Ott volt a kedvenc helye, a kémény mögött. Megfelelően egyenletes volt a pala, nem lehetett leesni, csak, ha direkt akarta az ember. Nekitámasztotta a hátát a tégláknak és élvezte, hogy viszonylag messzire ellát. A kertükben álló diófa lógott csak kelet felől bele a képbe, így a tekintete három égtáj felé akadálytalanul suhanhatott.
Ide az utcáról nem lehetett fellátni, de ő pompásan rálátott a történésekre. Már amikor történt valami, és nem csak sötét volt és éjszaka.
De igazából ezt szerette a legjobban. Bámulta a csillagokat és hallgatta a békák brekegését, a kutyák ugatását, a tücskök ciripelését és a homlokát ütögetve próbált józanságot verni a fejébe Anna helyére. Nem volt egyszerű.
Ahhoz kétség sem fért, hogy el kell felejtenie, mert ő akarta a legikább. Túlságosan szerette, így pedig nem volt hozzá szíve, hogy esélyt adjon kettőjüknek.
Biztos volt benne, hogy ő nem tud úgy szeretni, hogy kölcsönös boldogság legyen a vége.
Beleszívott a cigibe, mélyen letüdőzte a füstöt, majd épp, hogy csak kifújta, lépéseket hallott lentről. Felemelte a fejét és a járdára nézett, ahol Sanyó és Anna sétáltak a lányék felé. Micsoda öröm, hogy a szomszédban lakik!
Jó felől fújt a szél, minden mondatukat hallotta, minden mozdulatukat látta ámbár ő rejtve maradt a kémény árnyékának cinkos csendjében.
Anna éppen nevetett valamin, ez a zaj alkalmat adott rá, hogy hasra forduljon, s ne vegyék észre.
Anna éppen nevetett valamin, ez a zaj alkalmat adott rá, hogy hasra forduljon, s ne vegyék észre.
- Komolyan nem esik le! - vigyorgott Sanyó, és zavartan megdörzsölte az orrát.
- Cuki!! Nem érted?? - nevetett Anna, és bár próbált csendes lenni, hogy ne keltse fel azokat az utcában, akik már nyugovóra hajtották fejüket, csak kis sikerrel járt. Annyira szórakoztatta Sanyó, hogy kapaszkodnia kellett a kerítésbe, ne essen el nevettében.
- De hogy cuki? - vigyorgott tovább és egyre zavartabban a srác, látszólag nem értette az elmúlt percek beszédtémáját. Totót a tenyerébe hajtotta a fejét. Sanyó... annyira férfias volt így, ebben szituban, kócosan, kék, szupermenes pólóban, mint egy harmadikos.
- Csak cuki! - horkantott Anna, és erre már Sanyó is felnevetett. Majdnem Totó is. Egy ekkora lány hogy tud olyan hangot kiadni, mint egy kamionos??
- Nem értem. - vihogott Sanyó is. Na ez volt aztán még férfias! Végül is, jó pár. Zsák, mega foltja. Ahogy azonban ez Totó eszébe jutott, eszébe jutott az is, hogy miután Anna megnézte a Karib-tenger kalózait, egy ideig Jacquelin Sparrow néven emlegette magát, amiről meg eszébe jutott, hogy így lehetnének Jacque meg a foltja, Jacquelin. Csakhogy ettől majdnem röhögőgörcsöt kapott, és akkor a tető azt hitte volna, hogy le akar esni, s rásegít. Erősebben kapaszkodott hát, s hallgatta tovább a beszélgetést.
- Azt mondtam, cuki vagy. Cuki! - lihegte a lány, mire Sanyó néhány pillanatig értelmetlenül ingatta a fejét, aztán az öklébe csapott.
- Értem!! - mondta diadalittasan, majd felnevetett.
- Micsoda poén. - forgatta meg a szemeit Totó. Bele se mert gondolni abba, mi játszódhatott le Sanyó fejében, hogy ennyit nem volt képes felfogni. Az meg végképp kiborította, hogy milyen beszélgetés zajlott azelőtt, hogy a kapuba értek, ha ez a csattanója.
A párocska pár percig még vigadozott, majd nagy sóhajok után lenyugodtak a kedélyek, s szinte egyszerre összefonták a karjaikat maguk előtt. Bizarr kis duplarobis kép kerekedett. Totónak kedve lett volna leordítani, hogy "csókot!", de akkor oda lett volna az inkognitó, és hátha akkor kimaradt volna valami iszonyatosan érdekes fejleményből.
Várt.
Sanyó és Anna egymást bámulták.
Csend.
Egy tücsök ciripelni kezdett.
- Ajj drága guadalupei szűz... - sóhajtott Totó. Hogy a búbánatban történhetett meg az, hogy Sanyóra potenciális férfiként néz ez a tökéletlen lány? Nem így kell csajozni.
- Holnap menjünk fel a kilátóba. - mondta egyszer csak a srác. Anna szélesen elmosolyodott, aztán bólintott. Újabb hosszú szünet. Totó lába zsibbadni kezdett.
Kedve lett volna beletekerni, vagy szünetet állítani, míg kényelmesebb pózt talál.
- Örülök, hogy... Hogy. - mondta Anna. Sanyó bólintott.
- Praktiker! Fél szavakból is! - nyögte maga elé halkan Totó. Romantika... hiányzott belőle, mint almás rétesből a szalámi. Eddig azt hitte Annából is, de innen fentről úgy tűnt, élvezi ezt az egymással szemben állós, kriptai csöndben vigyorgós turbékolást.
Sanyó egy lépést előre tett és óvatósan megcsókolta Annát. Totó hatalmasat ásított. Rá akart már gyújtani, de félt, hogy ebben a pózban az öngyújtó kiesne a kezéből és felgyújtaná maga alatt Annáék kertjét. Mikor az ásításból újra kinyitotta a szemét, Anna egyedül állt a kertben és őt nézte.
- Perverz kukkolót fogtam. - mondta. Ő rávigyorgott.
- Helóka! Szép pár vagytok! - válaszolta ő, és azokkal az ujjaival, amit nélkülözni tudott kapaszkodás közben, leintegetett.
- Kapaszkodj, nehogy leess. - rángatta meg a szemöldökeit Anna. Totó engedelmeskedett, és ez volt a szerencséje, mert Sanyó észrevétlen bemászott az udvarukra, felmászott az erkélyére, az asztalkára állva pedig pont elérte a kétméteres srác egyik lábát egy
- VÁÁÁ - kíséretében. Totó nagyot ugrott, és valahogy átölelte a kéményt mindkét lábával.
- Ha lemászok innen, kitaposom a beled!!! - nyígta olyan frekvencián, hogy az edzettebb denevérek is lefordultak a fákról.
- Sosem jössz le onnan! - legyintett Sanyó és leugrott az asztalról, aztán ahogy jött, távozott. Totó belátta, hogy igaza van. Itt kell leélnie az életét. A kémény jobb sarkában. Nem lesz leányálom.
- Jobban utállak titeket, mint valaha! - mondta, és megpróbált körbenézni, mekkorák az esélyei.
- Büszkék vagyunk rád. - mutatta felfelé a hüvelykujját Anna. Sanyó közben mellé ért.
- Egész jól mutatsz ott! Mint egy vízköpő a Notre Dame-i toronyőrből! - forgatta a fejét. Sajnos pont beleforgatta egy köpésbe, melyet vízköpő úr küldött ihletet nyerve.
- Ideje mennünk! - fintorgott Anna, és kikísérte a kapuba Sanyót. Felnéztek Totó és a Kémény légyottjára, elégedetten összeütötték az ökleiket, majd egy villámgyors szájrapuszival búcsút intettek egymásnak. Sanyó el, Anna pedig befelé.
- Komolyan képes vagy így itthagyni?? - kiabált utána Totó. Próbált lejönni, de nem találta a megfelelő techinkát. Ezen ugyan a lány se tudott volna segíteni, de egy kis felebaráti lelki asszisztencia nem esett volna rosszul.
- Ne izgulj, a gravitáció még sosem hagyott cserben senkit. - integetett Anna és hátra sem nézve besétált a bejárati ajtón. Persze a szobája ablakából figyelte az eseményeket, de ezt később letagadta.
Totó tehát egyedül maradt. Mondott egy gyors imát, egy szép hosszúra nyújtott káromkodást, volt ott minden, szentek, istenek, anyukák konkrétan megfogalmazott ősi foglalkozást végezve... csak a jó módszer nem jött, amivel átlendíthetné az egyik lábát az előző pózba.
Az erkély felé nem lökhette magát, felnyársalta volna a rács. Annáék kertjébe pedig akkor sem zuhant volna szívesen, ha nem lett volna négy méter mélyen.
Mégsem élhet egy kéményt ölelgetve!! Még ha jön is a tél, itt tuti nem fázna. Jövő tavasszal talán beköltözne ide egy gólyapár és ő nevelőszülő lehete. Gólyaszitter.
Nem fog menni! Mi van, ha tudnák, mit tettek azzal az idei gólyával és bosszút állnának??
Se telefon, se semmi, csak egy doboz cigi és egy öngyújtó. Még segítséget sem hívhat. Nagyi alszik, a nap órákon belül feljön és lám, majd csodájára jár mindenki, mint mikor olyan részegen ment haza, hogy elzanyált és nem vette észre, csak beletörődött, hogy hazaért, és helyben elaludt. Az árokparton.
Nagyi oda lesz, meg vissza. De legalább Anna anyukája boldog lehet, hogy kisdede már Sándorral kavar, és nincs benne ilyen őrültségekben, mint éjféli kéménysimi.
Ó, dehogynem benne van! Könyékig benne van mindkét kis ferde ujjas keze! Hogy buggyanjon meg az összes befőttjük!
Befőtt!
Meggyfa.
A tökéletes terv.
Annáék kertjében állt egy szolid kis meggyfa. Pont elég magasan, hogy az esést tompítsa és pont elég terebélyesen ahhoz, hogy ne látszódjon rajta, ha egyesek belezuhannak.
Meg aztán ez bosszúnak is jó.
- Tudod, ki fog meggybefőttet enni, hát nem te! Háh! - morogta Totó, elengedte a kéményt és hát nem esett semerre. Kicsit fészkelődött, eltakarta a szemét, lökött magán egyett, s már érezte is ahogy lehorzsolódik a lába és gallyak törnek legváltozatosabb helyeken a kis testébe. Óráknak tűnt, mire végre csattant egyett a fűben.
Mocskosul fájt mindene.
Felsóhajtott. Hála legyen érte, hogy fáj. Legalább még megvan.
Felnézett és örömmel konstatálta, hogy kikerült két vastagabb ágat, amibe ha beleütközik a kecses kis keze vagy lába, tuti összetöri magát. Néhány percig szuszogott még, aztán ellenőrizte, mozog-e mindene, majd felült. A térde rohadtul sajgott, főként azon a részen, ahol titáncsavarok tartották azóta, hogy focin labdának vélte a másik suli egyik kis köcsögje hetedikben. Megnyomkodta, de a helyén volt, így bátran állt fel. Kiroppant az összes ízülete, olyanok is, amiknek létezéséről sem tudott, majd elnehezedett az egyik szempillája, és egy terjedelmes sötét csepp csurrant le a szájára. Letörölte, majd megtapogatta a homlokát. Ahol takarták az ujjai, sértetlen volt, de ahol nem, széles seb húzódott.
Megdörzsölte a csuklóját és odabicegett a konyhaablakhoz, és összeszedve minden pszichopataságát a homlokából csordogáló vérrel és mutatóujjával az üvegre írta: "!?zslürö"
Aztán hazabicegett.
Beállt a zuhany alá, s míg az óceán frissítő lehellete sósavként égette a bőrét teljesen biztossá vált abban, hogy ha nem felejti el, de nagyon gyorsan Annát, a nyár végére el fog vérezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése