nála sokkal régebbi is volt, mint három és fél nap. Annára nézett, a lány türelmesen várt.
Körülbelül három percig bámulták egymást totális csendben, körülöttük zümmögtek a méhek és a legyek, de semmi más nem történt. Anna félidőben kezdett rájönni, hogy mi történhet most a srácban, de meg akarta várni, mit hoz össze, hogy aztán ő annak megfelelően válaszoljon. Remélte, hogy Sanyó nem tudja, benne mi zajlik, mert elég hajmeresztő volt neki is, hát még milyen hajmeresztő lett volna ennek a tökéletlen, szerelmes szerencsétlennek.
- Miért kellett ezt most megkérdezned? – kérdezte végül a fiú, és mellé mászott, leült és megfogta a kezét. – Három és fél nap után nem kérdezhetsz ilyet, főleg tőlem nem. Egyszerűen faszság. – Anna elmosolyodott.
- Bocsi, csak azért kérdeztem… - kezdte, de Sanyó félbeszakította.
- Akkor is faszság. – ő is mosolygott.
- Jó, tudom. Csak azt akartam tudni, te hogy fogalmaznád meg. – magyarázta Anna, és egy marék füvet hintett maguk elé.
- Azért olyan sok variáció nincsen. Mármint az én esetemben. De ezt tudod, szóval csak velem basztál ki, mert így még azt se tudom, te hogy csinálnád. – sóhajtott mélyet és szívből jövőt Sanyó. Anna a vállára hajtotta a fejét.
- Pont, hogy el akartam mondani. – Sanyó izgatottan fészkelődni kezdett. – Azért annyira nem lesz nagy durranás. – mosolygott Anna, mire a srác lelkesedése tényleg alább hagyott. – Azért annyira szar se. – mondta a lány, mire Sanyó újra felsóhajtott.
- Csak mondd már, ha elkezdted, mert megkattanok. – Anna bólintott párat jelezvén, hogy igyekszik, amint ki tudja mondani, belekezd.
- Tudod, hogy én nagyon szerettem Totót, ugye? – suttogta. Sanyó nagyon közel hajolt hozzá, hogy hallja, közben viszont úgy zakatolt a szíve, hogy azt meg Anna hallotta. Bólogatott. – Na az van, hogy nem tudom, hogy, de elmúlt.
- El? – nézett nagyot a srác. Erre azért a legmerészebb álmaiban sem tudott gondolni. Most Anna bólintott.
- El! Képtelen vagyok elhinni… Annyira felbasz! – hajtogatta összefont karokkal, mire a srác megmarkolta a vállait.
- De őt akarod szeretni ezután is? – Anna megrázta a fejét, hevesen.
- Akarja a rák! De ez… ennyi idő után baromi fura. – Sanyó összefonta a karjait.
- Nem lehet, hogy akkor nem is volt igazi szerelem? Csak… olyan… lányos cucc. – itt megrángatta a vállait, hogy ő se nagyon érti, mire gondol. Anna mérgesen fordult felé.
- Hadd tudjam már én, mit éreztem! – aztán hirtelen elmúlt a hév, rájött, hogy nem is tudja. Sanyó megint megrángatta a vállait, ő is ezt akarta mondani, de fontosabb kérdést tett fel.
- És akkor én hogy jövök a képbe? – Anna felemelte a mutatóujját, hogy várjon, eljön annak is az ideje. El is jött.
- Az van, hogy jó veled. De teljesen más érzés, mint amilyennek Totóval volt lenni. – itt kis szünetet tartott, Sanyó feszült figyelemmel hallgatta. – Teljesen más. Lehet, hogy jobb. Nem tudom. – újabb szünet. – De bármi is lehet. – újabb szünet. – Eléggé bírlak. – vége. Sanyó felsóhajtott, mint mikor valaki végigolvassa a leghosszabb kötelezőt és egy szót se ért belőle, aztán végre, a következő oldal már az impresszum.
- Az most elég. Nem akarok mindent. – mondta. Anna felháborodva oldalba lökte.
- Nem?! – Sanyó vigyorgott. Ó dehogynem. De ennyit alig bírtak összehozni egy fél óra alatt, ha kitérnek minden részletre, itt fognak éjszakázni.
- Akkor sem elsőre. – mondta végül és ezzel már Anna is kiegyezett.
Még ültek egy darabig a fűben, csókolóztak, aztán teljes egyetértésben visszasétáltak a pályára. Persze Anna még nem értett mindent Annában, de igyekezett egyet-érteni, ha már meg-érteni nem megy.

46.

A pályán maradottakban megállt az ütő. Nem a szokott fuldoklós-röfögős röhögése volt ez Annának, sokkal inkább hasonlított egy meglőtt hiénára, ráadásul mindig csak akkor szedte elő ezt a nevetést, ha valami borzasztóságos történt.
Jázmin elsápadt. Igaz, nem attól félt, hogy mi történt a hársak alatt, inkább attól, hogy ha Anna túlságosan zaklatott lett, akkor bármikor kotyoghat. Reménykedett benne, hogy Isti sosem megy majd a közelükbe amíg nem csillapszik a harci helyzet, de persze Isti is felkapta a fejét a baljós hangokra.
Eszter mélyet sóhajtott. Élénken éltek még benne azok az emlékek, mikor Anna utoljára így nevetett. Akkor Kinga alatt beszakadt egy palló a hídon és beszorult a lába, és annyira nevettek, hogy órákig nem lehetett róluk tudni semmit. Mire kiszabadult az ominózus láb, már majdnem kékült, mármint továbbra is a láb és se nem Anna, se nem ő. Persze így is elég rossz kilátások nyíltak a jövendő harminc perc fejleményei felé.
Sanyó, aki időközben beállt játszani felnevetett. A szerelem még vak volt, süket és eszméletlen, csak annyit tudott hozzáfűzni a hallottakhoz, hogy "Ez a nő...". Robi helyeselt
- Egyre gázabb hangokat ad ki. Már 16, szerintem ideje lenne kivonatni a forgalomból. Nagyapám Ladája eddig se bírta. - Isti ezen sokáig röhögött, így Jázmin valamennyire megnyugodott, mert ez kibillentette annyira a srácot, hogy folytassák újra a játékot.
A röhögés felcsattanásakor, tökéletesen időzítve pont hallótávolságba ért Márkó és Tomi is. Márkót csakúgy megrázták a hangok, mint Esztit, hisz az ő utolsó hiénaröhögés-emléke 15 öltéssel a vádliján ért véget. Újabb hosszabb kitekintő helyett azonban maradjunk csak annyiban, hogy a kutyák elég szenzitívek erre a hangmagasságra, főleg, ha előtte még a kapujukat is rugdossák, és amikor menekülni kell, nyilvánvaló, hogy az a leggyorsabb, aki elkövette mindezt és nem Márkó.
Tomi nem igazán figyelt. A randija részleteit magyarázta barátjának beleéléssel hadonászva, de mivel érezte a levegőben a kényelmetlenül feszengő többség szagát, megállt és összehúzott szemekkel körbesandított.
- Mi van?
- Mindjárt kiderül. - válaszolta neki Eszti, és a hársak felé bökött, ahonnan Anna csörtetett elő Pumbás kecsességgel. Nyomában Kinga loholt, és próbálta elkapni a barátnője csípőjére kötött kendőt, de nem sok sikerrel. A gazból nem láthatták rendesen, hogy a beton langyi részén teljes Isten adta hosszában szundikál Totó, de Anna tökéletes reflexei révén még az utolsó pillanatban kiszúrta és átugrott a srácon, de Kinga nem volt ilyen ügyes, pontosan a srác hasának közepére lépett.
Totó felüvöltött, Kinga felüvöltött, akik látták az előadást röhögtek, akik nem, értetlenül káromkodtak egyet, főleg Isti, aki mint tudjuk, kedves olvasó, rühellte Kingát.
- A faszomnak visítozol már?! - mondta, és bár elnézést a kifejezésért, tudd, újra csak nagyon kedves olvasó, hogy pár jelzőt kihagytunk a tényszerű közlés határait még nem feszegetve.
Totó káromkodásait egyébként nem is közöljük, mert igaz, hogy rohadt kreatívan tudta szidni akárki anyukáját és a trón körül áll összes szenteket, most elhaló hangon, halálhörgés effektekkel tarkítva tette ezt, így igazából senki nem hallotta. Csak Kinga, aki viszont azzal volt elfoglalva, hogy él-e még a srác egyáltalán, így nagyjából elszarta, hogy morog-e vagy sem.
- Sajnálom! nem vettelek észre! - kért bocsánatot a lány, és megsimogatta Totó kezét, amivel úgy szorította a hasát, mintha csak a beleit akarná a helyükre gyömöszkélni, miután vidáman belé rohant egy gyorsvonat.
- Ó hát meg ne halj már! - térdelt le Anna a fiúval szembe és kicsit megpofozgatta. - Kinga ebben a cipőben is max 50 kiló. - tette hozzá, hogy a lesoványozást ne értse bóknak a lány a vallomás után és amúgy meg a cipőjét is leszarozta.
- Ennyire... - nyöszörögte Totó, de nem tudta befejezni azzal, hogy "Csak ennyire volt a tökömtől", pedig ha megteszi, kimerítő választ ad Kinga következő kérdésére:
- Ugye nem trafáltam a töködre?? - Anna válaszolt hát a fiú helyett:
- Inkább tőle akarnál gyerekeket... - Kinga fintorgott jelezvén, hogy nem akar ő senkitől sem. Vallomása inkább ténymegállapítás, mint célkitűzés volt. Tessék elfogadni! Márkó odasétált közben hozzájuk, és segítő jobbot nyújtott Totónak, aki felkecmergett, aztán az öklét Kinga orra elé tolta.
- Ha megütöd... - engedte el Márkó, amitől a srác majdnem hanyatt esett.
- Üsse aki bírja... - köhögte Totó - Ebben vannak a mogyoróim! - és meglimbálta az öklét Márkó előtt is. Anna nevetett, a régi hangján. Totó átkarolta és kicsit rátámaszkodott. Csak úgy, ahogy szokta. Hát csak a baj pont ezzel volt. Sanyó lepasszolta a labdát és már ott is termett.
- Gyere ide. - intett Annának, aki oda is ment hozzá, át akarta ölelni Sanyó ellépett mellőle, és Totó elé állt. Totó rögtön átlátta a helyzetet, felegyenesedett, hátha leesik a kis donjaninak, mik az erőviszonyok, de Sanyó így folytatta: - Nem szeretném, ha a barátnőmet ölelgetnéd. - azzal meglökte Totót. Anna megforgatta a szemét. Ez a nap egyszerűen már nem igaz. Totó felhúzta a szemöldökét, aztán a pulcsija ujjait, és széttárta a karjait.
- Én meg azt nem szeretem, ha lökdösnek. - Sanyó rendíthetetlenül állt előtte, de messziről nézve nagyon cuki volt, ahogy felnézett Totóra, aki majdnem két fejjel magasabb volt nála.
- Akkor is szállj le róla. - mondta.
- Álljál meg! Rá se szálltam! - válaszolt Totó, majd leengedte a karjait. Hogy mennyire hülyén nézhetnek most ki! Neki van egy lábnyom a hasán, a földön fekvéstől valószínűleg tiszta fű meg szotyihéj a háta, még mindig zöld és tiszta karcolás az arca attól, hogy beleugrott a meggyfába, ráadásul Sanyó se épp ép miután a múltkor Anna kicsi szétszadizta.
- Csak tudd, hogy megvédem, ami az enyém. - fokozta Sanyó, és erre muszáj volt röhögnie egy szolidat.
- Most már tudom. - mondta aztán és megpaskolta Sanyó pofiját, azzal fogta, kikerülte és letelepedett a palánk tövébe. A vállára húzta Eszti lábait, kicsit harangozott velük, majd felnézett a lányra.
- Bár tudnám, minek jöttem ki.
- Szeretsz miket. - mosolygott rá Eszti, majd így folytatta: - ha már ott vagy, vakard már meg a bokám!
- Hallod, elmúlt a világ a dicsősége! - bökdöste meg a nagylábujjával Totó vállát Jázmin. A fiú visszasegítette rá a papucsot, ami az imént esett le.
- Ne is mondd! - legyintett Totó. Semmilyen hatással nem volt Annára és már Sanyóra sem, bár igaz, ami igaz, nem bánta, hogy Sanyó nincs beléesve, elég lett volna, ha nem köt belé, némán elfogadva, hogy ő a falkavezér.
- Átadtad az erőt Tominak. - mondta Eszter és kérlelőn nézett Tomira, hogy nekik is meséljen már, nem csak Márkónak. Tomi azonban hallgatott. Kinga tisztes távolságot tartva Totótól felült a palánkra, és összefonta a karjait maga előtt. Márkó mögé mászott és betyárbecsületét őrizve elterelte a szót Tomiról Kingára.
- Min akadt ki Anna? - kérdezte, mire a palánk teljes népessége érdeklődve fordult Kinga felé. A lány megrángatta a vállait:
- Semmi az ég egy adta világon. Én mindig olyan dolgokat mondok, amin Anna kiakad. - mondjuk ebben azért van igazság. Mégsem volt elég kielégítő.
- Na, mondd már!! - kérte Eszter, de a lendülettől meglóbálta a lábait és kicsit belelépett Tomi szügyébe. A srác nyöszörögve nyomkodta meg a harminchatosok helyét.
- Még jó, hogy csak ketten vagytok testvérek... - csóválta a fejét közben.
- Hol van Anna? - nézett körbe Kinga, de a lány, meg Sanyó már messze jártak, csak Sanyó feje, meg Anna hajából egy icipici látszott ki a gazból.
- Jobban jársz, ha te mondod el. - mondta együtt érzően Jázmin. Kinga viszont tudta, hogy sehogy sem lehet itt jól járni, főleg, hogy Márkó ott ül mögötte, akit mégiscsak elég mélyen érintene a dolog, ráadásul Robi is hallótávolságon belül van.
- Majd elmondom, annyira nem lényeg. - mondta végül Kinga, és olyat sóhajtott, hogy mindenki egyértelműen tudta, hogy mégiscsak lényeg.
- Jól van, tudom, hogy zavarok. - Emelte fel a kezeit Totó, de nem ment el, túl kényelmesen ült és amúgy sem lett volna energiája mozogni most, hogy lóg a bele és kirúgták a vállait is az ízületből.
Márkó viszont totál félreértette az egészet. Valahogy arra lyukadt ki, hogy Kinga biztos valami olyasmit mondott Annának, hogy "Mégis szeretem Márkót" ergo köztük hamarosan minden oké lesz. Kinga hajlamos az ilyesmire. Anna pedig tök jogosan akadna ki ezen.
Szegény Márkó, ha tudta volna, mennyire, de mennyire mellélőtt!

45.

A pályán már ott volt Isti és Robi, és valószínűleg Totó is ott volt valamerre, mert bár őt nem látták, a fiúk az ő labdáját dobálták a palánknak. Jázmint meg is nyugtatta a tény, meg nem is, hogy Isti már itt van, hisz akkor nem hallhatott a házuk előtt semmit, de persze nem lehetett kizárni, hogy a dolgok idáig is elhallatszottak. Jó lenne tudni, ilyen körülmények között hogy terjed a hang, de Tomi két napja elérhetetlen. Mélyeket sóhajtott. Anna észrevette, de nem akart reagálni, nehogy itt is leteperje a lány a földre. Jó, nem ezzel volt a baj, hanem azzal, hogy itt már sár volt és rajta a kedven sárkányos fehér pólója volt. Vicces történet, egyszer egy osztálykiránduláson viselte ezt a buszsofőr és ő addig könyörgött neki, míg neki adta egy szalámis zsemléért.
- Hé, a drága bikád is kijön? - kiabált feléjük Robi már messziről. "Ajj, már! Elég jól terjed a hang" gondolta Jázmin és zavartan kivett a zsebéből egy kis zsebkoszmoszt és elpöckölte Eszti felé.
- Sanyóra gondolsz? - kiabált vissza Anna.
- Miért hány bikád van? - vigyorgott Isti, csak túl halkan csinálta, a lányok csak Robi üvöltözését hallották.
- Rá! Csak mert veletek szar játszani!
- Ó, hát ne félj, nem akartunk veled egy labdához nyúlni, nehogy mi is hobbitokká változzunk. - kiabált vissza Anna, pedig közben már odaértek, közvetlenül a palánk mellé.
- Kedves tőled, hogy gondolsz a többiekre, hogy el ne kapjanak tőled valamit! - mondta Robi és abbahagyta az ordibálást. Nekidobta a labdát a palánk szélének, amitől az egyenesen Anna fejére pattant. Véletlenül alakult így, de szándékosnak látszott.
- Ó hogy nyelt volna le anyád! - emelete fel a középső ujját Anna, a másik kezével pedig a fejét dörzsölgette. - Rohadj meg, eltörted a csatom! - Robi megrángatta a vállát. Totó ekkor lépett a lányok közé.
- Kell egy csatt a fejedre? - kérdezte, és gyöngéden Anna homlokára csapott. - Csatt! - tette hozzá.
- Gyere te is a hülyeségeiddel! - morogta a lány.
- Már itt vagyok! - mosolygott Totó. Nulla hatása volt Annára. - Jaj, totál fáradt vagyok. Hajnali ötkor feküdtem le, addig játszottam a lovagot.
- Úgy sajnállak. - mondta Anna, de meglátta közeledni Sanyót, úgyhogy otthagyta a fáradt lovagot és elszaladt.
- Így múlik el a világ dicsősége. - legyintett Totó, kivette a labdát Robi kezéből és kosárra dobott. Csont nélkül.
Isti Anna után nézett, majd így szólt:
- Komolyan nem akarod, hogy valaki téged is így üdvözöljön? - Robi is Ann felé fordult, aki épp átkarolta Sanyó nyakát, majd csókolózni kezdtek.
- Valaki? - fintorgott.- Kurvára nem akarom, hogy mondjuk a kaller így kérje el a bérletem. - Totó a hóna alá csapta a labdát:
- Van bárki is ezen a Földön, aki téged érdemel? - A lányok a palánkon üldögéltek. Kinga hallgatta a beszélgetést, valahogy vonzotta a füle Robi hangját. Ránézett a srácra, aki úgy két méterre állt tőle, és elgondolkodott. Jó, nem volt alacsony lány, de az osztályban voltak nála magasabbak lányok is. Robinál pedig épp, hogy csak egy milliméterrel volt alacsonyabb. Robi viszont véknyabb volt nála, mint egy ropi, sűrű fekete haját bármelyik fecskecsalád alkalmasnak találhatta volna beköltözésre. Az orra nagyon furán állt, Kinga biztos volt benne, hogy már volt eltörve. Már most le volt barnulva, úgy nézett ki, mint egy jól fésült cigánygyerek. Ha nagy, tébolyult bociszemeivel ránéz valakire, az azonnal bevall bármit. Ezen sokat segített az is, hogy már mindenki tudta, hogy nem jó Robi látóterébe kerülni, mert abból minimum beszólás lesz, de az sem lenne példa nélkül álló, ha rezzenéstelen arccal, csak úgy, belehelné valaki szemüvegét. Az meg még rosszabb, ha előszedi az egyetlen mosolyt, amit produkálni képes, a fültől-fülig érő pszichopata vigyorgást.
Ebben a pillanatban Kinga szerencsésnek érezte magát, ő eddig csak szem-fültanúja volt A Robinak. Anna révén persze rengetegnek, de saját bőrén szerencsére nem tapasztalta még az apokalipszis ötödik lovasának hatását.
Mikor még kicsik voltak, Robi egyszer odakötötte Anna hosszú haját a radiátor hőszabályzójához, és mikor a lány felállt, egy egész tincs maradt a radiátoron. Vagy mikor komplett kajacsatát rendeztek kenyérből és paradicsomos káposztából az ebédlőben. Bár annak Robi itta meg a levét, mert Anna úgy rácsapta a kezére az ebédlőajtót, hogy szilánkosra tört három ujja. Igen, talán abból állt az "esküdt ellenség" ügy közöttük, hogy Robi emberére akadt a lányban. Ő ugyan nem ment sírva szólni a napközis tanárnak, ő kiállt magáért, ő visszaadott mindent, legalább olyan kreatívan, mint amilyen kreatív a kihívás volt.
Mikor Robi egy anyák napi színjátszós próbán megpróbáltak megrúgni Annát, de ő dőlt fel a székkel és mindkét kezét eltörte, és a tanárok azt hitték Anna hibája volt, ezért neki kellett másolnia a fiúnak amit órán vettek.
Na jó, nem csoda ha, Anna utálja. A többieknél sem csoda, oké, oké.
De vele mostanában különösen kedves. Hazakísérte, aztán még utána is kérdezte, minden rendben van-e... és még kekszet is adott!
- Bassza meg. - nyilallt belé a felismerés. Eszter és Jázmin értetlenül néztek rá, de ő nem merte kimondani, nehogy, ha mégsem igaz, ettől váljon valóra. Hebegett valami kamu magyarázatot arról, hogy majdnem leesett, de érezte, hogy remegni kezd a keze. Minden ereje eltűnt.
Lemászott a palánk vascsöveiről és miután megbizonyosodott róla, hogy megtartják a lábai, Annához szaladt, aki kéz a kézben közeledett Sanyóval. Megkarolta a lányt és maga után rángatta a hársfák közé. Anna hagyta magát, érezte, hogy valami életbevágóan fontos történik.
Ahogy a fák közé értek, Kinga nekitámaszkodott egy törzsnek, majd hirtelen átölelte barátnőjét.
- Mi van? - sürgette Anna.
- Baszd meg, baszd meg, baszd meg. Baszd meg!! - hadarta Kinga, majd fel-le ugrált vagy ötször. Anna megfogta a vállait.
- Oké, most akkor kurvára, de lenyugszol. - tanácsolta. Kinga engedelmeskedett:
- De ne ölj meg! - Anna felmutatta a kisujját esküje jeléül. - Bassza meg. - mondta még Kinga, majd végre kibökte: - Tetszik Robi.
- A többiek talán észre se vették, hogy a fák közé mentek, egészen addig, míg kétszáz pánikszerűen menekülő galamb kíséretében fel nem csendült egy füves hiéna hangján a délutánt átszelve Anna röhögése.

44.

Délután borongós, szeles idő volt, szerencsére a kosárlabda elég nehéz, hogy kivigye a szél az ember kezéből. Nem úgy a tollaslabda, amihez Kinga és Eszter kedvet kapott, és az első dobásál felfújta a labdát a szél az ereszbe. Sokat segített az is, hogy Eszter úgy megütötte, ahogy csak bírta, így azon se kellett volna csodálkozni, ha a tollas kis fenevad a szél hatására átfúrja a palát és beköszön a konyhába. Letelepedtek hát Pöfit gyömöszölni, Kinga leszorította a kutyus füleit, és közösen röhögtek a fejeken, amit szegény pára szabadulási mutatványa közben vágott. Aztán lekenyerezték kenyérrel. Figyelték a járókelőket a kerítésen túl, a munkából hazaigyekvők elővigyázatosságból kis távolságot tartottak a kerítéssel, mert Pöfi szabadidejében szeretett vérmes fenevadat játszani. Főleg, ha egy kerítés jótékony takarásából lehetett ő a jani. Amelyik kutya ugat, nem harap, szokás mondani, és milyen igaz! Pöfi valószínűleg egy anorexiás törpe vádliját sem érte volna át.

Lógott az eső lába, és olyan bágyadt fényekben úszott a táj, mintha minden szín eltűnt volna az éjszaka folyamán. Könnyű lett volna elaludni egy uncsi sorozaton, és végigaludni az egész hátralévő napot úgy, hogy semmiről se marad le az ember.

Igen, könnyű lett volna, de sajnos nem megvalósítható.

A járókelők elfogytak, azért annyira nem túlnépesedett a Föld ezen utcája, hogy örökkön örökké tartson a járás-kelés. Épp ezért volt egyértelmű, hogy a lány, aki megáll a kapuban és egy valamikori rántotthús csontjával magához édesgeti Pöfit, nem más, mint Anna. Nem csengetett, hisz látta a lányokat, akik azonnal pattantak, hogy beengedjék pisilni. Ugyanis a köztük lévő néhány háznyi távolságban Anna képes volt olyan veseműködést produkálni, mint egy komplett dialízisközpont egy egész nap. Beszaladt aztán ki és kiosztotta a viszontlátás örömétől ittas puszijait. Még Pöfi is kapott egy kis hurkagyömöszt, ebből lehetett tudni, hogy Sanyó és közte a béke és a szeretet tovább tart, stagnál, hogy búcsú a fegyverektől, hogy nyugaton a helyzet változatlan.

- Láttam egy szivárványt az előbb. - mondta, majd mellékesen hozzátette: - Valami olaj van kifolyva előttünk. Tök szép. Szerintetek a pokolban van szivárvány?

- Egész jól hangzik. - forgatta meg az ötletet a fejében Kinga. 

- Ha egyszer dalt fogok írni, mindenképp valami ilyesmi lesz a címe. - határozta el Anna, mire Eszter megpaskolta a vállát.

- Milyen boldog a poklod mostanában! Pokoli, mint szokott lenni, de azért mégis van szivárvány... - magyarázta, mert Anna értetlen arca azt sugallta nem nagyon esik le neki az utalás. Erre aztán villanykörte gyúlt kicsi szürke szemeiben és lelkendezve bólogatott.

- Mindenképp írok egy dalt!

- Majd én verem neked hozzá a tamtamot.- ajánlotta Kinga és Pöfi bendőjén néhány igazán misztikus puffanást produkált. 

- Rockdalt akartam. - lombozta le barátnőjét Anna. Közben elindultak a pálya felé. Kinga sajnálozó széttárta karjait, majdnem leütötte Esztert, majd így szólt:

- Igazán sajnálom, de a rendelkezésre álló hangszerekből csak ennyire futotta. 

- Mint menedzsered mondom, jobb ajánlatokat is kaphatsz. Ha ilyen zenészekkel kezdesz, hamar elbuksz. - mondta Eszti, és kitolta az arcából húga méteres karjait. Annát azonban inkább csak a dalszöveg izgatta.

- Ha esik, az eloltja a tüzet a pokolban! - sopánkodott, de Kinga megnyugtatta.

- Ha olajban láttad, akkor az az emberek megégetésére szolgáló olajkészleten volt. Így a tuti. - mivel peddig Anna helyeslőn bólogatott, hozzátette: - Lehetek újra a zenészed? - a lány bólintott.

- Ha megtanulsz gitározni.

- Meggondoltam magam. - sóhajtott Kinga. Volt gitárja, mert balga gyermekségében azt hitte, pofonegyszerű rajta játszani, de az első próbálkozása után, ami úgy hangzott, mintha egy dagadt kerub belerepült volna egy hárfába, rá kellett döbbenjen, hogy sokkal bonyolultabb az egész. A tanulást folytatni pedig nagyon lusta volt. 

- Kérd meg Sanyót. - ajánlotta Eszter, de Anna megrázta a fejét.
- Nem akarom, hogy azt higgye, olyanná akarom tenni, mint Totó. - Igaz, ami igaz, Totó jól gitározott. Még általánosban kezdte, ő volt az egyetlen, aki miatt kijárt a gitártanár az iskolába. Közben lefordultak Jázminék felé és visszaterelődött a szó a dalszövegre.

- Ha vicceset akarsz, lehetnek benne hülyeségek. Vannak nagyon állat rockdalok is. - mondta Eszti.

- Akkor az se számít, ha esett a pokolban. Mindenki érteni fogja, hogy ez irónia. - bólogatott Kinga.

- Ne állj ellen a benned rejlő hülyének! - biztatta Jázmin is Annát, aki mélyen elgondolkodott a hallottakon. 

- Nem mondhatod, hogy eddig annyira ellenállt volna. - jegyezte meg Kinga és mind igazat adtak neki.

- Csak tényként közöltem. - mondta Jázmin. - Nem szabad ellenállni semminek, aminek meg kell történnie. - bólogatott és a drámai hatás növelésére a szívére szorította a kezét, s már azon volt, hogy folytassa azzal, hogy "Ez egy ősi indián bölcsesség, olyan ősi, hogy most találtam ki", de a többiek félreértették.

- Nyáá! - jött izgalomba Anna - Ugye ugye ugye be akarod vallani Istineeeek? - fel le ugrándozott, és túl hangos volt. Még nem hagyták el az utolsó házat, bárki meghallhatta volna, még az illetékes is. Jázmin fénysebességgel szorította a szájára a kezét, de túlságosan nagyot lökött a lányon, aki hanyatt esett, ő pedig rá. Le is verte a térdét, de nem érdekelte.

- Nem szabad ilyen hangosan!!! - mondta elég pszichopatás hangsúllyal, nagyon közel hajolva Anna arcához. Ahogy felnézett, látta, hogy Eszter egy villanyoszlopnak dőlve röhög az előadáson, Kinga pedig a betonon hasal és öklével veri a csatornafedelet.

Elengedte Anna száját.

- Szerelmes vagyok beléd! - nyöszörögte az csillogó szemekkel. Hiába, na. Könnyen elő lehet hozni valakiből a nem túl mélyen rejtező pszichopatát egy pszichopata jelenettel.

- Jó jó. - állt fel Jázmin és leporolta magát. Érezte, hogy vérzik a térde, de még mindig jobban érdekelte, hogy hallott-e valaki valamit. Újra körbenézett.
Egy autó állt közvetlenül előttük, nyilván nem tudott elmenni tőlük a dolgára.

- Jól vagytok? - kérdezte a sofőr kidugva a fejét az ablakon. Hát persze, hogy a boltossrác volt, aki előtt már olyan régen égett be! Már majdnem három napja.

- Hát hogyne lennénk jól. - sóhajtotta Jázmin, Anna fejéhez lépett, megfogta a röhögéstől mozgásképtelen lányt a vállainál és behúzta az árokba.

- Ne az úton csináljátok... ezt... legközelebb. - méltatlankodott a srác aztán elhajtott. Kinga és Eszter odakacsáztak hozzájuk a másik oldalról.

- Oda se neki! - vihogott Kinga. - Ha annyira el akart volna menni, dudál, vagy valami. Nézte, hátha lesz csók. - Anna is sikeresen két lábra tudott állni végre, és mélyet sóhajtva összenyomta Jázmin pofijait és így gügyögött neki:

- Nem kell ennyire beszarni, nem fogja megtudni, amíg nem állsz elé és rángatod meg, hogy felfogja! - Jázmin nem hitt neki. Pedig milyen igaza volt!

43.

Ha már úgyis be kellett vonulni az eső elől, ha már úgyis tiszta libabőr volt a hirtelen lehűlt levegőtől, ha már úgyis összevissza zakatolt a szíve a lépcsőn felrohanástól, Tomi komoly elhatározásra jutott. Amint belépett a szobájába, elővette a telefonját és már tárcsázott is.
Lucát hívta.
Teljesen magánál volt, semmi kétség, csak annyira remegett a keze, hogy simán elment volna egy fülmasszázsnak, amit a telefonnal a fejénél művelt.
Olyan sokáig várt vonalra, hogy elővigyázatosságból kicsit el is tolta magától a készüléket, nehogy a szétkapcsolást jelző sípszó pont a fülébe visítson.
De mégsem jött a sípolás, hanem kis kattanás, és Luca felvette.
- Igen? - egészen más volt a hangja, mint délelőtt, kicsit komolyabb, nem az a csengő csiripelés, amit a barátnőjével előadott. Tomi rögtön el is bizonytalanodott.
- Öö... - kezdte határozottan és illendően. - öö.. - folytatta még egy picit, de aztán feleszmélt, hogy ez sok jóra nem vezet. - Luca? Tomi vagyok... délelőtt... délelőtt találkoztunk.
- Igen, egy pillanat... - jött a vonal túlsó végéről, de ezt Tomi nem teljesen értette némi recsegés és a szédülettől zúgó füle miatt.
- Lenne kedved holnap eljönni velem valahová? - kérdezte. Néma csönd a válasz. - Csak a városba, még nem tudom, pontosan minek ... - Hát nem pontosan a jó kifejezést találta meg, de mentségére szóljon, hogy ki is javította rögvest - ... hogy hova... De talán fagyizhatnánk egyet. Jó? - újra néma csönd, és másodjára már frusztrálni kezdte. - Halló? Ott vagy még? - néma csönd. Legalább húsz másodpercig.
- Szia Tomi! Bocsi, csak a nővérem szobájában hagytam a telefonom... - csipogta az ismerős hang. Natessék.
- A nővéred vette fel? - kérdezte a srác bizonytalanul. Ha igen, legalább begyakorolta a szövegét.
- Igen, ő volt az, ne haragudj! - szabadkozott a lány. - Miért hívtál?
- Öö..hátizé... - Úgy látszik, ezt a magánhangzót névelőként honosította. - Holnap eljössz velem fagyizni?
- Persze! - vágta rá a lány semmi habozással. Tomi úgy képzelte, legalább annyira izgul majd Luca is, mint ő, de nem hallatszott valami bátortalannak.
- Találkozzunk akkor a könyvtár előtt, onnan tudok egy jó fagyizót... - mondta, de helyesebb kifejezés az egy szuszra-kifújta, mert a nagy izgalomban egy ideje már elfelejtett lélegezni.
- Azt, amelyiknek valami róka van az ablakára festve? Az ott van a közelben. Ott már voltam, és tényleg nagyon jó! - Csipogott tovább Luca. Nagyon édes volt!
- Az az! - bólogatott teljesen feleslegesen Tomi, mert azt a lány úgyse látta. - Olyan egy körül? Úgy jó lesz?
- Tökéletes! Úgyis ki akarok venni egy könyvet. - mondta Luca. Tomi elégedetten nyugtázta, hogy szeret olvasni, de minimum könyveket kivenni. Három másodpercig ugyan végigfutott az agyán, hogy mi van, ha azért veszi ki a könyveket, mert ki kell támasztani a zongora lábát, és nem akar ezért beruházni egy könyvre, de aztán rájött, hogy végül is, az se baj, ha zongorázik. Különben tényleg csak három másodpernyi gondolat volt, nem mellesleg mondjuk elég arra, hogy rájöjjön arra is, hogy mostanában eléggé elmentek neki otthonról.
- Na, akkor majd holnap találkozunk! Szia! - mondta végül, Luca is elbúcsúzott, és ahogy letették, minden vér kifutott a srác fejéből, majd vissza, teljesen elvörösödött és muszáj volt fetrengenie kicsit az ágyon.
Feküdt a hasán a telefonnal és érezte, hogy az a szívdobbanásaira meg-megemelkedik és lassan lecsúszik a takaróra. Nem nyúlt utána, túlságosan gyenge volt a keze, mintha lebegett volna mellette, pedig, ha erősen koncentrált, érezte a takaró anyagát az ujjaival.
Annyira szerette volna mindenkinek elmondani, mi történt, de már amiatt is nagyon mérges volt, hogy ennyitől zakatol a szíve. Minek tovább gerjeszteni a leküzdeni kívánt imidzset azzal, hogy eldicsekszik vele? Laza akart lenni. Férfi a talpán.
Talán pont ezért akasztotta meg, hogy Luca kevésbé ideges, mint ő, pedig ez pont fordítva járná. Nem akart gondolni rá, de mindig visszatért a fejébe. Luca egyidős vele. Ha ő az egyetlen a korosztályában, akinek még semmi tapasztalata semmi téren, akkor szinte egyenesen arányos, hogy Lucának márt volt barátja.
Hátracsapta a fejét a párbába. Olyan igazságtalan az élet, hát végre férfi lehetne a talpán, erre nem lehet az ő magabiztossága a csúcsponton. Igazából, ha az övé lenne, Lucának minimum egy újszülöttnek kéne lennie, és ezt ő is tudta, de nem mert hinni abban, hogy jó sülhet ki az egészből.
Innentől kezdve pedig erről szólt az este.
Fetrengett az ágyon, csapkodta a fejét a kispárnával és felhergelte magát különféle indokokkal, miért nem jöhet jól ki ebből az egészből, mi minden akadályozza "A" randit.
Aztán hajnalban riadt fel, a feje félig lelógott az ágyról és az orrára csorgott a nyála. Kicsit sikerül elfeküdnie a rossz gondolatokat, és az kavargott a szeme előtt, míg megszokta a sötétet, hogy "Koldus, ne válogass". De ne ám.
És máris érezte azt a magabiztosságot, amit kell. Már csak 12 óra volt hátra, hogy megtartsa. Nagyon hosszú 12 óra. Visszaaludni nem tudott már, hallgatta, ahogy felébred a város, ahogy az anyukája dolgozni indul, és hiába jött el a nagy nap, elment minden életkedve.
Újra az az átkozott érzés, hogy mindegy, mi lesz, nem fog összejönni, minek is kellett belemászni, a végén úgyis csak jól kiröhögik majd.
Még az is eszébe jutott, hogy lefújja az egészet, és alszik egy jót, de ez a gondolat viszonylag hamar tovaszállt. Menni akart. Menni is, meg nem is. Ha valaki garantálni tudná, hogy jól fogják magukat érezni, és legalább még két vagy három randiig abban a hitben élhet, hogy van valakije, akkor megy. De ha többé nem akar majd vele találkozni Luca és az összes barátjának a bukásról kell számot adnia, akkor inkább bemászik a szekrénybe, és addig hintázik ide-oda, míg fel nem borul és örökre a foglya marad.
Filmélményei is aggasztották, mindenhol azt hallani, hogy nem szabad rögtön még aznap felhívni a lányt, kéretni kell, vagy hogy hívják ezt, ő meg máris rárontott. Most meg félig a paplan alatt filózik a hülyeségien, mint valami elmebeteg a gumiszobában.
Már tizenegykor harcra készen állt és izzadó tenyerét dörzsölgetve bámulta az óráját. Nem lenne szabad ennyire izgulni, pont ez fogja tönkrevágni az egészet. Fél tizenkettőkor evett két fasírtot és tizenkettőig a konyhában folytatta az órabámulást. Negyed egykor már nem bírt magával, pedig még a telefonja is csörgött, de ahogy meglátta, hogy nem Luca neve áll a kijelzőn, fel se vette.
Evett még egy fasírtot, de hányingere lett, amit két pohár hideg víz sem enyhített. Fél egykor cipőt húzott és kiment a buszmegállóba. Egy előtt két perccel már a könyvtár előtt ült egy padon.
- El kéne menni pár saroknyit, hogy ne én legyek itt előbb - gondolta, de végül nem indult el, mert nem tudta, merről jön majd a lány és félt, hogy összefutnak. Inkább felállt, mint aki most érkezett, és lazán nyomkorászta a telefonját. Öt percig. Tíz percig. Tizenöt percig. Akkor már annyira nem volt laza. Bement a könyvtárba, hátha az előtérben várja a lány, elolvasott két szórólapot, aztán újra kiment. Még le sem lépett a legalsó lépcsőfokról, már hallotta is a nevét.
- Tomiiii - kiabálta Luca az utca végéről, aztán rohanni kezdett és egy pillanat alatt ott is volt. - Annyira sajnálom, hogy késtem, de lemerült a telefonom és egy kis szuflát még akartam belé tölteni, mielőtt elindulok.
- Félsz, hogy elrabollak? - mosolygott a srác, pedig remélni sem merte, hogy képes lesz hangot kiadni, azt meg pláne nem, hogy egész jópofa dolgot mond majd.
- Nem, az nem zavart volna, attól féltem, hogy az odaúton nem tudok majd Facebook-ozni. - kuncogott Luca, aztán elővett egy fecnit. - Nem ismered ezt a könyvet? - Tomi gondosan elolvasta a címet, a szerzőt, aztán megrázta a fejét.
- Nem. Ki kell olvasnotok?
- Nem nekünk, a tesóméknak. Ő irodalomszakos. Csak hátha könnyebb keresni, ha tudjuk, hogy néz ki. - magyarázta Luca. - Itt sosincs a helyén egy könyv se.
- Néhány részlegen igen. - mondta Tomi, aztán elmosolyodott - Gyere! - Besiettek az enyhet adó hűvösbe, fel a szépirodalomhoz, és keresgélni kezdtek a megfelelő betűnél. Lépkedtek egymás mellett, Tomi a felső sorokat nézte, Luca lentebb. Annyira más lett a könyvtár így kettesben, annyira élvezte a lány közelségét, hogy nem is bánta, hogy nem találják a könyvet, és segítséget kell kérniük. Az egyik könyvtáros rögtön ugrott, hogy mielőbb ebédelni mehessen, elszaladt, hogy megkeresse nekik a könyvet, ők pedig álltak egymással szemben, némán várakozva.
- Sokat vártál rám odalent? - kérdezte Luca. Tomi megrázta a fejét. - Reméltem, hogy eljössz, mert nem akartam felsülni. - folytatta a lány.
- Hülye lettem volna, ha nem jövök el. - mosolygott Tomi és belátta a szavai igazát.
- Tudod, kilencedikben szakítottam az első barátommal, mikor gimibe mentem ő meg szakközépbe. Persze nem ezért, csak az a város másik végén van és sosem találkoztunk.. - mondta a lány. Tomi hallgatott. Na tessék, most jön majd az, hogy "De még mindig őt szeretem, szóval kopj le." Csakhogy Luca is hallgatott egy sort, majd így folytatta:
- Azóta olyan hülye fiúkkal találkoztam... örülök, hogy te másnak látszol. - Tomi lefagyott. Na ilyen nincsen. Hogy pont azért jöjjön össze, mert eddig nem jött össze soha?!
Főnyeremény!

42.

Lejáróban volt a könyvtári könyv, gyorsan olvasni kellett volna, de Jázmin ránézni sem bírt, Annát bár érdekelte volna a folytatás, legtöbb szabadidejében Sanyóval csatangolt, Kinga kedvenc szereplőjét pedig rövid úton kinyirta a szerző.

Egy megoldás maradt, elsétálni a könyvtárba, bemenni a gyerekkönyvek közé és színezni ebédszünetig, míg a kedvenc könyvtárosuk rá nem ér, lelövi a sztori végét, és megoldódik a gond. Jázminnak nem kell újra meg újra szembesülnie az orvostanhallgató és Isti egyezéseivel, Anna lezárhatja magában a történetet a lehető legrövidebb úton, Kinga pedig addig se unatkozik.

Mivel azonban még túl korán volt, alig negyed tíz, megszentelt helyre tették a könyvet, hogy otthon ne felejtsék, és nézték a teleshoppot. Mindezt amúgy Annáéknál. 

Elég borongós volt az idő, mintha a tegnapi vihar hozott volna maga után egy kis enyhülést a kánikulában. Eszti nyomogatta a tenyerét, mert reggel Pöfi onnan vett rajtot egy másfélméteres műugráshoz, és végigkarmolta fehér kis körmeivel. 

- Tudjátok mi a durva? - kérdezte közben a lány, de nem nézett fel, tovább tanulmányozta a piros csíkocskát a bőrén.

- A gyomorvérzés. - mutatott a képernyőre Jázmin, ahol éppen egy idősödő néni magyarázta, hogy gyomorvérzése volt, de a húszezer forintos nepáli szentfű kivonat teljesen rendbetette. 

- Igen, az is. - gondolta végig a mondnivalója fényében a gyomorvérzést Eszti, aztán így folytatta: - Tegnap este tökre rá akartam írni Krisztiánra Facebookon. - a lányok nem nagyon hatódtak meg, Anna büfögött egyet, Kinga pedig tovább kopogta az Örömódát a távirányítóval az asztal sarkán. Eltelt vagy két perc, mire Jázmin érdeklődést mutatott. 

- Aztán minek? - Eszterben sem volt nagy a közlési vágy, szimpla érdekességként nyilatkozott már az előbb is. Kapargatta a tenyerét, majd néhány pillanat múlva válaszolt.

- Csak úgy. - a lányok egyszerre "ahá"-ztak egyet, bólogattak, majd néma csend következett, mígnem Eszter folytatta: - Csak hát ha már neked ott van Isti, Kingának Márkó, Aninak meg Sanyó, akkor én se legyek már egész nyáron egyedül...

- Nekem nincs ott Isti. - sápadt el Jázmin.

- Nekem nincs ott Márkó. - húzta össze a szemöldökét Kinga.

- Azt mondtad, hogy Ani? - hőkölt hátra Anna. Egyszerre mondták e három mondatot, de Annáé volt a leghangosabb így ő élvezett elsőbbséget.

- Bocs, az Anna túl hosszú volt. - mosolygott Eszter.

- Akkor legközelebb mondd, hogy Pál... - fonta össze a karjait Anna. - Még, hogy Ani... - morogta.

- Szóval akkor összejönnél vele? - kérdezte Kinga.

- Nem! Isten őrizzen. Csak ha velem akar lógni, megengedem neki. Tudod, ha te Márkóval lógsz, Jázmin otthon rejtőzködik, Pál meg Sándor meg enyütt... akkor én mit csináljak? - kérdezte Eszter, de továbbra is a tenyerét szemlélte.

- Én mindig is sajnáltalak, hogy mi jutottunk neked és az összes osztálytársad a Halál fasza mögött balra lakik innen. - bólogatott megértően Kinga.

- Ha nincs ló, jó a szamár is. - jegyezte meg Jázmin.

- Pont, mint te! Nincs szőke herceg fehér lovon, jó lesz békaarcú Isti barna Robi hátán. - mondta Kinga, de ez úgy tetszett Annának, hogy a továbbiakban a röhögése miatt már nem lehetett tovább boncolgatni a témát. Túl hangos volt ugyanis, tarkítva kismalac-effektekkel.

Tizenegy előtt néhány perccel indultak útnak. Felszálltak egy éppen arra döcögő buszra, majd leszálltak a könyvtár előtt, de mivel könyvet végül csak otthonhagyták, vissza az egész, és több, mint egy fél óra eltelt, mire bemehettek. 

Köszöntek illedelmesen, integetéssel jelezték kedvencüknek, hogy majd igényt tartanak rá, aztán elvonultak a gyerekrészleg hűvös, plüssmacis csendjébe. Volt kirakva néhány doboz zsírkréta meg vagy tízféle színező, neki is láttak a munkának, amibe úgy belemerültek, hogy észre se vették, hogy társaságuk akadt.

A könyvtáros srác, akit imádtak, annyira személyes missziójának érezte új olvasók térítését, hogy mikor egyetemi tanulmányai végeztével munkát kapott az ominózus könyvtárban, és szembesült azzal, hogy a négy lány falja a könyveket, rögtön érezte, tartalmas kapcsolat lesz az övéké. Nem tévedett. Mivel majdhogynem minden könyvet elolvasott, bőszen lehetett vele vitázni és mivel jófej volt és még helyes is, mennyben köttetett közöttük a barátság. 

Szerencsére volt elég sok felesleges idegsejtje is, ami állta a strapát, ha a lányok éppen nagyon hülyék voltak, és mivel nagyon gyakran voltak nagyon hülyék, hozzászokott, s talán már élvezte is. 

Elvett ő is egy szinezőt és a képen látható bocit kékre zsírkrétázta.

- Ó! - lepődött meg Anna, ahogy meglátta.

- Cső!!! - ujjongtak a többiek is.

- Ezer éve nem voltatok itt. Hányszor olvastátok ti el azt a könyvet? Annyira azért nem jó... - sóhajtotta a srác.

- Igazából egyszer sem. - válaszolt Eszter. - Túl elfoglaltak. Gábor, mert hogy így hívták könyvtárossrácot, csak még nem árultuk el eme fontos tényezőt, kíváncsian várta a folytatást. Eszti készségsen folytatta. - Jázmin megtalálta az egyik szereplőt élőben és muszáj inkább vele... érted... - Gábor még kíváncsibban nézett, csak már vigyorgott is. Jázmin heves tiltakozása nyomán pedig még jobban.

- Lefogadom, hogy a doki! Olyan dokis! - mondta Gábor. Jázmin elvörösödött, Eszti bólogatott.

- Bár nem doki, feleannyira se jóképű és még egy tahó paraszt is. - tette hozzá Kinga, de ezt túl hamar lehurrogták a többiek. Az Isti-fanok aránya rohamosan nőtt.

- És neked Buksi? - érdeklődött Gábor Annára nézve, mert az ő szerelmi sztorija volt a legismertebb. Még ha Gábor névmemóriája kicsit nehezítette is a helyzetet.

- Buksi? - vonta fel a szemöldökét Anna.

- Totó... - vigyorgott Kinga, aztán felnevetett. - Kutya, kutya. - aztán legyintett. - Talált magának egy új Dorothy-t! - Eszter köhintett egy diszkrétet.

- Egy bárcás kurvát.

- Aha, egy barcás kurvát! - próbálta követni az eseményeket Gábor. - Egy Real Madrid-os jobb lett volna? 

- Bárcás, nem barcás... - nevetett újra Kinga és lehajtotta a félkész zsiráfjára a fejét. 

- Akkor most... - puhatolózott Annára nézve Gábor, mennyit kérdezhet még.

- Mással járok és király! - mondta a lány, amit végleg összezavarta a srácot.

- Édes áratlan fiatalság! - vigyorodott el most Gábor. Bárcás lányok, egyik szerelemből a másikba ész nélkül... 

- Inkább meséld el a könyv végét. - ajánlotta Anna. 

- Oké, hát spoiler veszély. A portás meghal. - bólogatott a srác. Kinga lebiggyesztette az ajkait.

- Meg. Csúnyán.

- Ez még megvan? Hm... A doki haverjai valami külföldi útra akarnak menni, de a doki a csajjal marad a kórházban. - magyarázta a srác, Jázmin felsóhajtott. 

- Lennél tüdőbeteg, hogy Isti imádjon, mi? - kérdezte Anna.

- Ide nekem a gyomorvérzést is! - sóhajtott újra Jázmin.

- A vége a legjobb. A csaj nem hal meg, mert megérkezik a gyógyszere a franciáktól, de mikor felépül, nem jönnek össze dokival... 

- Nem? - szomorú csalódás.

- Nem. 

- Látod így már Istisebb. Hagyja, hogy beszappanozd magad, aztán elzárja a melegvizet. - mondta Kinga. Ősi indián bölcsesség.

- Mondod te, hitegeted szegény Márkot, aztán tökönrúgod. - védekezett Jázmin. 

- Én legalább mertem valamit tenni! - mondta Kinga. Gábor összehúzott szemekkel figyelt.

- Bőgni. - fonta össze a karjait Jázmin.

- Te meg még azt se. - nyújtotta ki a nyelvét Kinga, aztán összemosolyogtak. 

Megtudtak mindent, ami a könyvről érdekelte őket, és Gábor ebédszünete is véget ért, hát lassan útnak indultak. Ahogy azonban kiléptek az előtérbe, ahonnan átlátni a felnőtt részlegbe, meglátták Tomit és Lucát. 

Tomit és Lucát.

41.

Estére minden plotyogott a sárban, a napok óta tartó kánikula ellenére sem sikerült felszáradnia a töménytelen esőnek. A betonozott részekről persze eltűnt minden pocsolya, és a muskátlik cserepeiben is hamar megint a szikkadtság lett az úr. Harapni lehetett volna a párát, már ha valakinek lett volna kedve enni bármit is.
Anna és Sanyó az egész délutánt sétálgatással töltötték, amint csitult a vihar, elindultak, és az esernyőjük pont akkor vált használhatatlanná, mikor már nélküle is meg lehetett szárazon úszni. Egyikőjüket sem zaklatta fel Totó és a lány szenvedélyes ölelkezése, Anna először meg sem ismerte őket, Sanyó pedig még mindig kábultan lebegett egy rózsaszín pamacson hat centivel a föld fölött.
Már vagy nyolcvanszor körbejárták a környező utcákat, lassan már a kutyák se ugatták meg őket, sőt, némelyik a hetvenötödik kör környékén még a farkát is csóválta.
Beszélgettek mindenféle hülyeségről, ami eszükbe jutott, és pont ez lepte meg Annát. Valahogy mindig úgy gondolta, hogy Sanyóval nem sokáig tudnának beszélgetni, mert életük közös ütközőpontjai hamarabb elfogynak, mint a rágó a büféből, ha mákostészta az ebéd a menzán. Aztán mégis csoda történt, már órák óta be nem áll a szájuk.
Sanyó sem teljesen értette az egészet, korábban majdnem száz százalékig biztos volt abban, hogy alap randitémákon túl sok mondanivalója nem lesz. Hiszen még felfogni se tudta teljesen, hogy járnak. Aztán tessék. Még komplett társadalomkritikát is alkottak, politizáltak és szidták a rendszert. Olyan gondolatok is előjöttek, amikről nem is tudta, hogy benne vannak.
Közben pedig leszállt az est, látták Márkót battyogni Kingáék felé, és a srác tényleg battyogott és tényleg Kingáék felé, nem hallucinálták.
Bár battyogása elég Dodókacsás volt a sár miatt, amit akkor szerzett, mikor levágta az utat két árkon is, hogy három másodpercet nyerhessen. Kingáéknál csengetett, a lány kidugta a fejét a szobája ajtaján, aztán vissza, és kiszaladt a fiúhoz. Valamiért most ment, mintha az első nyári vihar elmosta volna az összes elrontott butaságot kettejük közt. Ha csak néhány órára is.
Mazsolát evett, a srác elé tolta, aztán kimászott a kapun, hogy Pöfi ne szökhessen utána. Márkó a kezét nyújtotta, ő belecsapott és úgy ugrott a járdára.
- Ha a bal oldalon rágok, fáj az egyik fogam. - mondta tömören. A srác vett egy kis mazsolát, mindkét oldalon rágott egy kicsit aztán annyit fűzött hozzá az esethez:
- Nekem nincsenek lyukas fogaim.
- Úgy könnyű, ha az embernek van akarata és le tud mondani az édességről. - mondta Kinga, majd benyúlt a szájába. - Megvan a kis szaros. - selypegte, aztán hosszú percekig mazsolát piszkált a lyukas fogából.
- Annyira szexi. - vigyorgott Márkó, ő pedig beletörölte a nyálas ujját a pólójába és azt mondta:
- Még jó, hogy ezzel együtt szeretsz. - Márkó szíve nagyot dobbant.
- Akkor... - kezdett bele - Nem haragszol már? - nagyon nagyon akarta.
- Próbáltam, de nem megy tovább. - sóhajtott Kinga és elpöckölt egy mazsolát.
- Próbáltad? - mosolyodott el Márkó. Leesett a kő fele a szívéről, ez eléggé megnyugtatta ahhoz, hogy ne érdekelje a másik fél.
- Muszáj volt. Nagyon nyűgös leszek, ha visszagondolok rá. - sóhajtott Kinga.
- Nem csókolok jól? - vigyorgott Márkó. Olyan édes volt most a lány, béke volt köztük, még ha csak tűzszünet is, nem utálták egymást. Egy kicsit mintha minden rendben lett volna.
- Fogalmam sincs, hogy csókolsz. - húzta el a száját Kinga. - Egyrészt nincs viszonyítási alapom, másrészt meg a körülmények miatt figyelni se tudtam ilyesmire.
- Körülmények? - vigyorgott tovább a srác.
- Körülmények! Te vagy a legjobb barátom. Mintha Anna csókolt volna meg... érted? - rázta a fejét Kinga, s bár elég kétségbeesetten, most valahogy látszott, hogy nem lesz menekülés a vége, csak tisztázás és megbeszélés, mint ahogy azt illik.
- Bocsi, pedig direkt azért szóltam előtte, hogy járjunk, nem pedig csak úgy neked estem... - kért bocsánatot még egyszer, úgy négyezredjére is Márkó. Kinga megfogta a kezét.
- Én nagyon szeretlek téged. Ugye tudod? - kérdezte és a fejét a srác fejéhez koccintotta. Márkó bólintott. - De nem vagyok beléd szerelmes. - most jött a második nagy-szívdobbanás és pár perc néma hallgatás. - Vagyis... ki tudja. - legyintett aztán a lány.
- Nem akartam lelki traumát okozni neked. - mosolygott egyre Márkó. Kinga átölelte.
- De megtörtént. Amíg feldolgozom, addig meg nem is akarok ilyesmiről hallani! Együnk mazsolát. - Márkó felnevetett.
- Együnk! - Ez a válasz teljesen korrekt volt. Mármint Kinga részéről. Bár nem ezt várná az ember, de a kő másik fele is leesett a srác szívéről. Oké, halálra rémítette a lányt és teljesen összekavart mindent. Teljesen termeszétes, ha ennek az a vége, hogy mindenféle szerelem eltűnt. De szerencsére nem akar egyikük sem meghalni ma este, holnap se, egy hónap múlva se, ősszel se, sőt jövőre se. Tehát ha legközelebb majd újra bepróbálkozik valami hasonlóval, mikor majd leülepedett az egész, minden rendben lehet. Ez pedig teljesen megnyugtatta. Miért is nem gondolt erre tegnap?
Felverte az eső sárral a kedvenc kidöntött oszlopukat, amire telepedni szoktak így estefelé, hát most a palánk könnyen száradó vasára kellett fanyalodniuk. Nemsokára megérkezett Anna és Sanyó is, és elröhécselték az időt addig, amíg kijöttek még annyian, hogy érdemes volt kosarazásba kezdeni. Jázmin elővigyázatosan összesározható ruhát vett fel, így mindig őt küldték a labda után a vadregényesebb részekre. Épp egy ilyen kiküldetéről tért vissza sorsa előtt meghajtva fejét, mikor mellélépdelt Isti, aki akkor érkezett.
Kárára ő is le akarta vágni az utat hazulról, mint Márkó korábban, de ő sem számolt a dagonyával. Megfogta a lány vállát és így stabilan állva tudta egy dagi fűcsomóba törölni a cipőjét.
- Bocsi, egy perc. - mondta, Jázmin pedig állt a labdát magához szorítva és próbált nyugodtan lélegezni, nehogy sokkot kapjon és eldőljön oldalra, mint azok a fura kecskék.
- Hé, hol vagy már? - kiabált közben a lány után Krisztián, aki kosárkirály szériáját akarta sürgősen folytatni, amíg nincs velük Totó, mert addig ő a kegmagasabb.
- Mindjárt megy! - kiabálta Isti és szaporábban csüriszkélte a lábait a fűcsomókba.
- Hah! Itt van Isti? - értetlenkedett Krisztián és a susnya felé vette az irányt. Amit azonban látott, teljesen lesokkolta, és igaz, ami igaz, átfutott az agyán, hogy ha meg akarja Esztit szerezni, nem lenne szabad hangosan kimondania az első asszociációját, de ez csak fél agypillanat volt, és már kiabálta is:
- Esküszöm Isti hátulról kúrja Jázmint!! - a többiek mellérohantak, kivéve Annát, akinek annyira tetszett már önmagában az előadásmód, hogy röhögőgörcsöt kapott és fuldokolva kapaszkodott a palánkba.
- Vicces vagy, Krisztián! - suttogta Jázmin elhaló hangon, de senki nem értette.
- Kurva vicces! - kiabálta Isti, pont a lány fülébe. - Ó, bocs. Na, ne haragudj, tovább tartott, mint hittem. Majd meghálálom. - és szélesen vigyorogva ki is rontott a betonra. - Csak a cipőm töröltem a vállába kapaszkodva. - hallotta még a szavait Jázmin, de aztán csak tompa zúgást hallott.
- Ti is ugyanolyan perverzek vagytok, mint én! - védekezett Krisztián. - Hát nem idejöttetek ti is megnézni?? - Eszter fejensuhintotta, de azért nem túl keményen. Rangidős nőként elég kemény fejensuhintásokat osztott már ki a srácnak, ha hülye volt, most azonban kimondotta gyengéd volt. Hihetnénk azt, hogy a lelkét meghatotta az ajándék, vagy hogy csak szimplán túl nagy lett a vizsga utáni "leszaromhangulat", de az igazság az, hogy elsőre ő is azt hitte, amit Krisztián. Néhány év közelebbi ismeretség vele vagy Totóval hamar megrontja az ember hittanostáboron szocializálódott ártatlan lelkét.
Jázmin elcsigázottan sétált ki a gazból, a kezében úgy fogta a labdát, mint Artúr király az excaliburt. Lepasszolta Sanyónak, amivel elérte, hogy a fiúk visszatértek a játékhoz, majd egy pillantra az idegösszeroppanását puhán Kinga vállára hajtotta. Isti látta a mozdulatot, rögtön szóvá is tette.
- Összekentelek? - kérdezte bocsánatkérően mosolyogva.
- Fúj! - jegyezte meg az éppen arra szaladó Krisztián.
- Ja, csak ez a nyomi hozott zavarba? - mosolygott tovább Isti, majd megveregette a lány vállát és ő is beszállt a játékba. Jázmin hálát adott minden szentnek, akik hiányos szent-ismerete ellenére is mellé álltak, hogy nem küldték ki még Robit. Ha most ezt ő is látja, száz százalék, hogy megint kombinálni kezd.
Pedig csak egy hajszálon múlt, zárás előtt még ement a boltba kekszért, csak úgy jött ki a pályára. Még szinte visszhangzottak Jázmin fejében a gondolatok, mikor befutott. Eszegette a kekszét, majd letette Krisztián vize mellé.
Ez csak azért fontos, mert ahogy a lányok szokásukhoz híven egy fél óra múltán megunták az ugrabugrát és leültek, ő odament a kekszéhez, felnyalábolta és odament hozzájuk.
Persze nem ült a traccsparti közepébe és még csak le sem guggolt vagy hajolt hozzájuk. Állt előttük, kamaszosan jetis lábát premier plánban mutatva nekik. Evett még két kekszet, majd letolta a zacskót Kinga elé.
- Vegyél. - adta parancsba.
- Köszi, de nem kérek, fáj a fogam. - mondta Kinga, de a srác nem hagyta annyiban.
- Mondom, hogy vegyél. Te is adtál a tiédből. - így már érthető volt, hogy mást nem kínált.
- Oké... - nézett fel rá Kinga, de nem mozdult a keze.
- Vegyél már, vagy lenyomok egyet a torkodon. - rázta meg előtte a zacskót Robi, de nem volt a szokottnál jobban erőszakos.
- De ha nem kér? - kérdezte teljesen jogosan Eszter. És, ha már itt járunk, ő például kért volna.
- Akkor is vegyen, én se kértem és én is vettem. - mondta Robi és mostanra már teljesen a lány arcába nyomta a zacskót. Ez hatott, Kinga kivett kettőt, és felmutatta, hogy véget érjen az ostrom. Robi gúnyosan rávigyorgott, hogy "ez volt olyan nehéz?", aztán a többieket továbbra is figyelmen kívül hagyva visszavitte a kekszet Krisztián vize mellé. Kinga testvériesen elosztotta a barátnői közt a zsákmányt, ő maga viszont tényleg nem evett.
- Kekszet kaptatok? - lépett közéjük Márkó és leült, hogy kifújja magát.
- Kinga kapta. - helyesbített Jázmin és nagyon élvezte, hogy Robinak ő még csak eszébe se jutott ezúttal.
- Miért? - nézett nagyot Márkó.
- A múltkor adtam neki én is. - mondta Kinga. - Nem hiszitek el, de egész jót beszélgettünk.
- Mikor? - kérdezett újra a srác.
- Valamelyik este... volt nálam keksz és adtam neki. - legyintett Kinga, nem akart jobban belebonyolódni a témába.
- Minek? - váratlan, de ezt is Márkó kérdezte. Nem nagyon tetszett neki, hogy Kinga egyáltalán szóba áll Robival, akit utál és akinek a legjobb barátja meg Kingát utálja és mióta ismerik egymást, valamin mindig kötekedik vele.
- Ez a története annak, gyerekek, hogyan tanulta meg a kis Takács Márk a magyar kérdőszókat. - paskolta meg Márkó fejét Eszter.
- Hé, mi? - lökdöste meg Kingát a srác.
- Semmi, mondom. - bólogatott a lány és próbálta a lehető legártatlanabb arcát elővenni, mert semmiképp sem akart arról beszélni, hogy végülis azok a beszélgetések nyugtatták meg, amit Robival tett. Márkó hinni akart az ártatlan Kingaszemeknek, de valahogy nem tudott. Még ha semmi is, még ha csak egy kekszkölcsön megadása, nincsen rendben az, hogy Kinga és Robi között bármilyen nemű kapcsolat legyen. Robival nem.

40.

Totó az ágya végében ülve bámulta a szakadó esőt és hallgatta a mennydörgést. Unatkozott. Társasága nem volt valami aktív, mióta s lányka visszavette a felsőjét, csak a telefonján pötyögött. Ilyen esőben nem lehet hazaindulni egy röpke légyott után sem.
Folyamatosan dorombolt az ég, erre recsegett-ropogott rá néha egy-egy közelben lecsapóvillám. Ültek a sötétben némán, akár egyedül ülnének.
Totó figyelte, ahogy az utca egyre homályosodik az ablakra simuló párától, és alig bírta megállni, hogy a párkányon kopogó ujjai ne töröljenek bele valami hülyeséget.
Annára gondolt.
Mindig Annára gondolt, hiába tudta, hogy kettejük között bármit kialakítani égbekiáltó ostobaság. Mégis, ha most odafordult volna a lányhoz, aki előregörnyedve, unatkozón támasztotta egyik öklén a fejét, semmit se érzett volna. Nem nézett rá.
Érezni akart valamit, nem őiránta, akárki iránt, aki nem Anna. De nem ment, még akkor sem, ha hetente más lánnyal próbálkozott.
Ez még gondolatnak is béna volt, tudta ő is, kicsit nekiverte hát a falnak a fejét. Büntiből. Sosem a szerelmet kereste, egyik héten se, mindig csak az aktuális félórát akarta elfelejteni.
A lány mocorgni kezdett letette a telefonját az ágyra és közelebb húzódott hozzá. Lehűlt a szoba, odakint is biztos sokkal hidegebb van már, eltűnt a kánikula, amihez öltözött, biztos fázik.
Egészen egyértelműen tisztázták a feltételeiket, a csaj féltékennyé akarta tenni a volt barátját, és este inna majd két vodka narancsot. Totó pedig bármikor hajlandó feláldozni ifjonti testét egy pár újraegyesítéséért.
Meg aztán néha jólesik az ilyesmi, ha Annát látja Sanyóval. Még, ha nem is ő akarja, hogy Annának is rajta járjon az esze. Csak egy elbaszott DNS-e akarja, az összes többi nem.
Átölelte a lányt, de tovább bámulta az erkényt csapkodó esőt.
Zsibbadt a lába, de nem volt kedve megmozdulni, élvezte, ahogy az ölébe hajló törékeny alak össze-összerezzen a nagyon dörrenésektől. Nem akart csendesedni a vihar, ő pedig erősnek érezte magát a félhomályban, a saját terepén.
- Este hova megyünk? - kérdezte a lány, ő pedig megrángatta a vállát.
- Ahova járni szoktál, hogy lássanak. Sétáltass meg. - a lány kuncogott. - Kérdezhetek valamit? - kérdezte ő, de csak felvezetésnek, mert akármit is válaszoljon a lány, ő már nem fejezi itt be. De mindegy is volt, a lány bólintott párat. - Szereted őt? - a lány megint bólintott, gondolkodás nélkül. Mint mikor a betanult kérdésre a betanult választ dobja az agyad, "hogy vagy?"-ra "jól, köszi"-t. - Ő szeret téged? - a lány most a vállát rángatta. Hiszen nincsenek már együtt, nem? Ki tudja akkor.
- Azért mentünk szét, mert volt egy csaj, aki... - kezdte, de Totó közbeszólt:
- Ez nem érdekel. Csak az, hogy ha szereted, miért velem kefélsz?
- Ne kurvázz le. - ült fel a lány és sértődötten összefonta a karjait. Kinézett az ablakon, mehet-e már.
- Nem úgy értettem. Vagy, ha igen, én is kurva vagyok. - Totó rávigyorgott, ettől megenyhült. - Csak nem értek valamit. - a lány kérdőn nézett. - Ha szeretünk valakit, miért úgy akarjuk a tudtára adni, hogy fájdalmat okozunk neki? - nem jött válasz, legalább két hosszú, hűvös percig.
- Mert ha nem tudja, hogy szeretjük, az nagyon fáj nekünk is. - mondta a lány maga elé bámulva. - És azt akarjuk, hogy neki is fájjon. Kurvára.
- Mindketten kedves emberek vagyunk, szöszi. - azzal magához húzta a lányt és megpuszilta a homlokát.
- Most bűntudatom van. - sóhajtott fel az.
- Tudtam, hogy ez lesz. Ezért csak most kérdeztem. - nevetett Totó és kihúzta a függönyt. - Már nem esik, ha gondolod indulhatunk.
Ugyan csepergett még, ahogy az udvarra léptek, de nem fordultak már vissza. Üres volt az utca, csak kövér pocsolyák remegtek mindenütt a beléjük toccsanó újabb cseppektől. Mentek egymás mellett, még csak meg sem fogták egymás kezét, míg a kereszteződésnél szembe nem jött velük Anna és Sanyó.
Egészen pontosan Totóék kanyarodtak be előbb, Annáék kicsit még messzebb jártak, biztosan ők is csatangoltak egyet az esőben.
Ahogy azonban meglátta őket, Totó átkarolta a lányt.
- Na? - lepődött meg a lány, de hagyta magát. Aztán ő is meglátta a közeledőket. - Fájjon? - a srác bólintott:
- Kurvára.

39.

Egyre vaskosabb pamacsok hömpölyögtek a város felől és egyre sötétebb gomolyaggá álltak össze felettük. A nap még próbálta uralmát visszaszerezni, átsütött a felhők között okkersárga fénybe burkolva az utcákat, a házakat, a pályát és a hársfákat. Olyan volt minden, mint egy régi fénykép, vagy egy szépia-effekt valami ingyenes képszerkesztőben.
Nem mozdult a levegő, pedig reggel még lökdösött a szél, csak úgy, kellemesen, hogy az emberre ne rohadjon rá a haja. Most állt minden fuvallat, forróság, feketedett az ég, erősödtek a fények. Mint, mikor a kedvenc dalodban jön egy jó rész, de egy kis csend előzi meg. Megállsz egy pillanatra, s amikor jön a dobbanás, a pengetés, együtt mozdulsz vele. Mielőtt Tomi és Márkó is kimentek volna, súlyos vallomás nehezedett a lányok beszélgetésére.
Közelgett a vihar, a csendje duplán telepedett közéjük.
- Nem lehet rosszabb? - néztek mind Jázminra, de a kérdést Kinga tette fel. Eszter szája félig mosolyba futott, Anna tágra nyitott szemekkel vigyorgott, Kinga viszont úgy bámulta barátnőjét, mintha épp egy kést készülne a nyakába vágni.
- Komoly?? - nyígta pikachu-i magas hangon Anna.
- Nem tudom. - hajtotta a tenyerébe az arcát Jázmin. Kinga kiborítóan nézett, nem bírta tovább, még ha pontosan ugyanígy nézett a józan-Jázmin a szívében a hülye-Jázminra.
- Akkor mi van? - morrantotta Kinga. Mondják már el végre bővítmények nélkül a történetet! Jázmin mégis halottnak tettette magát.
- Isti. - mondta Eszter.
- Szimpatikus? - kérdezte Anna.
- Tetszik? - kérdezte Eszter.
- Bejön? - kérdezte Anna.
- Járnál vele? - kérdezte Eszter.
- Ha ott állna szakadó esőben az ajtódban, elzavarnád? - kérdezte Anna.
- Tudnád szeretni? - kérdezte Eszter.
- Szereted? - kérdezte Anna. Kinga megborzongott. Jázmin továbbra sem volt hajlandó reagálni a külvilágra, ezért vártak néhány másodpercet, majd Anna eléguggolt és kiásta a fejét a tenyeréből. A pofijait a kezébe fogta, így pocokpofit nyomott a lány arcából, majd így szólt: - Dzsezzdzsibogyó!!! - Jázmin elmosolyodott, de lecsukta a szemét. - Nézz rám. - kérte Anna. Eszter gyámolítóan megpaskolta a lány fejét.
- Látod, az előbb milyen kétségbeesett voltál, hogy milyen rossz, hogy Robi azt hiszi, bejön Isti! Most már okod is van rá! Látod, milyen jó volt az előbb! - ezen nevettek egy sort.
- Olvasgattam azt a szart... - morogta Jázmin, vagyis nyöszörögte, vagy valami hasonló hangutánzó szó, Anna ugyanis még mindig az arcát nyomorgatta és nem igazán tudott emberien artikulálni.
- Melyik szart, husi? - nyöszörgött vissza csücsörítve Anna. Nagyon tetszett neki a gondolat, hogy Jázmin és Isti. Mindkettőjüket nagyon szerette, együtt meg egyenesen rettenetesen. Ha teheti, azonnal elrohan Istiékhez elmondani a híreket.
- A könyvet. A doki meg pont olyan, mint Isti. - szabadította ki a fejét Jázmin. Kinga megrázta a sajátját.
- Nem olyan.
- Nyugi már, attól, hogy utál téged, meg te is őt, Jázmin még szeretheti. - mondta Eszter, mire Jázmin visszahúzta magára Anna négycentis oltalmazó tenyerét.
- Ne mondd ki! Ne mondd ki hangosan!! - kérte.
- Az "sz" betűs szót? - kérdezte Eszter, ő pedig hevesen bólogatott.
- És mióta? - kérdezett most Kinga. - Neked is bejött, mikor az évzárón elájult az az kilencedikes, ő meg felsegítette? - tény és való, hogy az eset után a kilencedikes osztályok lánytagjaiból nagyobb szerelmes sóhaj szakadt fel, mint egy tinisztár arénakoncertje után.
- Nem... csak... úgy jött. - nyöszörögte Jázmin és egy icipicit bánta, hogy az a kilencedikes picsusz nem ő volt.
- Hát jó hülye sugallat. Inkább találtál volna egy ötezrest. - itt Kinga összefonta a karjait, de nem sokáig, mert Anna most felé fordult.
- Miért vagy ilyen? Márkó járna veled, nem kell Jázminra irigykedned. - Kinga nagyra nyitotta a szemét némán jelezve nem erről van szó.
- Akkor az a bajod, mi, hogy te nem akarod? Utálod Jázmint mert akarja? - húzta össze a szemöldökét Eszter. Kinga előrebámult a felhők közé, innen tudták, hogy Eszti a veséjébe látott.
- Beszéljünk vele? - kérdezte Anna Jázmint. A lány olyan riadalommal rázta meg a fejét, mint mikor egy ovisnak mutatsz egy kukacot, aztán ugy teszel, mintha rá dobnád.
- Akarod, hogy észrevegye? - kérdezte Eszter. Most nem volt ilyen heves a reakció, Jázmin maga se nagyon tudta, miért. Ekkor csörgött Kinga telefonja.
- Jön Tomi és Márkó. - mondta.
- Este talán, ha jó idő lesz és ki tudunk menni kosarazni, talán megint ugróiskolázhattok. - mondta Eszter. Jázmin nem szólt. Örült, hogy végre nem egyedül van ezzel a kétnapos titokkal, túl gyorsan igázta le az agyát ez a rengeteg érzelem, de kicsit félt is, mert amit egy embernél többen tudnak, az már nem titok. Bárki bármit elkottyanthat és amúgy is gyanús már Robinak. Nem akarta, hogy Isti megtudja, ha nem 100% az esély rá, hogy ő is bejön neki. Ami meg kizárt.
Csak ne akarná ennyire az ellenkezőjét! Megérkeztek a fiúk. Kicsit olyan volt, mint régen, sehol egy Istivel átszőtt gondolat. Kinga és Márkó százéves ölelése, aztán egy gyors eszmefuttatás Tomiról és Lucáról. Jó messzire terelődött a téma. Persze Tomitól nem kell félteni a titkokat, ő biztos megőrzi őket, Márkó pedig nem is figyel, de nem kockáztathunk.
- Mikor dörög már? - kérdezte Kinga és pislogás nélkül (illetve a lehető legminimálisabb pislogás mellett) bámulta a fekete felhőket, mikor kezd el villámlani.
- Remélem elmegy. - csóválta a fejét Eszter, aki utálta a viharokat. Ilyenkor legszivesebben az ágyában feküdt volna, párnával a fején, várva, hogy elmúljon az egész.
- Ha itt lenne a gép... - sóhajtott vágyakozva a fényképezőgép után a húga, bár jól tudta, ahhoz ő kevés, hogy valaha lencsevégre kapjon egy villámot.
- Megbaszna a villám. - mondta Tomi.
- Megpróbáljam telefonnal? - kérdezte Márkó és a zsebébe nyúlt, de Tomi felemelte a mutatóujját.
- A villám nem válogat. - mondta halkan, bölcsen. Kinga amúgy is megrázta a fejét és bámulta tovább a felhőket, így Márkó megrángatta a vállát. Végül is, mindegy.
- Ne várjuk már meg, míg leszakad az ég... - kérte Jázmin, mert semmi kedve sem volt megázni.
- Még jó az idő. - győzködte Kinga. - Még meleg van. - pont abban a pillanatban hatalmas, hideg széllöket vágot a fák közé. - Menjünk. - borzongott meg a lány. Feltápászkodtak, leporolták magukat és elindultak. Ahogy azonban baktattak az út közepén, elsétált a kereszteződésnél Isti. Jázmin szíve nagyot dobbant.
De Isti fel se nézett.
A lányokra nézett, Anna visszapillantott rá, kacsintott, de csendben maradt. Ki tudja, meddig emlékszik rá, hogy ez titok? Eszter egy követ rugdosott, Tomi próbálta kicselezni, hogy ő is belerúghasson. Márkó zsebre vágott kézzel baktatott, előreejtette a vállait, láthatóan nem hozott nagy megnyugvást az az ölelés neki sem. Kinga a felhőket nézte, így néha begyalogolt az árokba. Nem volt veszély.
Csakhogy.
Mikor a kereszteződéshez értek ők is, s az útjaik pont elváltak volna, ő mehetett volna balra, hazafelé, biciklivel eléjük vágott Robi. Csikorogva fékezett.
- Császtok. - mondta és a kormányra dőlt. A többiek megálltak, Kinga majdnem átesett a hátsó keréken. - Te Jázmin. - kezdte, és innen már nem volt menekvés. Ha pont abban a pillanatban kezd el szakadni egy hetven éve nem látott jégeső, Robi akkor is folytatja. - Kingával nem tudtunk valamit eldönteni tegnap este. - kezdte. Márkó felkapta a fejét. Miről beszél ez Kingával? Főleg meg miért?? - Igaz? - nézett Robi Kingára. A lány egy pillanatra összehúzta a szemeit. Robi legyintett. - Te most bele vagy esve Istibe?
- és igen. Feltette a kérdést. Fel, mert ennek a hülye Robinak mindig fel kell tennie a hülye kérdéseit, sose látja, ha valamiről nem kéne beszélni...
Az első dörrenés három másodperc múlva csapott le. Nem volt nagy, inkább csak morgás, dorombolás, semmiképp sem égzengés, de teljesen jól aláfestette a pillanatot.
- Nem. - próbálta megőrizni a hidegvérét Jázmin. Mi van, ha nem elég meggyőző? Mi van, ha elmondja Istinek és kinevetik? Mi van, ha tényleg olyan szemetek mindketten?
- Ja, akkor jó. - lépet a pedálra Robi. - Csak mondom, már megkérdezlek, ha itt vagy. - azzal megint köszönt és eltekert. Ők néztek utána.
- Ezt a csávót nem lehet megérteni. - nevetett Anna és messzire rúgta Eszter kövét.
- Most hozd vissza. - mondta Tomi, Anna pedig vigyorogva a kő után lépett. Jázmin állt, mint akit lefröcskölt egy autó a város legdagadtabb pocsolyájából, aztán odahúzta magához Esztert, aki éppen kő nélkül volt maradva.
- Igen, nincs gáz. - mondta a lány, és ő elhitte. Most tényleg.