24.

Akárhonnan is nézzük, lyukas alsógatyában átmenni a hátadon egy csajjal egy másik csajhoz, akinek a lelkében éppen halomra halnak a bébipandák, hát nem épp bölcs döntés. Tudta ezt Totó is, úgyhogy visszafordult az út közepéről, és hogy növelje a sebességet, lezuttyantotta a hatos számú kilométerkőre Annát, és nekilódult.

- Így is megfelelsz a célnak. - mondta a lány, de ő nem fordult vissza, felrohant és felvette az első pólót és farmert, ami a kezébe akadt. Lefelé ugyan észrevette, hogy a póló hátcimkéje elől szúrja a nyakát, de emiatt megállni már igazán kár lett volna.

- Így azért jobb. - vigyorgott Annára, vagyis csak vigyorgott volna, ha a lány még a kilométerkövön ült volna. - Túl gyors. - gondolta Totó. 

- Öregszel! - kiabált rá a lány valahonnét, aztán egészen máshonnét a nyakába ugrott. - Menjünk már!! - türelmetlenkedett és cseppet sem törődött azzal, hogy lerúgta Totó veséjét, és megsarkantyúzta a bal heréjét. 

- Egyszer nem lehetne úgy, hogy túléljem? - nyöszörgött a srác, de mivel Anna nem reagált, így folytatta: - Szólni kéne amannak is.

- Márkóra gondolsz? - pontosított a lány. Totó hevesen bólogatott. - Felhívom. - mondta Anna, majd cselekedett. - Gyere át Kingáékhoz. - mondta tömören a telefonba, és mivel már nem egyszer előfordult vele, hogy nem figyelte, kit hív, csak rutinból pötyögött az ujjaival, csak remélni tudta, hogy Márkót tárcsázta.

- Nem. Utál. - jött a válasz, de igazából még mindig csak reményszinten állt a dolog, mert mi van, ha véletlenül Istit hívta? Neki is fiúhangja van és az ő szájából is korrekt ez a válasz. Igaz, az inkább helyes lenne úgy, hogy "Nem. Utálom." 

- Dehogy utál! Csak idióta. - mondta Anna, megelőlegezve, hogy Márkóval beszél. Meg igazából, ha Istit hívta, akkor is megállja a helyét, hiszen ezek a tények.

- Akkor is jegeljük egy kicsit. Majd délután. - mondta Márkó, majd kitartóan sóhajtozott a másik oldalon. 

- Most megyek vissza hozzá, majd hívlak, ha kivertem belőle valami értelmeset. - tett pontot a sóhajok végére a lány, és örült, hogy ha leteszik, végre meglátja, kivel beszélt. 

- Csak puszta kíváncsiságból, nincsen neked saját lábad? - érdeklődött Totó, mikor úgy vélte, hogy a rakománya azért fészkelődik, mert visszacsúsztatja éppen a telefont a zsebébe.

- Kímélem éppen. Tegnap eléggé megrántottam a gödörben. - magyarázta Anna, de azért lefáradt a földre, majd biccentett Kingáék kapuja felé, hogy ugyan mozogjanak már, ha a saját lábán kell állnia. A kapu nyikorgott, Pöfi kilőtt a lábuk alatt, és csak annyit láttak, hogy elvágtat hordótestével a vadon felé, aztán eltűnik a gazban. Kinga és Eszti anyukája épp dolgozni indult, ahogy meglátta Annát és Totót együttérzően bólogatott, nem semmi menet várt rájuk, ismerte lánya képességeit minden tekintetben. 

- Ne bántsátok egymást. - mondta Annának, megveregette a vállát, és elindult, hagyva, hogy a két szociopata átvegye pszichopata lánya kezelését.

- Egymást nem fogjuk! - válaszolta Anna. Nagyon szerette Kingát, de néha voltak pillanatok, amikor szeretett volna átmenni rajta kombájnal, oda-vissza. Az elmúlt éjjelen legalább négy ilyen pillanat környékezte meg, milye szerencse, hogy nem volt kombájnja. Nagy szerencse ez, főleg Kingának, akit Eszti is nagyon szeretett volna kicsit meggyomrozni a folyamatos nyígás miatt. Milyen jól tud az ember húga idegösszeroppanást időzíteni, a szóbelik elé!! Tekintettel Esztire, Anna és Totó nagyon csendben lopakodtak Kinga szobája felé, hisz Totó csak egyetlen egyszer vágott olyan fejet, mint egy holdkóros tónyó tökéletlen uborkája, így Anna csak egyszer fulladt bele hörögve egy elfojtott röhögőgörcsbe. 

- Itt vagy? - nyöszörögte Kinga a sötét szobából.

- Itt. - suttogta Totó.

- Itt. - mondta Anna is.

- Kivel? - nyöszörgte ismét Kinga, hálistennek ő képes volt hang alapján embereket megkülönböztetni legalább annyira, hogy "Márkó" - "nem Márkó".

- Velem. - mondta Totó.

- Az ki? ... - türelmetlenkedett Kinga, és kidugta a fejét ötvenhét plüssmedve alól.

- ÉN! - nyúzta tovább Totó, és mivel úgy lépett a szobába, hogy a lány háttal feküdt neki, a bemutatkozáshoz át kellett hajolnia fölötte. - Tóth. - mondta, és megrázta Kinga kilógó kezét.

- Jurasics. - mosolyodott el fáradtan Kinga. A szeme vörös volt, az orra meg taknyos, már amennyire ezt a sötétből meg lehet állapítani. Anna bemászott közben a barátnője mellé, és egy gyors mozdulattal helyet mutatott Totónak is az íróasztalnál. Totó engedelmesen elindult felé, de nem ült le, hanem felhúzta a redőnyt. Kinga felnyögött.

- Nem vagy vámpír, picsa vagy. - diagnosztizálta a kórt a srác, kinyitotta az ablakot, és fürdőzött kettő másodpercet a beözönlő fényben. - Macskaszagú picsa.

- Vagyis macskapicsa. - összegezte a hallottakat Anna, majd gyúrta egy kicsit barátnője pofikáit. - Hogy vagy, macskapicsa?

- Kezdtem jól lenni, amíg nem hívtál macskapicsának. - ült fel Kinga. - Ha kérsz valamit, szolgáld ki magad. - mondta udvariasan Totónak, de a srác félreértette:

- Menjek most azonnal? 

- Nem. - szögezte le Anna. Szükség volt egy kívülállóra, aki képes új szemszögből nézni Kinga túlspilázott gondolatait.

- Kívánságod narancs! - egyezett bele a srác, és várta, hogy alkalmazzák.

- Az a legrosszabb, hogy még csak huszadika van. - sóhajtott Kinga. - Elbaszódott az egész nyár!

- Ennyitől? - húzta fel a szemöldökét Totó.

- Tudod mitől baszódik el a nyár? Hogy itt fogsz rinyálni, és nem akarsz találkozni senkivel. - morogta Anna, és az ölébe vette Kinga fehér plüsskutyáját Moritát. - Mert hogy ez a lemez - nézett Totóra magyarázóan. - Nem hagyjuk el a Hársfa út ötvenkettőt soha többé! 

- Erről nem volt szó. - pattant fel a fiú. - Nekem ezt nem mondta senki! Be lettem csapva! Én úgy jöttem el, hogy hazamehetek majd egyszer! Követelem, hogy értesítsék a nagymamámat a fennálló külpolitikai helyzetről! - azzal az asztalra csapott, majd kirohant. A lányok néztek utána egy darabig, de megszokottak voltak a megmagyarázhatatlan, harmadik típusú találkozások Totóval kapcsolatban, úgyhogy igazából nem lepődtek meg. Azon sem, hogy a srác két perc múlva visszajött. - Na, pisiltem. - mondta büszkén. - Mi az, hogy itt akarod leélni a fiatalságodat?

- Nem a fiatalságomat, az életemet. - helyesbített Kinga.

- Ez a nő, ez egy hülye! - csavarta össze Moritát egy kis hurkává Anna. - Azt is mondd, miért!!

- Mert. - fonta össze a karjait Kinga.

- Ne kezdj Robizni! - mutatott rá fenyegetően Anna. Robi tíz alkalomból kilencszer ezt a testhelyzetet választja. Mármint a kar-összefonást. Kinga kelletlenül lecsúsztatta maga mellé a karjait. 

- Ne belezd Moritát. - mondta durcásan.

- Beszélj! - parancsolta Totó, és egy összegyűrt papírgombocót rázott a kezében - Különben hozzádvágok egy szabálytalan dodekaédert! - a mondat végét viszont elharapta, mivel eszébe jutott, hogy ha ilyen matematikai szakszavakat kiabál ebben a házban, Eszti bármikor felbukkanhat, és átrángathatja magához, hogy kibetűzze a matekfüzetét. Kiszámozza. Aztán egy pillanat alatt meg is nyugodott, hiszen ha már egyszer Eszti megbukott matekból, nyilván arról sincs fogalma, eszik-e vagy isszák a dodekaédert. - tö. - mondta tehát ki a nyomaték kedvéért a mondat utolsó hangját még egyszer.

- Ez olyan izé. - nyafogta Kinga. - Ez a csókolózósdi... - Anna a reménytelen helyzet kifejezésére a tenyerébe hajtotta a homlokát.

- Nem az, hidd el, csak nem a megfelelő személlyel próbáltad. - kacsintott Totó. Anna szíve nagyott dobbant, és elengedte Morita kis testét, aki kicsavarodott hurkaságából, és újra plüsskutya formát vett fel. 

- De ki lenne Márkónál megfelelőbb? Én úgy szeretem őt! - sóhajtott Kinga és elvékonyodott a hangja. 

- Ne dobálózz így vele, hacsak nem komoly, mert komolyan fogják venni! - bölcselkedett tovább a srác. Anna újra meghurkázta Moritát. 

- Nem dobálózok vele! Tényleg szeretem őt... de... - habozott Kinga.

- De nem úgy. - mondta Anna keserűen.

- Tádám~ - tapsikolt Totó. - Hurrá, végre megvilágosodás. 

- De én úgy akarom szeretni! - suttogta Kinga, és már tényleg majdnem bőgött.

- Nincs bőgés, amíg Totóbácsi itt van! - dobta fejen a papírgombóccal a lányt Totó.

- Dehogy akarod! Ha akarnád, nem itt bőgnél, hanem ott lennél náluk, és úgy tennél, mintha. - mondta Anna.

- Tettetni nem kell. A szánalomszexnél nincs gázabb. - bólogatott Totó, de Kinga hatalmas szemekkel rábámult, és észbe így kapott. - Ja, hogy nem úgy "ott lenni".

- Ja, hát nem úgy!! - dobta vissza a galacsint Kinga. 

- Ne légy már ilyen prűd, mert esküszöm... - itt nyelt egyet - esküszöm letépem a lábujjkörmeid! 

- Mi a baja ezzel mindenkinek? Még nem érdekel, és kész. - pirult el Kinga.

- Csak fosol, mint a lakodalmas kutya. - állt fel Totó, kiment, majd visszajött. - Ihatok?

- Igyál. - mondta Kinga, és már majdnem összefonta a karjait, de még időben nem tette. - Idehoztad a nyakamra ezt a szexgépet! Még azt is nehezen fogom fel, hogy csókolóztam, erre jön ez a faszhuszár, és baszogatni fog a sok gusztustalan hülyeségével! 

- Nyugalom, arany virágszálam! - kiabált be Totó. - Senki se akar majd a bugyidban kotorászni, amíg ilyen idiótán viselkedsz a srácokkal! 

- Ne ordibálj, mert a szádba lépek! - kiabált vissza Eszti. Totó visszajött három pohárral és egy üveg ásványvízzel, visszaült a helyére, és nagyon mélyet, ráérőset sóhajtott.

- Azt hiszem, beszélned kéne erről vele. Mint ember meg ember. Nem mint sokkot kapott picsa és tökig szerelmes donjani... 

- Nem merek a szeme elé kerülni. - mondta Kinga.

- Na, közös téma! Ő se mer! - válaszolta Totó, és öntött minden pohárba.
- Nem? - kérdezte teljes közömbösséggel a hangjában Kinga, aztán hangsúlyt váltott: - De jó! Akkor nem is kell.

- Mi van? - fordult felé hirtelen Anna, Morita kicsavarodott a hurkából, és Totó kézfejére ugrott. Olyan ívesen szelte át a légteret, mintha műkorcsolyázó volna. Igen, pont úgy, hiszen egy plüss, vattával tömött szőrállatka csak mű-ugró lehet.

- Támad! - ijedt meg a srác, és magára bortította a félüveg vizet. A lányok felnevettek. - Produkció... - nevetett Totó is. 

- Komolyan. - dörgölte meg a szemét Anna. Mindig addig röhögött mindenen, amíg ki nem csordultak a könnyei, vagy már nem kapott levegőt. - Beszéld meg vele. - Kinga megrázta a fejét. 

- Nem kell. Én nem akarok a közelébe menni... mert, olyan izé ez... és... biztos meg is bántottam, hogy nem akarom... és ő... azt mondjátok, hogy ő se akar látni. Ez így van jól.

- Nincsen jól, te idióta! - kezdte fojtogatni a lányt Anna, tudjátok, ha nincsen kombájn, megteszi a puszta kéz is. Totó mélységes nyugalommal a lányok közelébe helyezte a vizet, majd eliszogatta a sajátját. Anna közben négyszer odacsapta Kingát a matrachoz, Kinga pedig próbálta rendre utasítva lebirkózni barátnőjét.

- Most komolyan ennyibe hagynád ezt a ti nagy barátságotokat? - kérdezte két korty között Totó.

- Most már nem bírom tovább! Most már megölöm! - hörögte Anna, mire Kinga felröhögött, hisz csak ő halotta, hogy ez a kérdés neki szólt. Anna is észbe kapott, és ő is nevetni kezdtett, Totó pedig megrángatta a szemöldökét. Pár másodperc fuldokló nevetés után Kinga felült.

- Igazatok van. Hiányozna. - bólogatott.

- Gratulálunk. - legyintett Totó.

- Na, akkor hívom, mik a fejlemények... vette elő a telefonját Anna, de Kinga azon mozdulattal kiütötte a kezéből.

- Még ne! - mondta fenyegetően. 

- Miért? - kérdezte Anna elhúzva a száját, utána nézett ugyanis a telefonjának, ami jó szokásához híven a legkisebb érintéstől is atomjaira hullot szét. 

- Kell egy kis idő! - mondta Kinga. Ebbe beletörődtek. Ha kell, kell. Innentől kezdve körülbelül egy órán át játszottak 101 kiskutyás kártyával fekete Pétert, majd megbeszélték, hogy este azért kiröffennek a pályára, bármi lesz is, annyi idő legyen elég, amennyi addig még hátra van. Ezután Totó és Anna hazaindultak. Majdnem el is jutottak a kapuig esemény nélkül.

Kingáék kiskertjének kerítése ugyanis nagyon alkalmas volt arra, hogy az ember olyannyira nem magas lánya, mint alacsony, felkapaszkodjon rá, és az így elérhetővé vált fiatalembernek azt mondja:

- Te, figyu... - és mikor a fiatalember visszanéz, az ember lánya beletúrjon a fekete hajába, odahúzza magához, és ellentmondást nem tűrően megcsókolja. 

23.

Sanyó békésen szuszogott a kispárnája alatt, és meg sem fordult a fejében, hogy felkeljen, legalább a déli harangszóig, vagy mikor már annyira éhes lesz, hogy felkelti a gyomra. Csakhogy ezt felülírta Krisztián, aki bevágtatott hozzá, kihúzta a függönyt, és rákiabált.
- Meddig akarsz még aludni?
- Amíg nyílnak a völgyben a kerti virágok... - nyöszörögte ő, és fogalma sem volt, milyen vietnámi emlék tört elő belőle, hogy meglepő pontossággal fel tudott idézni egy verssort. Néhány pillanatig mintha verset elemezni is tudott volna, s bár nagyon nem rémlett neki sem az ominózus sor előttről sem utánról semmi a versből, majdnem biztos volt benne, hogy aki írta, aludni akart még.
- Pattanj, Petőfi! - mondta Krisztián, de mivel barátja nem reagált, belerúgott az ágyba. - Talpra magyar!!
- Egy szadista állat vagy. - sóhajtotta Sanyó és egy művészit ásított.
- Ha most ezt felvettem volna, alávágtam volna a Metro Goldwyn Mayer oroszlánjának a hangját, felteszem YouTube-ra, és mindenkinek belinkelem. - fenyegetőzött Krisztián, aztán leült Sanyó laptopjához, és bekapcsolta. Sanyó félkómás fohászt mondott, hogy este kilépett Facebook-ról, mert Krisztiánból kitelt, hogy kiírjon valami kedveset az ő nevében.
- Nincs kedved felhozni a teám? - kérdezte aztán csendesen.
- Megittam, ha nem baj, nehezen tudtam csak kinyitni az ajtót, és úgy éreztem, megérdemlem. - mondta Krisztián, de fel se nézett, pötyögött tovább.
- Egészségedre. Nincs a hűtőn kajás doboz? - kérdezett újra Sanyó, át kell-e majd mennie Márkóhoz?
- Nincsen. - rázta meg a fejét tömör válaszként Krisztián, és pötyögött tovább.
- Amúgy. Mit is csinálsz? - kérdezett ismét csak Sanyó, és érdeklődve a laptop képernyője felé fordult.
- A menetrendet nézem. Menjünk már be a városba, venni akarok valamit! - magyarázta Krisztián, és egy random ott heverő füzetből kitépett egy fecnit, ráfirkantott pár számot, aztán kikapcsolta a gépet.
- Hiába leszel cuki Esztivel. - látott át barátja tervein Sanyó. - Egy plüssmaci nem téríti meg.
- Nem plüssmacit akarok. Olyat akarok, amiből tudja, hogy... hogy... - habozott Krisztián - belé vagyok esve, mint tehén a gödörbe!
- A szerelmi vallomást még gyakorold egy kicsit. - javasolta Sanyó, aztán felült, ásított még párat, aztán így folytatta: - Menjünk, és megveszem Anna napra azt a koponyás fülgyűrűt.
- Hol van még Anna nap! - legyintett Krisztián és kedvesen berúgta az ágy alá Sanyó papucsát, hadd keresse a srác.
- Csak ezen a héten lehet beváltani a bizonyítványban az ötösöket 100Ft-os kedvezményre a plázában. - magyarázta Sanyó, és elindult a papucsa után az ágy alá a porcicák birodalmába. - Így 300Ft-tal olcsóbb.
- Engem ez a probléma nem érint. - mondta Krisztián. - Mondjuk a plázában amúgy sincs olyan bolt, amiből bármit tudnék venni Esztinek. - itt elgondolkodott. - Várjál csak! - mondta, de olyan lendülettel, hogy Sanyó beverte a fejét egy deszkába.
- Várok. - nyöszörögte.
- Mi lenne, ha vennék neki valami rajzos biszbaszt. Biztos elájulna egy vödör zsírkrétától, vagy valami ilyesmitől. - csapott ököllel a tenyerébe diadalittasan Krisztián. Tökéletes ötlet.
- Kibaszott romantikus vagy. - sóhajtott Sanyó, de kár volt, már köhögött is. - Ez nem is porcica, pormacska...
- Na jó, akkor nem zsírkréta, hanem valami menőbb. Majd meglátjuk. Nem akarsz kölcsönadni egy ötöst? Mondjuk a fizikát.
- Pont a fizikát? - mászott ki az ágy alól Sanyó. A papucs meglett, felhúzta és elindult kifelé. - Vidd a törit, azért nem kellett annyit küzdeni.
- Mert szerelmes beléd Molnárné... - kiabált utána Krisztián, és visszakapcsolta a laptopot, hogy rákeressen a neten, mi számít menőnek a rajzosok körében. Újabb fecnit tépett ki az ártatlan füzetből és felírt rá pár művészellátót is a városban. Nem voltak közel, de legalább nem otthon ülnek, hanem mászkálnak egy kicsit a városban. Annyira nagyon meleget se mondott mára az időjárásjelentés.
- Csak irigy vagy. - jelent meg az ajtóban egy szelet kenyérrel a szájában Sanyó, és tálcán egy másik szeletet tolt Krisztián elé.
- Molnárnét nem irigylem, a tiéd lehet. A lányai viszont az enyémek. - vigyorgott a srác.
- Jó gyerek, ha egyszer leteszed a voksod Eszter mellett, ne mondj már ilyeneket... - mutatott rá egy nagyon fontos dologra Sanyó. Krisztián elgondolkodott.
- Ezt mondta amúgy ő is. Hogy ha nem lennék ilyen, járna velem.
- Szóval ha nem te lennél, járna veled? - nevetett Sanyó. - Sok esélyed van, én mondom!
- Neked sincs sokkal több. - utánozta gúnyosan barátja vigyorát Krisztián, mire Sanyó felé mutatta középső ujját.
Mire elindultak, már forróság tombolt odakint, szerencsésen kifogták azt az általános állapotot, amikor nem találják el az időjósok, milyen idő lesz. Naivságukért izzadással lakoltak. A focipályán nem volt senki, még a környékén se, a ledőlt oszlopok között zavartalanul nőtt a gaz és lengedezett a 35 fok, vibráló szavannává varázsolva a terepet. Még be se értek a buszmegálló árnyéka alá, Krisztián már megállt inni. Lecsavarta az ásványvizes üveg tetejét, és a feléig leitta. Sanyó a másik felét.
- Kibírtunk 300 métert. - jegyezte meg.
- Mindjárt engedek bele. - mondta Krisztián, és átszaladt az úton a tradicionálisan kék kúthoz, és telepumpálta a flakont vízzel.
- Megdöglünk, mire beérünk. Hülye vagy, hogy most kell menned. - nyávogott Sanyó, de lecsendesedett, mikor beállt a busz, hiszen mázlijuk volt, a város egyetlen hibrid busza járt erre, amiben volt légkondi. Felcsattogtak, leültek leghátulra, és azzal szórakoztak 10 megállón keresztül, hogy minden gyalogosnak integettek, majd miután beértek az urbanizációba és több lett az autó, 5 megállón át kezükkel lövöldözték a forgalmat.
- Amúgy van egy rossz hírem. - mondta Krisztián, mikor leszálltak. - Ha nincs semmi jó a plázában, akkor el kéne mennünk még ide-oda.
- Számítottam erre. - sóhajtott Sanyó. - De így is fáj. - Szerencsére a megállótól nem volt messze a pláza hűvös épülete, de míg odaértek, az maga volt a pokol, csak kicsit melegebben.
- Jó embernek kéne lennem, hogy a mennybe jussak. - mondta Krisztián, mert neki is eszébe jutott az pokol.
- Erről már lecsúsztál. - nyugtatta meg barátját Sanyó, és elmerengett messze, ahol a távolban egy párakapu állt, ami az alatta áthaladókat hidegvizes permettel hintette be. - Ha kijövünk, oda megyünk először. - szögezte le. Krisztián beleegyezett, ahogy abba is, hogy a plázában először abba a boltba menjenek, ahova Sanyó készült, mert az volt a földszinten.
- Heló, még be lehet váltani az ötösöket? - kérdezte a srác az egyik eladót, mire általános derű söpört végig az addig nézelődő kuncsaftokon. Férfias kérdés.
- Be, persze! - válaszolt az eladólány, aki nagyjából egyidős lehetett velük, nyári munkán. Látszott a komoly arckifejezésén, hogy ő a másodikon a Sugarcat nevű bizsusnál váltotta be az ötöseit. Egyetlen pillantásával intette kellő komolyságra a vásárlókat, nem tréfadolog ez, kéremszépen. Piros pólójában és fekete nadrágjában olyan volt, mint egy domina vasárnap, mikor húslevest főz. - Akciós termékre nem lehet, minden ötös 100Ft-ot ér, és kellene a diákigazolványod, mert felírom a neved, és az iskola nevét, amit minden üzlet megkap majd, hogy többször ne tudd felhasználni ugyanazt a jegyet. - darálta a mondókáját. Sanyó bológatott, aztán ahogy időt kaptak kiszemelni az alku zálogát, nekiesett a fülbevalós polcoknak.
- Ne haragudj, volt itt nemrég egy koponyás fülgyűrű, az megvan még? - kérdezte újra az eladót. A lány értetlenül mérte végig.
- Az női... - kezdte. - a férfi ott van hátul...
- Uniszex nincs? - érdeklődött Krisztián széles vigyorral a fején. A lány láthatóan nem teljesen értette a kifejezést.
- Megkérdezem a raktárban. - makogta.
- Ha most megvetet velem valami hüyleséget, megütlek... - nevetett Sanyó, aztán meglátta a koponyás fülgyűrűt egy polccal lejjebb. - Megvan! 1200... Akkor... 900 és az enyém~ Vagyis Annáé. - aztán Krisztiánra nézett. - Kell egy ötös?
- Tarsd meg nyugodtan, egy plusz százast még kinyögök valahogy. - mondta a srác, majd a visszatérő lányhoz fordult.
- Pontosan mit is kerestek? - kérdezte tanácstalanul.
- Nem fontos, találtunk fülgyűrűt. - mondta gyorsan Sanyó, mielőtt Krisztián újra összezavarja a lányt, és soha nem jutnak el a pénztárig. Csak sajnos a lányka még mindig nem tudott túljutni a női fülgyűrű kérdésén.
- Ez női, tudjátok? - kérdezte.
- A barátnőjének lesz. - mondta Krisztián. Sanyó megborzongott.
- A próféta szóljon belőled. - gondolta. Fizettek, és elindultak a papírbolt felé.
- Jól hangzik, mi? - vigyorgott rá Kriszián odakint.
- Nagyon vad gondolat, eljátszani se merek vele! - sóhajtott Sanyó, és kezdett a szíve összevissza verni. - Add csak ide a vizet! - kérte.
A papírboltban az általános dolgok közt jártak eddig csupán, füzetek, tollak, vonalzók, maximum és a legszélsőségesebb a kreppapír. Igazából a függönnyel elhatárolt részleg mindkettőjüknek olyan volt, mint valami titkos szekta találkozási helye. Bement valaki a titkos terembe, évezredes titkok tudójaként, mint egy shaolin szerzetes. Bátortalanul követtek egy nénit, aki előttük lépett be oda és hagyott egy kis rést a pajzson, amin ők, mint kis eretnekek is beférkőzhettek.
- Segíthetek fiúk? - kérdezte egy magas férfi, aki pont úgy nézett ki, ahogy az ember egy festőt képzel. Fehér köpenyén színes foltok voltak, és a bal füle mögé be volt dugva egy ceruza.
- A barátnőjének keresünk valami ajándékot. - mondta Sanyó viszonozva az előbbit.
- Imád rajzolni, és most fog érettségizni, meg akarom lepni. - bólogatott Krisztián. - Valami menővel. - tette hozzá.
- Igazán kedves tőled. - mondta a férfi, de látszott rajta, hogy ez kevés információ. Türelmesen nézett a srácokra, hátha kap még valami fogódzót, mit keresnek.
- Izé van? - kérdezte Sanyó segítségképp, és csettintett párat, mert nem jutott eszébe a megfelelő szó. - Olyan izé, amin festenek...
- Vászon? - kérdezte a férfi, mintha activity-znének. - Vagy állvány? - Sanyó elbizonytalanodott a szakkifejezésektől, mert közben eszébe jutott a szó, csak most már cikinek érezte kimondani, hogy rajztábla.
- Írtam fel dolgokat. - húzta ki a zsebéből Sanyó fél füzetét Krisztián, és felolvasta az elsőt. - Akvarellceruza. - büszke volt magára, hogy elsőre sikerült kimondani. - Azt olvastam, hogy ez elég király dolog.
- Igen, szépen lehet vele színezni és amik nekünk vannak, a vízre is jól reagálnak. - mondta az eladó, a két fiú pedig megértően bólogatott. Ha jól reagál, az jó. A férfi elindult a polcok közt, ők pedig követték. - Nézzétek, ezek az olcsóbbak, és felfelé drágulnak. Ezekből tudok hozni 24 színűt is, ezekből csak hatos van, ezeket pedig csak darabra tudjuk adni. - magyarázta, és érződött a hangján, hogy készül kivenni karjait a srácok szárnyai alól, oldják meg egyedül innentől, azt már csak ők tudják, hány darabosat akarnak venni.
- Csak egy ezres. - mondta Krisztián. - Látod, egy ilyen kis szar plüssmaci is már háromezernél kezdődik, és semmi haszna.
- Igazából minden ajándéknak az a haszna nem, hogy örül az, akinek adod... - filozofált Sanyó. Krisztián beleegyezett, és levett egy közepesen drága 12 daranos készletet a polcról, és a férfihez sietett.
- Ebből szeretnénk egy 24 darabosat. - mondta, mire a férfi megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy a fiúk nem tévedtek el a színesceruzák dzsungelében. Kicsit megrángott a szeme, mint akit homlokon nyalt a múzsa, és már képzeletben neki is kezdett festeni egy színesceruza őserdőt, ahol vízfestékgomb elefántok cammognak az ecsetbokrok között.
- És ez sima radírral lejön? - kérdezte odaérve Sanyó. Krisztián elismerően biccentett. Milyen értelmes kérdés máris, pedig csak tíz perce vannak idebent. Lám, mennyi minden ragad az emberre az iskolán kívül is!
- Igen. - válaszolt a férfi, és a pénztár felé irányította srácokat.
- Szerinted becsomagoljam? Vagy az már túlzás? - kérdezte odakint Krisztián.
- Hát, ha megbukik matekból, akkor ne csomagold be, mert az anyukája eltöri a kezeit, és akkor nehéz lesz bíbelődnie a celluxszal. - mondta Sanyó. - Én meg se próbálom beletenni díszdobozba, mert a végén még azt hiszi a kezét kérem meg, és felrúg ott helyben. Ez a kis tasak király csomagolás, majd berakom a zsebébe suttyomban.
- Örülni fog az anyukája, ha kimossa, és szétveri a mosógépet. - mondta Krisztián.
- Magyarországon úgyis kemény a víz. Miért nem használ vízlágyítót? - vigyorgott Sanyó.
- Úgyse használna az orvosi fémnek... Azt ne lágyítsa semmi. Vannak dolgok, amiből nem szabad engedni. - nevetett fel Krisztián.
Nagyon meleg volt, ahogy kiértek a plázából, első dolguk volt a párakapu felé indulni, hiába állt be pont az ő buszuk. Inkább lekésnek még ötöt, de szárazon ezt nem lehet elviselni. Gondosan leszigetelték a szatyraikat el ne ázzon a sok becses ajándék, és beálltak a hűvös permet alá.
- A mennybe jutottunk, Sándor. - mondta Krisztián, és Sanyó helyeslően bólogatott.

22.

Mintha két évvel ezelőtt kezdődött volna a nyári szünet első napja, olyan lassan jött el a második. Hajnalodott, sőt, pirkadgatott, sőt, még a mazochistább rigók is csak godolkodtak rajta, hogy trillázni kéne egyet az új nap örömére, mikor Totó "Totóóóóóó" "TOTÓ" "TOTTÓÓÓÓ" felkiáltásokra lett figyelmes. Sajnos meglepően felületesen aludt, a legkisebb zaj is mindig felverte, pláne, ha valaki pont az ablaka alatt kapott ordíthatnékot.
- Ajj már... Morogta, és elvackolt fejére téve a párnáját, abban bízva, hogy Nagyi sem hallja meg lent az óbégatást, és nem jön fel letessékelni.
- Tóth úr!! - jött ismét a kiáltás.
- Na tessék, most még cifrázza is... - sóhajtott a srác, és kábán felült. A szobában nem állt senki, és bár tulajdonképp ez teljesen várható volt, mivel a kiabálás nyilvánvalóan az utcáról jött, meglepődött. Megdörzsölte a szemeit, biztos, ami tuti, csipátlanul is megnézi, nem a számtógépasztal mellől ordítoznak felé, de nem. Letette a lábait, egyiket beledugta a félig szakadt kék papucsába, a másikat a földön heverő kispárnájába, aminek szétnyílt a huzatja, aztán felállt és az ablakhoz csoszogott. Kicsit félrehúzta a függönyt, és rögtön meglátta Eszti barna fürtjeit a terasz vasrácsain át.
- Mit ártottam neked? - lépett ki az erkélyre, és a fejét simogatva a fényáradattól ráborult a kisasztalra.
- Szia, add már ide az matekfüzeted! - hadarta Eszti, és ugrált egy kicsit egyhelyben. Minden bizonnyal átvágott az árkokon, hogy hamarabb ide érjen, és a harmattól beázott stranpapucsában most fázott a lába.
- Milyen nyelv ez? - sóhajtozott Totó, és a terasz járólapjára rogyott.
- Magyar. Na, add már! - sürgette Eszti, és egyre nagyobbakat ugrott, hogy a szép csendesen kiterülő srácot jobban láthassa.
- Miért? - kérdezte színpadiasan Totó.
- Mert hívott a matektanár, és azt mondta, hogy mivel négy matek szóbelis lesz, a négy év anyagából fognak kérdezni, és mivel én a harmadik vagyok a névsorban, nekem a 11. jut! - magyarázta a lány, de Totót nem hatotta meg.
- Úgy értem "miért? miért én?" - mormogta.
- Na, légyszi! Az tavalyi matekfüzetem eltűnt! - ugrált egyre hevesebben Eszti.
- Valószínűleg ezért basztak meg írásbelin. - vakarózott egyet illetlen helyen Totó, majd felült, aztán felguggolt. - Hozom.
- Köszi! - vigyorgott Eszti, elengedve a füle mellett a megjegyzést. Mindekit porig sújtott a hír, hogy a híresen okos Jurasics Eszter megbukott matekból, és épp, hogy csak mehet szóbelire, csak őt nem. Ő tudta, hogy ez így lesz, mert valahogy a matektudás osztásánál nem, hogy nem állt sorba, de még az épületben sem volt. Totó még egy kis látványos szenvedés után visszament a szobájába, majd visszatért két kissé megviselt narancssárga kockásfüzettel. - Kösziköszikösziköszi!!! - tapsikolt a lány, majd jó pózba ugrott, hogy elkapja a felé repülő égi áldást.
- Megtarthatod! - mondta Totó.
- És miből készülsz majd jövőre? - kérdezte a lány.
- Ha meghúznak, majd természetben lerendezem. - vigyorgott Totó, és egy cigire gyújtott. Eszti felsóhajtott, és belenézett a füzetekbe.
- Milyen gyatra az anatómiatudásod! - mondta.
- A mim? - nézett le Totó, hogy ő is lássa, mit néz a lány.
- Nagyon rosszul rajzolod az emberi testet. - jött a magyarázat.
- Miért, nem látni mit ábrázol? - kérdezte.
- De... vagyis... ha nem tévedek, ez Hunyor tanárnő, amint éppen bassza egy medvedisznóember. - forgatta a fejét és a füzetet is Eszti.
- Pontosan. Akkor meg jó, nem? - vigyorgott Totó, és mélyen letüdőzte a füstöt, ami kifújva fehér ködbe maszatolta az arcát. - Ápol és eltakar...
- Azért még gyakorolj. - mosolygott Eszti, és menni készült, de még azért egyszer meg óhajtotta köszönni a segítséget: - Köszi. Kértem volna mástól, de nem ismerek sok tizenegyedikest.
- Nincs mit. - legyintett Totó. Egymásra vigyorogtak még utoljára, aztán a lány hazavágtázott, és úgy bevágta maga mögött a kaput, hogy egy kisebb fecskecsalád menekült el a villanyvezeték drótjairól. Totó elbambult rajtuk, egy pillanatig végifutott az agyán, hogy ők amúgy egy idősek Esztivel, csak ő késett egy évet. Elnyomta a cigit, belekapaszkodott a korlátba és hátradőlt, és addig nyújtózott, míg végig nem ropogott a gerince és a vállai is ki nem kattantak. Egyre melegebben sütötte a nap a barna karjait, mikor kijött, majd megfagyott, most már szinte melege volt. Már nem emlékezett élesen, milyen volt az ovi, vagy ovisnak lenni, minden képre egyetlen emlék telepedett rá nehézkesen, semmi más, csak a temető, ahogy ott áll középső csoportosként, és temetik az imádott nagyapját, nem sokkal később az apját is, és épp, hogy csak nagycsoportos lett, mikor az anyját is. Addig nyújtózott hátrafelé, míg nem volt teljesen biztos benne, hogy a mellkasában szorító fájdalom attól van, hogy mindjárt kettészakad és hanyatt esik.
- Túl korán van még. - gondolta, visszament a szobájába, felvett egy pólót, és lement a konyhába. Nagyi már ébren volt, frissen és fitten, arról magyarázott, mikor meglátta, hogy már egy üveg krumplibogarat összeszedett, pedig még szezonjuk sincs. Totó kinézett a hátsó ajtón, ami a ketre nyílt, és valóban, a lépcsőn egy kisebb befőttes üveg állt, benne nyüzsgő bogarakkal.
- Bogár holokauszt. - mondta, mire Nagyi gyorsan elmondta, hogy milyen módszerrel fogja őket kinyírni, de csak majd együtt, ha már az összeset összeszedte. A srác elismerően bólogatott, és az járt a fejében, nem véletlenül lett ő ennyire beteg állat.
- Zsuzsika mondta tegnap, hogy mennyire örül, hogy végülis jártok Annával. - mondta csak úgy mellékesen Nagyi. Zsuzsika egyébként Anna nagymamája volt, aki nagyon örült volna a tudatnak, ha Totót megfogja egyszem lányunokája. Zsák meg a foltja, ugyebár. Tudta, hogy Anna nem tiszta fialás, ezért nem lőtt messzire legények terén, ha kissé defektes volt, márpedig Totó az volt, kiszemelte, ha pedig viszonylag jól meg lehetett vele jelenni a templomban, tehát nem füstölt, akkor le is csapott rá.
- Örüljön, amíg ebben a hitben él. - mondta Totó, és azzal szórakozott, hogy a sótartó egyik feléből a másikba pakolászta a helyes kis fakanállal a sót.
- Ha szétöntöd, kapsz egy mokeszt. - jegyezte meg Nagyi, aztán így folytatta: - Nem illik hitegetni szegény öregasszonyt. Totó nagyanyjára nézett.
- Te se vetnéd meg, ha hirtelen valósággá válna.
- De csak mert folyton kerülgetitek egymást. - mondta az asszony.
- Jól neveltél, nem csaphatom rögtön az asztalra. Oda lenne a hírem. - válaszlolta Totó.
- Az a te nagy híred... csak meg ne érjem, hogy leraknak egy gyereket a küszöbre, mert kitérek a hitemből... - morgota Nagyi, de a béke jeleként kent egy májkrémes kenyeret a srácnak, hogy ő igazán nem kíván vitába bonyolódni, csak van véleménye. Totó is felállt, és nekikezdett kávét főzni, de még le se kotyogott már tudta, hogy nem fogja tudni meginni.
- Alszik a nyelőcsövem. - közölte a hírt, aztán még egy fél órát lézengett a konyhában, míg végre sikerült lenyomnia a reggelit. Nagyi addigra már újra a kertben volt, ő pedig zavartalanul szórakozhatott tovább a sótartóval.
- Bejöttem! - kiabált ekkor kintről Anna. - Csókolom! - kiabált hátra Nagyinak is. Beviharzott a konyhába, elővette a kedvenc hokedlijét, és leült Totóval szemben.
- Légy üdvözölve szerény hajlékomban! - mondta srác, és körbemutatott a konyhán.
- Miért nem alszol? - kérdezte a lány.
- Ha azt hitted, hogy alszom, miért jöttél be? - kérdezett vissza Totó is, de nem várt választ, az ilyesmiket közöttük nem lehetett megmagyarázni.
- Mit tegyek Kingával? - kérdezatt újra a lány.
- Miért, ő mit tett? - kérdezett újra ő. Váratlan kérdésre hülye választ.
- Bőg megállás nélkül. - magyarázta Anna.
- Máris? Még csak kilenc óra! - lepődött meg gúnyosan rájátszva a srác. Nem nagy dolog, ha Kinga bőg, az se ha korán, nála ez nem volt időponthoz kötve.
- Képzeld, tegnap este felhívott, hogy menjek át hozzá, mert Márkó lekapta, ő meg összeomlott lelkileg. Egész éjjel bömbölt, most is csak addig hagytam ott, míg hazajöttem átöltözni. - mondta a lány.
- Erre beülsz hozzánk... Milyen barát vagy! - vigyorgott Totó.
- Csak tanácsért jöttem. Te mit mondanál neki? Én már mondtam mindent, ami eszembe jutott, de ő nem hajlandó többet nyilvánosan megjelenni.
- Helyeselj! - nevetett fel a srác. - Ha ilyen hülye, és ennyitől lelkibeteg lesz, vonuljon kolostorba, mert ennél már csak durvább jön!
- Például a kolostor! Te nem olvastad azt a könyvet?? A papok összefeküdtek minden apácával, és az egyik kápolna padlójába ásták a gyerekeket! - mondta Anna, miközben a hűtő tetején álló kólásüvegre mutatott, hogy ihat-e? Totó bólintott, majd így szólt:
- Micsoda világ! Mennyivel nagyobb biztonságban lett volna, ha őt is elássák egy kápolna parkettája alá.
- Paraszt. - mondta Anna, és töltött két pohár kólát.
- Menj vissza, de Márkóékhoz, fogd meg a gyereket, és vidd fel a csajhoz, hogy beszéljék meg. Ha leesel a bicikliről, és nem ülsz vissza azonnal, többé nem is fogsz.
- Bölcs. - bugyogta ivás közben a lány.
- Igyál rendesen, mert megfulladsz, és hogy mondom el anyádnak... - csóválta meg a fejét rosszalóan Totó. - Arra számít szegény, hogy motorbalesetünk lesz, vagy meghalsz valami kimondhatatlan nevű nemi betegsében, amit attól kapsz el, hogy megfogtad utánam a kapukilincset... Erre álltsak be azzal, hogy belefulladtál egy pohár lóhúgyba a kockásabrosz közepén... - Anna felnevetett, és arconköpte a srácot egy korty lóhúggyal. Khm. Kólával. - Erről beszélek, basszus... - mondta Totó, de már alig bírta röhögés nélkül, odahúzta a lányt a mosogatóhoz, és megtörölte az arcát, aztán belőle is kipukkadt a nevetés, és fetrengtek egy kicsit a konyhakövön.
- Hogy a picsába ne legyek beléd szerelmes, mikor ennyire jó veled?? - kérdezte Anna, mikor már kapott levegőt.
- Oldd meg. - vigyorgott Totó és elhasalt, hogy kimelegedett testét lehűtse a hipó szagú csempe. Anna a hátára mászott.
- Menni kéne Kingához. - mondta.
- A hátamon? - kérdezte egészen jogosan Totó.
- Ha már így kéznél van... Legalább a kapuig... - alkudott Anna.
- Na, de ne rugdoss, mert vese nélkül mit érek én? - azzal már fel is állt, és elindultak kifelé. A délelőtti napfényben, a sugárzó betonon, forrósodó párában körülbelül a Kingáék háza előtti két méteren vette észre, hogy egy darab lyukas alsónadrág van rajta. Ha nem számítjuk a hátán csimpaszkodó Annát.

21.

Jázmin addig tudta megőrizni hidegvérét, míg a bejárati ajtóig ért. Ahogy átlépte a küszöböt, és tudta, hogy senki se látja, méltóságát vesztve hanyatt-homlok felrohant a szobájába. Mondjuk, már az első lépcsőfokon majdnem elvágódott, és már kettővel feljebb érezte, hogy egy lábujjköröm oda lett, de mindennél gyorsabban fent akart lenni, hogy figyelhesse Istit az ablakból, a cicás sötétítőfüggöny jótékony takarásából.
Becsapta maga mögött az ajtót, mélyet sóhajtott, és egy negyed pillanatig még úgy tett, mint aki bír a benne lakozó eszeveszett őrülttel, de aztán megadta magát, és az ágyra ugrott, ahonnét jól begyakorolt mozdulattal egyenesen az ablak előtti pamlagra pattant.
Kicsit ugyan majdnem kifejelt az ablakon, és a térdkalácsát is beakadva hagyta az ágy oldaldeszkájában, de megérezett, ott volt az ablakban. Kecsesen belecsimpaszkodott a sötétítőbe, és berántotta. Mert mennyivel egyszerűbb kinézni a sötétítő mögül, ha az be van húzva, nem?
Előbb bátran, nagy hévvel kukucskált ki mögüle, hiszen Isti meg Robi körbe mentek, legalább tíz perccel hosszabb így az út, pláne, hogy nem is sietnek.
Nekinyomta az orrát a hűvös üveghez, és mióta hazaért, most jutott először eszébe a mindnyájunkat foglalkoztató gondolat, "Mit is csinálok?"
Most döbbent csak rá, hogy egész nap Istin járt az esze, pedig volt egy józan pillanat, még az elején, amikor még arra is gondolt, mekkora hülyeség lenne belezúgni annyiból, hogy nekirohant az utcán, és teljesen tök véletlenül pont olyannak képzeli a regénybéli srácot, mint őt.
Behúzta a cicákat, és elfordult az ablaktól. - Könyörgöm. - gondolta. - 16 éves vagyok, nem 13. Ez már nem így működik. - Felállt, az asztalához ült, felkapcsolta az olvasólámpáját, aztán le. Mi volt az első dolog amit meglátott? A könyv. "Éjféli vallomás" villant elé a gejl cím, a fekete borítón a magas, háttal álló férfialak, akire egy kocsi fényszórói vetődnek. Sosem értette, miért ez van a borítón, mikor eddig egy ilyen jelenet se volt a történetben, pedig már majdnem az utolsó fejezetnél járt. A sötétben legalább nem látta. Még sosem utált ennyire egyetlen könyvborítót sem, most a férfiben Istit látta, és legszívesebben ki akarta volna hajintani az egészet az ablakon, de sajnos a könyvtárból vették ki, nem is ő, hanem Kinga. - Miért Isti? - na tessék, már megint ott volt a fejében.
Hogy kitisztuljon a tudata, kinyitotta az ablakot. Kihúzta a cicákat, a csipkét és nagy lendülettel belekapaszkodott a kilincsbe. Szezám tárulj, s az ablak már nyitva is volt.
De sajnos semmi sem ilyen egyszerű. A cicák valahogy belegabalyodtak a karnisba, és valahogy ő is belegabalyodott a cicákba. Eleinte gyöngéden cibálgatta, hogy ne szakadjon el semelyik kis fehérmasnis vászonállatka se megboldogult gyermekkorából. Csakhogy ezek a cuki kis dögök olyan makacsul kapaszkodtak a karkötőbe, amit Annától kapott, hogy nem volt menekvés.
- Te, Paranormal Activity! - bökte meg az utcán éppen Jázminék háza elé érkezve Isti Robit.
- Két szó? - kiabált fel Robi. Jázminban megállt az ütő.
- Kérlek Istenem, soha többé nem káromkodok, ha most nincs ott Isti is! - fohászkodott.
- Rákérdezhetek? - kiabálta Isti, minden remény szertefoszlott hát. Jázmin megállt, és lehajtotta a karjait, amitől leszakadt a karnis, és a fejére borult a sötétítő és a csipke is.
- Lavina? - kérdezte Robi.
- Esküvői menetre omló lavina?? - találgatott Isti. Jázmin már majdnem sírt, mérgében megpróbált kimenekülni a cicák fogságából, és a lehető legtávolabb kerülni az ablaktól, de átesett az ágyon, és elterült.
- Élsz? - kiabált fel Isti. Jázmin szipogós hangon visszakiabált:
- De nem akarok!
Robi megrángatta a vállát.
- Én hazamegyek, ha nem baj, éhen döglök. - mondta Istinek, és nekiindult. - Jóéjt! - kiabált fel Jázminnak is. Isti "csá"-zott egyet gyorsan a barátjának, és ő is indult, hogy bemegy a kapujukon, de valahogy nem akarózott Jázmint otthagyni. Még ha egy emelet és három méter lakástextil is választotta el őket egymástól. Persze későre járt már ahhoz, hogy becsöngessen, és csak úgy bemenni nem akart. Várt egy kicsit, fel-le sétált a lány ablaka alatt, és hallgatózott, hátha választ kap fel nem tett kérdésére, mit lehet tenni ilyen helyzetben?
Hamarosan jött is a sugallat, Jázmin bátyja kibattyogott a teraszra egy cigivel a kezében, nekidőlt a falnak, és a mályvákról letépkedett levelekkel igyekezett eltalálni az egyik széken békésen döglő macskájukat.
- Heló. - köszönt Isti előzékenyen. - Asszem' a húgod kinyírta magát.
- Már megint? - kérdezett nulla érdeklődéssel a hangjában a srác.
- Szerintem magára rántotta a függönyt, és elvágódott. - mondta Isti.
- Megint? - battyogott oda a kapuhoz a srác. - Te pedig épp kukkoltad? - azzal már nyitotta is a kaput. - Fáradj, mentsd meg önmagától.
- Nem, köszönöm. Csak gondoltam szólok. - rázta meg a fejét Isti.
- Nekem nyolc. - mondta Jázmin bátyja, és elindult az utcán. Isti utánabámult. A testvéri szeretet megmelengette a keblét. Jázmin a beszélgetést a pamlagra kuporodva halgatta végig érdekes kompozícióban magán viselve a cicák és a csipkefüggöny maradványait. Anna karkötője már a hajából állt ki, és a szemüvege egyik szára a füle alatt volt már. Most, hogy hallotta a bátyját elmenni, felegyenesedett, és kikémlelt az ablakon.
- Jól vagyok. - mondta erélyesen. Isti özzerezzent.
- Tuti? - kérdezte a srác és fülig vigyorodott. Jázmin elpirult. - Mi történt?
- A karnis. Leesett... - mondta a lány.
- Gondoltam. - bólogatott Isti. - Vigyázz magadra. Jó éjt! - mondta Isti, és zsebre vágott kézzel hazaindult. Nem laktak messze.
- Jóéjt! - mondta Jázmin, és összevissza verő szívvel visszamászott a szobájába. Kész, vége, ennyi volt. Belezúgott.