22.

Mintha két évvel ezelőtt kezdődött volna a nyári szünet első napja, olyan lassan jött el a második. Hajnalodott, sőt, pirkadgatott, sőt, még a mazochistább rigók is csak godolkodtak rajta, hogy trillázni kéne egyet az új nap örömére, mikor Totó "Totóóóóóó" "TOTÓ" "TOTTÓÓÓÓ" felkiáltásokra lett figyelmes. Sajnos meglepően felületesen aludt, a legkisebb zaj is mindig felverte, pláne, ha valaki pont az ablaka alatt kapott ordíthatnékot.
- Ajj már... Morogta, és elvackolt fejére téve a párnáját, abban bízva, hogy Nagyi sem hallja meg lent az óbégatást, és nem jön fel letessékelni.
- Tóth úr!! - jött ismét a kiáltás.
- Na tessék, most még cifrázza is... - sóhajtott a srác, és kábán felült. A szobában nem állt senki, és bár tulajdonképp ez teljesen várható volt, mivel a kiabálás nyilvánvalóan az utcáról jött, meglepődött. Megdörzsölte a szemeit, biztos, ami tuti, csipátlanul is megnézi, nem a számtógépasztal mellől ordítoznak felé, de nem. Letette a lábait, egyiket beledugta a félig szakadt kék papucsába, a másikat a földön heverő kispárnájába, aminek szétnyílt a huzatja, aztán felállt és az ablakhoz csoszogott. Kicsit félrehúzta a függönyt, és rögtön meglátta Eszti barna fürtjeit a terasz vasrácsain át.
- Mit ártottam neked? - lépett ki az erkélyre, és a fejét simogatva a fényáradattól ráborult a kisasztalra.
- Szia, add már ide az matekfüzeted! - hadarta Eszti, és ugrált egy kicsit egyhelyben. Minden bizonnyal átvágott az árkokon, hogy hamarabb ide érjen, és a harmattól beázott stranpapucsában most fázott a lába.
- Milyen nyelv ez? - sóhajtozott Totó, és a terasz járólapjára rogyott.
- Magyar. Na, add már! - sürgette Eszti, és egyre nagyobbakat ugrott, hogy a szép csendesen kiterülő srácot jobban láthassa.
- Miért? - kérdezte színpadiasan Totó.
- Mert hívott a matektanár, és azt mondta, hogy mivel négy matek szóbelis lesz, a négy év anyagából fognak kérdezni, és mivel én a harmadik vagyok a névsorban, nekem a 11. jut! - magyarázta a lány, de Totót nem hatotta meg.
- Úgy értem "miért? miért én?" - mormogta.
- Na, légyszi! Az tavalyi matekfüzetem eltűnt! - ugrált egyre hevesebben Eszti.
- Valószínűleg ezért basztak meg írásbelin. - vakarózott egyet illetlen helyen Totó, majd felült, aztán felguggolt. - Hozom.
- Köszi! - vigyorgott Eszti, elengedve a füle mellett a megjegyzést. Mindekit porig sújtott a hír, hogy a híresen okos Jurasics Eszter megbukott matekból, és épp, hogy csak mehet szóbelire, csak őt nem. Ő tudta, hogy ez így lesz, mert valahogy a matektudás osztásánál nem, hogy nem állt sorba, de még az épületben sem volt. Totó még egy kis látványos szenvedés után visszament a szobájába, majd visszatért két kissé megviselt narancssárga kockásfüzettel. - Kösziköszikösziköszi!!! - tapsikolt a lány, majd jó pózba ugrott, hogy elkapja a felé repülő égi áldást.
- Megtarthatod! - mondta Totó.
- És miből készülsz majd jövőre? - kérdezte a lány.
- Ha meghúznak, majd természetben lerendezem. - vigyorgott Totó, és egy cigire gyújtott. Eszti felsóhajtott, és belenézett a füzetekbe.
- Milyen gyatra az anatómiatudásod! - mondta.
- A mim? - nézett le Totó, hogy ő is lássa, mit néz a lány.
- Nagyon rosszul rajzolod az emberi testet. - jött a magyarázat.
- Miért, nem látni mit ábrázol? - kérdezte.
- De... vagyis... ha nem tévedek, ez Hunyor tanárnő, amint éppen bassza egy medvedisznóember. - forgatta a fejét és a füzetet is Eszti.
- Pontosan. Akkor meg jó, nem? - vigyorgott Totó, és mélyen letüdőzte a füstöt, ami kifújva fehér ködbe maszatolta az arcát. - Ápol és eltakar...
- Azért még gyakorolj. - mosolygott Eszti, és menni készült, de még azért egyszer meg óhajtotta köszönni a segítséget: - Köszi. Kértem volna mástól, de nem ismerek sok tizenegyedikest.
- Nincs mit. - legyintett Totó. Egymásra vigyorogtak még utoljára, aztán a lány hazavágtázott, és úgy bevágta maga mögött a kaput, hogy egy kisebb fecskecsalád menekült el a villanyvezeték drótjairól. Totó elbambult rajtuk, egy pillanatig végifutott az agyán, hogy ők amúgy egy idősek Esztivel, csak ő késett egy évet. Elnyomta a cigit, belekapaszkodott a korlátba és hátradőlt, és addig nyújtózott, míg végig nem ropogott a gerince és a vállai is ki nem kattantak. Egyre melegebben sütötte a nap a barna karjait, mikor kijött, majd megfagyott, most már szinte melege volt. Már nem emlékezett élesen, milyen volt az ovi, vagy ovisnak lenni, minden képre egyetlen emlék telepedett rá nehézkesen, semmi más, csak a temető, ahogy ott áll középső csoportosként, és temetik az imádott nagyapját, nem sokkal később az apját is, és épp, hogy csak nagycsoportos lett, mikor az anyját is. Addig nyújtózott hátrafelé, míg nem volt teljesen biztos benne, hogy a mellkasában szorító fájdalom attól van, hogy mindjárt kettészakad és hanyatt esik.
- Túl korán van még. - gondolta, visszament a szobájába, felvett egy pólót, és lement a konyhába. Nagyi már ébren volt, frissen és fitten, arról magyarázott, mikor meglátta, hogy már egy üveg krumplibogarat összeszedett, pedig még szezonjuk sincs. Totó kinézett a hátsó ajtón, ami a ketre nyílt, és valóban, a lépcsőn egy kisebb befőttes üveg állt, benne nyüzsgő bogarakkal.
- Bogár holokauszt. - mondta, mire Nagyi gyorsan elmondta, hogy milyen módszerrel fogja őket kinyírni, de csak majd együtt, ha már az összeset összeszedte. A srác elismerően bólogatott, és az járt a fejében, nem véletlenül lett ő ennyire beteg állat.
- Zsuzsika mondta tegnap, hogy mennyire örül, hogy végülis jártok Annával. - mondta csak úgy mellékesen Nagyi. Zsuzsika egyébként Anna nagymamája volt, aki nagyon örült volna a tudatnak, ha Totót megfogja egyszem lányunokája. Zsák meg a foltja, ugyebár. Tudta, hogy Anna nem tiszta fialás, ezért nem lőtt messzire legények terén, ha kissé defektes volt, márpedig Totó az volt, kiszemelte, ha pedig viszonylag jól meg lehetett vele jelenni a templomban, tehát nem füstölt, akkor le is csapott rá.
- Örüljön, amíg ebben a hitben él. - mondta Totó, és azzal szórakozott, hogy a sótartó egyik feléből a másikba pakolászta a helyes kis fakanállal a sót.
- Ha szétöntöd, kapsz egy mokeszt. - jegyezte meg Nagyi, aztán így folytatta: - Nem illik hitegetni szegény öregasszonyt. Totó nagyanyjára nézett.
- Te se vetnéd meg, ha hirtelen valósággá válna.
- De csak mert folyton kerülgetitek egymást. - mondta az asszony.
- Jól neveltél, nem csaphatom rögtön az asztalra. Oda lenne a hírem. - válaszlolta Totó.
- Az a te nagy híred... csak meg ne érjem, hogy leraknak egy gyereket a küszöbre, mert kitérek a hitemből... - morgota Nagyi, de a béke jeleként kent egy májkrémes kenyeret a srácnak, hogy ő igazán nem kíván vitába bonyolódni, csak van véleménye. Totó is felállt, és nekikezdett kávét főzni, de még le se kotyogott már tudta, hogy nem fogja tudni meginni.
- Alszik a nyelőcsövem. - közölte a hírt, aztán még egy fél órát lézengett a konyhában, míg végre sikerült lenyomnia a reggelit. Nagyi addigra már újra a kertben volt, ő pedig zavartalanul szórakozhatott tovább a sótartóval.
- Bejöttem! - kiabált ekkor kintről Anna. - Csókolom! - kiabált hátra Nagyinak is. Beviharzott a konyhába, elővette a kedvenc hokedlijét, és leült Totóval szemben.
- Légy üdvözölve szerény hajlékomban! - mondta srác, és körbemutatott a konyhán.
- Miért nem alszol? - kérdezte a lány.
- Ha azt hitted, hogy alszom, miért jöttél be? - kérdezett vissza Totó is, de nem várt választ, az ilyesmiket közöttük nem lehetett megmagyarázni.
- Mit tegyek Kingával? - kérdezatt újra a lány.
- Miért, ő mit tett? - kérdezett újra ő. Váratlan kérdésre hülye választ.
- Bőg megállás nélkül. - magyarázta Anna.
- Máris? Még csak kilenc óra! - lepődött meg gúnyosan rájátszva a srác. Nem nagy dolog, ha Kinga bőg, az se ha korán, nála ez nem volt időponthoz kötve.
- Képzeld, tegnap este felhívott, hogy menjek át hozzá, mert Márkó lekapta, ő meg összeomlott lelkileg. Egész éjjel bömbölt, most is csak addig hagytam ott, míg hazajöttem átöltözni. - mondta a lány.
- Erre beülsz hozzánk... Milyen barát vagy! - vigyorgott Totó.
- Csak tanácsért jöttem. Te mit mondanál neki? Én már mondtam mindent, ami eszembe jutott, de ő nem hajlandó többet nyilvánosan megjelenni.
- Helyeselj! - nevetett fel a srác. - Ha ilyen hülye, és ennyitől lelkibeteg lesz, vonuljon kolostorba, mert ennél már csak durvább jön!
- Például a kolostor! Te nem olvastad azt a könyvet?? A papok összefeküdtek minden apácával, és az egyik kápolna padlójába ásták a gyerekeket! - mondta Anna, miközben a hűtő tetején álló kólásüvegre mutatott, hogy ihat-e? Totó bólintott, majd így szólt:
- Micsoda világ! Mennyivel nagyobb biztonságban lett volna, ha őt is elássák egy kápolna parkettája alá.
- Paraszt. - mondta Anna, és töltött két pohár kólát.
- Menj vissza, de Márkóékhoz, fogd meg a gyereket, és vidd fel a csajhoz, hogy beszéljék meg. Ha leesel a bicikliről, és nem ülsz vissza azonnal, többé nem is fogsz.
- Bölcs. - bugyogta ivás közben a lány.
- Igyál rendesen, mert megfulladsz, és hogy mondom el anyádnak... - csóválta meg a fejét rosszalóan Totó. - Arra számít szegény, hogy motorbalesetünk lesz, vagy meghalsz valami kimondhatatlan nevű nemi betegsében, amit attól kapsz el, hogy megfogtad utánam a kapukilincset... Erre álltsak be azzal, hogy belefulladtál egy pohár lóhúgyba a kockásabrosz közepén... - Anna felnevetett, és arconköpte a srácot egy korty lóhúggyal. Khm. Kólával. - Erről beszélek, basszus... - mondta Totó, de már alig bírta röhögés nélkül, odahúzta a lányt a mosogatóhoz, és megtörölte az arcát, aztán belőle is kipukkadt a nevetés, és fetrengtek egy kicsit a konyhakövön.
- Hogy a picsába ne legyek beléd szerelmes, mikor ennyire jó veled?? - kérdezte Anna, mikor már kapott levegőt.
- Oldd meg. - vigyorgott Totó és elhasalt, hogy kimelegedett testét lehűtse a hipó szagú csempe. Anna a hátára mászott.
- Menni kéne Kingához. - mondta.
- A hátamon? - kérdezte egészen jogosan Totó.
- Ha már így kéznél van... Legalább a kapuig... - alkudott Anna.
- Na, de ne rugdoss, mert vese nélkül mit érek én? - azzal már fel is állt, és elindultak kifelé. A délelőtti napfényben, a sugárzó betonon, forrósodó párában körülbelül a Kingáék háza előtti két méteren vette észre, hogy egy darab lyukas alsónadrág van rajta. Ha nem számítjuk a hátán csimpaszkodó Annát.