47.

Teljesen felzaklatta ez a délután Annát, csak ez a sétálgatás nyugtatta le, és Sanyó kezének babaszappan szaga. Megnyugtatta, hogy szagolgathatta, és a srác megesküdött, hogy nem kényelmetlen neki, hogy olyan fura pózban kell a kezét tartania. Nem is akart másra gondolni. Fogta a fiú kezét és szagolgatta. Ez a babaszappan illat teljesen Sanyó sajátja volt, főleg, mióta tudta, hogy Krisztiánnak macskája van, naponta kb. tízszer kezet mosott, Totó meg lezuhanyozott este, és ennyit volt hajlandó áldozni a higiénia oltárán.
Megölelte. Semmit sem érzett.
Próbálta helyrepakolni magában az érzéseit, Totót a Totó-mappába, Sanyót a Sanyó-mappába. Nem akart ezzel foglalkozni, de folyton belegabalyodott ebbe minden az agyán átsuhanó apró kis gondolat, és nem volt menekvés. Szagolgatta Sanyó ujjait, rá-ránézett a fiúra aki hablatyolt összevissza valamiről, és jól érezte magát vele. De aztán jött egy gondolat Totóról, minden érzés nélkül üresen, és ez kétségbe ejtette. Miért nincs benne az eddigi örök, zsibbasztó, gyomor-összeszorító fájdalom a srác iránt? Hova lett, mikor néhány napja még ott dübörgött a mellkasában? Miért nem érzi akkor most Sanyó iránt ugyanazt? Miért olyan egyszerű minden, amit felé érez? Miért nem tudja jobban bonyolítani annál, hogy „jó”? Ismeretlen terep volt neki ez az új világ, Totó nélkül. Szeretett volna visszaszaladni hozzá a palánk tövébe, és beszólni neki, hogy belérúgjon, hogy legalább fájdalmat érezzen, ne ezt a bosszantó, átlátható ürességet.
Megállt, de Sanyó még lépett párat, a keze ott maradt a lány szájánál, karja kinyújtva. Elmosolyodott, de Anna elbújt a tenyere mögé.
Valahogy eszébe se jutott, hogy az az ő keze, akármikor visszaveheti, behajlíthatja az ujjait és látni fogja a lány arcát, csak tovább mosolygott, és közelebb lépkedett.
- Mondd el. – mondta. – Tudom, hogy titok, és nem is adom tovább senkinek, de talán jobb lesz, ha elmondod valakinek. – Kinga hülyeségére gondolt, de Anna összezavarodott. Összehúzott szemöldökkel felnézett, majd megrázta a fejét. – Akkor csak próbálj megnyugodni. – rángatta meg a vállát Sanyó.
- Teljesen nyugodt vagyok. – hazudta Anna, de aztán így folytatta: - Te mit érzel?
- Hogy mit? – kérdezett Sanyó pontosítás reményében. Most már visszakapta a kezét, zsebre vágta és nagyon koncentrált a válaszra.
- Hát hogy velem kapcsolatban. – mondta Anna, és csak úgy hirtelen lezuttyant az ösvény szélére. Felhúzta a térdét, rákönyökölt és várt. Sanyó leguggolt elé, végigropogott a bokájától a csípőjéig minden ízülete, de nem akart nyüszíteni, amíg nem válaszolt. Letérdelt, ettől kiakadt egy becsípődés, így gondolkodhatott nyugodtan. Tökéletes választ akart adni, de nem találta a szavakat. Tudta, mit érez, de nem volt benne egészen biztos, hogy három és félnapnyi járás után hogy a helyes megfogalmazni. Még ha ez nála sokkal régebbi is volt, mint három és fél nap. Annára nézett, a lány türelmesen várt.
Körülbelül három percig bámulták egymást totális csendben, körülöttük zümmögtek a méhek és a legyek, de semmi más nem történt. Anna félidőben kezdett rájönni, hogy mi történhet most a srácban, de meg akarta várni, mit hoz össze, hogy aztán ő annak megfelelően válaszoljon. Remélte, hogy Sanyó nem tudja, benne mi zajlik, mert elég hajmeresztő volt neki is, hát még milyen hajmeresztő lett volna ennek a tökéletlen, szerelmes szerencsétlennek.
- Miért kellett ezt most megkérdezned? – kérdezte végül a fiú, és mellé mászott, leült és megfogta a kezét. – Három és fél nap után nem kérdezhetsz ilyet, főleg tőlem nem. Egyszerűen faszság. – Anna elmosolyodott.
- Bocsi, csak azért kérdeztem… - kezdte, de Sanyó félbeszakította.
- Akkor is faszság. – ő is mosolygott.
- Jó, tudom. Csak azt akartam tudni, te hogy fogalmaznád meg. – magyarázta Anna, és egy marék füvet hintett maguk elé.
- Azért olyan sok variáció nincsen. Mármint az én esetemben. De ezt tudod, szóval csak velem basztál ki, mert így még azt se tudom, te hogy csinálnád. – sóhajtott mélyet és szívből jövőt Sanyó. Anna a vállára hajtotta a fejét.
- Pont, hogy el akartam mondani. – Sanyó izgatottan fészkelődni kezdett. – Azért annyira nem lesz nagy durranás. – mosolygott Anna, mire a srác lelkesedése tényleg alább hagyott. – Azért annyira szar se. – mondta a lány, mire Sanyó újra felsóhajtott.
- Csak mondd már, ha elkezdted, mert megkattanok. – Anna bólintott párat jelezvén, hogy igyekszik, amint ki tudja mondani, belekezd.
- Tudod, hogy én nagyon szerettem Totót, ugye? – suttogta. Sanyó nagyon közel hajolt hozzá, hogy hallja, közben viszont úgy zakatolt a szíve, hogy azt meg Anna hallotta. Bólogatott. – Na az van, hogy nem tudom, hogy, de elmúlt.
- El? – nézett nagyot a srác. Erre azért a legmerészebb álmaiban sem tudott gondolni. Most Anna bólintott.
- El! Képtelen vagyok elhinni… Annyira felbasz! – hajtogatta összefont karokkal, mire a srác megmarkolta a vállait.
- De őt akarod szeretni ezután is? – Anna megrázta a fejét, hevesen.
- Akarja a rák! De ez… ennyi idő után baromi fura. – Sanyó összefonta a karjait.
- Nem lehet, hogy akkor nem is volt igazi szerelem? Csak… olyan… lányos cucc. – itt megrángatta a vállait, hogy ő se nagyon érti, mire gondol. Anna mérgesen fordult felé.
- Hadd tudjam már én, mit éreztem! – aztán hirtelen elmúlt a hév, rájött, hogy nem is tudja. Sanyó megint megrángatta a vállait, ő is ezt akarta mondani, de fontosabb kérdést tett fel.
- És akkor én hogy jövök a képbe? – Anna felemelte a mutatóujját, hogy várjon, eljön annak is az ideje. El is jött.
- Az van, hogy jó veled. De teljesen más érzés, mint amilyennek Totóval volt lenni. – itt kis szünetet tartott, Sanyó feszült figyelemmel hallgatta. – Teljesen más. Lehet, hogy jobb. Nem tudom. – újabb szünet. – De bármi is lehet. – újabb szünet. – Eléggé bírlak. – vége. Sanyó felsóhajtott, mint mikor valaki végigolvassa a leghosszabb kötelezőt és egy szót se ért belőle, aztán végre, a következő oldal már az impresszum.
- Az most elég. Nem akarok mindent. – mondta. Anna felháborodva oldalba lökte.
- Nem?! – Sanyó vigyorgott. Ó dehogynem. De ennyit alig bírtak összehozni egy fél óra alatt, ha kitérnek minden részletre, itt fognak éjszakázni.
- Akkor sem elsőre. – mondta végül és ezzel már Anna is kiegyezett.
Még ültek egy darabig a fűben, csókolóztak, aztán teljes egyetértésben visszasétáltak a pályára. Persze Anna még nem értett mindent Annában, de igyekezett egyet-érteni, ha már meg-érteni nem megy.