28.

Ha kedves olvasó már tűkön ülsz, hogy mi történhetett abban a néhány órában, mi történhetett, míg teljes létszámból lecsökkentünk ötre, jó hírrel szolgálhatok. Huszonnyolcadik kis fejezetecskénkben egynéhány dologra fény derül ebből. Kezdjük az elején.
A narancssárgává érő alkonyatban, még komoly melegben kezdődött a kosarazás és/vagy ugróiskolázás. Jázmin néha paradicsommá vörösödő arccal tűrte Isti közelségét, Kinga holtsápadtan Márkóét, Eszti a kettőt váltogatva mindenkiét. Egyre közeledett a szóbeli, ölni lett volna képes. A lányok közül ő adta meg magát elsőnek, és alig jutott ötig az ugróiskolában, úgy döntött hazamegy, és még egyszer átolvassa Kádár Jánost. Anna a palánk tetejére mászott, és nem volt hajlandó senkivel se szóba elegyedni. Kinga ezért durcás pillantásokkal bombázta, hátha leesik a magasból a lány, de mivel nem tette, néha odament hozzá, hogy mellé másszon Márkó elől, de olyankor Anna mindig azt mondta "legyél vele, mert megütlek", így Kinga muszáj volt visszamászni a földre.
Egészen addig folytak így az epizódok, tehát Jázmin pironkodása, a fiúk kosarazása, Kinga és Márkó kínos csöndjei, míg Sanyó ki nem állt egy pillanatra vizet inni. Anna ekkor leugrott a palánkról, és elé állt.
- Beszélni akarok veled. - mondta határozottan, mire Sanyó még inni is elfelejtett, visszacsavarta a flakon kupakját, visszatette a fűbe, bólintott, majd követte a lányt a hársfák közé. Totó kosárra dobott éppen, csak fél füllel hallotta a keringőre hívást, aztán mire felkapta a fejét, a duó már árkon bokron túl volt, a szó szoros értelmében.
- Mit akar az a nő? - nézett utána Krisztián, remélve, hogy nem valami speciális szadizást tervelt ki Anna.
- Arrafelé sokmindent lehet akarni. - szerezte meg a labdát Robi, és kosarat dobott, ami 170 centivel egy elég ritka történés volt. Körbe is nézett büszkén.
- Akarni akármit lehet akárhol, csak teljesíteni nehéz. - jegyezte meg bölcsen Isti bekapcsolódva a kosarazók életébe. Egy pillanatra megálltak mind, és a hársak felé néztek, ami azonban túl messze volt ahhoz, hogy értsék a beszélgetést, sőt a surrogó, csaknem földig érő ágak közé sikerült úgy beállnia Annának és Sanyónak, hogy nagyon nem is látszottak.
- Mi újság? - kérdezte a fiú, és nekitámaszkodott az egyik fának.
- Gondolkodtam. - mondta Anna, és vészesen közel megállt előtte. Csak ugye húsz centivel lejjebb.
- És min? - húzta hátrébb a fejét Sanyó, nagyon olyan volt a helyzet, és nagyon nem akarta megint potyára beleélni magát. Csakhogy Anna buzerálni kezdte a hasánál a pólót, és ezt az emberek ritkán csinálják, ha éppen azt akarják valaki tudtára hozni, hogy mennyire nem akarnak vele járni.
- Azon, hogy ha most megkérdeznéd, amit szoktál, most lehet, hogy mást válaszolnék. - motyogta Anna. Hogy a viharba lehet az ilyesmit egyáltalán elmondani? Mindig is akkora hülyeségnek tartotta a magazinokban az erre adott tanácsokat, mint egy ház, most mégis örült volna, ha legalább egyet is elolvasott volna belőle valaha.
- Ezt most hogy érted? - rezzent össze Sanyó. Tudta, ó hogy ne tudta volna, miről van szó, de egyrészt túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, másrészt meg ebből a tételből kiindulva máris arra kombinált az agya, hogy ő sosem ment úgy oda Annához, hogy "cső, járjunk?". A lány mély lélegzetett vett, és a fiú mellkasára hajtotta a fejét.
- Most ezen mit nem lehet érteni? - kérdezte. Sanyó hátulról átölelte a fatörzset.
- Ne... haragudj... Izé... - dadogta.
- Akkor... érted, mit ugatok? - nézett rá Anna. Kicsit sem ingott meg, így lesz a legjobb. Sanyó arca ugyan nem ezt tükrözte, olyan volt, mint akit hirtelen keltenek fel a legmélyebb álmából, és fogalma sincsen, hova lett az, ami annyira biztosan valóságnak tűnt. - Mondj már valamit... - kérte azért a biztonság kedvéért.
- Jó. - bólintott a fiú. Hát így jöttek össze Június huszonegyedikén háromnegyed nyolckor, Sanyó és Anna. Miután Sanyó vérkeringése helyre állt, leültek a fűbe. A beszélgetés nem ment, mert talán mehetett volna, ha Sanyó nyelve nem akadt volna bele minden olyan szóba, amiben "r" vagy "k" betű volt, vagy ha mássalhangzótorlódás, esetleg egynél több mássalhangzó, szóval ezen szélsőséges esetek gyakorisága miatt inkább némán bámulták a kosárpályát, már amennyi látszott belőle. Néha felnevettek ezen a mulyaságon, aztán hosszú és idióta vigyorgás után Sanyó a lehető legsutábban magához fordította a lány arcát, és megcsókolta.
Puhán, kedvesen, teljesen máshogy, mint ahogy Totó tette volna, nem volt egyetlen fémkarika vagy szegecs sem útban, mégis jó volt. Meg is lepte Annát. Igen, tudta ő hogy nem elég az ilyesmit agyban eldöteni. Nem elég elhatározni, hogy "hé, szív, mától ezt fiút szeretjük ahelyett" aztán megy is minden a maga redje szerint. Sajnos nem ilyen egyszerű dolog a szív.
Pont ezért lepték meg a tények Annát is. Jó csók volt. Kellemesen bizsergető, és majdhogynem szerelmes.
Mi kellenne ennél több?
Talán, csak hogy Totó legyen az.
De ez a gondolat könnyen elhessegethető.