27.

Talán kilenc óra lehetett, mikor Jázmin anyai utasításra elhagyta a pályát, és Isti egyedül maradt az ugróiskolázásban. Próbálta magához csábítani a kint maradtakat, de mindenki inkább kosarazott és/vagy cigizett fáradtan a lihegve a felrugdosott porban. Egyéb történések nyomán már nem voltak sokan, ezen eseményekről azonban csak később olvashat a kedves olvasó. Maradjunk annyiban, hogy Tomi, Robi, Krisztián és Totó állhattak csak ellen Isti csáberejének.
Dobálták a labdát, de mivel a pálya körül négyezer éve nem volt már  közvilágítás, csak a környező két utca fénye adott némi támpontot, merre lehet a palánk. Egy valamije volt azonban Istinek, ami miatt Robi végül megadta magát, és nem a további random félhomályba dobálózást választotta.
- Add ide a vized! - kérte olyan udvariasan, ahogy csak ő tudott kérni.
- Nesze. - dobta felé a flakont Isti olyan udvariasan, ahogy egy ilyen kérésnek megfelelő. Robi elkapta, és leült a fűbe közvetlen az ugróiskola mellé, ahol Isti ugrabugrált ide-oda, ellenfél híján itt-ott csalva, de unalmában már amúgy is 48-ig felrajzolta a kockákat, ameddig sötétben kicsit nehéz eltalálni.
Robi rövid ideig nézte az előadást, majd ivott, végül pedig így szólt:
- He, amúgy Jázmin mióta van így beléd esve? - kérdezte.
- Mióta anyád a pilóta. - mondta Isti, jelezve, hogy továbbra is úgy fog válaszolni, ahogy a kérdés megérdemli.
- Esküszöm! - mondta Robi, és megitta a maradék vizet. - Olyan vörös volt, mint egy... dolog ami vörös.
- Csak zavarban volt, mert láttuk azt izét az ablakban. - rángatta meg Isti a vállát.
- Én is remélem, hogy tévedek, csak mondtam, amit láttam. - emelte fel a tenyereit Robi. - Isten óvjon egy olyan csajtól, aki még életében is kísértetest játszik.
- Nem, pont egy ilyen a megfelelő! - nevetett fel Isti. - Tudod, ha választhatnál egy lányt, legyen az élő vagy holt... na, ő kettő az egyben!
Ebben maradtak. Tízre már üres volt a pálya, Totó a városba távozott hozzájárulni kedvenc klubtulaja bevételeihez, Tomi bár kacérkodott a gondolattal, hogy vele tart, inkább hazavonszolta kismacskatestét és bosszankodott azon, miért röhögné körbe Totó, ha megkérdezné, mehet-e vele? Krisztián elsétált hazáig, majd vissza, hátha Eszti még kitéved pár percre az utcára, de mivel ez nem történt meg, egy kör végén végül otthon maradt. Robi is elindult haza, de inkább előásta a biciklijét és felkerekezett a közeli gátra, ahol ugyan folyó már nem folyt Krisztus előtt 3456 óta, volt rajta korrekt kis bicikliút, ahol az embert nem büntetik halálra a túlbuzgó rendőrök, ha nincs rajta közmunkásmellény vagy bukósisak, és csak egy maszek odadrótozott zseblámpa jelzi, ha közelít.
Éjszaka van egy varázsa a biciklizésnek, előtted az átláthatatlan sötét, amit csak egy halvány sárga csík vág át, ez az utad, nem tudhatod, mi van messzebb, csak mindig a következő kerékgurulásnyi távot látod, csak annyit kell végiggondolni. Hirtelen fékezett. Valahol ugatott egy kutya és mintha denevéreket is hallott volna, de lehet, csak a szél zörgette a nyírfák leveleit. Nagyon sötét volt. Már csak halványan látszódtak az utolsó utcák fényei, és még túl messze volt a város igazi világosságától. Leszállt, és visszafordult. Tekert, túl gyorsan, ha hirtelen eléugrik egy macska, biztos, hogy úgy járnak, mint tegnap Sanyó  és a gólya, de szerencsére egy szuicid kandúr sem járt az útjában. Az első utcába érve már a szélesedő út legvégén lenyomta a féket, de mire megállt alatta a bicikli, már a harmadik ház előtt állt, maga mögött egy rekorder fékcsíkot égetve az aszfaltba. A harmadik ház teraszán egy fehér ruhás alak ült, hosszú haja előre lógott a vállaira és a fékcsikorgásra morogni kezdett.
Robi nem volt az a fajta srác, akinek csak úgy hirtelen eszébe jutnak horrorfilmjelenetek, így nem gyanakodott arra, hogy egy halott kislány szelleme kísérti a muskátlikat, sokkal inkább arra, hogy megőrült. Lám, mennyi minden megtörténik az emberrel, ha elég sokáig él! Novemberben lesz csak 17, és két nap alatt lát kabukielőadást egy emeleti ablakban és bibliai jelenést egy verandán!
- Pöfi! - mondta a jelenés, és a morgás abbamaradt, átváltozott kiskutyává és odadöcögött  kapuhoz elégedetten röfögve. Robi hamar realizálta a tényeket, Kinga hajat mosott, és a teraszon fehér pólóban fésülködik.
- Bocsi, nem akartam megijeszteni. - mondta, és szemügyre vette Kinga haját, amit sose engedett ki mások előtt.
- Áh, most mindenre morog, mert van nálam keksz, és azt hiszi, ha bebizonyítja milyen jó házörző, adok neki. - legyintett a lány, és összegumizta a haját. - Még csak most mész haza? - kérdezte, és eszébe se jutott, hogy nem elég, hogy a pálya a másik irányban van, Robinak nem kell elmennie előttük, hogy hazaérjen.
- Úgyse tudok még ilyenkor aludni, elmentem egy körre. - válaszolta a srác, és közelebb tolta a biciklit a kapuhoz, hogy ne az út közepéről üvöltözzenek egymásnak.
- Azt hittem mindenki Facebook-ozni fog egész nyáron, és alig leszünk kint. - mondta Kinga, és ő is felállt, odavitte a kekszet a kapuhoz és megkínálta vele a fiút.
- Még az is lehet. - mosolygott Robi és egy rövid hatásszünetet tartott minden más testi funkciójában, míg kekszet tömött a fejébe. Hallgattak, nem beszélgetett talán életében még ennyit a lánnyal mint az elmúlt két napban, hát igazából fogalma sem volt róla, mi a csudát mondhatna. Így törte meg a csendet: - Amúgy Jázmin beleesett Istibe? - kérdezte és képzeletben megveregetette a vállát, mert sikerült olyan kérdést találnia, ami egyrészt érdekli, másrészt meg elég kézenfekvő.
- Honnan veszed? - nézett nagyot Kinga szemeit kistányérnyira meresztve.
- Nem igaz, hogy csak nekem tűnt úgy... - gondolkodott el Robi. Ha már ketten mondják, hogy nem, talán ő a vak.
- Mondott valamit? - kérdezte Kinga és izgalmában majdnem a srácra borította a kekszet.
- Nem, csak a feje... folyton vörös volt, meg tök zavarban volt Istitől. - válaszolt Robi, de már megbánta, hogy ezt a témát dobta fel, most pletykál, ami meg alantas tulajdonság volt a szemében. Összefonta a karjait. - Isti szerint csak amiatt volt, mert tegnap láttuk az utcáról, hogy beleakad a függönybe... - magyarázta
- Mi? Beleakadt a függönybe? - hitetlenekedett olyan megdöbbenéssel Kinga, mintha ez igazán nem lenne mindennapi Jázminnál.
- Ezt se mondta neked? - sóhajtott Robi, hogy mindent neki kell elmagyaráznia, mikor ő azt hitte tényleg megfelelő személyhez fordult a kérdéssel. Úgy látszik a lányok mégsem osztanak meg mindent egymással.
- Nem... - motyogta Kinga, mire Robi nagyon kedves szavaival gyomorszájba rúgta.
- Attól, hogy szomorú vagy Márkó miatt, még figyelhetnél a barátaidra. - pedig nem is teljesen úgy értette.
- Jó... de... - hajtotta le a fejét a lány, és babrálni kezte a kekszeszacskót. Robinak itt jutott eszébe, hogy talán nem a megfelelő irányba terelte a beszélgetés illedelemfaktorának mutatóját.
- Tényleg, vele mi van? - kérdezte és megpróbált nagyon kedvesen nézni.
- Megbeszéltük a dolgokat. - rángatta meg a vállát Kinga, és ő is összefonta a karjait. Álltak egymással szemben, ugyanolyan testhelyzetben, bámulva Pöfi hurkáit, néma csendben. Most még a kutya se röfögött.
- Ne haragudj, hogy az előbb azt mondtam... - nézett fel Robi.
- Igazad van, önző vagyok. - mondta Kinga, de ő tovább bámulta Pöfit. - Ez a baj Márkóval is... Mármint, hogy nem azzal törődök, hogy neki mi a jó...
- Ez hülyeség. - mondta hirtelen a srác. Kinga ránézett. - Ha nem akarsz járni vele, akkor ne járj vele. Teljesen mindegy, milyen szar lesz neki ettől...
- Én igazán nem akarom őt megbántani ezzel... csak nem akarok járni vele. Érted? Nem ő a baj, hanem ez az egész... - sóhajtott a lány.
- Hogyne érteném. - mondta Robi, és komolyan így is érzett. Marhára idegesítette, mikor Isti nekiállt, hogy szerezzen barátnőt. Minek?
- Akkor jó. - zárta le a beszélgetést Kinga, mert nem volt benne teljesen biztos, hogy Robi tényleg megértette-e, vagy csak már menne haza kajálni.
- Na, ne szomorkodj. - mosolyodott el a fiú, és visszatolta a biciklijét az útra. - Jóéjt! - azzal már el is tekert.
Kinga állt még ott pár percig, olyan furcsa volt, hogy végre el tudta mondani valakinek kerek magyar modnatokban mi a helyzet a szívében, és úgy tűnt, hogy az a valaki jobban megértette, mint Anna vagy Totó, vagy Márkó... Még, ha nem is lehetett teljesen biztos benne, jobban húzta afelé a szíve, hogy Robi megértette. Csak az zavarta egyedül, hogy nem Anna vagy Márkó értették meg, sőt, leginkább az, hogy pont Robi.