A buszmegállónál állt egy ház. Ez annyira nem nagy dolog, több is állt ott, de ebben az egyben lakott csak Károly néni. Károly néni volt a világegyetem legfurább nyugdíjas nénije, és senki sem tudta a keresztnevét. Persze biztos volt neki és biztos volt, aki tudta is azt, de a környező utcákon lakók úgy ismerték, Károly néni.
Ami szintén kissé érdekesen alakult így.
Károly néniék kapuján ugyanis egy tábla állt emberemlékezet óta, miszerint "Pljesovszki Károly üvegező" de nyelv legyen a szájban, aki ki tudja mondani, hogy Pljesovszki Károlyné fakultatívan díszítve egyéb jelzőkkel (mint pl: néni). Szóval egyszerűsítés, meg ilyesmi.
Károly néni tehát fura volt, vízzel teletöltött vizes flakonokból épített magának kerti bútorokat és volt egy rakás macskája, amiket az orosz cári család tagjairól nevezett el. Ami pedig jelen helyzetben a legfontosabb, volt egy darab százhatvanszorharminchatos (magasság-szélesség) 15 éves ivarilag lány unokája, Dalma, aki nyáron olykor lelátogatott egykéthárom napra kedves öreg nagymamájához.
Szép lány volt, kedves, csinos csak nehezen lehetett vele szót érteni, mert egyrészt olyan halkan beszélt, hogy mindenki kiesett a fülén, mire megértette, másrészt meg betegesen rajongott minden sorozatért, ami valaha a TV-ben ment, és minden mondatát ezekből vett idézetekkel tarkította.
Tomi épp a boltba sétált el némi sóért, mikor észrevette, hogy Dalma Károly néni kapujával küzd, s miután ez megtörtént, sétált tovább. Esze ágában sem volt lebratyizni, aztán hülyébbnél hülyébb helyzetektbe keveredni, mert nem érti, mit mond a lány... Szerencsére már nem volt messze a kisbolttól, ami előtt Kinga és Anna fagyiztak.
- Itt van Dalma. - mondta nekik és már be is suhant az enyhet adó légkondihűségbe.
- Mellette mindig süketnek érzem magam. - sóhajtott Kinga, Anna pedig némán törődött bele a hírekbe. Valami teljesen spontán ötletként tört elő belőlük, hogy menjenek el fagyizni, csak ketten, kicsit hanyagolva a Márkó- és a Sanyó-témát. Eszti épp érettségizett Jázmin pedig az anyukájával vásárolt. Ki is kapcsolt az agyuk, nem hatolhatott bele komolyabban semmi egészen addig, míg Tomi vissza nem tért közéjük egy zacskó jódozott asztali társaságában. Mármint ez sem, addig, míg rövid közös előrefelé bámulás után meg nem látták, hogy Dalma egy másik lánnyal közeleg a bolt felé.
Egy ismeretlen lánnyal.
Tomi kicsi szeme még kisebbre húzódott össze, úgy figyelte az érkezőket. Legjobb tudomása szerint Dalmának nem volt testvére, főleg nem olyan, aki nagyjából vele egy idősnek tűnik, és olyannyira nem hasonlít rá, hogy annál feltűnőbb már csak az lenne, ha egy óriási, sötétlila edzőcipő pofánrúgná. Mármint Tomit.
- Az meg ki? - tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést Anna, és nőietlen hangot kiadva becuppantotta a puncsgombócot a szájába.
- Sziasztok! - köszönt a két érkező, majd bementek a boltba.
- Melegen fogadtuk. - mondta Kinga.
- Ha nem állnak meg és Dalma nem mutatja be, mi nem tehetünk semmit. - bólogatott Tomi, és leplezni próbálta, mennyire sajnálja, hogy így törént.
- Kérsz egy nyalást? - kérdezte Anna, és elétolta a tölcsért.
- Köszi, nem. - mosolygott rá Tomi.
- Nem nyalakodhadtok most már csak úgy, hogy összejöttél Sanyóval. - emelte fel a mutatóujját Kinga és visszatolta a tölcsért Anna elé. Tomi felsóhajtott.
- Hülye vagy. - és ez senki sem vitatta. A fagyi elfogyott, és a trió úgy döntött, elindul hazafelé. A pályánál megálltak egy kicsit az árnyékban lihegni, ekkor érte őket utol Dalma és az ismeretlen lány.
- Sziasztok! - köszöntek most ők előre.
- Téged még nem láttunk! - mondta Anna biztosítva a bemutatkozást. - Anna vagyok. - tette hozzá, hogy ne tűnjön annyira ijesztőnek. Kinga és Tomi követték.
- Luca vagyok! - mosolyodott el a lány, áttette a bal kezébe a szatyrát, és szép sorban kezet fogott a többiekkel. Következtek az udvariassági körök, kiderült, hogy Dalma barátnője és eljött vele a nagyijához, bevásárolnak segítenek kicsit a néninek, majd hazamennek este. Kiderült, hogy Dalma osztálytársa is, és felfedte, hogy szerinte baromi halkan beszél, de meg lehet szokni. Itt mindenki tiltakozott, hogy "Á, mi észre se vettük!", majd ott is, hogy mennyire idegesítő, hogy csak Juan Miguel-ekről meg királyi házakról tud beszélni, de ő pont ezt szereti benne. Dalma megmutatta egy új oldalát, hogy két méterre tud rágót elköpni, amit Anna nyállal döntött meg, kicsit beszéltek Luca fekete szandáljáról, ami csak ezeröt volt, és Kinga halálosan beleszeretett, majd Tomi valami olyat mondott, amit soha életében nem feltételezett volna róla senki.
- Nincs kedved valamelyik nap eljönni velem valahova? - Kinga és Anna akkorára meresztették a szemüket, mint egy kosárlabda. Szerencsére Tomi túlságosan szédült ahhoz, hogy meglássa, mert biztos teljesen elbátortalanította volna eme reakció.
- De, van! Tök jó lenne! - mondta Luca, és ami a legmegdöbbentőbb volt az egészben az az volt, hogy komolyan is gondolta. Nem maradt kínos csönd sem a mondata előtt, sem után. Ő és Dalma beszéltek tovább.
Anna és Kinga meredten bámulták Tomit, képtelenség volt ezt a fordulatot feldolgozni.
Tomiban pedig megállt az ütő.
Az egy dolog, hogy valami Isteni löketre megtört az átok és randija lesz, de most....
mi.
a.
fenét.
kell.
csinálni??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése