17.

Totó nem tért vissza, Maki pedig kezdett unatkozni. Hátradőlt, és bámult felfelé a csillagokra, és azon gondolkodott, vajon miért nincsen hányingere, mikor teszkós pálinkával bélelt gyomrába engedte bele a koccintós bort. Ráadásul otthon ebéd is csak összevissza volt, úgyhogy Totóéknál kajált, méghozzá ruszlit palacsintával, és ahogy ez eszébe jutott, meg is érkezett a hányinger, felült, és mélyet sóhajtott.
- Megyek. Ha elmegy az utolsó buszom, baszhatom.
- Miért nem alszol Totónál? - kérdezte Isti.
- Alszik majd ott más! - legyintett Maki, és feltápászkodott, megcsapkodta a zsebeit, hogy megvan-e mindene, megsimogatta a pocakját, hogy legalább ne itt, mindenki előtt hányjon, majd lekezelt Istivel és Robival, akikkel eddig beszélgetett, köszönt, és elbattyogott a dzsindzsásban.
- Mekkora parti! - dörzsölgette meg az orrát bosszúsan Isti. Még tíz óra sem volt, menjen haza, és nézze az m1-et a himnuszig? Semmi kedve sem volt hazamenni, de Anna és Totó is elmentek, most elment Maki is, Robi megállás nélkül mahjongozott, mert rájött, hogy tud új pályákat letölteni, ő meg unatkozott. Márkóval meg Tomival még úgy ahogy el is lett volna, ha mondjuk közben kosaraznak, vagy fociznak, és annyira Jázmin se zavarta, de Kinga felidegesítette. Már vagy húsz perce arról beszélt, hogy milyen gagyi egy dal, amit a múlt héten végig hallgatott az osztályuk, és ahogy hadonászott is közben Isti legszívesebben felüvöltött volna. Mondjuk talán észre se vette volna, ha valaki más leköti a figyelmét, de egyedül maradt.
- Mert azok a szarok olyan jók, amiket folyton kiposztolsz Facebookra, nem? - kérdezte hirtelen. Robi is felnézett egy pillanatra, úgy meglepte. Kicsit még Isti is meglepődött, azt hitte, csak gondolni fogja, aztán meg kijött a száján az egész.
- Hát jobbak, mint ez a mulatóstechno-mutáns. - morogta Kinga. - Annyi szövege volt, hogy I want you, I love you, I miss you...
- Nem írhat minden dalt József Attila... - mondta Isti.
- Hát, amennyi dalt ő írt... - sóhajtott fel Kinga. - Minek köszönhetem, hogy ma ilyen különösen kedves vagy velem?
- Ma különösen idegesítő vagy. - válaszolt Isti.
- Pedig nem is igyekeztem. - mondta Kinga fintorogva. - Menjünk haza. - tette hozzá, de ezt már nem Istinek, hanem Jázminnak címezte. A lány bólintott.
- Szegény Jázminhercegnő, inkább gyere velem haza, még hazafelé menet öngyilkos leszel ettől a csajtól... - mondta Isti. Megint meglepte saját magát.
- Most már elég lesz. - nézett rá szúrósan Márkó.
- Jártok? - kérdezte Robi érdeklődve zsebre dugva a telefonját. - Csókolóztok, meg egymás tányérjából esztek? Hogy is van... Két szerelmes pár... - dúdolta.
- Neked is van eszed... - nyomkodta meg a halántékát Isti.
- Járunk. - mondta gyorsan Kinga, és a kezét Márkó kezébe csúsztatta.
- Járunk. - bólogatott Márkó.
- Nagyszerű... aztán akkor mi van? - hagyta ott őket Isti.
- Én kellek valakinek, te meg senkinek. Még Robika is inkább telózott egész este, mint hogy veled kelljen beszélnie! - kiabált utána Kinga.
- Robikának a telefonja az élettársa. Robika és élettársa közé nem állhat senki. Csak Lea. - mondta Robi kiemelve a becézésben a kicsinyítő képzőket. Isti vissza se nézett, csak ment a város felé, mert sejtette, hogy a többiek a rövidebb úton mennek, és nem akart tovább kommunikálni Kingával. Robi utána ment. - Ne sértődj már meg! - mondta
- Felbasz az a nő... legalább kussolna, ha értelmeset nem tud mondani... - morogta Isti.
- Hagyjad már... Mindenen felbaszod az agyad, ha van benned... - mondta Robi. Isti megrángatta a vállát, ezzel nem érte meg vitatkozni, mert egyszer két rum után annyira felidegesítette egy villogó villanykörte, hogy ledobta egy Aranyoldalakkal a lámpát.
Közben a többiek is hazaindultak, a focipályával szemben levált előbb Jázmin, besurrant a kapujukon gyorsan, hogy az ablakából titkon lesse, mikor jön Isti, majd leszakadt Tomi is, aki tényleg szakadtnak érezte magát, de a friss pár nem akart még elválni.
- Szerinted miért van így rám szállva Isti? Az utolsó héten egész emberszabású volt, erre ma kiássa a csatabárdot. - sóhajtott Kinga, és igyekezett nem arra figyelni, mennyire viszket a lábán egy szúnyogcsípés, mert nem tudta megvakarni Márkó kezétől. A srác ugyanis hazafelé végig fogta a kezét, és nem engedte el egy pillanatra sem, s ahogy leültek itt a kerítés tövébe megfogta mind a kettőt, és nem eresztette.
- Azért mert egy pöcs. Robi is egy rohadék, egymásra találtak. - mondta Márkó. Őszintén utálta Robit, nagyon gyakran kerültek összetűzésbe kiskoruktól kezdve. Robi valahogy mindig akkor és ott rúgott belé, ahol a leginkább és amikor a legjobban fájt. Ő volt az egyetlen, aki nyíltan leribancozta Márkó anyját amikor csak kedve volt hozzá, és válogatott szemétségekkel sújtotta minden egyes alkalommal, mikor tehette. Robi szülei sokat küzdöttek azért, hogy gyerekük születhessen, és az anyukája nagyon haragudott Márkó szüleire azért, mert nekik sorra jöttek (volna) a gyerekek, ha nem tesznek ellene egy-egy alkalmi abortusszal. Robi pedig készséggel utálta Márkót és az egész családot az anyukája helyett is.
Kinga elszomorodott. Tudta a történetet, és nagyon szerette volna Márkó gondolatait elterelni róla. A fejét lassan a fiú vállára hajtotta, majd kirángatta a kezét a szorításból, és megölelte.
- Sze...- kezdte, de aztán rájött, hogy ha már járnak, nem túl okos folyton ezzel hajigálni. - Szerda van? - váltott gyorsan sávot.
- Szombat. - vigyorgott Márkó. Nem hülye ő, átlátta a helyzetet. - De nekem is szerda van. - tette hozzá.
- Értem. - mosolygott Kinga, és a tenyerébe hajtotta a fejét. - Olyan fura így.
- Mi fura? - kérdezte Márkó, és óvatosan átkarolta a lány hátát.
- Ez. - húzódott előrébb Kinga. - Mintha minden megváltozott volna.
- Rossz irányba? - kérdezett újra Márkó, és a kezét újra a lány hátára tette.
- Még nem tudom. - mondta Kinga.
- Aha. - lepődött meg Márkó. Nem erre számított. - De azért nem haragszol, vagy ilyesmi?
- Dehogy. Csak meg kell szoknom. Meg ilyesmi. - mondta gyorsan Kinga.
- Gyere csak... - fordította maga felé hirtelen a srác. Egy fél pillanat, még annyi se és megcsókolta. Úgy vert mindkettőjük szíve, mint még sohasem. Márkó boldog volt, mintha minden kincset megkapott volna egyetlen érintésre, Kinga pedig majdnem elájult.