35.

Végre értelmet nyertek a dalszövegek Sanyó számára, és nem csak azok, amiben a szomorú, magányos szerelem tépked szőrőket az ember füléből.
Olyan jó volt Annával a délután, minden olyan zökkenőmentesen ment, mintha a szájukba lett volna adva minden szó, előre... Előre megírva...
Borzongás futott végig a testén, nem akart ilyesmire gondolni. Nem akart szerelmes lenni, a kelleténél jobban, annál, amennyire már amúgy is szerelmes, nem akarta beleélni magát, mint annyiszor már... Újra hatalmasat esni, egyenesen pofára? Lehet, hogy kibírta volna újra, de tudod, kedves olvasó, hogy megy ez. Az ember egy idő után, hatodjára, hetedjére már nagyon unja, ha a fogait szilánkonként kell kicsipegetnie a lelkéből.
Hiába volt most először olyan egyértelmű az egész, már nem mert bízni. Ha majd Anna mondja. Ha majd kimondja, hogy "Szerethetsz, most nem fog fájni" akkor elhiszi. Persze, mondhatja máshogy is, mert ez így elég hülyén hangzana.
Alig váltak el, még érezte a lány illatát.
Végigsétált az utcán, lassan, hogy mielőtt hazaér, egy kicsit kettesben maradjon a gondolataival, és kiszellőzzön a fejéből minden hülyeség.
Márkó az árok partján ült, nekivetette hátát a kerítés betonjának, a lába a fűbe lógott, és elbambulva bámult Sanyó felé. A srác intett neki, és előbb ennyivel le is akarta tudni, de aztán mégis inkább odatelepedett a kerítéshez.
Leguggolt és Márkóék háza felé biccentett:
- Balhé van? - kérdezte. Márkó alig észrevehetőt bólintott. A legközelebbi utcalámpa a baljukon állt, kicsit messzebb, fénye komor árnyékot húzott a fiú arcára. - Jól vagy? - kérdezett Sanyó újra. Márkó megrángatta a vállát. Mit lehet erre mondani? Az udvariasság "igen"-t diktál, de annyira nem volt "igen" a válasz, hogy arra se vitte rá a lélek, hogy udvariaskodjon.
Sanyó leült a járdára, és nem akart szomorkodni. Nekidőlt a betonnak, elővette a telefonját és pötyögött egy kicsit.
- Van wifi? - kérdezte halkan Márkó.
- A miénkre állt rá, elég gyenge, de viszi. - válaszolta ő. Majd néma percek következtek, s Sanyó jobbnak látta, ha mégis inkább hazamegy.de mikor bedugta a zsebébe a telefont, Márkó felé fordult.
- Akkor ti most jártok? - kérdezte. Sanyó egy pillanatra meghökkent. "Igen. Igen." zakatolt a szíve, de még mindig nem akarta beleélni magát, nem akarta kimondani, vagy utalni rá.
- Asszem. - dörzsölte meg végül a fülét. Márkó elmosolyodott.
- Király! Végre! Megérdemled!
- Meg? - állt meg ő egy pillanatra félig guggolva, negyed részt még ülve, de negyedrészt már feltápászkodva.
- Régóta szereted, vagy nem? - kérdezte Márkó, de ő nem mozdult, úgy tűnt, akár az egész éjszakát kész a kapuban tölteni.
- De... de... - makogta ő, és felállt. - Ez megérdemlésen múlik? - Márkó hallgatott. - Ha sokáig vár az ember, minden teljesül?
- Nem hiszem... - gondolkodott el Márkó. Elég csalódott volt a hangja, de Sanyó nem tudta hová tenni, mert egyrészt nem igazán volt tisztában azzal, mi zajlik/zajlott a srác és Kinga közt, másrész az agyában jelenleg egy téma töltött ki minden üresjáratot.
- Nem akarom belelovallni magam, érted? Összejöttünk, de ez még nem pont a mondat végén... csak... kettőspont, érted? - hümmögött Sanyó, de inkább csak magának szánta, Márkó nem nagyon figyelt.
- Értem, persze. - mondta azért, pedig tényleg nem nagyon figyelt. Eléggé szíven ütötte az előbbi mondat, ha sokat vársz, akkor se biztos a főnyeremény, igaz? Igaz hát.
- Na, bementem. Holnap biztos viszek kaját. Jó éjt! - mondta Sanyó, de állt még kicsit a fiú felett, megkérdezze-e még egyszer, jól van-e? Megkérdezze, bejön-e?
- Okés. Jó éjt! - nézett fel rá Márkó, elmosolyodott, majd felállt ő is. Sanyó megnyugodott, hogy rendben lesz, és elsétált a saját házukig. A kapuból még visszanézett, Márkó a kerítésnek dőlve bámult az udvarukra, valószínűleg hallgatta, van-e még ordítozás.
Sanyó bement, ledobta magát a nappaliban, de nem kapcsolta be a TV-t, csak nézte a sötét képernyőt, amire a félig leeresztett reluxán átpislogó fény csíkokat festett.
Hátrahajtotta a fejét a kanapén és felsóhajtott.
Egy szúnyog zümmögött a fülébe, de nem akarta lecsapni, csak megtippelni, ő hol csap le, addig se Annán járt az esze. Mindenfélébe belekapott gondolatainak fogaskereke, tényleg sok felé elkalandozott, de aztán visszatért az abc elejére, felkapta a lány nevét, és végigpörgette az egyre fáradó agyán. Egyre élesebbek lettek a képek, saját történetet szőttek lassan átbillenve álomországba. Valami dörrent odakint, talán egy kóbor kandúr ugrott a terasz tetejére, Sanyó pedig felriadt. Nagyot nyújtózott, elindult a szobájába, de aztán mégis inkább jobbnak látta kinézni Márkóra.
A fiú már nem ült odakint, de a szobájában sem égett a villany. Talán már lefeküdt.
Felment, leült az ágyra, előtúrta az alvóspólóját majd elment zuhanyozni. Végig a tusfürdő dobozát olvasgatta, szinte bemagolta már, de egy pillanatra sem akarta Annát a fejébe engedni. Mantraként mondogatta magában, hogy "Palmolive for men tusfürdő 250 mililiter Palmolive for men tusfürdő 250 mililiter Palmolive for men tusfürdő 250 mililiter" vissza a szobájába "Palmolive for men tusfürdő 250 mililiter" elnyúlt az ágyán "Palmolive for men tusfürdő 250 mililiter" és még egy utolsó mozdulat a kispárna nyomában, hogy a fejére szorítsa és vége legyen ennek az őrült napnak, mikor "Palmolive for men tusfürdő 250..." megcsörrent a telefonja.
Anna.
Megbabonázva bámulta a nevet, aztán oda minden erő és minden ellenállás, felvette.
- Szia... - mondta bátortalanul.
- Szia. - mondta a vonal túlsó végén Anna. - Hiányzol.

34.

Túl gyorsan történt minden. Eszter elvonult a szobájába, Kinga nagyon jó testvér akart lenni és csendben akart maradni egész este, hogy nővérkéje tudjon koncentrálni a szóbeli előestéjén. (Igen, csapkodunk az időben, kedves olvasó, de reményeink szerint majd összeállunk eggyé, egy egésszé.) Bekapcsolta a laptop-ját és nagyon ártatlanul, szépen hallkan beszélgetni akart Annával Facebook-on. Ki akarta tárgyalni, mi történt Sanyóval és arra is rá akart kérdezni Jázminnál, igaz-e amit a kismadarak csiripeltek róla meg Istiről. Teljesen ártatlan estének ígérkezett.

Bekapcsolta a laptopot, s míg a rendszer felállt, babrálta az asztalán az őskáoszt. Talált pár régi fényképet egy könyvben, és megpróbált a lehető leghalkabban röhögni Anna fején. Pont úgy sikerült elkapni a pillanatot, hogy Pöfi nyelve kunkorodva lebeg a lány szeme előtt, aki pont átnéz a kunkoron, mint valami nyelvtávcsövön. Csak közbe a szája úgy áll, mintha nem lenne egy foga sem, és kicsit bandzsít is, szóval tökéletes volt a kép arra, hogy beszkenelje, amint Eszter szobája nem lesz túl a demarkációs vonalon a szkenerrel együtt. Ezt a képet mindenkinek látnia kell.

A windows jókedvűen prüntyögött, de sajnos még kezelhetetlenül, pont úgy viselkedett, mint mikor az ember benne felejt egy CD-t. Kinga gyorsan megnyomta az olvasón a gombot, és lőn, ott is volt egy CD, ami girbegurba apaírással hirdette "Jurasics Kinga vidám percei". Sajnos nem emlékezett rá, mikor nézte és mi lehet rajta, ezért újra visszanyomta a gépbe és megnyitotta. Nyolcadikos ballagási képek... Micsoda vidám percek!! Végig nagyon szomorú akart lenni, de anya a mellette ülő lány hajából szedett ki egy bogarat, és nem ment... Anna ott is hozta a formáját, a banketten feltörte a cipő a lábát, úgyhogy strandpapucsban ballagott... Márkón meg ide látni, hogy Donaldkacsás zokni volt. "Sose lesz több eszünk" gondolta.

Márkó...

Gyorsan kikapcsolta a mappát és kivette a CD-t. betette egy tokba, és az ágyára dobta. Gondolni se akart a fiúra. Az a barátság, ami kettőjük közt volt összeomlani látszott, pedig mindennél jobban vissza akarta csinálni, hogy olyan legyen, mint két nappal ezelőtt. Nem bírta azt mondani, hogy "Jó, járjunk, legyünk szerelmesek, meg minden", mert bár nagyon szerette a srácot kételkedett abban, ez-e a szerelem. Így pedig nem tudott rábólintani. Majd, ha biztos lesz. Csak az lesz egyszer...

De mindez túl gyorsan történt. Már be is jött a FireFox, két kattintás és Anna üzeneteitől piroslott a Facebook kékje. Válaszolt is rögtön, de Anna nem írt újra. Biztos az öccsével harcol a gépért, vagy zuhanyozik, vagy Totót nézi a meggyfán. Ilyen hülyén írni! Tök izgatott lehetett, minden szót félregépelt, szóval ha visszajön, muszáj lesz normálisan kiszedni belőle, miért ugrott le az a szerencsétlen a tetőről? Így nagyon nem világos... Végigböngészte az üzenőfalát, de semmi említésre méltó nem történt senkivel. Eszti osztálytársai sokkal látványosabban izgulnak, mint Eszti, még ki is írják, mennyire félnek, ahelyett, hogy inkább tanulnának... 

De ez is csak egy pillanat volt, néhány percecske. A hold még meg se moccant az égen, pont ugyanott állt, mint mikor bejött, és bekapcsolta a gépet. 

Túl gyorsan történt minden.

Ő maga sem értette, mikor megtörtént. 

Tekergetett lefelé a kezdőlapon, mikor jellegzetes, falnak vágott xilofon hangján nyekkent egyet a Facebook, jelezve, üzenet érkezett. Két kattintás és már várta az "Anna Gál üzent neked" szöveget, de mikor meglátta, ki írt, akkorát dobbant a szíve, mint még sosem. Vagy legalább is utoljára akkor, mikor oviban beledugott egy hullámcsattot a konektorba. 

"Róbert ROBI Nagy üzent neked".

Már ebből a szívdobbanásból tudni kellett volna, hogy baj lesz.

"Te figyu már" szólt a rövid, velős mondat, minden köszönést és hangulatjelet mellőzve. Még egy fél órája sincsen, hogy elváltak a kapuban! Anna, te isten átka, hát miért most mész el pisilni?! 

"Igen?" kérdezte. Robi Facebookja pittyentett.

- Hogy az Isten b... - nyögte. Istire akart ráírni. Mellé. Most muszáj lesz beszélgetni. Nem akarta az igazat megmondani, Kinga rendes lány, meg ki tudja mennyit bőg így is Márkó miatt, nem hiányzik, hogy még Facebook-on is ráírjon valaki, hogy "Csá, ja nem te". De akkor, hogy hozza ki magát belőle?

Kinga farkasszemet nézett a laptop képernyőjével.
Robi ezerrel törte a fejét. Most már muszáj írni valamit. 

"Mikor beálltam elétek a biciklivel, rajta volt még a sárvédő?" pötyögte, de ahogy visszaolvasta, hülyeségnek érezte. Kitörölte. "Pöfi nem szökött ki?" írt újat, de ez sem volt az igazi. "Mizu?" írta végül, aztán lenyomta az entert, mert elegele lett.

Az új pittyegésre Kinga szíve újra nagyot dobbant.

"Semmi új" gépelte be, de nem küldte el rögtön. Kell szmájli?? Így olyan, mintha fapofával beszélnének el egymás mellett. De mi van, ha Robi nem szmájliküldözgetős fajta és hülyének nézi majd? Sosem beszélt még vele így. Márkón és Tomin kivül mondjuk más fiúval se. Végül egy ":D" mellett döntött. Laza, vidám és nem az az idióta ":)" ami olyan fejet vág, mint az egyik kislány a Ragyogásból, de nem is egy "xD" ami olyan nagy hejehujára utalna. Egyszerű, szolid kis vigyor.
- Ne könnyítsd meg a dolgom, hogy olyat írsz, amire lehet reagálni... - morogta a fiú, majd beírta: "Velem se, csak gondoltam rákérdezek" szmájlit nem írt. Majd ha olyat ír, amire könnyű válaszolni. Majd ha kiérdemli.

Enter.
Kingánál újabb szívelégtelenség.
"majd szólok, ha lesz változás :D" pötyögte. Robi közben kiagyalt végre valami mondanivalót. "Bocs, hogy bunkó voltam kint. Megszokás." írta. Gyors válasz volt, Kinga szíve konkrétan kiugrott. Közben megérkezett Anna is, így az ő üzenetét is jelezte a rendszer, mintha Robi kettőt küldött volna egymás után. Ahogy észrevette, hogy az egyik a lánytól jött, kicsit elkedvetlenedett. Igazán szerette volna, ha azt is a srác írja. Gyorsan válaszolt barátnőjének, kért egy pillanatot, aztán remegő kézzel visszatért a másik beszélgetésbe. "Nem baj. Megérdemeltem" írta.
- Amúgy ja. - forgott egy kicsit a székén a srác. Ideje lenne elköszönni. "Csak ne szomorkodj annyit." írta, majd még mellégépelte "Jó éjt" és már ki is lépett. Már nem is emlékezett mit akart Istinek mondani. Bekapcsolta a Skyrimet és nem akart többet Kingára gondolni. Totál ciki beszélgetés volt.

Pitty, és üzenet megnyitva. Szomorú szívdobbanás. Még igazán lehetett volna beszélgetni a semmiről. Átlépett Anna ablakába, aki izgatottan ecsetelte Totó és a kémény esetét.
Túl gyorsan történt minden.
Éjfél körül Annáéknál elment a net, ő egyedül maradt a sötétben a gondolataival. Anna elterelő hadműveletnek volt jó, nem merte leírni neki, hogy beszélt, hogy valaha is beszélt Robival, mert abból nem sült volna ki semmi jó. Csak hosszas monológja annak, mi mindent lehet utálni abban a fiúban. Amiben általában egyet is értett ő, de most, mostanában... egyre kevésbé. Rákattintott a fiú adatlapjára és nézte az a négy képet, amit megosztott magáról. Miért kedves hozzá, ha mindenkivel olyan nagy tahó? Miért írt ma is rá? Ő meg miért akar inkább vele lenni, mint Márkóval?

Akkora hülyeség ez az egész...
Negyed egyig ült és nézte, zöldre vált-e Robi neve mellett a kis pötty, és ír-e neki valamit még, de nem történt meg. Rákattintott még Márkó fényképeire, de nem nézte végig a közös mappájukat, csak az első néhány képet. Az egyik alá bekommentelte, hogy "Az a haj nekem... xD" aztán kilépett. Kikapcsolta a gépet és végignyúlt az ágyán. 

Miért nem lehet minden olyan, mint két nappal ezelőtt?

Nem lehet megérteni. Túl gyorsan történt minden.

33.

Annát nem lehet ép ésszel bírni. Tudta ezt Totó is, talán ő tudta a legjobban az egész földgolyón. Éjszaka, miután Sanyó és a lány egymásra találtak, s már nem volt kedve a városi nyüzsihez, hazament, fogott egy doboz cigit és felmászott a tetőre.

Ott volt a kedvenc helye, a kémény mögött. Megfelelően egyenletes volt a pala, nem lehetett leesni, csak, ha direkt akarta az ember. Nekitámasztotta a hátát a tégláknak és élvezte, hogy viszonylag messzire ellát. A kertükben álló diófa lógott csak kelet felől bele a képbe, így a tekintete három égtáj felé akadálytalanul suhanhatott.

Ide az utcáról nem lehetett fellátni, de ő pompásan rálátott a történésekre. Már amikor történt valami, és nem csak sötét volt és éjszaka.

De igazából ezt szerette a legjobban. Bámulta a csillagokat és hallgatta a békák brekegését, a kutyák ugatását, a tücskök ciripelését és a homlokát ütögetve próbált józanságot verni a fejébe Anna helyére. Nem volt egyszerű.

Ahhoz kétség sem fért, hogy el kell felejtenie, mert ő akarta a legikább. Túlságosan szerette, így pedig nem volt hozzá szíve, hogy esélyt adjon kettőjüknek.

Biztos volt benne, hogy ő nem tud úgy szeretni, hogy kölcsönös boldogság legyen a vége.

Beleszívott a cigibe, mélyen letüdőzte a füstöt, majd épp, hogy csak kifújta, lépéseket hallott lentről. Felemelte a fejét és a járdára nézett, ahol Sanyó és Anna sétáltak a lányék felé. Micsoda öröm, hogy a szomszédban lakik!

Jó felől fújt a szél, minden mondatukat hallotta, minden mozdulatukat látta ámbár ő rejtve maradt a kémény árnyékának cinkos csendjében.
Anna éppen nevetett valamin, ez a zaj alkalmat adott rá, hogy hasra forduljon, s ne vegyék észre. 

- Komolyan nem esik le! - vigyorgott Sanyó, és zavartan megdörzsölte az orrát. 

- Cuki!! Nem érted?? - nevetett Anna, és bár próbált csendes lenni, hogy ne keltse fel azokat az utcában, akik már nyugovóra hajtották fejüket, csak kis sikerrel járt. Annyira szórakoztatta Sanyó, hogy kapaszkodnia kellett a kerítésbe, ne essen el nevettében.

- De hogy cuki? - vigyorgott tovább és egyre zavartabban a srác, látszólag nem értette az elmúlt percek beszédtémáját. Totót a tenyerébe hajtotta a fejét. Sanyó... annyira férfias volt így, ebben szituban, kócosan, kék, szupermenes pólóban, mint egy harmadikos. 

- Csak cuki! - horkantott Anna, és erre már Sanyó is felnevetett. Majdnem Totó is. Egy ekkora lány hogy tud olyan hangot kiadni, mint egy kamionos??

- Nem értem. - vihogott Sanyó is. Na ez volt aztán még férfias! Végül is, jó pár. Zsák, mega  foltja. Ahogy azonban ez Totó eszébe jutott, eszébe jutott az is, hogy miután Anna megnézte a Karib-tenger kalózait, egy ideig Jacquelin Sparrow néven emlegette magát, amiről meg eszébe jutott, hogy így lehetnének Jacque meg a foltja, Jacquelin. Csakhogy ettől majdnem röhögőgörcsöt kapott, és akkor a tető azt hitte volna, hogy le akar esni, s rásegít. Erősebben kapaszkodott hát, s hallgatta tovább a beszélgetést.

- Azt mondtam, cuki vagy. Cuki! - lihegte a lány, mire Sanyó néhány pillanatig értelmetlenül ingatta a fejét, aztán az öklébe csapott. 

- Értem!! - mondta diadalittasan, majd felnevetett.

- Micsoda poén. - forgatta meg a szemeit Totó. Bele se mert gondolni abba, mi játszódhatott le Sanyó fejében, hogy ennyit nem volt képes felfogni. Az meg végképp kiborította, hogy milyen beszélgetés zajlott azelőtt, hogy a kapuba értek, ha ez a csattanója.

A párocska pár percig még vigadozott, majd nagy sóhajok után lenyugodtak a kedélyek, s szinte egyszerre összefonták a karjaikat maguk előtt. Bizarr kis duplarobis kép kerekedett. Totónak kedve lett volna leordítani, hogy "csókot!", de akkor oda lett volna az inkognitó, és hátha akkor kimaradt volna valami iszonyatosan érdekes fejleményből.

Várt. 

Sanyó és Anna egymást bámulták.

Csend. 

Egy tücsök ciripelni kezdett.

- Ajj drága guadalupei szűz... - sóhajtott Totó. Hogy a búbánatban történhetett meg az, hogy Sanyóra potenciális férfiként néz ez a tökéletlen lány? Nem így kell csajozni. 

- Holnap menjünk fel a kilátóba. - mondta egyszer csak a srác. Anna szélesen elmosolyodott, aztán bólintott. Újabb hosszú szünet. Totó lába zsibbadni kezdett.

Kedve lett volna beletekerni, vagy szünetet állítani, míg kényelmesebb pózt talál.

- Örülök, hogy... Hogy. - mondta Anna. Sanyó bólintott.

- Praktiker! Fél szavakból is! - nyögte maga elé halkan Totó. Romantika... hiányzott belőle, mint almás rétesből a szalámi. Eddig azt hitte Annából is, de innen fentről úgy tűnt, élvezi ezt az egymással szemben állós, kriptai csöndben vigyorgós turbékolást.

Sanyó egy lépést előre tett és óvatósan megcsókolta Annát. Totó hatalmasat ásított. Rá akart már gyújtani, de félt, hogy ebben a pózban az öngyújtó kiesne a kezéből és felgyújtaná maga alatt Annáék kertjét. Mikor az ásításból újra kinyitotta a szemét, Anna egyedül állt a kertben és őt nézte.

- Perverz kukkolót fogtam. - mondta. Ő rávigyorgott.

- Helóka! Szép pár vagytok! - válaszolta ő, és azokkal az ujjaival, amit nélkülözni tudott kapaszkodás közben, leintegetett.  

- Kapaszkodj, nehogy leess. - rángatta meg a szemöldökeit Anna. Totó engedelmeskedett, és ez volt a szerencséje, mert Sanyó észrevétlen bemászott az udvarukra, felmászott az erkélyére, az asztalkára állva pedig pont elérte a kétméteres srác egyik lábát egy

- VÁÁÁ - kíséretében. Totó nagyot ugrott, és valahogy átölelte a kéményt mindkét lábával. 

- Ha lemászok innen, kitaposom a beled!!! - nyígta olyan frekvencián, hogy az edzettebb denevérek is lefordultak a fákról. 

- Sosem jössz le onnan! - legyintett Sanyó és leugrott az asztalról, aztán ahogy jött, távozott. Totó belátta, hogy igaza van. Itt kell leélnie az életét. A kémény jobb sarkában. Nem lesz leányálom.

- Jobban utállak titeket, mint valaha! - mondta, és megpróbált körbenézni, mekkorák az esélyei.

- Büszkék vagyunk rád. - mutatta felfelé a hüvelykujját Anna. Sanyó közben mellé ért. 

- Egész jól mutatsz ott! Mint egy vízköpő a Notre Dame-i toronyőrből! - forgatta a fejét. Sajnos pont beleforgatta egy köpésbe, melyet vízköpő úr küldött ihletet nyerve. 

- Ideje mennünk! - fintorgott Anna, és kikísérte a kapuba Sanyót. Felnéztek Totó és a Kémény légyottjára, elégedetten összeütötték az ökleiket, majd egy villámgyors szájrapuszival búcsút intettek egymásnak. Sanyó el, Anna pedig befelé.

- Komolyan képes vagy így itthagyni?? - kiabált utána Totó. Próbált lejönni, de nem találta a megfelelő techinkát. Ezen ugyan a lány se tudott volna segíteni, de egy kis felebaráti lelki asszisztencia nem esett volna rosszul.

- Ne izgulj, a gravitáció még sosem hagyott cserben senkit. - integetett Anna és hátra sem nézve besétált a bejárati ajtón. Persze a szobája ablakából figyelte az eseményeket, de ezt később letagadta.

Totó tehát egyedül maradt. Mondott egy gyors imát, egy szép hosszúra nyújtott káromkodást, volt ott minden, szentek, istenek, anyukák konkrétan megfogalmazott ősi foglalkozást végezve... csak a jó módszer nem jött, amivel átlendíthetné az egyik lábát az előző pózba. 

Az erkély felé nem lökhette magát, felnyársalta volna a rács. Annáék kertjébe pedig akkor sem zuhant volna szívesen, ha nem lett volna négy méter mélyen. 

Mégsem élhet egy kéményt ölelgetve!! Még ha jön is a tél, itt tuti nem fázna. Jövő tavasszal talán beköltözne ide egy gólyapár és ő nevelőszülő lehete. Gólyaszitter. 

Nem fog menni! Mi van, ha tudnák, mit tettek azzal az idei gólyával és bosszút állnának?? 

Se telefon, se semmi, csak egy doboz cigi és egy öngyújtó. Még segítséget sem hívhat. Nagyi alszik, a nap órákon belül feljön és lám, majd csodájára jár mindenki, mint mikor olyan részegen ment haza, hogy elzanyált és nem vette észre, csak beletörődött, hogy hazaért, és helyben elaludt. Az árokparton. 

Nagyi oda lesz, meg vissza. De legalább Anna anyukája boldog lehet, hogy kisdede már Sándorral kavar, és nincs benne ilyen őrültségekben, mint éjféli kéménysimi.

Ó, dehogynem benne van! Könyékig benne van mindkét kis ferde ujjas keze! Hogy buggyanjon meg az összes befőttjük!

Befőtt!

Meggyfa.

A tökéletes terv. 

Annáék kertjében állt egy szolid kis meggyfa. Pont elég magasan, hogy az esést tompítsa és pont elég terebélyesen ahhoz, hogy ne látszódjon rajta, ha egyesek belezuhannak.

Meg aztán ez bosszúnak is jó. 

- Tudod, ki fog meggybefőttet enni, hát nem te! Háh! - morogta Totó, elengedte a kéményt és hát nem esett semerre. Kicsit fészkelődött, eltakarta a szemét, lökött magán egyett, s már érezte is ahogy lehorzsolódik a lába és gallyak törnek legváltozatosabb helyeken a kis testébe. Óráknak tűnt, mire végre csattant egyett a fűben. 

Mocskosul fájt mindene.

Felsóhajtott. Hála legyen érte, hogy fáj. Legalább még megvan.

Felnézett és örömmel konstatálta, hogy kikerült két vastagabb ágat, amibe ha beleütközik a kecses kis keze vagy lába, tuti összetöri magát. Néhány percig szuszogott még, aztán ellenőrizte, mozog-e mindene, majd felült. A térde rohadtul sajgott, főként azon a részen, ahol titáncsavarok tartották azóta, hogy focin labdának vélte a másik suli egyik kis köcsögje hetedikben. Megnyomkodta, de a helyén volt, így bátran állt fel. Kiroppant az összes ízülete, olyanok is, amiknek létezéséről sem tudott, majd elnehezedett az egyik szempillája, és egy terjedelmes sötét csepp csurrant le a szájára. Letörölte, majd megtapogatta a homlokát. Ahol takarták az ujjai, sértetlen volt, de ahol nem, széles seb húzódott.

Megdörzsölte a csuklóját és odabicegett a konyhaablakhoz, és összeszedve minden pszichopataságát a homlokából csordogáló vérrel és mutatóujjával az üvegre írta: "!?zslürö"

Aztán hazabicegett. 

Beállt a zuhany alá, s míg az óceán frissítő lehellete sósavként égette a bőrét teljesen biztossá vált abban, hogy ha nem felejti el, de nagyon gyorsan Annát, a nyár végére el fog vérezni.