25.

Ezernégyszázkilencvennyolc fél negyedmásodperc volt, egy teljes sóhajtás és négy szívverésnyi idő. Ennyi adatott, a sors nagyasszonya ennyit mért ki, se több, se kevesebb. Mint mikor kifagy a gép, és úgy szaggat minden, hogy egy kész lejátszott törikönyvnek tűnik két kattintás. Annyi minden történik, aminek végül totál semmi eredménye sem lesz.
Összeért Anna és Totó ajka, a lendülettől még összekoccantak a fogaik, de aztán lelassult a világ és a koccanás hangját már úgy hallották, mint egy komplett Bach szinfóniát. Egy kicsit mintha kölcsönös is lett volna, nagyon halványan, alig észrevehetően, mintha Totó visszacsókolt volna, mintha nem csak a helyére igazította volna a szája szegletében a karikát, mintha tényleg visszacsókolt volna, mintha egy nagyon kicsi időre valóság lett volna ez az egész, zavaros pillanat.
- Hé... - suttogta halkan Totó, a hangja rekedt volt, és nagyon kedves. Az álarc, amit magán hordott mindig, a menő srác, aki mindenre tud valami hülyeséget benyögni, most leesett, és ott feküdt a földön Anna méltóságával együtt. Nem akart a lány ilyen nyíltan lépni, tényleg nem. De muszáj volt. Belülről muszáj, és onnan, ahová az ész nem ér el, hogy parancsolhasson. Elég egyértelmű, ha az embert már a startnál eltolják egy csóktól, de ez a kedvesség a fiú hangjában nem hagyta, hogy a remény is lebucskázzon a kertés tövébe Pöfi nyálas gumicsirkéje mellé, ami a pillanatnak megfelelően arcára olvadt sikollyan bámulta a csendéletet.
- Nem bírom, meg akarlak ölni. - suttogott vissza Anna, és lényegében tényleg így érzett, csak a gondolatmenet elejét nem mondta hozzá a történethez, hogy abban az esetben akarja megölni Totót, ha újabb elutasítás lesz a dolog vége. De miért is mondta volna? Úgyis tudta a választ.
- Ne kímélj. - vigyorodott el szélesen Totó, de még mindig ugyan olyan lány volt a hangja, mint az előbb.
- Kár beléd a kín. - sóhajtott fel Anna, ívesen kikerülte a srácot, majd kilibbent a kapun.
- Császtok! - kiabált ki a szobája ablakán Eszti, ő viszonozta a köszönést, majd haza indult. Totó egy ideig bámult utána, majd lassan a nyomába is eredt, de mehetett akármilyen lassan, másfél méteres lábaival egy pillanat alatt beérte a lányt.
- Akarsz kosarazni? - kérdezte
- Akarok kosarazni. - mondta Anna a legkielégítőbb választ, amit csak adhat az ember egy ilyen kérdésre. Totóék háza előtt megállt, és az övtartójába kapaszkodva várta, hogy a srác visszajöjjön a kosárlabdájával.
Miután erre sor került, néma csöndben baktattak a focipályához, ahol két oldalt állt egy-egy rozoga kosárpalánk is. Kettő az egyben alapon.
Totó ment elől, pattogtatta a labdát, aztán hirtelen lepasszolta, majd a földre térdelt.
- Leszek a zsámolyod, kislány. - mondta, majd arrébb tenyerelt, hogy ne legyen olyan közel egy megtermett szotyihéjas köpéshez a keze. Anna összefonta a karjait és odasétált a sráchoz.
- Leszel a szexuális tárgyam? - kérdezte.
- Hát... ki mit csinál egy zsámollyal. - válaszolta Totó, és feltérdelt. - Na, hadd lássam, mire mész nélkülem! - mutatott a palánk felé. - A színpad a tiéd. De nem viheted haza. - Anna nem mozdult el a helyéről, onnan próbált kosarat dobni, de a palánk messze is volt és nem is nagyon látta a fém karikát, ami egykor vödörkarima volt, s csak májusban avanzsálta gyűrűvé Krisztián apukája, mikor is kiderült, hogy a tél folyamán valaki meglovasította az eredetit. Dobott, de a labda elszállt a palánk alatt. - Szükséged van rám. - állapította meg Totó.
- Nem mondod? - morogta halkan, épp hogy csak a bajsza alá Anna. A srác feltápászkodott, összeszedte a labdát és odaállt a lány mögé.
- Totóbácsi megmutatja. Nyolcezredszerre is, de megmutatja. - mondta, és megfogta Anna kezét. - Így. - mutatta a mozdulatot, majd erős karjaival egy pillanat alatt a nyakába emelte az aprócska lányt. - Méltóztassék dobni. - Anna elhajintotta a labdát, ami egyenesen a gyűrűbe pottyant. - Nélkülem egy senki vagy. - mondta a srác, mire Anna a fejére dőlt, és összeborzolta a haját.
- Utállak, te nyurgatestű szarkirály.
- Ennyit tudok nyújtani. -vigyorgott Totó. Csenben álltak, mint egy totemoszlop. Egyre melegebb volt, mintha minden egyes órával a szűnni nem akaró forróság egyre csak nőne, hiába múlt el már dél. Totó pólója átnedvesedett az izzadtságtól, letette a nyakából a lányt, majd levette a felsőjét, és megtörölközött. Anna rá se nézett, csak dobálgatta a palánk kopott deszkáinak a labdát. A pályáról pont rá lehetett látni a buszmegállóra, ahova épp bezöttyent az aktuális járat. Totó elmerengett a távolba, ahol Sanyó és Krisztián mint egy viharvert sereg csusszantak le az izzadtságukon a buszról, és nekiindultak a pusztának hazafelé. Mivel utolsó találkozásukkor Anna nagyon szerette volna kibelezni Sanyót, igyekezett nem felhívni az érkezőkre a figyelmet, de Sanyóban nem volt valami sok életbenmaradási ösztön. Ahogy meglátta a duót a pályán, feléjük vette az irányt.
Krisztián és Totó arcán ugyanaz a rémület jelent meg. Itt mindenki lelki sérüléseket fog szenvedni. Ahelyett pedig, hogy Anna dobálgatott volna tovább csendesen és eltéríthetetlenül, az érkezők felé fordult.
- Csá. - mondta már messziről, és összefonta a karjait. Sanyó ugyanúgy tett, bár benne már nem sok maradt a tegnapi feszültségből. Kialudta magából a sörrel együtt. Tomi nem ellenfél, Totó meg nem hajtja a fejét igába. Tudta ő ezt, valahol, mélyen, a vakbele környékén.
- Édeskettes? - kérdezte azért, kicsi fricska.
- Ne kóstolgass. - vigyorgott rá szívélyesen Totó, tudatva, ő az alfahím. Az erőviszonyokat már az elején tisztázni kell, ha az ember nem akarja összevérezni az öklét.
- Azt csinálok amit akarok, nem tartozom neked elszámolással. - mondta Anna, és az előbbi elvet figyelembe véve igyekezett a legharagosabban nézni.
- Kettesben hagynátok minket egy percre? - kérdezte Sanyó, de Krisztiánt, nem nézett többet Totóra. A két srác eloldalgott egy kisebb árnyékba, és megosztozva egy öngyújtón, rágyújtottak.
- Szépszemű, én... sajnálom. - mondta Sanyó. Anna megenyhűlt. Egyetlen pillanat, és odalett a nagy haragszomrád.
- Én is. - mondta azért, és fél szemmel Totóra sandított, aki még azt az átkozott cigit is úgy szívta, hogy ő majdnem pillangókat hányt. Sanyó magyarázott valamit, és hiába figyelt rá, egy mondatot se fogott fel, mert közben hol Totó kavargott az agyában, hol meg az, hogy ennyi. Ha már féltékennyé tenni nem ment, ha már felszedni nem ment, akkor elfelejteni csak fog. Nézte bambán Sanyó sötétbarna szemét, és rájött, hogy nem is lenne rossz búfelejtő. Egészségesebb, mint ízeltlábúakat hányni. Csak tudná, miről beszélt...?