18.

Kinga egyik kezével kitépett egy marék füvet, ami a kerítés tövéből bújt ki naivan, felfedezni a kinti világot, másik kezével pedig olyan erősen szorította Márkó pólóját, hogy elfehéredtek az ujjai. Egy másodperce még azon zakatolt a feje, hogyan lehet megszokni, hogy az ember járjon azzal, aki a legjobb barátja oviskora óta, most meg már az a bizonyos legjobb barát próbálja kipiszkálni a tömést a kedvenc rágófogából. Azonnal biztos lett benne, hogy ezt nem lehet megszokni, nem bizsergető vagy kellemes volt, mint ahogy a szerelmes első csókját az ember lánya elképzeli, sokkal inkább ijesztő és undorító. Mintha Anna kapta volna el, vagy Eszti, vagy Jázmin, vagy Pöfi, kiverte a hideg az egésztől. Érezte, hogy ha nem is hányja el magát, biztos, hogy sikítani fog, de minimum elbőgi magát. Könyörgött magában, hogy Márkó is utálja az egészet, és hagyja abba, kérjen bocsánatot, aztán közös megegyezésre kérjenek egy időgépet valakitől és tekerjék vissza a mai napot az elejéig, amikor még semmi nem történt. Márkónak azonban esze ágában sem volt leállni, úgy magához szorította a lányt, mintha az élete múlna rajta. Csak levegőt állt meg venni egy másodpercre, hogy újabb lendületet szerezzen, de Kinga kihasználta az alkalmat, és hátra ugrott.

- Na? - lepődött meg Márkó.

- Ne haragudj, de ez nagyon durva... - hadarta a lány, és ökölbe szorította mindkét kezét, majd hirtelen szétnyitotta az ujjait. - Nagyon. 

- Nagyon? - vigyorodott el Márkó. Elsőre azt hitte, csak sima pánik az egész, mert Kinga elsőre mindentől pánikolt, legyen az kiskutya, hintázás, úszás, vagy a True Blood. 

- Ne haragudj... én ezt nem akarom... - hadart tovább a lány, és a hangja kezdett vészesen elvékonyodni, szinte már nyüszített. 

- Mit nem? - állt fel Márkó is, de Kinga hátrált egy lépést. - Mi van már!?

- Nagyon nagyon ijesztő volt! - dörzsölte meg a szemét a lány, mire valaki megállt mögötte.

- Már ti is kezditek? Mindenki smárol, aztán még el se kezdődött a nyár. - mondta Robi. Mostanra érkezett meg, és mivel már az összes szúnyog megvacsorázott a lábán, nem vágta le az utat, mint szokta, a betonúton igyekezett hazafelé két háznyira, szembe Sanyóékkal. 

- Ajj, húzz már a picsába! - sóhajtott fel ingerülten Márkó. Nagyon nem értette, mi zajlik most Kingában, és a legkevésbé sem akarta még Robi faszakodását is végighallgatni. 

- Mi bajod? - nevetett fel a srác. - Most már késő tagadni, be is vallottátok, meg láttam is. Már az utca végéről láttam, hogy csókolóztok. - mondta, és szemléltetésképp még a focipálya felé is fordult, és hadonászott kicsit. Kinga összefonta a karjait, és idegesen rágcsálta a száját, míg Márkó közelebb nem lépett hozzá. Nem akarta ugyanis, hogy Robi valami hülyeséget gondoljon ki a jelekből. - Addig várjatok már az újabb nyelvboxszal, míg haza nem érek... na... majd bebaszom a kaput, hogy tudjátok, de nem akarom megint végignézni - nevetett ismét Robi, és már indult is, de Kinga végiggondolta, hogy igazából másodjára már ő se nagyon akar résztvevő lenni, ezért halkan ennyit mondott:

- Mehetek én is? 

- Máris összevesztetek? - vigyorgott újra Robi. 

- Menj már. - morogta Márkó. - Nem vesztünk össze. - megfogta Kinga kezét, de a lány elhúzta. 

- Nem, mi? - vigyorgott tovább Robi, és Márkónak ez a szokottnál is szarabbul esett.

- Húzzál már, de komolyan! - nézett a srácra dühösen. Kinga megint összefonta a karjait. - Mi bajod? Most őszintén, mi bajod?

- Haza akarok menni. - szipogta a lány.

- Maradj már, csak... szere.. csak.. beszéljük meg. - kérte Márkó, de Kinga a fejét rázta. - Nem akartam, hogy rossz legyen... - odalépett, és meg akarta ölelni, de a lány hátrébb lépett. - Csak pánik. Tudod, túlreagálod. - próbált valami nyugtatót mondani a srác.

- Mi van, ha? - kérdezte most már komolyabban Robi is, és nagyon kedvesen megrángatta Kinga vállát. 

- Semmi. - sírta el magát a lány, és Robi vállára borult. Robi is és Márkó is összerezzent. Igazából Kinga is érezte, hogy ez volt a lehető legszarabb mozdulat, amit tehetett, de nem bírta tovább bámulni egyik srácot se. 

- A lófaszt csináltál vele?? - kérdezgette Robi, és széttárta minden ujját, mert még sose volt hozzá egy ember sem ilyen közel. Talán az anyukája. Felemelte a kezét, és úgy tette Kinga vállára, mintha a kisszobaajtó dőlt volna rá, és megpaskolta.

- Semmit. Semmi rosszat. - mondta Márkó, de ha akarta volna, se tudta volna elmagyarázni mi történt, mert olyan kicsire szorult a gyomra, hogy pont elfért az ádámcsutkája alatt. 

- Hát gratulálok hozzá! - sóhajtott Robi, és megfogta Kinga karját, precíz gyorsasággal lecsavarta magáról, aztán elindult, maga után rángatva. - Hazakísérem. Majd holnap megbeszélitek azt a semmit!

- Hé, nem! - ugrott oda Márkó. - Majd én hazakísérem... - de Robi rá se bagózott, csak húzta maga után a lányt, aki nagyokat szipogva, meg-megtörölve a szemét botladozott utána. Ahogy kikanyarodtak abból a kis mellékutcából, ahol Márkóék, Sanyóék, Krisztiánék meg Robiék laktak, Robi megállt egy pillanatra.

- Fújd ki az orrod, még azt hiszik, én bántottalak. - mondta, de inkább kedvesen, mint keményen. Kinga engedelmesen beletrombitált egy zsepibe.

- Izé. - suttogta aztán rekedten. Nem nagyon tudta mit lehetne mondani, olyan váratlan dolgokat tartogaott ez a nap, hogy teljesen összezavarodott.

- Nem kell elmondanod, mi történt, nem az én dolgom. - fonta össze a karjait Robi. Kinga pedig egyre biztosabb lett abban, hogy kifordult a kerekéből a világ. Mindenki szerint Robi volt a környék legnagyobb bunkója, vele mégis sokkal kedvesebb volt jónéhány embernél. 

- Csak... tudod... reggel azt mondta járjunk. Én meg mondom oké... - kezdte, Robi pedig köhintett párat, hogy ő igazán nem akarja végighallgatni, ha nem muszáj. - Most... viszont most... kivert a hideg a csókjától. 

- Ezért vagy szomorú? - kérdezte a srác. 

- Jó persze, nem kéne ettől kibukni... de... annyira izé... - fonta össze a karjait Kinga is. Közben lassan elindultak.

- Én azt hiszem értem. - gondolkodott el Robi. - Én se akarnék rögtön ennyi után összeborulni, mint a tejeszacskó. - Kinga elmosolyodott. - De komolyan. - mosolyodott el Robi is. - Én tuti nem csináltam volna ezt veled. - Kinga érezte, hogy elvörösödik a  füle. Már csak egy kiskertnyire voltak a lányék házától.
- Köszi. Meg minden. - mondta Kinga.
- Megnyugodtál? Nem akarom, hogy aztán rám legyen anyud mérges. - válaszolt Robi. Biztos, ami tuti, ugyebár.
- Majd kialszom. - mosolygott Kinga, és ellökdöste Pöfit a kaputól, integetett, majd beszaladt. Robi hazaindult a sötétben. Már égtek a lámpák, zsebrevágta a kezét, és egyáltalán nem sietett. Szerette nézni az éjszakai égboltot, a csillagokat, az el-elsuhanó denevéreket, és a távolban, messze a közelgő felhőket. Márkó már nem állt odakint, égett a szobájában a villany. Meglepő csend volt a házuk körül, Robi arra gondolt, biztos holt részegek a szülei.
Szembe velük belökte a kaput, és leült a hintaszékbe. Nézte az eget, míg el nem álmosodott, és eszébe se jutott többet se Kinga, se Márkó. 

17.

Totó nem tért vissza, Maki pedig kezdett unatkozni. Hátradőlt, és bámult felfelé a csillagokra, és azon gondolkodott, vajon miért nincsen hányingere, mikor teszkós pálinkával bélelt gyomrába engedte bele a koccintós bort. Ráadásul otthon ebéd is csak összevissza volt, úgyhogy Totóéknál kajált, méghozzá ruszlit palacsintával, és ahogy ez eszébe jutott, meg is érkezett a hányinger, felült, és mélyet sóhajtott.
- Megyek. Ha elmegy az utolsó buszom, baszhatom.
- Miért nem alszol Totónál? - kérdezte Isti.
- Alszik majd ott más! - legyintett Maki, és feltápászkodott, megcsapkodta a zsebeit, hogy megvan-e mindene, megsimogatta a pocakját, hogy legalább ne itt, mindenki előtt hányjon, majd lekezelt Istivel és Robival, akikkel eddig beszélgetett, köszönt, és elbattyogott a dzsindzsásban.
- Mekkora parti! - dörzsölgette meg az orrát bosszúsan Isti. Még tíz óra sem volt, menjen haza, és nézze az m1-et a himnuszig? Semmi kedve sem volt hazamenni, de Anna és Totó is elmentek, most elment Maki is, Robi megállás nélkül mahjongozott, mert rájött, hogy tud új pályákat letölteni, ő meg unatkozott. Márkóval meg Tomival még úgy ahogy el is lett volna, ha mondjuk közben kosaraznak, vagy fociznak, és annyira Jázmin se zavarta, de Kinga felidegesítette. Már vagy húsz perce arról beszélt, hogy milyen gagyi egy dal, amit a múlt héten végig hallgatott az osztályuk, és ahogy hadonászott is közben Isti legszívesebben felüvöltött volna. Mondjuk talán észre se vette volna, ha valaki más leköti a figyelmét, de egyedül maradt.
- Mert azok a szarok olyan jók, amiket folyton kiposztolsz Facebookra, nem? - kérdezte hirtelen. Robi is felnézett egy pillanatra, úgy meglepte. Kicsit még Isti is meglepődött, azt hitte, csak gondolni fogja, aztán meg kijött a száján az egész.
- Hát jobbak, mint ez a mulatóstechno-mutáns. - morogta Kinga. - Annyi szövege volt, hogy I want you, I love you, I miss you...
- Nem írhat minden dalt József Attila... - mondta Isti.
- Hát, amennyi dalt ő írt... - sóhajtott fel Kinga. - Minek köszönhetem, hogy ma ilyen különösen kedves vagy velem?
- Ma különösen idegesítő vagy. - válaszolt Isti.
- Pedig nem is igyekeztem. - mondta Kinga fintorogva. - Menjünk haza. - tette hozzá, de ezt már nem Istinek, hanem Jázminnak címezte. A lány bólintott.
- Szegény Jázminhercegnő, inkább gyere velem haza, még hazafelé menet öngyilkos leszel ettől a csajtól... - mondta Isti. Megint meglepte saját magát.
- Most már elég lesz. - nézett rá szúrósan Márkó.
- Jártok? - kérdezte Robi érdeklődve zsebre dugva a telefonját. - Csókolóztok, meg egymás tányérjából esztek? Hogy is van... Két szerelmes pár... - dúdolta.
- Neked is van eszed... - nyomkodta meg a halántékát Isti.
- Járunk. - mondta gyorsan Kinga, és a kezét Márkó kezébe csúsztatta.
- Járunk. - bólogatott Márkó.
- Nagyszerű... aztán akkor mi van? - hagyta ott őket Isti.
- Én kellek valakinek, te meg senkinek. Még Robika is inkább telózott egész este, mint hogy veled kelljen beszélnie! - kiabált utána Kinga.
- Robikának a telefonja az élettársa. Robika és élettársa közé nem állhat senki. Csak Lea. - mondta Robi kiemelve a becézésben a kicsinyítő képzőket. Isti vissza se nézett, csak ment a város felé, mert sejtette, hogy a többiek a rövidebb úton mennek, és nem akart tovább kommunikálni Kingával. Robi utána ment. - Ne sértődj már meg! - mondta
- Felbasz az a nő... legalább kussolna, ha értelmeset nem tud mondani... - morogta Isti.
- Hagyjad már... Mindenen felbaszod az agyad, ha van benned... - mondta Robi. Isti megrángatta a vállát, ezzel nem érte meg vitatkozni, mert egyszer két rum után annyira felidegesítette egy villogó villanykörte, hogy ledobta egy Aranyoldalakkal a lámpát.
Közben a többiek is hazaindultak, a focipályával szemben levált előbb Jázmin, besurrant a kapujukon gyorsan, hogy az ablakából titkon lesse, mikor jön Isti, majd leszakadt Tomi is, aki tényleg szakadtnak érezte magát, de a friss pár nem akart még elválni.
- Szerinted miért van így rám szállva Isti? Az utolsó héten egész emberszabású volt, erre ma kiássa a csatabárdot. - sóhajtott Kinga, és igyekezett nem arra figyelni, mennyire viszket a lábán egy szúnyogcsípés, mert nem tudta megvakarni Márkó kezétől. A srác ugyanis hazafelé végig fogta a kezét, és nem engedte el egy pillanatra sem, s ahogy leültek itt a kerítés tövébe megfogta mind a kettőt, és nem eresztette.
- Azért mert egy pöcs. Robi is egy rohadék, egymásra találtak. - mondta Márkó. Őszintén utálta Robit, nagyon gyakran kerültek összetűzésbe kiskoruktól kezdve. Robi valahogy mindig akkor és ott rúgott belé, ahol a leginkább és amikor a legjobban fájt. Ő volt az egyetlen, aki nyíltan leribancozta Márkó anyját amikor csak kedve volt hozzá, és válogatott szemétségekkel sújtotta minden egyes alkalommal, mikor tehette. Robi szülei sokat küzdöttek azért, hogy gyerekük születhessen, és az anyukája nagyon haragudott Márkó szüleire azért, mert nekik sorra jöttek (volna) a gyerekek, ha nem tesznek ellene egy-egy alkalmi abortusszal. Robi pedig készséggel utálta Márkót és az egész családot az anyukája helyett is.
Kinga elszomorodott. Tudta a történetet, és nagyon szerette volna Márkó gondolatait elterelni róla. A fejét lassan a fiú vállára hajtotta, majd kirángatta a kezét a szorításból, és megölelte.
- Sze...- kezdte, de aztán rájött, hogy ha már járnak, nem túl okos folyton ezzel hajigálni. - Szerda van? - váltott gyorsan sávot.
- Szombat. - vigyorgott Márkó. Nem hülye ő, átlátta a helyzetet. - De nekem is szerda van. - tette hozzá.
- Értem. - mosolygott Kinga, és a tenyerébe hajtotta a fejét. - Olyan fura így.
- Mi fura? - kérdezte Márkó, és óvatosan átkarolta a lány hátát.
- Ez. - húzódott előrébb Kinga. - Mintha minden megváltozott volna.
- Rossz irányba? - kérdezett újra Márkó, és a kezét újra a lány hátára tette.
- Még nem tudom. - mondta Kinga.
- Aha. - lepődött meg Márkó. Nem erre számított. - De azért nem haragszol, vagy ilyesmi?
- Dehogy. Csak meg kell szoknom. Meg ilyesmi. - mondta gyorsan Kinga.
- Gyere csak... - fordította maga felé hirtelen a srác. Egy fél pillanat, még annyi se és megcsókolta. Úgy vert mindkettőjük szíve, mint még sohasem. Márkó boldog volt, mintha minden kincset megkapott volna egyetlen érintésre, Kinga pedig majdnem elájult.

16.

- Én is lépek - mondta Eszti egy kicsivel azután, hogy elhalkult Anna ordítozása. Remélte, hogy így már nem akad össze a menettel, és nem kell semmibe belefolynia, mielőtt levizsgázna. "Vigyázzál magadra, mert nem tartom a hátam" pillantást küldött húgának, majd gyorsan - Sziasztok!"-ot kiáltott, megpaskolta Szűz Mária vállát, visszautasított egy utolsó kört, majd hazaindult.
Igazából rohadtul félt, de amíg hallotta maga mögött a ricsajt, úgy gondolta, bármi támadja is meg a kukoricásban. a többiek is meghallják őt, ha sikít. Amikor meg már nem hallott semmit, látta a házakat, és megropogtatta a csontjait, hogy alkalom adtán elsprinteljen.
Még elég világos volt a sötét szürkeség, hogy nagyjából könnyen hozzászokjon a szeme, így egészen addig csak a kétszeresén vert a szíve, míg Pöfikutya el nem röfögött a lábai között sajátos hordótestével. - Mi a...? - nyögte, majd miután felismerte a különös lényt, hívni kezdte. - Pöfi! Pöfi! - mire a kutya vidáman odadöcögött hozzá.
Pöfi, becsületes nevén Pöcörfalat francia bulldog-keverék volt, és évek óta boldogította a családot. Egyik nap beröfögött hozzájuk, és úgy döntött, ott marad. Folyamatosan meg-meglépett, majd visszatért enni, röfögni-pöfögni és hordótestével kifeküdni ezt-azt-amazt a kiskertben. - Mit csinálsz itt, te kis hülye?? - kérdezte költőien Eszti, és felnyalábolta Pöfit a földről. Kettőt-hármat lépett azonban, mikor a kutya kiugrott a kezéből, a levegőben lefingta, és földet érve baktatott előtte tovább kunkori farkával. Ez mindennapi esemény volt náluk, nem is vette fel Eszti különösebben, mígnem huhogást nem hallott a közeli fáról, majd négy-öt lépéssel később a feje felett három milliméterrel lecsapott egy bagoly. Igazából Pöfit akarta elkapni, biztos dagadt egérnek nézte, de Pöfi egyrészt nem volt hülye, hogy ezt hagyja, másrészt meg elég lassú sem volt. Gyorsan elugrott, nyüsszentett egyet, majd folytatta útját hazafelé. Nem izgatta fel magát különösebben, mintha napjában ötször akarná elvinni egy bagoly. Esztit viszont kiakadt. Először megint lesokkolt, aztán arra gondolt, hogy ilyen a világon nincsen, majd hogy csak el ne felejtse Arany Jánost, végül pedig felröhögött, és Pöfi után szaladt. - Hogy lehet ilyen nagy az önbecsülésed?? El akar vinni egy bagoly mert akkora vagy, mint egy fél csivava, te meg rá se baszol? - Pöfi boldogan megcsóválta a farkát, vakkantott kettőt, de nem állt meg, sőt előre szaladt, és lepisilt egy nagyobb bokrot.
A hársfa körül jártak, a focipálya csücskén, mikor Eszti egy alakot pillantott meg a kerítéslécek között. Pöfi is megállt, fülelt, majd nagy lendületet vett, és berontott a pályára. - Most mi lesz? - futott át Eszti agyán, nem tudta, mi a rosszabb, ha a kutyája nekiront egy csúnyabácsinak és mielőtt őt megerőszakolnák, belé harap, vagy ha lebratyizik vele előtte.
Az alak azonban felnevetett, hogy "Pööööfii" és Pöfi hanyatt vetette magát előtte, elégedetten röfögött és kurvamód tűrte, hogy a hasát vakarásszák.
- Pöfipöfipöööfiii! - nevetett az alak, és ahogy Eszti közelebb ért, egyre világosabb lett, hogy Krisztián lett lepöfögve.
- Bocsi, nem akarta, hogy ölben hozzam... Biztos kiszökött megint. - szabadkozott.
- Á, hagyjad, imádom! Olyan, mint egy felfújt koton. - nevetett tovább Krisztián, és összeborzolta Pöfi füleit.
- Aha... biztos. - egyezett bele a lány, majd magához füttyentette a kutyát, aki azonban megmozgatta a füleit, de igazából le se szarta. - Mennyi az idő? - kérdezte aztán.
- Negyed tíz. - mondta Krisztián, és bár tovább vakargatta Pöfit, felnézett a lányra. - Sietsz?
- Apának azt mondtam kilenc körül jövünk, szóval aha... - mondta Eszti.
- Még körül van. - vigyorgott Krisztián. - Kinga meg úgyse jön még, akkor nem mindegy?
- Mi amúgy két ember vagyunk, ha én időben hazaérek, csak őt basszák le, ha elkésik... - sóhajtott Eszti, és megint füttyentett Pöfinek. Újabb hanyagolás.
- Olyan harapós vagy ma. - jegyezte meg a srác, és felállt. - Sokat tanulsz?
- Muszáj... Ha nem vesznek fel... anya megöl... - fonta össze a karjait Eszti. - Olyan sok pont kell. Majdnem négyszáz.
- Hova jelentkeztél? - kérdezte Krisztián reménykedve. Hátha nem olyan messzire.
- Titok. Vagyis nem akarom elkiabálni... Ajj, nagyon babonás lettem. - motyogta gondterhelten a lány.
- Úgyis meglesz, úgyis felvesznek! - próbált a srác biztató lenni.
- Hát ha, úgyis, az jó... de addig még tanulni kell... És nem akarok... olyan sok, és folyton felidegesít, ha nem emlékszem valamire. Hagyni kéne. Kinga szerint minél többet félek, annál kevesebb ragad be. De minél kevesebb ragad be, annál jobban félek!
- Ördögi kör. - bólogatott Krisztián, és egy hirtelen ötlettől vezérelten megpaskolta Eszti vállát.
- Ööö... Sanyó? - kérdezte gyorsan a lány. Krisztián elhúzta a kezét, és a lábával paskolgatni kezdte Pöfi oldalát.
- Idáig kísértem, mondom leülök még egy kicsit, nem akartam bemenni. Hozzájuk se, az anyukája mindig lebasz valamiért. Képzeld, a múltkor azt mondta, többet kéne fésülködnöm, mert a szemembe lóg a hajam, és kislányos lesz az arcom...
- Ja, hogy ezért mentél olyan hirtelen fodrászhoz! - nevetett fel Eszter.
- Nem vagyok én Tomi... - sóhajtott Krisztián.
- Akkor lennének ám rajongóid, mint mondjuk Anna... - nevetett újra a lány. Krisztián hosszan nézte. Nagyon szerette az arcán a két kis gödröt, mikor nevetett.
- Persze, kell is Anna csókja! Egy forintot nem ér. Csak Totót szereti, Sanyó meg pusztuljon meg.
- Sose hitegette Anna. - mondta Eszti.
- Sose, mi? - legyintett a srác. - Egy csomószor írt neki msn-en, meg Facebookon, hogy vidítsa fel, mert csak ő tudja, mikor Totó felbassza, aztán kihívta, elvoltak egész este, aztán másnap ment Totó után.
- De ő nem mondta, hogy szereti. - próbálta Annát védeni Eszti.
- Én se mondom a vajaskiflinek, hogy most megeszlek. - rángatta meg a vállát Krisztián. - Ne érts félre, én bírom Annát, de Sanyót jobban, és nagyon felkúrja az agyam, hogy így beszopatja.
- Értelek, de csak elfelejti már... - mondta Eszti.
- Az se így megy! - kacsintott Krisztián. A lány megrángatta a szemöldökét.
- Parancsolsz valamit? - kérdezte. Krisztián megdörzsölte az állát.
- Dehogy parancsolok... most mondtam, nem mondom a kiflinek, hogy megeszem.
- Mi van? - kérdezte Eszti. Ezt nem értette.
- Semmi, menjünk, hazakísérlek. - ajánlotta Krisztián.
- Nem megbeszéltük már, hogy szép vagy, okos vagy, de az anyád lehetnék? - kérdezett Eszti újra, pici túlzással.
- Nem érdekel, ami volt. Most van. - mondta Krisztián, és közben nagyon bölcs fejet vágott, kicsit még a homlokát is ráncolta. - 16 vagyok. Te 18. Senkit se érdekel.
- Engem mondjuk eléggé. - válaszolta Eszti, és ellentmondást nem tűrően ölbe vette Pöfit, aki hálátlanul és nyűgösen nyikorgott a kezében.
- Ennyi? - sietett utánuk a srác.
- Mit ennyi? Ennyi se... - mondta Eszti.
- De ennyi a bajod, hogy fiatalabb vagyok? - kérdezgette Krisztián.
- Ajj... - állt meg Eszti. - Az a bajom, hogy undorítóan viselkedsz, és... nem akarom, hogy az emberek az alapján ítéljenek meg, kivel járok.
- De amúgy járnál velem? - jött izgalomba a fiú.
- Mi amúgy? Nincs amúgy, ilyen vagy, ezen nem tudsz változtatni. Folyton hülyeségeket beszélsz és mindenkitől azt hallani, hogy hány pornófilmet ismersz...
- Én mondtam neked ilyet valaha? - kérdezte Krisztián.
- Nekem nem! De csak azért nem kezdek bele, velem kedves vagy, mindenki mással meg... fúj...- sóhajtott a lány.
- Fúj? Ez rólam a véleményed? - hajtotta le a fejét Krisztián. Rossz az ilyesmit tudni.
- Gondold már végig, milyen képet alakítottál ki magadról? Több pletykát tudok rólad, mint ami egy Blikkben van!
- Egyet mondj. - emelte fel a mutatóujját a srác. Eszti az ujjra nézett.
- Igen? Megujjaztál egy lányt egy elsőáldozáson a régitemplomban a sekrestye mögötti padon.
- Az nem igaz. Nem így. - vörösödött el Krisztián. - Bérmálkozás volt, és nagyon sokan voltak. Senki se vette észre.
- Pont ez az, senki! De te elbüszkélkedtél vele úton, útfélen!! Én ilyet nem játszom. - mondta Eszti, és elindult.
- Megváltozok. Ígérem. Érted. - kiabált utána Krisztián.
- Ne ordibálj már... - csapta be a kaput Eszti, és letette a kutyát. Közben Krisztián is odaért. - Menj haza!
- Ígérd meg, hogyha megváltozom, adsz egy esélyt. - kérte a srác.
- Hogyne. - sóhajtott Eszti, és felsietett a lépcsőn. Pöfi egy kicsit még futkosott a kertben, aztán leült a lépcső elé, és vonyított egy sort. Krisztián is felsóhajtott, a kapura támaszkodott, aztán hazasétált.

15.

Négy-öt vidám pohárral később már olyan emelkedett volt a hangulat, hogy Anna is elfelejtette, hogy ő tulajdonképp haragszik Totóra, és állandóan azzal szórakozott, hogy kinyomja a srác telefonját, amiről a zene szólt. Mikor abbamaradt a dal, mindenki egyszerre ordította be a dalszöveget.
Tomi pici szíve is kezdett megnyugodni, és valahogy csak most tudatosult benne, hogy új dimenziók nyíltak meg előtte, ő is tagja végre a boldog tömegnek, akik csókolóztak már. Ez pedig ellazította görcsös kis izmait, bár lehet, hogy ebben segített a két kólás bor, ami olyan gyorsan és jólesően csúszott le, hogy fel se vette. Hanyatt dőlt a fűben, és úgy bámulta a narancsosodó eget, mintha még sose látta volna.
Minél inkább estébe hajlott a délután, annál inkább érezték az elmúlt nyarak szellemét, mikor minden este a focipályán lógtak, míg fel nem kapcsolták a villanyokat. Vagy tovább is.
Sanyó viszont nem feledte a mérgét, minden korty csak jobban fokozta azt benne, amikor pedig Totó eltűnt két másodpercre a sötétben, Annához lépett.
- Úgy viselkedsz, mint egy idióta! - mondta keményen.
- Mert? - kérdezte a lány, és megszokásból leállította a zenét, mire mindenki üvöltött egy fél sort.
- Rámászol Tamásra, hogy féltékennyé tedd Totót? - húzta el a száját Sanyó.
- Ja, bocs Sándor. Nem néztem híradót. - sóhajtott Anna, és nem is akart tovább a fiúra figyelni, visszafülelt fél füllel Maki és Eszti beszélgetésébe, még ha most már ha akarta se tudta volna követni.
- Híradót? - kérdezte Sanyó. Nem tágított.
- Nem tudtam, hogy megszüntették a szabad akaratot. - rángatta meg a vállát Anna.
- De lehetne eszed, hát hogy viselkedsz? - morogta Sanyó.
- Bocsi, apuci! - grimaszolt Anna, és kinyújtotta a lábát jelezve a srácnak, odébb lehet állni.
- Olyan akarsz lenni, mint a picsái? - kérdezte az.
- Ha igen, se lenne hozzá semmi közöd! - sóhajtotta a lány. Bele se gondolt, hogy a kis akcióval Sanyóban is felébreszti majd a régi érzéseket.
- Miért is lenne? - mormogta maga elé a fiú. - Te is egy olyan ribanc vagy, aki utána futosgál, akkor én labdába se rúghatok.
- Mit mondtál? - pattant fel rögvest a lány.
- Semmit. - fordult meg Sanyó, és indulni készült.
- Mit mondtál? - sietett utána Anna.
- Azt hogy te is egy vagy Totó szociopuncijai közül. - mondta Maki segítőkészen.
- Azt, hogy nem gondoltam volna, hogy mindenre képes vagy. Érte. - helyesbített Sanyó, de nem állt meg, elindult hazafelé az ösvényen.
- Mi mindenre? - kérdezte Anna egyre dühösebben, de lassan már szaladt a srác mellett, mert Sanyó hosszú lábaival sokkal gyorsabb volt nála még úgy is, hogy egyáltalán nem kapkodta el a távozást.
- Ugyanúgy kurvulni, hogy felkelsd a figyelmét, mint mindenki más. Olyan vagy mint mindenki más. - mondta.
- Nem vagyok olyan. NEM vagyok olyan!! - kiabálta Anna. Ha valamivel ki lehetett hozni a sodrából, az ez volt. Mindig úgy nézett ki és viselkedett, amire a normális emberek reakciója minimum egy csodálkozó pillantás volt. Sose akarta azt tenni, ami éppen divat, vagy menő, vagy amit elvárnak tőle, és nem azért vonzódott Totóhoz sem, mert ő volt a helyi vagány csávó, hanem mert kiskorától ismerte. Tudta minden fintorgása mögött mi áll, ismerte minden kedvenc zenéjét, és élete minden fontos pillanatát hozzá tudta kötni.
- Nem olyan vagy, ugyanolyan! - állt meg hirtelen Sanyó, mire ő is megtorpant. - U-GYAN-O-LYAN.
- Fogd be! - lökte meg a srác vállát.
- Mert? Csúnyán meg fogod bosszulni? Lesmárolod Krisztiánt? - gúnyolódott Sanyó.
- Nem, hanem beverem a fejed! - kiabálta Anna. Ekkorra már a többiek is odagyűltek köréjük.
- Na, nyugi van kislány! - mondta Krisztián, és próbált Anna elé állni.
- Nem kell megvédeni, majd átlépem, ha nekem ront! - mondta mérgesen Sanyó.
- Fogd be a pofádat!! - kiabálta a lány, majd a srácnak ugrott. Vagyis esett, mert megbotlott egy gödörben.
- Hé... - húzta vissza Annát Krisztián a vállainál fogva. - Nyugi már!
- Eressz el! - rúgkapált a lány.
- Most legyen nagy a szád! - kiabálta Robi élvezettel vigyorogva.
- Kuss legyen!! - kiabált vissza Anna.
- Ne ugrálj már, meg fogsz valakit rúgni! - hadakozott Krisztián, és igyekezett az illendőség határain belül lefogni a lányt. Aztán jobb ötlete támadt. - Megfogom a melled!
- Nincs is melle!! - mondta dühösen Sanyó, de már mindegy is volt, Anna egy másodperc alatt kitépte magát Krisztián karjaiból, és nekiugrott. Ütötte, karmolta és rúgta ahol érte, a srác pedig hiába üvöltözött és hiába próbálta lefogni, a hosszú körmök felsértették a bőrét, a tornacipő nagyokat puffant a sípcsontján, az apró öklök pedig hol a szájába, hol a szemébe csattantak.
- Na most volt elég. - lépett közéjük Totó is, a sörét gondosan Maki vigyázó medvetenyerébe téve. Erős karjaival ellentmondást nem tűrően emelte le a lányt Sanyóról, majd a hátára csapta, és hiába érték most az ütések és a rúgások őt, elindult vele a szürkeségbe.
Hosszú percekig álltak a többiek csendben, hallgatva Anna válogatott káromkodásgyűjteményének halkulását. A csendet Robi törte meg:
- Erre igyunk! - Isti kishúgszerűsége után nézett, aztán hallgatott barátjára, és Makival visszatértek a kút köré. Sanyó várakozón nézett a lányokra, menjenek barátnőjük után, és hozzák vissza, hadd szadizzák még egy kicsit egymást, hátha jutnak valamire végre. Úgy tűnt egy verekedés még nem tette oda a pontot a mondata végére. Krisztián a károkat mérte fel. Azt sikerrel megállapította első pillantásra, hogy ebből monokli lesz Sanyó szeme alatt, de most vette csak észre, hogy halvány sávban vér is csordogál a srác homlokáról.
Kinga egyik lábáról a másikra állt. Utálta az ilyen helyzeteket, tudta, hogy a betyárbecsület Anna mellé kellene, hogy állítsa, de az igazságérzete most Sanyó pártját fogta. Sokkal inkább el tudta volna képzelni vele legjobb barátnőjét, ellentétek vonzzák egymást alapon. Azt meg külön nem értette, miért kellett így féltékennyé tenni Totót? Jázmin Eszti vállára hajtotta a fejét, mert az előbb már majd bealudt, mikor kitört a verekedés úgy felriadt, hogy most szédült körötte a világ. Félálomban Isti kísértette, azon tanakodtak, lemenjenek-e a kútba ókori kincsek után kutatni. Most nemigazán értette a valóságot, ki verekszik kivel és miért, és Isti miért nem vele beszélget? Eszti vállának puha vattacukorszaga pedig megnyugtatta. Esztit bezzeg nem, aki a fejét fogva állt, nézte a történéseket, és annyira imádkozott, hogy Arany János balladisztikája ne menjen ki holnapra emiatt az agyából, hogy azt se vette észre, hogy Jázminnyálcseppek gazdagítják ezentúl a pólóját.
- Ti se bírtatok volna agyat adni neki? - morogta Sanyó, és már régen haza akart indulni, csak nem akart szerelmi vallomásba futni a kukoricás mélyén.
- Menjünk a városnak. - mondta Krisztián, mintha csak barátja fejébe látna.
- Engednek kellett volna. - mondta Sanyó, mikor már ketten voltak. - Hátha kitépte volna a szívem, és megeszi.
- Az is csak neki lett volna jó. - legyintett Krisztián.
- Nekem is jobb lett volna. Holnap temethetnétek, mint a gólyát. - sóhajtott mélyet Sanyó, és megállt egy pillanatra. Egyre sötétebb lett körülöttük a szürke, már nem is látta tisztán a kút körüli nyüzsgést. Hunyorgott, de rosszul látott sötétben, úgyhogy inkább szedte a lábát, hogy beérje Krisztiánt. - Szerinted, ha megcsókolnék egy csajt, ő féltékeny lenne?
- Nem. De ha megcsókolnád Totót... - nevetett fel a srác.
- Nem megcsókolnám... kibelezném éjszaka. Olyan igazságtalan az egész. - kezdett egy követ rugdosni Sanyó.
- Vigyázz, a halottakat is jobban szereti... - kezdte Krisztián, de Sanyó szomorúan folytatta a mondatot.
- Mint engem??

Már egészen késő volt, mire berúgta a kaput. A szomszéd ház emeletén még nem égett a villany, innen tudta, hogy a többiek még vígan odakint vannak.

14.

Az alapzaj megállt egy pillanatra, mindenkibe beleakadt az aktuális lélegzete, a vakondok megálltak az ásásban, a legyek a döngésben, és még egy szúnyog is félrenyelt Totó lábszárán.
- Köpöd ki! -törte meg a csendet Robi, aki talán az egyetlen volt, akit teljesen hidegen hagyott az esemény, és pont azért állt meg egy másodpercre, mert a többiek megnémultak. - Elkapsz valamit, Tomi! Minek kell minden szart a szádba venni?? - röhögte, aztán a meredten bámuló Eszti kezéből enni kezdte a ropit.
- Fúj, kakás! - nevetett fel Maki is, de ő nem olyan könnyedén, mint Robi. Lopva Totóra pillantott, aki félrebiccentett fejjel bámulta a történéseket. Nagyon gondolkodott azon, mit kellene tennie, mit tegyen, és mit akar tenni. Végül a harmadik győzedelmeskedett, az alkalmi párocskához ugrott, és egy rosszul herélt bika hangján felüvöltött.
- Normálisak vagytok? - morrantotta.
- Kanosak! - vigyorgott Robi. - Meg asszonyosak. Vagy hogy mondják amazt.
- Nem vagyok asszonyos... - horkantott Anna. Az hiányzik még, hogy Robi rondítson bele az egészbe!
- Rád a kanosat értettem! - röhögött fel Robi, mire Isti is magához tért, és felnevetett.
- Megrontottad Tomit, nézd meg, tiszta sápadt! - Persze Tomi erre elvörösödött, úgyhogy lényegében már mindenki feleslegesen bámulta. Úgy vert a szíve, hogy majd kiesett a pólója alatt. Egyáltalán nem így képzelte az egészet. Se az első csókját, se a megbeszéltek szerint a mait. Még ha a kettő egyszerre esett is. Minimum arra gondolt, hogy ő kezdeményez, hogy legalább egy kicsit lássák meg benne a férfit, nem úgy, hogy Anna berántja egy bokorba és elveszi az ártatlanságát. Ráadásul közben még Totó is megrángatta. Bár biztos volt benne, hogy Totó átlát mindenen, és tudja, hogy Anna féltékennyé akarta tenni csupán, abban is biztos volt, hogy ez a rángatás nem neki szólt, de azért mégse fogja Annát megrángatni senki.
- Mit mórikálod magadat? - fonta össze a karjait Totó, és szúrós pillantásával fogva tartotta Anna tekintetét.
- Azt csinálok, amit akarok. - mondta a lány hűvösen, de alig bírta vigyorát visszafogni, annyira tetszett neki Totó reakciója.
- De pont vele? - bökött Tomi mellkasára a srác.
- Hé.. Mi... mi az, hogy pont velem? - kérdezte sértődötten Tomi, de igaz, ami igaz, a sértődöttség nem kimondottan hallatszott remegő hangján.
- Már úgy értettem, hogy eddig KISS tagokra volt felizgulva... Te meg nem vagy olyan. - helyesbített Totó, de ugyan azzal a lendülettel vissza is fordult Annához.
- Meg nem vagy ivarérett! - kiabált közbe Krisztián, de Sanyó olyan mérgesen nézett rá, mintha legalábbis ő csókolózott volna az imént a lánnyal. Amikor Anna odalépett Tomihoz, az ütő megállt benne, lepergett előtte az élete, és majdnem sugárban végighányta a nyálcserét. Ha úgy is érezte néha, rosszabb napjain, hogy semmi esélye Annánál Totóval szemben, arra legvadabb álmaiban se gondolt, hogy Tomival szemben sem.
- Szar mi? - mondta Anna.
- Mi szar? - morogta Totó.
- Látni, hogy mással vagyok. - mondta Anna.
- Mással vagy?! Eddig kivel voltál? Most meg vele vagy? Ő a más? - morogta Totó.
- Nagyon más! - kiabált bele a beszélgetésbe Isti.
- Anyád. - sóhajtotta Tomi, de csak úgy csendben, magának.
- Úgy érted, most meg vagyok csalva? - rángatta meg a szemöldökét Totó, és összefont karjait szétengedve leejtette maga mellé.
- A csók nem megcsalás. - mondta Anna, és most ő fonta össze a karjait.
- Pompás. - válaszolta Totó, és kezdett teljesen lehiggadni. - Már azt hittem, van köztünk valami, de látom, csak játszol velem. - azzal már vissza is battyogott Makihoz. Anna ökölbe szorította a kezét, kifújta az összes levegőt a tüdejéből, és a másik irányba sietett el. Összefont karokkal nekidőlt egy fának, és biccentett barátnőinek, gyűljenek köré támogatásnak. Olyan lett így a felállás, mint egy rossz musical, amiben épp összecsapni készül két rivális banda. Az egyik oldalon a lányok, a másik oldalon a fiúk. Persze nem a megfelelő személyek álltak dühösen a másik végen. Totó helyett Sanyó fonta össze a karjait, és bámult olyan mérgesen, mint a másik oldalon Anna. Csak a pillantásuk még véletlenül sem ütközött.
- Faszkalap. - mondta Anna. A lányok bólogattak.
- Ez nem normális. - mondta Sanyó. Krisztián és Márkó bólogattak. Tomi émelyegve állt közöttük, mire egyszeriben csak valaki hátba csapta.
- Fiatalember, fenékig! - mondta Maki szélesen vigyorogva, és Tomi kezébe tolt egy teli poharat.
- Ja ja! Az ilyen ifjú kis titánoknak kell az energia! Mi lesz az este folytatása, ha józan maradsz? Semmi. - kontrázott Totó.
- Inkább hazamegyek. - mondta Tomi, és Márkóra nézett némi támogatás reményében.
- Hogy is ne! Majd itt hagyod nekünk epedezve a nőstényed! - ellenkezett Totó. - Tessék maradni, és kielégíteni az asszony társas igényeit!
- Ha mást úgyse megy! - nyögte Robi. Isti felröhögött.
- Tudjátok, hogy mire ment ki az egész... - sóhajtotta Tomi. - Akkor miért engem szopattok?
- Ezt csak én hallottam, ugye tudod? - suttogta Márkó, körülbelül olyan hangerősséggel, mint az előbb Tomi.
- Ha most nem megyek haza, kikészítenek, ha meg hazamegyek, egész nyáron hallgathatom... - sóhajtott ismét a fiú.
- Maradj, majd nem halljuk meg. - ajánlotta Márkó, és a lányok felé indult. Kinga összerezzent.
- Miért akarod ennyire, hogy járnod kelljen Totóval? - kérdezte halkan Annát. - Nem jobb a csend és a nyugalom?
- Majd ha nagy leszel, megérted. - morogta Anna. - Bocs. - mondta már Tominak, ahogy a két fiú odaért.
- Én bocs. Ha keményebb vagyok, talán haszna is lett volna. - legyintett a srác. - De majd jövőre!
- Megvárod, míg vénlány leszek? - mosolyodott el halványan Anna, és átölelte Tomit. A többi srác felől füttyszó és "húúuhúú"-zás tört fel. - Odabaszok! - ordított fel a lány.
- Megsüketültem. - suttogta Tomi.
- Ezt tőle tanultad el, mi? - kérdezte Márkó, és Kingára kacsintott.
Totó septiben felhajtotta a sörét, és mellé még amit talált. Közben fel-felröhögött, mennyire elképesztő látni Tomit és Annát, a Jint és a Jangot, Magdi nénit és Berényi Miklóst csókolózni látni. Kicsit még a hideg is kirázta. Csak fekete pólója mögött zakatoló szakadt kis lelke tudta, hogy mindjárt a falnak megy dühében.

13.

- Hozhattuk volna a vödröt, leülnék. - sóhajtott Jázmin, és körbenézett egy nagyobb betondarab után.
- Ülj a szélére! - ajánlotta Anna, és arrébb tolta a káván álló piákat. Maki olyan féltéssel kapott utánuk, mintha egy szem magzatát akarná a lány belökni a kútba, és Totó és Isti is odaugrottak. - Ne féljetek, nem bántom őket... - vigyorgott lány, majd kihúzta a zsebéből Totó telefonját és visszaadta neki. - Szolgáltassál inkább valami mucitát.
- Megmondalak! - vette vissza a készüléket Totó, és a lányra nyújtotta a nyelvét.
- Jól megvoltál nélküle! - legyintett Anna, és indulni készült egy sörrel a kezében, de Totó egy mozdulattal kivette a kezéből, és így szólt:
- Neked van más.
- Más? - értetlenkedett Anna, mire Totó Maki hátizsákjából előbányászott egy Kubut.
- Almás-körtés. Hogy érezd a gondoskodást, és megtudd végre, hogy nagynak és okosnak lenni jó. - vigyorogta szemtelenül Annára, de a lány csak fintorgott.
- Ettől folyton hánytunk.
- Csak te, az én gyomrom mint... mint a... mint az... - gondolkodott megfelelő befejezésen Totó, de aztán csak annyit mondott: - igen, folyton hánytunk.
- És még hogy fogtok. - Sóhajtott Kinga, akit teljesen untatott az este hátralévő része, látta, hogy mindenki bebaszik, ő meg majd itt lézeng és vattát köp, mert még a kólából se adnak neki azzal a jelszóval, hogy kár belé.
- Akkor menjél haza! - morogta Isti, és már bontotta is a sörét. - Senki se kérte, hogy itt károgj! - Kinga összefonta a karjait.
- Nem is mondott semmit. - kelt barátnője védelmére Anna.
- Még, aztán majd megint itt rinyál. - rángatta meg a vállát Isti, és nagyot kortyolt. - Vá~ a sátán itala, meghalok!!
- Hülyegyerek. - vigyorgott Robi, és kérdés nélkül számot váltott Totó telefonján. - Bocs, de nem bírom ezt a hörgős röfögést. Totó legyintett.
- Piát a kézbe, legalább koccintsunk már. - mondta Maki, és a nyomaték kedvéért egy gallyal megpöcögtette a műanyag poharát, amin egy filctollal rajzolt kifli volt.
- Férfias korsó. - röhögött Isti.
- Totó azt mondta tizenketten leszünk, de csak tízesével árulnak műanyag poharat... kettőt kellett keríteni, ez meg megmaradt oviból. A másik is itt van valahol, abban a ceruzáim vannak. Mármint normál esetben. Mármint az asztalomon. - magyarázta Maki, és szórakozottan megkavarta a gallyal a pohara tartalmát.
- Mi van, jó gyerek, előjöttek a régi emlékek? - vágta hátba barátját Totó.
- Mert? - pislogott nagyokat Maki, látszott rajta, hogy a müzlit reggel pálinkával locsolta fel.
- Mert az nem kakaó. - röhögött Robi, és újra számot váltott. - Te, olyan zenét nem hallgatsz, amitől nem akarom felvágni az ereimet?
- De, de letöröltem. Hozzád készültem! - vigyorgott szélesen Totó, és ő is felemelte a poharát.

Tomi is elvett egy sört, de nem nyitotta ki. Nem szerette az ízét, de a kóláét meg a borét még annyira sem. Azt viszont a legkevésbé sem akarta, hogy rákezdjenek a többiek, mennyire jó kisfiú, bőven elég ha Kingát cseszegetik majd. Valamiért Márkó szüleinek az alkohollal való kapcsolata rajtuk kettőjükön ütött ki leginkább. A két felelősségteljes szülő sokszor itta le magát a sárga földig olyankor is, mikor ők Márkónál voltak, mint legjobb barátai, és olyankor ők is hallhatták a cifrábbnál cifrább káromkodásokat, csapkodásokat, verekedéseket és ordítást, ami ezzel járt. Ő egyszer egy egész délutánra fenn rekedt Márkó szobájában, mert odalent a felnőttek veszekedtek, és ő nem mert lemenni, hogy na "Csókolom, megyek haza". Rá sem bírt nézni az üvegekre, amik szanaszét hevertek a konyhájukban, és legszívesebben hazahívta volna magához Márkót, hiszen megőrjítette, hogy ő hazamehet a tébolydából, otthon nyugalom van és levendulaillat, de Márkó máshová nem mehet. Kinga is ezért utasított el mindent, amiben alkohol volt, kicsit durvábban is a kelleténél, még bonbonmeggyet se volt hajlandó enni.
Márkónak azonban nem volt ekkora ellensége a pohár. Ő tudta, hogy a szülei ivás nélkül is szemetek, és anélkül is képesek tönkre vágni a napját, hogy holtrészegek lennének. Ha alkalom volt tehát nem ellenkezett, addig is volt valami bódulat a fejében, amitől a valóság nem tűnt olyan szarnak, mint amilyen valójában volt.
Elvett egy poharat és boroskólát gyártott, biccentett Tominak is, kér-e, de a fiú a sörére mutatott. Úgy tett, mintha egy kis bort is öntene, de valójában csak kólát öntött egy másik pohárba, Kingára kacsintott, és odavitte neki.
- Mindjárt füstölni fog!! - kiabálta Isti gúnyosan, de Kinga igyekezett fel se venni. Nem értette, miért utálja mindenki Robit és mondják rá, hogy egy bunkó tahó, mikor Isti nála százszor szemetebb. Összehúzott szemekkel bámulta, aztán Jázminhoz fordult.
- Tudod hogy néz ki a csattanó maszlag? Meg kéne mérgezni még most, hogy ne rontsa el a nyarunkat.
- És ha nem hal bele, csak elbassza a gyomrát? - sóhajtott Jázmin. Kicsit idegesítette már, hogy egyre több gondolata fordul meg Isti körül.
- Akkor majd Anna ápolja. - morogta Kinga utalva arra, hogy Anna többször is fennhangon emlegette, mennyire imádja a srácot, és ha lehetne, a kishúga szeretne lenni.
- Pont Anna. - sóhajtott megint Jázmin, és beleszagolt a poharába, milyen arányban elegyedik benne a bor és a kóla, hiszen semmi kedve sem volt estig émelyegni.Hál' Istennek spórolt az alkohollal Totó, ahogy töltött neki, úgy tűnt, belé is csak pocsékba veszi a piát.
- Pont? - nézett nagyot Kinga. Jázmin viszont még nála is nagyobbra kerekítette a szemét, hiszen észbe kapott, hogy hangosan mondta ki amit gondolt. Dehogyis volt ő féltékeny Annára, csak az jutott eszébe, hogy a lány lenne az utolsó, aki ápolgatni akarna bárkit is. Kinga viszont félreérthette a mondatot, ugyanis fel-le mozgatta a szemöldökét, ami egyértelmű jelét adta, hogy kombinál. Neki ment ennyiből is.
- Áh, ha már csináljuk, csináljuk rendesen és ne maradjon nyoma. - mondta gyorsan.
- Igazad van. - bólintott eltökélten Kinga, és be is tudta az egészet nyelvbotlásnak.
- Miben van igazad? - állt közéjük Anna.
- Majd egyszer, egy szebb jövőben beavatunk. - vigyorgott Kinga. Anna nyígott egy kicsit, megrángatta barátnője lófarkát, de igazából érezte, hogy csak húzzák az agyát, úgyhogy könnyen feladta. Jobban érdekelte ugyanis valami más, Totó széles mosolya, az alsó ajkában a piercing, és a fekete haja, amit hiába söpört ki mindig a szeméből, egy tincs folyton megcsikizte az orrát, amitől néha szipogott egyet.
- Egészségetekre! - mondta Maki, és míg gyorsan körbekoccintottak, vagyis inkább körberecsegtették a sörös dobozokat, a műanyag poharakat és Maki kiflis poharát, ő Tomi mellé suhant, s talán a fiú még észre sem vette, már meg is csókolta.

12.

- A pokol legforróbb bugyrában fogsz megégni kénbűzben!! - hörögte túlvilági hangon Anna, a Szűz Mária szoborral pózoló Totót bámulva a tőle telhető legmegrovóbb pillantással. A fiú megkomolyodott egy pillanatra, felegyenesedett, és így szólt:
- Nem bántottam.
- De elloptad! - morogta Anna.
- Elloptál egy Szűz Mária szobrot!! - kontrázott Kinga, akinél ez talán a legmegalapozottabb volt, hiszen a csapatból ő és Eszti voltak egyedül vallásosan nevelve.
- Nem loptam el. - emelte védekezőn a karjait maga elé Totó. - Nem volt sehol!
- Sehol. Sehol?? - értetlenkedett Anna.
- Sehol. Az út szélén volt. Csak úgy. Magára hagyva, és fázott és félt. - bólogatott Totó, és megsimogatta a szobor hátát. - Ő is akart jönni!!
- Tudod, hogy ilyen szobrok az direkt az út szélén vannak kereszteken? - hajtotta a tenyerébe az arcát Kinga.
- De a kereszt ott maradt... - próbálta menteni a menthetőt Totó.
- Igen, ez mindent megváltoztat! - legyintett Jázmin, és közelebbről is megszemlélte a szobrot.
- Különben se ő vitte el, hanem én. - mondta hirtelen Maki, és rátámaszkodott az ásóra. - Nekem meg mindegy.
- Neked más a vallásod... - egyezett bele Anna felhúzva alsó ajkát, és még bólintott is párat.
- Ja, annyira más, hogy még a lopást is engedi... Ja, minden földi törvény felett áll! - horkantott Eszti, és kinyitott egy zacskó ropit. - Ha ez nem valami torra van, akkor én beleeszek! Megveszek egy kis sósért!
- Erkölcsről papolni, miközben egy halott gólya temetésén ropit eszel... - csóválta a fejét Totó, de Eszti válaszul csak elfintorodott.
- Mert mi a vallásod?? - kérdezte Kinga Makit, aki minden adandó lehetőséget kihasznált, hogy a fiúval beszélhessen, mert imádta az ázsiai srácokat.
- Ateista. - vigyorodott el Maki, és így szakasztott olyan feje lett, mint Totónak. Zsák meg a foltja, ugyebár. Kinga rögtön zavarba jött, persze hogy nem evidens, hogy egy Magyarországon felnőtt, félig magyar félig ázsiai srácnak buddhistának vagy ki tudja milyen vallásúnak kell lennie. Visszamosolygott, de már érezte, hogy elvörösödik a füle, és kétségbeesetten Anna szárnyai alá akart bújni, de a lány épp felülkerekedett mérgén, és segített beegyengetni a szobrot a sírgödör egyik vége fölé. Eszti még mindig fújt rá az otthoni hiszti miatt, Jázmin pedig valami megmondhatatlan ok miatt gyártási számot keresett Szűz Márián, így nem maradt más, mint Márkó, aki elaludt nyakát dörzsölgetve álldogált egy árnyékosabb részen.
- Miért égen le folyton? - nyöszörögte, és odabújt a srác mellkasára. Márkó örömmel fogadta, és olyan erősen magához szorította, mint még sosem.
- Mert sosem kened be magad naptejjel. - mondta bambán Tomi, de aztán utolérhette a beszédét a gondolkodás, mert felnevetett. - Vagy csak mert béna vagy.
- Köszi. - nyígta a lány, és próbált szabadulni a kényelmetlen ölelésből. Kényelmetlen volt, most, hogy kimondták, hogy járnak, hirtelen mintha kifordult volna az addigi barátság a jól ismert sarkaiból. "Miért akar megölelni?", "Miért mosolyog?", "Miért néz folyton?" pattogtak a fejében ide-oda a gondolatok, furcsa volt minden, még akkor is, ha talán teljesen ártatlan dolgok álltak mögöttük, amiket tegnap észre sem vett, annyira mindennapiak voltak.
- Nem égtél be, majd szólok, ha beégsz. - mondta Márkó, és egy puszit nyomott a lány nyakára. Kinga szíve majdnem kiszakadt a helyéről, és mivel menekülni nem tudott, visszaölelt, aztán egy gyors gondolattól vezérelten felordított:
- Mikor kezdünk?! - a terv bejött, Márkó elengedte, bár kicsit nyüsszögött a fülét dörzsölgetve, Eszti meg félrenyelte a ropit ijedtében.
- Na, akkor gyors tervismertetés. - kezdte Totó - Emlékezünk, bebaszunk és nem emlékezünk.
- Dióhéjban. - vigyorgott megint Maki, és nekiállt kicsomagolni a gólyát, de a délutáni fuvallat az orrába csapott némi dögszagot, ezért fintorogva gyorsan visszatolta rá a doboz tetejét.
- Nem, tényleg ennyi lesz! - nevetett fel Totó - Mert ki az aki ismerte életében? - néma csönd következett. - Na, ugye? - Sanyó felemelte a kezét:
- Én lehet, hogy előtte láttam az égen.
- Ennyi? Senki többet harmadszor? - nézett körbe Totó.
- Lehet, hogy én is láttam. - mondta Krisztián.
- Mikor Esztit mentél kukkolni? - kacsintott Totó.
- Mikor? - nézett nagyot Eszti.
- Nem kukkoltalak! - vigyorgott kínjában Krisztián, és eszeveszetten hadonászott a kezével.
- Mert te nem vagy olyan... - nevetett Anna.
- De komolyan nem! - hadarta Krisztián. Életében először ártatlan, erre a híre, amit egyébként imádott, győzelmet arat fölötte.
- De mikor?! - kérdezgette Eszti, és a fejében észveszejtő sebességgel pörögtek a gondolatok, mikor mehetett közel az ablakához egy szál melltartóban, vagy mikor lehetett olyan ostoba, hogy a saját házukban meztelenül menjen el fürdeni.
- Nem kukkoltalak! - mondogatta Krisztián, és idegességében fel le ugrált egy helyben. Totó elégedett vigyorra nézte a pánikrohamot amit kiváltott, mindig is imádta az ilyen helyzeteket, főleg a kedvenc részét, mikor megmentőként egy mondattal siet a kárhozott segítségére:
- Csak mikor reggel kint rajzoltál. Odament mögéd, meg ilyesmik... - mondta széles mosollyal. Olyan szívesen húzta volna még az eszüket, de a temetés is izgatta már beteg fantáziáját.
- Ja, amikor odajöttél? - nyugodott meg a lány.
- Aha... - fújta ki magát Krisztián is, és megvetően nézett Totóra. Miért kell az aknaföldön végigrohanni előtte, mikor ő most az egyszer tényleg nagyon óvatos akar lenni?
- Na, csak semmi zajongás, fiatalok vagytok még a szívrohamhoz! - nevetett Totó és a sír végébe állt. - Szóval? Még valaki?
- Ez egy gólya, olyan mint a többi. Nem tudom őket megkülönböztetni! - mondta Robi unottan kapargatva egy sör nyitófülét.
- Mert téged nem a gólya hozott, hanem az ördög a falra hugyozott, a Nap meg kiköltött... - nevetett Anna, várta már, hol rúghat egyet az ősellensége oldalán.
- Kuss a neved kertitörpe! - morrantotta Robi, de talán nem a legjobb visszavágást találta ki, hiszen a srácok közt ő volt a legalacsonyabb, és Kinga magasságát is csak idén érte el, aki pedig a maga 170 centijével a legmagasabb lánynak számított közülük.
- Bagoly mondja bögölynek... - vihogott Sanyó, aztán még idejében arrébb ugrott, mielőtt Robi tornacipője gyomorba rúgta volna.
- Legalább gólyát mondtál volna... Egyikőtök se tud viselkedni egy temetésen! - mondta Isti, és összefonta a karjait. Inni akart, minél hamarabb. Nem volt nagy alkoholizáló fajta, de most, hogy a két rosszfiú, Maki és Totó is jelen voltak, bizonyítani akarta mekkora arc.
- Különben meg halottról vagy jót, vagy semmit. - mondta Totó. Minek hoz egyáltalán ilyen hülyéket egy gólya is?? Maki az ásóval belelökte a dobozt a gödörbe, kicsit szottyos volt már az alja, mert vastag csíkban nedves foltot hagyott maga után a földön.
- Blöehh... - hangzott egyöntetűen a tömegből, de Maki nem kezdett rögtön ásni, katonásan kihúzta magát, és várta, hogy Totó befejezze a mondókáját.
- Gyermekeim, drága barátaim és mind ti, akikre nem tudok jelzőt. - itt Anna felé biccentett - Eljött az év legvárvavártabb napja, amit ily szomorú eseménnyel kell megülnünk. Meghalt ezt az ártatlan lélek, mert a nyári szünet első napján Sanyó testvérünk oly mámorban tekert lopott biciklijén a dzsindzsásban, hogy széjjel sem nézett. Figyeljetek szavaimra, drága barátaim, üzletfeleim és te - itt megint Annára bökött - Eljött a nyár, három hónap halhatatlanság. Menjetek és sokasodjatok. Ámen. - azzal Maki ásni kezdett, mintha összepróbálták volna előtte. Totó a pólója sarkával színpadiasan megtörölte a szemeit, majd Szűz Máriáét is, neki az orrát is megtörölte, majd komótosan a kúthoz ment, elvett egy energiaitalt, felrázta, felbontotta, széjjelspriccolta, majd meglocsolta vele a kis dombocskát, amit közben barátja kialakított. - Partitájm! - kiáltotta.
Ugyan nem tört ki üdvrivalgás, sem holmi filmes jelenet gagyi aláfestő zenével, sőt inkább mindenki értetlenül, felhúzott szemöldökkel állt a látvány előtt, de elkezdődött a nyár. Immár hivatalosan is.

11.

Négy óra is elmúlt, mire mindenki megérkezett. Kényelmesen elfértek a hársfák alatt, felettük döngtek a méhek, a nap nem tűzött ugyan, de a forróságot vágni lehetett.
Kinga kétségbeesetten kapaszkodott Jázmin karjába, és mindketten úgy leizzadtak, hogy csúszkált a kezük egymásén. Márkó kicsit zavarba is jött ettől, hol Kingára, hol Esztire nézett, hátha valamelyikük elmagyarázza, mi a helyzet, de nem siettek a segítségére. Csak Anna értette, mennyire rossz a helyzet, és bátorításul Márkó hátára mászott.
- Csak egy picsusz, ne fossál, imád téged. De hülye mint a beton!! - suttogta a fiú füleibe.
- Mint a beton? - vigyorodott el Márkó.
- Keményen és megváltoztathatatlanul! - bólogatott Anna. Márkó pedig beletörődött, és nem zaklatta újdonsült barátnőjét feleslegesen.

- Gyerünk! - mondta hirtelen Totó, és úgy belekarolt Esztibe, hogy a lány hirtelen összerezzent. - Ne féljen, kedvesem, élvezni fogja! - suttogta a fiú, mire Krisztián felkapta a fejét, és morcosan összevonta a szemöldökeit. Szerencséjére Eszti ma harapós kedvében volt, és nem akarta belemenni Totóval a játékba.
- Karolgassál villanypásztort! - morogta, mire Krisztiánból megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Totóba minden lány legalább egyszer bele volt esve élete során, és Esztihez korban ő állt a legközelebb. Fenyegető veszélyt jelentett, amit csak az enyhített, hogy Esztiről köztudott volt, hogy abba a fiúba szerelmes még mindig, akivel a gimi első nyarán ismerkedett meg egy esztergomi osztálykiránduláson. Sajnos többet nem tudott az ifjú titánról, Esztit faggatni lehetetlen volt, kishúgát kötötte a testvéreskü, az osztálytársai meg mindig elhajtották Krisztiánt melegebb éghajlatra, ha a 12. D közelébe merészkedett.
Erre a gondolatra megint sötét felhők gyűltek a srác szíve köré, hiszen Eszti érettségizik, ha Isten is úgy akarja, szeptembertől egyetemre jár majd. Ami persze van a városban is, nem kell kollégiumba költöznie, de ki tudja, hova jelentkezett egyáltalán, és amúgy is, mikor látja majd, mikor eddig mindig pont kilátott a helyéről a termük ajtaján a lépcsőre, ahol bármikor felbukkanhatott a karcsú alak, minden reggel egyszerre sétáltak az iskoláig, hazafelé pedig meg lehetett várni a focipályán esztelenkedve... És különben is! Ez az utolsó nyár, ez az utolsó esély, hogy megkaparintsa a lány szívét.

Sanyó mellé húzódott, és összefont karokkal baktatott a többiek után, lefelé a kukoricás végébe, ahonnét már tényleg nem látni semmit, csak az utolsó házak tetejét, kicsit távolabb egy víztornyot, és ha nagyon erősen koncentrált az ember, akkor nagyon nagyon messze a strand főépületének kupoláját. A határban voltak, kiskorában mindig azt hitte, az országhatárok is ilyenek, mindenütt kukorica meg búza, meg napraforgó, vakondok, lepkék és kóbor kutyák. Az ösvényeken az idegen népek elbicikliznek egymás mellett, és egymástól teljesen független időbeosztásban lopják a környező fákról az éppen érő gyümölcsöt, és előreengedik egymást a bokrok közt, ahol a szamócás van.

Kicsit elkalandozott, megbotlott, és majdnem el is esett, de szerencsére bele tudott még időben kapaszkodni Sanyó vállába.
- A lábad elé nézz! - morogta mögötte Robi, aki szintén nem a lába elé nézett, hanem Mahjongozott a telefonján, és majdnem átesett Krisztiánon, ahogy az elvesztette az egyensúlyát.
- Álljunk meg egy pillanatra! - mondta hirtelen Totó, és kinyújtotta a karjait, amin a mögötte jövők mind fennakadtak.
- Mi van már?! - türelmetlenkedett Robi, és mérgesen a zsebébe nyomta a telefonját.
- Nézzétek a vért. - mutatott körbe Totó, és valóban, a föld, a kövek és a fű mind mind vöröslöttek az odaszáradt vértől. - Itt történt az eset? - fordult hirtelen Sanyóhoz.
- Ja, nem, csak mi itt húztuk haza! - legyintett Isti. - Nem találtunk rendes dobozt... csak...
- Légáteresztőset. - fejezte be a mondandót Robi, és felnevetett. - Azt nem tudom, hol nyírta ki, de ott repült át felettünk a bicajjal! - mutatott kicsit odébb egy dombocskára.
- Nem akarok nyavalyogni, de nem mehetnénk arrébb? Nem szeretek vértócsában állni. - mondta Anna, akit korábban Márkó már lerakott a hátáról, menjen a saját lábán.
- Pedig az ember azt hinné. - vigyorgott hátra Totó. - Odáig megyünk csak, a betonig. - mutatott előre, nagyjából belőve a célt, mert betont egy dekát nem lehetett látni.
- Kút, te igen művelt. - javította ki Kinga, ő ismerte Totó szavajárását, hiszen gyakran kellett hallgatnia, ha a srác Annával lébecolt, hiszen legtöbbször ő is Annával lébecolt. Totónak az volt a szokása, hogy ha nem jutott eszébe egy szó, azt mondta helyette, amiből készült. Így lett egyszer a szalámiból például állatka karika.
A kút pedig valóban betonból volt, régesrégi, vödörrel húzható kút, amit egyszer sárga szalaggal vettek körbe, hogy körülötte tartózkodni veszélyes, de ez őket cseppet sem érdekelte tavaly nyár óta. Akkor ugyanis Maki nagyon kövér nővére 15 percen keresztül üldözte Totót a kút körül, mert a srác éppen nagyon önmaga volt, és a föld mégsem szakadt be.
- Kút. - egyezett bele Totó. - Már várnak ránk! - dörzsölte össze a kezeit. Ahogy közelebb értek, látszott, hogy a káván körberakva sörök, boros és kólásüvegek állnak, a földön pedig Maki fekszik teljes hosszában. Még közelebb érve már azt is észrevették, hogy egy szélesre és csáléra ásott gödör tátong egy kicsivel messzebb, mellette egy doboz, és egy hatalmas Szűz Mária szobor. Igazából mindenkit ez utóbbi zavart meg, kivéve Istit.
- Hogy hoztad el az udvarunkból a dobozt?! Kulcsra zártam a kaput!
- Megvannak a módszereim. - mondta Totó, és előre szaladt. Isti és Robi követték, szemügyre vették a minibárt, köszöntek Makinak, aki ropogó háttal feltápászkodott, de a többiek összezavarodva figyelték a csendéletet, Totó átkarolja Szűz Máriát, míg Maki az ásóval pöckölgeti a döglött gólya tetemét.

10.

Lassan szállt le a nyári szünet első napjára a poros naplemente. Alig akart véget érni a nap, úgy tűnik, igaz a mondás, nyár elején úgyis unatkozni fogsz, úgyse repül az idő, ahogy viszont a naptár átvált augusztusra, mintha két nap telne el egységnyi időben. Te meg csak kapkodod a fejed, hogy nincs idő semmire, még alig reggeliztél meg, máris hajnali kettő.

Totó eltűnt, mint akit meg se teremtettek, mintha a drága halott sorsa teljesen hidegen hagyná. Jázmin ért először a megbeszélt helyre, az öreg hársfák közé, ahonnét még pont látszott az utolsó ház kerítése, de ahová már pont nem látott senki sem. Nem volt a szokása egyedül és elsőre érkezni, így zavarba jött azon nyomban, hogy erre rájött. Leült egy igényesen felborított régi műanyag vödörre, és várt. Amikor ezt úgy nagyjából már kezdte megunni, hirtelen az agya leghátsó szegletéből elősettenkedett Isti sziluettje, ahogy a kezébe nyomja a könyvét. Ebből a gondolatból persze alapjáraton semmi rossz nem lett volna, ha a könyv jut eszébe, hogy milyen kár, hogy nem hozta magával, és különben is, miért nem bírt még egy kicsit otthon maradni, a hűvösben. Azonban valahogy Isti volt az erősebb, és valahogy egyre jobban összemosódott a könyvbéli lovag alakjával. Ahogy ott ült Jázmin unatkozva, forgott a fejében a történet és Isti annyira passzolt bele, hogy meglepődni sem volt ideje. Észre sem vette, ahogy valaki mögé settenkedik, és egy hideg ásványvizes üveget nyom a hátához. Felsikított.

- Te hülye!! - kiabálta, Anna pedig bocsánatkérőn felé nyújtotta az üveget, had igyon barátnője előbb. - És ha szívinfarktus kapok?? - morogta Jázmin, és elpirult, mintha Anna beleláthatott volna a fejébe, ahol Isti-történet állt lepauzálva.
- Eltemetünk szerény körülmények között. - vigyorgott Anna. - Hogyhogy csak ketten vagyunk? - nézett körbe.
- Az se lenne baj, de se ravatal, se semmi. Azt hittem kicsit komolyabban veszik majd, ha már egyszer nyárnyitásnak szánják... - húzta el a száját Jázmin, és közben arra gondolt, hogy vajon Isti valóban annyira jóképű-e mint amire emlékszik, vagy éppen teljesen más, olyan gagyi és szerencsétlen mint az összes többi fiú az utcában és az egész iskolában?
- Én is arra gondoltam, hogy kijövök hamarabb segíteni pakolni vagy ilyesmi... Minimum arra számítottam, hogy itt fog dübörögni Maki a kocsijával. - sóhajtott Anna. Azt remélte ugyanis, hogy Maki valóban megjelenik, és némi tiszteletkör után ráveheti arra, hogy féltékenységi rohamot váltsanak ki együtt Totóból.
- Azt értettem, hogy itt fog dübörögni Maki a kocsijában. - nevetett szórakozottan Jázmin, és felállt a vödörről, hogy kinyújtóztassa elgémberedett lábait.
- Még nem jön senki? - kérdezte Anna, ugrott párat, felállt a vödörre, majd bezuhant a susnyába. Míg kimászott, és míg próbált lélegezni a röhögéstől megérkezett Eszti és Kinga, akik menet közben, hogy ne unatkozzanak (azon a kétszáz méteren) Eszti telefonján karaokéztak a maguk speciális módján.
- Jól vagy?! - kiabálta Eszti, hiszen premier plánból láthatta, ahogy Anna szokatlan magasból hanyatt vágódik, de Annának ideje se maradt válaszolni, Kinga is odaordított:
- Éld már túl még két percig, van még egy sorom!! - aztán már énekelt is héliumban nevelt neandervölgyi törpehangon.
- Mély empátia. - sóhajtott Jázmin, de ahogy közelebb ért a két lány, ő is beszállt a refrén éneklésébe. Amint véget ért a dal, és Anna és függőlegesben volt, Kinga odabújt hozzá, és megölelte.
- Mi van, asszony? - kérdezte Anna meglepetten.
- Sose találnátok ki. - legyintett Eszti, és méltóságteljesen helyet foglalt a vödrön.
- Hm. Szóval Márkó lépett. - húzta össze a szemöldökét Jázmin, Anna pedig vigyorogva eltolta maga elől barátnőjét, és olyan szélesen elvigyorodott, hogy ha nem lett volna a két füle, körbeér a szája a fején.
- Ne örüljetek előre. - legyintett ismét Eszti, és egy szotyihéjjal piszkálgatta a körmeit. - Ha az lesz mint otthon, nem hallgatom újra végig, hazamegyek! És egyke leszek!!
- Hiszti? - húzta össze újra a szemöldökét Jázmin, és érdeklődön pöcögtette Kinga ujjait, amivel eltakarta az arcát.
- Hogy lehet, hogy ti mind láttátok előre?? - kérdezte, de alig lehetett érteni, mit mond.
- Egy olyan dolog miatt, amit agynak hívnak. - sóhajtott Eszter, és jelezve, hogy nem kíván a továbbiakban részt venni a társalgásban fülhallgatóit bedugta a fülébe.
- Mi volt, na?! - sürgette Anna barátnőjét, és a nyomaték kedvéért megropogtatta minden kijáró ízületét.
- Átjött, ültünk, ettünk... mondta, én tiltakoztam, mondta megint és belegyeztem. - makogta Kinga és lebiggyesztette az ajkait.
- Pocoook!! - kiabálta ekkor valaki a hátuk mögül. Robi és Isti közeledtek egy dobozzal, amiben mind tudták, ki fekszik.
- A pöcsöm, hogy most kell jönnötök!! - morogta Anna, és arrébb rángatta Kingát és Jázmint a fák mögé, hogy tovább pusmoghassanak. Isti megvonta a vállát, és már nem is törődött tovább velük, így észre se vette, hogy Jázmin annyira bámulja, hogy kis híján nekimegy a fának. Robit persze alapból nem izgatta egyikük sem, így elszórakozott azzal, hogy Eszti háta mögé lopózva szotyihéjat pakoljon a lány hajába.
- Tökre jártok? - vinnyogta sikolyát visszafojtva Anna. Kinga rémülten szorította a kezét barátnője szájára.
- Ne már!! - suttogta zavartan körbenézve, és mindkét füle bevörösödött.
- Mi van abban, ha megtudják? - kérdezte Anna, de csak ő nem értette. Jázmin együttérzően nézett Kingára, ő se akarta volna, hogy bárki pusmogjon róla majd, ha jár valakivel, mint ahogy ők szoktak az utolsó szekrény előtt a második emeleti folyosón a kémiaszertárral szemben. Belegondolni is rossz volt, hogy anya vagy apa megtudják, és akkor az ember még nem is gondolt arra, hogy ott a pár másik fele saját szülőkkel és ismerősökkel.
- Én nem vagyok járós típus. - nyögte Kinga, és fejét Anna aprócska vállára hajtotta.
- Te elmenős típus vagy. - sóhajtott Anna. - Az agyad. Az agyad gyakran elmenős. - magyarázta.
- Nem akarom, hogy megváltozzanak a dolgok... - egyenesedett vissza Kinga, majd most Jázminhoz bújt oda.
- Eddig is olyanok voltatok, mint akik járnak, csak nem csókolóztatok és nem b...-kezdte Anna, de Kinga felrántotta a fejét:
- Ki ne mondd! - mondta fenyegetően és lángvörös arccal.
- Mit? - értetlenkedett Anna.
- Baszni. - mondta Jázmin. Kinga elsápadt és nekidőlt egy fának.
- Nem erre gondoltam, de most, hogy mondod... - vigyorgott Anna. Ekkor a semmiből Totó lépett közéjük.
- Kislány, senki se kotorászhat a bugyidban, ha nem hagyod neki. - paskolta meg Kinga vállát, aki ettől megint elvörösödött. - Hölgyek! - vigyorgott a másik két lány felé srác.
- Kevesen vagyunk. - csóválta a fejét Anna. Szinte látta, ahogy Totó néhány perce még egy csaj karjaiban vonaglott.
- Fiatal még az este! - vigyorgott tovább Totó, majd szó nélkül továbbállt.
- Fejfa? - kérdezte Isti.
- A sírnál előkészítve minden, gyermekem. - válaszolt Totó. - Majd odamegyünk, ha megérkezik mindenki.