38.

Miután sikeresen életben maradt a hazafelé vezető úton, Tomi bement a szobájába, leült az ágya elé, pont oda, ahol tegnapelőtt elhatározta, hogy lépnie kell. De nem maradt ülve sokáig, azon nyomban felpattant, hátradőlt az ágyra, istenesen beverte a fejét az éjjeliszekrényébe, összegömbölyödött és vergődött egy sort.
Randija lesz.
Felült, kirohant a folyosóra, lecsámpázott a lépcsőn, majdnem leesett, állt egy kicsit az előszobaszekrénybe kapaszkodva, aztán elindult Márkóhoz.
Odaérve nem csengetett, csak megcsörgette Márkó telefonját. A srác nem vette fel, de lebattyogott a bejárati ajtóhoz, kinyitotta és biccentett, hogy a kapu nyitva van, Tomi előtt szabad a bejárás.
Bent néma csend szundikált a hűvös konyhakövön, frissen volt felmosva. Márkó anyukája épp szorgos-rohamát élte ki, elhatározta ugyanis, hogy kitakarítja a földszintet. Minden szekrény ki volt pakolva, a kidobásra várakozó holmik zsákokban és kartondobozokban álltak mindenütt.
- Csókolom. - mondta Tomi, de Márkó anyukája nem hallotta, be volt dugva a füle, néha beleénekelt a hallgatott dalba, nem is rosszul.
Márkó sem szólt, csak ment elől, Tomi pedig ment utána. A srác szobájába érve bezárta maga mögött az ajtót, leült az ablak elé húzott székre, és legszívesebben máris belekezd a mondókájába, de nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy Márkó nem szól egy szót sem, az ablakon lehúzva a redőny, az ágya szétdúlva, a földön pedig mindenütt üres ételhordók hevernek. - Hogy vagy? - kérdezte. Márkó megrángatta a vállát.
Így hogy lehet belekezdeni? - Kajáltál? - kérdezte aztán, kis hallgatás után.
- Mást se csinálok. - sóhajtott Márkó, az ágya végébe húzódott és babrálni kezdte a rubik-kockáját. - Sanyó hozott kaját reggel, meg vagy egy órája megint. Anyának nem kellett, szóval én ettem meg az egészet. Meg ettem egy csomó nápolyit is, mindjárt hányok.
- Lemenjünk? - kérdezett újra Tomi.
- Tuti, hogy nem megyek le. Ma lusta vagyok. - mosolygott fáradtan Márkó és a rubik-kockát egy félig kihúzott zoknis fiókba dobta.
- Szép volt! - ámult el Tomi, és nem csak udvariasságból. Nagyon fura szögből dobott Márkó és nagyon pontosan betalált.
- Ennyi boldogságot mára! - mondta a srác és oldalra dőlt az ágyán. Hallgattak,
- Képzeld. - kezdte Tomi. Márkó érdeklődőn feltámaszkodott a könyökére. - Dalmával itt volt ma a barátnője. - Úristen, de nehéz ezt szavakba önteni. Legszívesebben felhívja Annát, hogy jöjjön már el, és mondja el, mi történt vele, mert ő nem bírja. - Lucának hívják és... - makogta
- Jó csaj? - kérdezte Márkó. - Ha az, felszedem. Esküszöm, felszedem. Ha ronda is. - Tomi szíve nagyot dobbant.
- És Kinga? - Márkó visszazuhant az ágyra és ugyanolyat vergődött, mint ő otthon.
- Ha beszélne hozzám, vagy ha végighallgatna... de innen mit csináljak vele?? Bökdössem Facebook-on?
- Mondd meg neki, hogy legyen úgy, mint régen. - dőlt előre Tomi.- Hadd mondjam már el, amit akarok!- zakatolt a fejében.
- De már azt se akarja. - morogta Márkó, az arcát teljesen a matracba fúrta. - Akkor szóba állna velem... - itt elhallgatott. - De mi van azzal a csajjal? - Tomi agya visszafordult, és már annyira nem volt közlékeny kedvében, mint két perce.
- Ja... hát - mekegte.
- Bejön? Akkor nem szedem fel! - emelte fel vigyorgó fejét Márkó
- Úgyse szednéd. Kinga a köbön. - vigyorgott vissza Tomi. Márkó elhúzta a száját.
- Elég lenne a gyök alatt is... Mi a csaj neve? Luca..? - Tomi bólintott. - Hívd el. Nem lehet belőle baj. - Tomi megint bólintott.
- Már elhívtam... Ideadta a számát is, meg... - Márkót ugyanannyira meglepte a hír, mint a lányokat az előnbb. Hatalmasra meredt szemmel bámulta barátját és egy pillanatra még a hasonfekvéstől felbüfögött paprika se zavarta. - És... benne volt. - folytatta Tomi.
- Menj már!! - suttogta Márkó.
- Komoly! - hajtotta le a fejét Tomi. Miért nem hiszi el az ilyesmit neki senki??
- Elhiszem! - ült fel Márkó. Mint akibe új elemet tettek. - Örülök, haver!
- Na, akkor lemegyünk? - ragadta meg az alkalmat Tomi. Márkó bólintott.
- Látni akarom a csajt! - mondta izgatottan. Tomi legyintett.
- Hazamennek. Csak eljött Dalmával. - Legalább is nagyon nem akart most összefutni velük. Márkó közben nekiállt valami ruhát keresni, addig az alvóspólójában lustálkodott.
- És mikor hívod fel? És hova akarod vinni?
- Nem tudom. - vonta meg a vállait Tomi. Ezekre még nem volt érkezése gondolni.
- Hol lakik? - kérdezett újra Márkó és átvette a pólóját.
- Dalmáék felé, szóval a városban... valahol... gondolom. - mondta Tomi. Ilyenekre miért nem tért ki a beszélgetés? Miért csak távolba köpni gyakoroltak?? - Anna meg Kinga tuti emlékeznek. - tette hozzá. Márkó megállt.
- Én nem megyek le. - mondta.
- De lejössz. - mondta Tomi. Márkó megrázta a fejét, de végül mégis elindultak. Viharfelhők gyülekeztek a vakító nap köré, de túl fülledt volt még a levegő ahhoz, hogy bárki higgyen az enyhülésben. Tomi épp a felhőket bámulta elmélyülten, mikor Márkó egyszer csak ennyit mondott.
- Kint vagytok? - odakapta a fejét. Márkó telefonált. - Oké, akkor odamegyünk. - mondta és letette. Komoly volt a hangja, ahogy a vonal szétkapcsolt, barátjára nézett, majd megdörzsölte a szemét.
- Kit hívtál? - kérdezte Tomi.
- Kingát. A tököm tele van ezzel a helyzettel, rendeznünk kell. - bólogatott eltökélten Márkó. Elindultak a pálya felé. A hársfák ágai közül messziről nem látszottak a lányok, csak mikor már közvetlen közel értek hozzájuk. Esztert vették észre először, mellette Anna feküdt Jázmin ölébe hajtva a fejét. A másik oldalán ült  felhúzott térdekkel Kinga, aki egy csatornafedélre firkált egy cserépdarabbal.
- Sziasztok. - mondta Tomi és leült Jázminnal szemben, hogy Márkó csak Kinga mellé ülhessen. Le is ült.
- Sajnálom. - suttogta rögtön és ellentmondást nem tűrően megfogta a lány karját, magához húzta és megölelte. Kinga nyöszörgött valamit, próbált tiltakozni, de a fiú nem engedte el. Eszter megforgatta a szemét.
- Mizu van, Casanova? - kérdezte Anna.
- Még itt vannak, senki nem ment a buszmegállóba, mióta itt vagyunk. - mondta Jázmin. Tomi firkálni kezdett a porba.
- Hagyjatok már ezzel... - kérte.
- Jól van, de ha bármi lesz, mesélsz! - mondta Eszter. Tomi bólintott. Hamarabb-szabadulsz alapon.
- Elengedhetnéd végre, kékül a feje. - bökte meg Márkó hátát Jázmin. Az ölelés véget ért, de Kinga nem emelte fel a fejét a fiú válláról.
- Élsz? - kérdezték szinte egyszerre mind. Kinga felemelte a hüvelykujját és lájkolta az eseményeket.
- Szent a béka? - kérdezte Márkó. Kinga megint felemelte az ujját.
- Jártok? - kérdezte Anna. Márkó megrázta a fejét és Kinga is leszavazta az öteletet. Márkó azért csak lejegelte a gondolatot, és nem vágta ki azonnal a fejéből. Türelem kérdése minden, és hitt ebben. Kinga viszont csak azért feküdt még mindig a srác vállán, mert ha felül, biztosan elsírja magát. Nem kavargott más a fejében, csak az, hogy ez a Márkó illatú váll mostmár csak a barátságuk olcsó másolata. Mint dinnye helyett dinnyés tusfürdőt szagolgatni. Hasonlít, kicsit emlékeztet valamire, ami jó volt, nagyon, de igazából semmi köze hozzá.

37.

Miután az egész napot zokni illetve bugyi vásárlással töltötte az anyukája oldalán, Jázmin úgy érezte, ideje megenni egy hűs Tejszeletet. Lesétált a konyhába, kinyitotta a hűtőt, de nem volt benne semmiféle Tejszelet. Tej ugyan volt, de sajnos az élmény nem ugyanaz. Kicsit tapsolt, hátha leesik egy Kinderes hűtő az emeletről, mint a reklámban, de sajnos ez sem történt meg. A média hazugságainak áldozataként leült az asztalhoz, a tenyerére támasztotta a fejét és élvezte, hogy a hideg fa bizsergeti a könyökeit. Valahogy úgy érezte, elmúlt minden szorongás, semmi miatt sem aggódik, az élet szép és el lehet menni a boltba Tejszeletért.

De persze, ahogy ez lenni szokott egy másodperc múlva már vissza is tértek a frusztráló gondolatok, mázsás súlyukkal majdnem kirántva a szívét a mellkasából.

"Dehogy mehetsz te a boltba. Mi van, ha kint van Isti??" "Dehogy mehetsz te a boltba, tuti tudja már az egész utca a karnisos jelenetet és az eladó biztosan hülyének tart már" "Tessék felmenni szépen, a szobádban biztonságban vagy a világ elől bénázásaidban. Arra vagy itélve hogy bugyik és zoknik közt élj" 

Mély letargia, s talán azonnal fel is vonul a szobája magányába, ha nem csengetnek. Most szerencsére nem esett pánikba úgy, mint mikor a postás jött, s azt hitte Isti lesz az, s ez talán érzékelteti a leigázottság mértékét. De csengettek, s neki ki kellett nyitnia az ajtót. 

Az anyukája könyékig volt a mosógépben, más jelentkező pedig nem akadt a nemes feladatra, hát nekivágott a konyhától az előszobáig vezető 2.5 méteres, ámde viszontagságokkal teli útnak.

Kilincs lenyomva, ajtó kinyitva, s Isten kegyelméből odakint Anna, Kinga és Eszter állt.

- Sikerült? - visította először is Jázmin, belepréselve minden letargiából való szabadulását és megkönnyebbülését, hogy a barátnői azok. Eszter ugyanazon hangnemben válaszolt:

-Igen!! - de nem kívánt a témában többet nyilatkozni. Hiába faggatta bárki is, hagyta ülepedni az élményt. Jázmin pedig nem ellenkezett, értékelte inkább, hogy így már el mer menni a boltba tejszeletért, van, aki fedezze. Esemény nélkül zajlott a vásárlás, majd elindultak a hársfák közé. Lassan hűvösödött az idő, a város felől sötétszürke pamacsokat fújt az égre valami közeledő kóbor viharkezdemény. 

- Délelőtt Tomi rámozdult Dalma barátnőjére! - újságolta Anna. Jázmin és Eszti nem hitték el, de Kinga szerencsére ott volt szemtanúnak.

- Elhívta valamikorra valahová! - bizonygatta. Eszter tűzbe jött:

- Ismerjük a lányt?? Mikor mennek? Hova mennek? - kérdezgette levegővétel nélkül és majdnem beesett az árokba Istiék előtt. Jázmin igyekezett nem nagyon bebámulni az udvarra, van-e kint valaki, de ennél a pontnál mégiscsak sikerült. Hátul a garázs előtt Isti anyukája ezerrel teregetett. Köszöntek. "Úgy tűnik, minden szabadságos anyuka mos ma", futott át Jázmin agyán, majd közvetlen követte a gondolat, hogy talán vége az őrületnek, ha nem Istire gondolt először. 

- Líviának hívják. - mondta Anna, de Kinga helyesbített.

- Luca. De amúgy aranyos lány, és beszélni is tud. Pedig az ember Dalma mellett azt hinné, nem követelmény az ilyesmi. 

- Mint te meg Anna. Zsák meg a foltja. - mondta Eszter. - Vagyis... mi mind és Anna. Anna a zsák, mi a foltjai.

- Elég lyukas zsák vagyok... - gondolkodott el megannyi foltján Anna.

- Hát, ha már a lány nevére se emlékeztél... - mondta Kinga. Jázmin hallgatott. 

- Hé, amúgy tudtátok, hogy Sanyó neve Kolosi? - ugrott előre Anna és jól irányzott mozdulattal fejberúgta az utolsó ház udvarán békésen alvó kutyát egy tobozzal. A kutya felugrott és nekikrohant olyan hangosan ugatva, hogy a rémülettől mind sikítva beugrottak az árokba. 

- Ez volt a téma az első randin? - zökkent ki Jázmin a némaságból.

- Ez volt a téma az első randin úgy, hogy két éve osztálytársak vagytok és 16 éve ismered? - akadt ki teljesen jogosan Eszter.

- Nem ő mondta, Totó. - forgatta meg a szemeit Anna. Kinga pedig feltette a mindenkit foglalkoztató kérdést:

- Vele mi van? Láttad a csaját? 

- Nem nagyon érdekel. Egyik se. - mondta Anna teljesen őszintén.

- Akkor ez most komoly Kolosi Sándorral? - kérdezte Jázmin, hogy gyakoroljanak. Anna első e-mail címének jelszavához még verset is írtak, hogy megjegyezze, ennek ellenére mégis folyton elfelejtette. 

- Asszem'... - rángatta meg a vállát Anna. Ez határozottan jó jel volt.

- Amúgy Totó beugrott a kertetekbe éjszaka és összevissza törte magát. A buszon mesélte. - fűzte hozzá Eszter.

- Ja, az vicces volt! - röhögött fel Anna. - Sanyó megfogta a bokáját az erkélyről, mert minket figyelt a tetőn, és ahogy megijedt, felugrott a kémény mellé, és nem tudott máshogy lejönni! - két perc röhögőgörcs. Közben Kinga így aggodalmaskodott:

- Hát azért ez elég veszélyes. És ha eltörik a gerince? 

- Nincs is gerince. - mondta Eszter, ezen Anna mégjobban derült, majdnem hanyatt is esett, mert közben megforult, s úgy ment tovább, hogy lássa a barátnőit.

- Biztos vérzett is valamije, mert összekente a konyhaablakot. Szerencsére anyám nem vette észre, mert el is töri a kezét... - lihegett Anna. - Mondjuk az egész szép volt.

- Egy véres konyhaablak?? Fura fétis. - vigyorgott Jázmin.

- Nem az összes, csak ez. Bár olyan sokat még nem láttam. - nevetett újra Anna.

- De miért kente össze? Be akart mászni? - kérdezte megint tök jogosan Eszter.

- Valamit írt rá, de reggelre összefolyt. - magyarázta Anna. Itt hosszú percekig beszélgettek arról, mi lehetett odaírva, illetve, hogy mi lenne nagyon király vérrel felírva valahova, de már mind fetrengtek a hársfák között, mire eljutottak az utolsó, "Ez a fal véres" pontig.

- Krisztián olyan fura. - mondta kifújva magát Eszter. - Hozta az ajándékot, meg megvárt, de közben meg nem nyomult, meg nem beszélt hülyeségeket, mint szokott...

- Napszúrást kapott. - mondták a többiek.

- Csak fura... De majd még gondolkodok rajta. - sóhajtott Eszter.

- Hogy járj-e vele? - kérdezte Kinga nagyra nyitott szemmel.

- Kizárt. Azon, hogy most ez mi volt. Túl abszurd ez a nap! - nyújtózkodott Eszter és nekidőlt a fának. - A regényt hoztátok? - Jázmin a homlokára csapott.

- Ó, a fenébe! Tegnap olvastam még, de rászállt egy szúnyog a falra, azzal vertem le, és beesett az ágy mögé... ma meg elfelejtettem kiszedni. - ez félig igaz volt, mert a könyv tényleg az ágy mögé került, és tényleg a falnak csapta előtte, csak nem volt szúnyog. Sokkal inkább voltak fura gondolatai Istiről, mint a regény szereplőjéről.

- Te, amúgy Robi azt mondta, belecsavarodtál a függönyödbe és majdnem kiestél az ablakon. Vagymi. - mondta hirtelen Kinga.

- Igen... Annyira ciki volt! Ott álltak lent és végignézték az egészet!! - pirult el Jázmin, és Anna vállára dőlt.
- Miért álltak ott? - kérdezte Anna és megbökdöste barátnője orrát.
- Mit tudom én... - nyöszörögte Jázmin és lehajtotta a fejét. - Annnnnnyira ciki volt! Ne is beszéljünk róla. - kérte.
- Ráadásul amúgy Robi azt hitte, bele vagy esve Istibe, azért vagy zavarban előtte, meg tegnap kint, mikor ugróiskoláztatok, azt mondta végig el voltál pirulva... - folytatta Kinga, mire Jázmin holtsápadt lett, felránotta a fejét, majdnem lefejelte Annát, és remegő kezét a szája elé tette, ne sikítson. - Nyugi, mondtam neki, hogy hülyeség. Te meg Isti... - nyugtatta Kinga, de nem jött össze. Jázmin újra színt váltott, elvörösödött és tenyereibe temette az arcát.
- Ez nem a vég. - paskolta meg a hátát Eszter. - Majd ha valami pöccsel hoznak össze...
- Hát, azért Isti elég nagy pöcs. - mondta Kinga, de Eszter fenyegetően felé emelte a mutatóujját:
- Hallgass, áruló! Te miért csevegsz ennyit a legjobb barátnőd ellenségével?
- Nem csevegtem. Csak... mindegy is, lebaszott, mert önző vagyok.
- Bármire értette, ez Robi! - legyintett Anna. - Faszkalap! De az, hogy Istivel kombinál kedves tőle. Isti jó csávó!
- Hávécsé... - utánozta Anna legyintését Kinga. - Helyi vagány csávó! Bár szerintem egy Tomiróka erősebb nála. Vagy a Fundamentaróka. - itt speciel Isti vöröses hajára utalt, amit nemrég festetett magának.
- A Fundamentaróka kőműves. Azok erősek. - gondolkodott el Eszter.
- Akkor Tomiróka! Az egy mosómedve. Mosóróka. És a mosónők korán halnak. - bólogatott vigyorogva Kinga, de Jázmin nem vidult fel. Letargiájába visszasüllyedve fekdüt Anna ölébe hajtva a fejét. - Nyugalom, lehetne rosszabb is! Ha mondjuk tényleg belé lennél esve! - adta meg a kegyelemdöfést Kinga. Jázmin felült, megdörzsölte a szemüvege alatt a szemét és síron túli hangon így szólt.
- Aha. Hát már nem lehet rosszabb.

36.

A buszút hazafelé hosszú volt és fülledt, mintha a transzszibériai expresszen elromlott volna a fűtés és amúgy is a pokolba tartana, nem a hűs orosz télbe. Most mégsem volt egyikőjüknek sem olyan hosszú, sem olyan meleg. Eszti nem bírt magával és a májusi bérlete hátulján nyállal oldva kipróbálta az akvarellceruzákat, vagyis csak a lilát és a narancssárgát, mert a lila neki tetszett a legjobban a másikat meg Krisztián választotta. Akinek nagyon tetszett ez az őrült fangörcs az ajándéka iránt. Beültek a négyes ülésbe egymás mellé és Eszter mappáján rögtönzött rajzórát rendeztek. A srác se rajzolt éppen rosszul, kifejezetten felismerhető macskát és ejtőernyőző tehenet tudott pillanatok alatt felskiccelni, szerencsére volt Esztinél toll, amit használhatott a saját májusi bérlete hátulján, hisz nem akart szakértetlen kezekkel nyúlni az akvarellceruzához.
Belakták mind a négy ülést, de szerencsére errefelé is szokása volt az utasoknak, hogy a busz első két méterén tömörülnek összenyomódva, egymás nyakába lihegve még úgy is, hogy hátul hat babakocsi elfért volna modern performanszban.
- Fura érzés, hogy már vége? - kérdezte egyszer csak Krisztián. Eszti felnézett, kezében egy pillanatra megállt a ceruza, majd forgatni kezdte az ujjai között.
- Arra számítottam, hogy lesz valami megkönnyebbülés, de nincsen. Örülök, hogy ma már nem kell tanulni, de nem egy katarzis. - mondta. A srác bólogatott.
- Lehet velem is így lesz. De én minden doga után is azt érzem, hogy halhatatlan vagyok. - elvigyorodott.
- Aztán kiosztják és leshetsz. - vigyorgott vissza Eszti.
- Olyankor tudatosul bennem, hogy én is ember vagyok. - nyomta ki a tollat Krisztián, majd hátradőlt. A macska már régen kész volt, de nem akart tétlenül ülni és bámulni a lányt, túl nyilvánvalóan. - Tudod mi a fura? Hogy nem is volt régen, mikor a szeptemberi bérletem vettem. Emlékszem, hogy elbasztam a négyest, először hetest írtam, és ahogy kijavítottam, úgy nézett ki mint egy horogkereszt, de szerencsére sose baszakodott rajta az ellenőr. Most meg már a májusi se kell.
- Nagyon gyorsan eltelt ez az év. - bólogatott Eszter. - A szalagavatón mondtam nagyimnak, hogy milyen kevés idő van már az érettségiig, és azt mondta, hogy akkor felnőtt az ember, ha már nem tűnik minden nap ezer évnek.
- Akkor felnőttek vagyunk? - kérdezte Krisztián és igyekezett a két év korkülönbséget elhessegetni egy általános jelzővel.
- Majd kiderül, elkérik-e a diákigazolványunkat, ha legközelebb bérletet veszünk. - rakta el a színeseket a lány és megszemlélte a csíkokat a narancssárga papíron. - Lehet, hogy nem erre a színre kellett volna kipróbálni, itt barnának tűnik a lila is meg a narancs is.
- Az azért nagyon profi, ha csak barnából 24 árnyalatod van. - mosolyodott el újra a srác, mire valaki fejencsapta. Mérgesen nézett hátra, azt hitte, valami túlbuzgó nyugdíjas titán kezd íly módon hegyi beszédbe arról, hogy át kell adni a helyet az időseknek, de mögötte Totó állt.
- Csövi, fiatalok! - magasodott föléjük, egyik könyökét nekitámasztotta a kapaszkodónak, amit normális emberek is csak épp, hogy elérnek, másik kezével pedig egy lengén öltözött lány vállait karolta át. Az arca összevissza volt karmolva, és néhol kék-zöld-lila volt. - Na, Eszterke, megvolt a meccs? - azzal Krisztiánt a vállainál áthúzta a lány melletti ülésre, ők ketten pedig leültek velük szembe.
- Meg, jól sikerül hálistennek, a matek kettes is megvan. - válaszolta Eszter, de nem tudott átsiklani a fiú sebei felett, félt azonban rákérdezni, mert mi van, ha valami perverz mókát űztek ezzel a lánnyal, akin olyan rövid nadrág van, hogy kivan a feneke, és a topja is inkább fejpánt. Krisztián sajnos viszont cselekedett.
- Mi van veled? - tömör, rövid, de annál lényegretörőbb kérdés. Totó pedig készséggel válaszolt rá.
- Tegnap éjszaka Sanyó felmászott az erkélyünkre, mikor a tetőn cigiztem és megijesztett én meg leesten Annáék kertjébe, bele a meggyfába. - erre igazán senki sem számított. A lányka mellette nagyra nyitotta a szemét, valószínűleg eddig ő sem mert rákérdezni, mi történhetett aktuális élete szerelmével, Eszti a tenyerébe hajtotta a fejét, Krisztián pedig felröhögött, de úgy, hogy csálé szemfoga mellett kifolyt egy kis nyál.
- Gondolom jól megütötted magad! -vihogta nulla együttérzéssel.
- Kit izgat, majd a doktornéni leápol. - kacsintott a lányra Totó és a nyakához hajtotta a fejét. Nem tartotta szükségesnek, hogy bemutassa, ugyanis ha az összes kalandját név szerint kellene a többieknek ismernie, elég hamar összezavarodnának.
- Szép macska. - mondta a lány kicsit zavartan, és Krisztián bérletére mutatott.
- Köszönöm. - válaszolta a srác, majd néma csönben ültek, míg Totóék smárolni nem kezdtek, bár Eszti és ő ezután még hosszú percekig ültek néma csendben, csak kényelmetlenebbül. Mire hazaértek, megfogyatkozott az utassereg a buszon így már messziről látták, hogy Anna és Kinga várják türelemmel Esztert a buszmegállóban. Régóta, de felkészültek, hozták a 101 kiskutyás kártyát. Eszter ki is használta, hogy nem kell Totót és a lányt tovább kerülgetnie, amint megállt a busz, kiugrott és azonnal mindent mondott és mindenre figyelt és annyira nem akart az előzőekből egy képet is meglátni újra, hogy ha Anna azt akarja, hogy írassa  a nevére a házukat, azt is megtette volna.
- Figyelj csak! - mondta eközben odafent Totó Krisztiánnak. - Ha azt akarod, hogy megbolonduljon érted, tedd féltékennyé. Figyeld, a mestert. - azzal leugrándozott a lépcsőn nyomában a csajával, majd odavetett egy "Csősztök"-öt a lányoknak, s bár Krisztián nagyon figyelt, annyira, hogy leszállni is majdnem elfelejtett, nem történt semmi. A lentiek köszöntek a srácnak, de Esztivel foglalkoztak inkább, még Anna is, pedig ez mét őt is meglepte. Nem érdekelte Totó, sem Totó új asszonya, csak egy köszönés erejéig.
Totó elsétált a lánnyal, arra számított, hogy majd a későbbiekben történnek a féltékenységi megnyilvánulások, szóval egy darabig még nem értesült a fejleményekről.
Pedig Krisztián nagyon figyelt.