29.

Totó, mivelhogy majdnem kettő méter volt, átlátott a többiek mesterkedésén. Szó szerint. A többiek mesterkedtek abban, hogy kosarat dobjanak, ő pedig állt, és átnézett felettük. Egy ideig nagyon próbált ellenállni a kísértésnek, hogy ne gondoljon a hársfák közé, de aztán nem ment többé. Lepasszolta a labdát valakinek, mindegy volt, egy csapatban vannak-e, meg aztán a meccs kezdetétől nem tudta, kivel van, mert ezek passzolnak össze-vissza, és neki úgy kell kicibálni a kezükből a labdát, ha kedve támad kosarat dobni. De igazából ez az egész nem érdekelte, csak azok a tetves/darazsas hársfák, amik elrejtették a szeme elől Annát, meg azt a Sanyógyereket. Hiába, egy jó hársfa ápol és eltakar.

Túl sok jó hársfa volt arrafelé.

Akármennyire koncentrált, nem látott mást, csak lábakat. Amik túl közel voltak egymáshoz. Csak sajnos Totó nem bízhatott a szemében, ami három méterig volt szabadalmaztatva. "Bár leülnének abba a nyüves fűbe" gondolta, hiszen akkor kicsit többet kikövetkeztethetne. 

Hirtelen azonban valami nagyot puffant a tarkóján, szinte érezte, ahogy megrázkódik az agya, ide-oda koccan a koponyájához, majd egy másodperc múlva éles fájdalom kíséretében rájön, hogy eltalálták. Dühösen nézett hátra, a labda elpattogott keletnek, vissza a feladóhoz, az pedig rémülten nézett Totóra, aki olyan srác hírében állott, aki kevesebbért is belezett már ki embereket. 

- Szétbasztad hajam, halott vagy. - köpte ki a szavakat Totó, mire Tomi látványosan elsápadt, még az előbbi alaprémülethez képest is.

- Nem lett semmi baja. - suttogta.

- Ajánlom is. - mondta enyhébben Totó, mert közben érezte, nem kéne felrobbanni, és megölni szegény gyereket, mert azzal felhívja magára a figyelmet, és a fák közt rejtező gerlepár visszatér, és Anna biztos arra gondol majd, hogy direkt csinálta. Tomi lebattyogott a pályáról remegő lábakkal, és leült Kinga és Márkó vágható és szeletelve árulható csendjébe. 

- Véletlen volt. - mondta Kinga és bátorítóan nézett rá. Tomiba vissza is tért a lélek, bár inkább csak azért mert gondolatban kikombinálta, hogy ha Kinga ennyire figyelt a játék menetére, rohadtul de nem váltottak egy árva mukkot sem Márkóval.

- Legközelebb majd jobban dobok. - mondta aztán, de már nem emlékezett rá, minek. Márkó hátba veregette elismerése jeléül. Látszott, ő aztán rohadtul nem figyelt semmire Kingán kívül.

Tomi kicsit elefántnak érezte magát, de csak amiatt, hogy a kínos csendből részesednie kell, ha mellettük akarja kiheverni azt a négy kör futást, amiből nagyjából állt a meccsen produkált teljesítménye. Elkezdte hát a lába körül tépkedni a füvet, és kis toronyban összegyűjtötte a letépett nagyobb leveleket a cipője orrán.

- Még mindig milyen meleg van. - mondta Kinga, de mindhárman tudták, hogy ezt Tomi miat teszi. Esze ágában se lenne megnyikkani, ha nem ülne ott egy harmadik is. A srácok nem válaszoltak, a lány pedig nem próbálkozott többet. 

Néhány perc múlva azonban, mikor Totó épp nem figyelt, hanem felkente Robit a palánk vasrudaira, Sanyó és Anna visszatértek rejtekükből, és letelepedtek Isti és Jázmin valamint Márkó, Kinga és Tomi csoportja közé. Kinga előre hajolt, hogy a tőle telhető legkíváncsibb és kérdőre vonó arccal barátnőjére nézhessen, csak elfelejtette, hogy így konkrétan ráfeküdt Márkóra, aki összerezzent, mert azt hitte, megölelik éppen, és vége a nagy haragszomrádnak. Csak hát ugye tévedett.

Sanyó vigyorgott, mint a tejbetök, és olyan arcot vágott, mint mikor a napon hagyja az ember a gumimacikat, és kicsi meglöttyed a fejük. Krisztián ezen egyértelmű jelekből azon nyomban leszűrte a lényeget és megynugodott, hogy végre nem pszichitriller lett egy AnnaSanyó beszélgetés vége. Csak aztán eszébe jutott, hogy attól még lehet ez a vége, és sikerült pont abban a pillanatban ránéznie Totóra, mikor az felfedezte a párt a fűben.

- Jártok? - kérdezte, és a hóna alá szorította a labdát, minek utána a meccs megállt, s a nép egyszerre fordult a fűben ülők felé. 

- Nem. - húzta el a száját Márkó, mire Kinga eszmélt, és akkorát ugorva ült vissza a helyére, mint a legkisebb ugrifüles. Totó értetlenül nézett rájuk, de aztán abban maradt magával, hogy nem hozzá beszélnek, és visszatért Annáékhoz.

- Igen. - mondta vigyorogva Sanyó.

- Hát, jobb döntés, mint ez a kis Michael Jordan. - bökött Tomi felé Totó. Senki sem válaszolt, még Tomi is meglapult a fűben. Anna átfonta Sanyót a karjaival hátulról, és a hátára hajtotta a fejét. Totó nézte. Nézte, nézte az előadást jó sokáig, aztán pattogtatni kezdte a labdát. Sanyó vigyorgott, még mindig, olyan szélesen, hogy ha nem lett volna a két füle, körbevigyorogja a fejét. Anna ölelte, erősen, mélyen beszívta az illatát, és arra gondolt, hogy miért nem érdekli, hogy ott van Totó, és bámulja? Láthatóan elégedetlenül? 

Végül Sanyót kezdte el zavarni. Valami megfejthetetlen artistamozdulattal hátra nyúlt és maga elé húzta az apró lányt, és azt mondta:

- Menjünk sétálni. - azzal már ott sem voltak. Totó állt, nézett utánuk, nem érdekelte, hogy most mindenki őt bámulja, és szövik a fejükben a hülyeségeket, csak az az egy kavargott a fejében, hogy "nem lehet". 

A szíve felvette a pattogó labda ritmusát, és minél inkább belesajdult a gondolatokba, annál inkább kívánta kis gazdája, hogy megálljon, ha elkapja a labdát. 

Isti és Jázmin visszatértek az ugróiskolázásba, a lány strandpapucsa minden ugrásnál nagyot csattant. Ez térítette vissza a valóságba Totót, fogta a labdát, és kosárra dobott. Mellé. 

Krisztián utánaszaladt, majd visszapasszolta Robinak.

- Egy-egyezzünk. - mondta a srác. - Aki hamarabb jut el tízig, nyert. - Totó szótlanul állt be közéjük. Anna és Sanyó alakja eltűnt az utca végén.