10.

Lassan szállt le a nyári szünet első napjára a poros naplemente. Alig akart véget érni a nap, úgy tűnik, igaz a mondás, nyár elején úgyis unatkozni fogsz, úgyse repül az idő, ahogy viszont a naptár átvált augusztusra, mintha két nap telne el egységnyi időben. Te meg csak kapkodod a fejed, hogy nincs idő semmire, még alig reggeliztél meg, máris hajnali kettő.

Totó eltűnt, mint akit meg se teremtettek, mintha a drága halott sorsa teljesen hidegen hagyná. Jázmin ért először a megbeszélt helyre, az öreg hársfák közé, ahonnét még pont látszott az utolsó ház kerítése, de ahová már pont nem látott senki sem. Nem volt a szokása egyedül és elsőre érkezni, így zavarba jött azon nyomban, hogy erre rájött. Leült egy igényesen felborított régi műanyag vödörre, és várt. Amikor ezt úgy nagyjából már kezdte megunni, hirtelen az agya leghátsó szegletéből elősettenkedett Isti sziluettje, ahogy a kezébe nyomja a könyvét. Ebből a gondolatból persze alapjáraton semmi rossz nem lett volna, ha a könyv jut eszébe, hogy milyen kár, hogy nem hozta magával, és különben is, miért nem bírt még egy kicsit otthon maradni, a hűvösben. Azonban valahogy Isti volt az erősebb, és valahogy egyre jobban összemosódott a könyvbéli lovag alakjával. Ahogy ott ült Jázmin unatkozva, forgott a fejében a történet és Isti annyira passzolt bele, hogy meglepődni sem volt ideje. Észre sem vette, ahogy valaki mögé settenkedik, és egy hideg ásványvizes üveget nyom a hátához. Felsikított.

- Te hülye!! - kiabálta, Anna pedig bocsánatkérőn felé nyújtotta az üveget, had igyon barátnője előbb. - És ha szívinfarktus kapok?? - morogta Jázmin, és elpirult, mintha Anna beleláthatott volna a fejébe, ahol Isti-történet állt lepauzálva.
- Eltemetünk szerény körülmények között. - vigyorgott Anna. - Hogyhogy csak ketten vagyunk? - nézett körbe.
- Az se lenne baj, de se ravatal, se semmi. Azt hittem kicsit komolyabban veszik majd, ha már egyszer nyárnyitásnak szánják... - húzta el a száját Jázmin, és közben arra gondolt, hogy vajon Isti valóban annyira jóképű-e mint amire emlékszik, vagy éppen teljesen más, olyan gagyi és szerencsétlen mint az összes többi fiú az utcában és az egész iskolában?
- Én is arra gondoltam, hogy kijövök hamarabb segíteni pakolni vagy ilyesmi... Minimum arra számítottam, hogy itt fog dübörögni Maki a kocsijával. - sóhajtott Anna. Azt remélte ugyanis, hogy Maki valóban megjelenik, és némi tiszteletkör után ráveheti arra, hogy féltékenységi rohamot váltsanak ki együtt Totóból.
- Azt értettem, hogy itt fog dübörögni Maki a kocsijában. - nevetett szórakozottan Jázmin, és felállt a vödörről, hogy kinyújtóztassa elgémberedett lábait.
- Még nem jön senki? - kérdezte Anna, ugrott párat, felállt a vödörre, majd bezuhant a susnyába. Míg kimászott, és míg próbált lélegezni a röhögéstől megérkezett Eszti és Kinga, akik menet közben, hogy ne unatkozzanak (azon a kétszáz méteren) Eszti telefonján karaokéztak a maguk speciális módján.
- Jól vagy?! - kiabálta Eszti, hiszen premier plánból láthatta, ahogy Anna szokatlan magasból hanyatt vágódik, de Annának ideje se maradt válaszolni, Kinga is odaordított:
- Éld már túl még két percig, van még egy sorom!! - aztán már énekelt is héliumban nevelt neandervölgyi törpehangon.
- Mély empátia. - sóhajtott Jázmin, de ahogy közelebb ért a két lány, ő is beszállt a refrén éneklésébe. Amint véget ért a dal, és Anna és függőlegesben volt, Kinga odabújt hozzá, és megölelte.
- Mi van, asszony? - kérdezte Anna meglepetten.
- Sose találnátok ki. - legyintett Eszti, és méltóságteljesen helyet foglalt a vödrön.
- Hm. Szóval Márkó lépett. - húzta össze a szemöldökét Jázmin, Anna pedig vigyorogva eltolta maga elől barátnőjét, és olyan szélesen elvigyorodott, hogy ha nem lett volna a két füle, körbeér a szája a fején.
- Ne örüljetek előre. - legyintett ismét Eszti, és egy szotyihéjjal piszkálgatta a körmeit. - Ha az lesz mint otthon, nem hallgatom újra végig, hazamegyek! És egyke leszek!!
- Hiszti? - húzta össze újra a szemöldökét Jázmin, és érdeklődön pöcögtette Kinga ujjait, amivel eltakarta az arcát.
- Hogy lehet, hogy ti mind láttátok előre?? - kérdezte, de alig lehetett érteni, mit mond.
- Egy olyan dolog miatt, amit agynak hívnak. - sóhajtott Eszter, és jelezve, hogy nem kíván a továbbiakban részt venni a társalgásban fülhallgatóit bedugta a fülébe.
- Mi volt, na?! - sürgette Anna barátnőjét, és a nyomaték kedvéért megropogtatta minden kijáró ízületét.
- Átjött, ültünk, ettünk... mondta, én tiltakoztam, mondta megint és belegyeztem. - makogta Kinga és lebiggyesztette az ajkait.
- Pocoook!! - kiabálta ekkor valaki a hátuk mögül. Robi és Isti közeledtek egy dobozzal, amiben mind tudták, ki fekszik.
- A pöcsöm, hogy most kell jönnötök!! - morogta Anna, és arrébb rángatta Kingát és Jázmint a fák mögé, hogy tovább pusmoghassanak. Isti megvonta a vállát, és már nem is törődött tovább velük, így észre se vette, hogy Jázmin annyira bámulja, hogy kis híján nekimegy a fának. Robit persze alapból nem izgatta egyikük sem, így elszórakozott azzal, hogy Eszti háta mögé lopózva szotyihéjat pakoljon a lány hajába.
- Tökre jártok? - vinnyogta sikolyát visszafojtva Anna. Kinga rémülten szorította a kezét barátnője szájára.
- Ne már!! - suttogta zavartan körbenézve, és mindkét füle bevörösödött.
- Mi van abban, ha megtudják? - kérdezte Anna, de csak ő nem értette. Jázmin együttérzően nézett Kingára, ő se akarta volna, hogy bárki pusmogjon róla majd, ha jár valakivel, mint ahogy ők szoktak az utolsó szekrény előtt a második emeleti folyosón a kémiaszertárral szemben. Belegondolni is rossz volt, hogy anya vagy apa megtudják, és akkor az ember még nem is gondolt arra, hogy ott a pár másik fele saját szülőkkel és ismerősökkel.
- Én nem vagyok járós típus. - nyögte Kinga, és fejét Anna aprócska vállára hajtotta.
- Te elmenős típus vagy. - sóhajtott Anna. - Az agyad. Az agyad gyakran elmenős. - magyarázta.
- Nem akarom, hogy megváltozzanak a dolgok... - egyenesedett vissza Kinga, majd most Jázminhoz bújt oda.
- Eddig is olyanok voltatok, mint akik járnak, csak nem csókolóztatok és nem b...-kezdte Anna, de Kinga felrántotta a fejét:
- Ki ne mondd! - mondta fenyegetően és lángvörös arccal.
- Mit? - értetlenkedett Anna.
- Baszni. - mondta Jázmin. Kinga elsápadt és nekidőlt egy fának.
- Nem erre gondoltam, de most, hogy mondod... - vigyorgott Anna. Ekkor a semmiből Totó lépett közéjük.
- Kislány, senki se kotorászhat a bugyidban, ha nem hagyod neki. - paskolta meg Kinga vállát, aki ettől megint elvörösödött. - Hölgyek! - vigyorgott a másik két lány felé srác.
- Kevesen vagyunk. - csóválta a fejét Anna. Szinte látta, ahogy Totó néhány perce még egy csaj karjaiban vonaglott.
- Fiatal még az este! - vigyorgott tovább Totó, majd szó nélkül továbbállt.
- Fejfa? - kérdezte Isti.
- A sírnál előkészítve minden, gyermekem. - válaszolt Totó. - Majd odamegyünk, ha megérkezik mindenki.