39.

Egyre vaskosabb pamacsok hömpölyögtek a város felől és egyre sötétebb gomolyaggá álltak össze felettük. A nap még próbálta uralmát visszaszerezni, átsütött a felhők között okkersárga fénybe burkolva az utcákat, a házakat, a pályát és a hársfákat. Olyan volt minden, mint egy régi fénykép, vagy egy szépia-effekt valami ingyenes képszerkesztőben.
Nem mozdult a levegő, pedig reggel még lökdösött a szél, csak úgy, kellemesen, hogy az emberre ne rohadjon rá a haja. Most állt minden fuvallat, forróság, feketedett az ég, erősödtek a fények. Mint, mikor a kedvenc dalodban jön egy jó rész, de egy kis csend előzi meg. Megállsz egy pillanatra, s amikor jön a dobbanás, a pengetés, együtt mozdulsz vele. Mielőtt Tomi és Márkó is kimentek volna, súlyos vallomás nehezedett a lányok beszélgetésére.
Közelgett a vihar, a csendje duplán telepedett közéjük.
- Nem lehet rosszabb? - néztek mind Jázminra, de a kérdést Kinga tette fel. Eszter szája félig mosolyba futott, Anna tágra nyitott szemekkel vigyorgott, Kinga viszont úgy bámulta barátnőjét, mintha épp egy kést készülne a nyakába vágni.
- Komoly?? - nyígta pikachu-i magas hangon Anna.
- Nem tudom. - hajtotta a tenyerébe az arcát Jázmin. Kinga kiborítóan nézett, nem bírta tovább, még ha pontosan ugyanígy nézett a józan-Jázmin a szívében a hülye-Jázminra.
- Akkor mi van? - morrantotta Kinga. Mondják már el végre bővítmények nélkül a történetet! Jázmin mégis halottnak tettette magát.
- Isti. - mondta Eszter.
- Szimpatikus? - kérdezte Anna.
- Tetszik? - kérdezte Eszter.
- Bejön? - kérdezte Anna.
- Járnál vele? - kérdezte Eszter.
- Ha ott állna szakadó esőben az ajtódban, elzavarnád? - kérdezte Anna.
- Tudnád szeretni? - kérdezte Eszter.
- Szereted? - kérdezte Anna. Kinga megborzongott. Jázmin továbbra sem volt hajlandó reagálni a külvilágra, ezért vártak néhány másodpercet, majd Anna eléguggolt és kiásta a fejét a tenyeréből. A pofijait a kezébe fogta, így pocokpofit nyomott a lány arcából, majd így szólt: - Dzsezzdzsibogyó!!! - Jázmin elmosolyodott, de lecsukta a szemét. - Nézz rám. - kérte Anna. Eszter gyámolítóan megpaskolta a lány fejét.
- Látod, az előbb milyen kétségbeesett voltál, hogy milyen rossz, hogy Robi azt hiszi, bejön Isti! Most már okod is van rá! Látod, milyen jó volt az előbb! - ezen nevettek egy sort.
- Olvasgattam azt a szart... - morogta Jázmin, vagyis nyöszörögte, vagy valami hasonló hangutánzó szó, Anna ugyanis még mindig az arcát nyomorgatta és nem igazán tudott emberien artikulálni.
- Melyik szart, husi? - nyöszörgött vissza csücsörítve Anna. Nagyon tetszett neki a gondolat, hogy Jázmin és Isti. Mindkettőjüket nagyon szerette, együtt meg egyenesen rettenetesen. Ha teheti, azonnal elrohan Istiékhez elmondani a híreket.
- A könyvet. A doki meg pont olyan, mint Isti. - szabadította ki a fejét Jázmin. Kinga megrázta a sajátját.
- Nem olyan.
- Nyugi már, attól, hogy utál téged, meg te is őt, Jázmin még szeretheti. - mondta Eszter, mire Jázmin visszahúzta magára Anna négycentis oltalmazó tenyerét.
- Ne mondd ki! Ne mondd ki hangosan!! - kérte.
- Az "sz" betűs szót? - kérdezte Eszter, ő pedig hevesen bólogatott.
- És mióta? - kérdezett most Kinga. - Neked is bejött, mikor az évzárón elájult az az kilencedikes, ő meg felsegítette? - tény és való, hogy az eset után a kilencedikes osztályok lánytagjaiból nagyobb szerelmes sóhaj szakadt fel, mint egy tinisztár arénakoncertje után.
- Nem... csak... úgy jött. - nyöszörögte Jázmin és egy icipicit bánta, hogy az a kilencedikes picsusz nem ő volt.
- Hát jó hülye sugallat. Inkább találtál volna egy ötezrest. - itt Kinga összefonta a karjait, de nem sokáig, mert Anna most felé fordult.
- Miért vagy ilyen? Márkó járna veled, nem kell Jázminra irigykedned. - Kinga nagyra nyitotta a szemét némán jelezve nem erről van szó.
- Akkor az a bajod, mi, hogy te nem akarod? Utálod Jázmint mert akarja? - húzta össze a szemöldökét Eszter. Kinga előrebámult a felhők közé, innen tudták, hogy Eszti a veséjébe látott.
- Beszéljünk vele? - kérdezte Anna Jázmint. A lány olyan riadalommal rázta meg a fejét, mint mikor egy ovisnak mutatsz egy kukacot, aztán ugy teszel, mintha rá dobnád.
- Akarod, hogy észrevegye? - kérdezte Eszter. Most nem volt ilyen heves a reakció, Jázmin maga se nagyon tudta, miért. Ekkor csörgött Kinga telefonja.
- Jön Tomi és Márkó. - mondta.
- Este talán, ha jó idő lesz és ki tudunk menni kosarazni, talán megint ugróiskolázhattok. - mondta Eszter. Jázmin nem szólt. Örült, hogy végre nem egyedül van ezzel a kétnapos titokkal, túl gyorsan igázta le az agyát ez a rengeteg érzelem, de kicsit félt is, mert amit egy embernél többen tudnak, az már nem titok. Bárki bármit elkottyanthat és amúgy is gyanús már Robinak. Nem akarta, hogy Isti megtudja, ha nem 100% az esély rá, hogy ő is bejön neki. Ami meg kizárt.
Csak ne akarná ennyire az ellenkezőjét! Megérkeztek a fiúk. Kicsit olyan volt, mint régen, sehol egy Istivel átszőtt gondolat. Kinga és Márkó százéves ölelése, aztán egy gyors eszmefuttatás Tomiról és Lucáról. Jó messzire terelődött a téma. Persze Tomitól nem kell félteni a titkokat, ő biztos megőrzi őket, Márkó pedig nem is figyel, de nem kockáztathunk.
- Mikor dörög már? - kérdezte Kinga és pislogás nélkül (illetve a lehető legminimálisabb pislogás mellett) bámulta a fekete felhőket, mikor kezd el villámlani.
- Remélem elmegy. - csóválta a fejét Eszter, aki utálta a viharokat. Ilyenkor legszivesebben az ágyában feküdt volna, párnával a fején, várva, hogy elmúljon az egész.
- Ha itt lenne a gép... - sóhajtott vágyakozva a fényképezőgép után a húga, bár jól tudta, ahhoz ő kevés, hogy valaha lencsevégre kapjon egy villámot.
- Megbaszna a villám. - mondta Tomi.
- Megpróbáljam telefonnal? - kérdezte Márkó és a zsebébe nyúlt, de Tomi felemelte a mutatóujját.
- A villám nem válogat. - mondta halkan, bölcsen. Kinga amúgy is megrázta a fejét és bámulta tovább a felhőket, így Márkó megrángatta a vállát. Végül is, mindegy.
- Ne várjuk már meg, míg leszakad az ég... - kérte Jázmin, mert semmi kedve sem volt megázni.
- Még jó az idő. - győzködte Kinga. - Még meleg van. - pont abban a pillanatban hatalmas, hideg széllöket vágot a fák közé. - Menjünk. - borzongott meg a lány. Feltápászkodtak, leporolták magukat és elindultak. Ahogy azonban baktattak az út közepén, elsétált a kereszteződésnél Isti. Jázmin szíve nagyot dobbant.
De Isti fel se nézett.
A lányokra nézett, Anna visszapillantott rá, kacsintott, de csendben maradt. Ki tudja, meddig emlékszik rá, hogy ez titok? Eszter egy követ rugdosott, Tomi próbálta kicselezni, hogy ő is belerúghasson. Márkó zsebre vágott kézzel baktatott, előreejtette a vállait, láthatóan nem hozott nagy megnyugvást az az ölelés neki sem. Kinga a felhőket nézte, így néha begyalogolt az árokba. Nem volt veszély.
Csakhogy.
Mikor a kereszteződéshez értek ők is, s az útjaik pont elváltak volna, ő mehetett volna balra, hazafelé, biciklivel eléjük vágott Robi. Csikorogva fékezett.
- Császtok. - mondta és a kormányra dőlt. A többiek megálltak, Kinga majdnem átesett a hátsó keréken. - Te Jázmin. - kezdte, és innen már nem volt menekvés. Ha pont abban a pillanatban kezd el szakadni egy hetven éve nem látott jégeső, Robi akkor is folytatja. - Kingával nem tudtunk valamit eldönteni tegnap este. - kezdte. Márkó felkapta a fejét. Miről beszél ez Kingával? Főleg meg miért?? - Igaz? - nézett Robi Kingára. A lány egy pillanatra összehúzta a szemeit. Robi legyintett. - Te most bele vagy esve Istibe?
- és igen. Feltette a kérdést. Fel, mert ennek a hülye Robinak mindig fel kell tennie a hülye kérdéseit, sose látja, ha valamiről nem kéne beszélni...
Az első dörrenés három másodperc múlva csapott le. Nem volt nagy, inkább csak morgás, dorombolás, semmiképp sem égzengés, de teljesen jól aláfestette a pillanatot.
- Nem. - próbálta megőrizni a hidegvérét Jázmin. Mi van, ha nem elég meggyőző? Mi van, ha elmondja Istinek és kinevetik? Mi van, ha tényleg olyan szemetek mindketten?
- Ja, akkor jó. - lépet a pedálra Robi. - Csak mondom, már megkérdezlek, ha itt vagy. - azzal megint köszönt és eltekert. Ők néztek utána.
- Ezt a csávót nem lehet megérteni. - nevetett Anna és messzire rúgta Eszter kövét.
- Most hozd vissza. - mondta Tomi, Anna pedig vigyorogva a kő után lépett. Jázmin állt, mint akit lefröcskölt egy autó a város legdagadtabb pocsolyájából, aztán odahúzta magához Esztert, aki éppen kő nélkül volt maradva.
- Igen, nincs gáz. - mondta a lány, és ő elhitte. Most tényleg.