Lassan szürkületbe fordult a délután, a seszínű felhők egyre sötétedtek és nem azért, mert vihar közelgett. Hűvös szél zörgött a hársfák között, elcsendesedtek a környező utcák, mindössze egy kóbor kutya zaklatta fel a kapuk mögött az unatkozó házőrzőket.
Totó kiállt a játékból megint. Nem volt az igazi a térde ma, minden nagyobb ugrás után percekig sajgott, és mostanra már lépni is fájt. Nekidőlt a palánknak, de nem csatlakozott a lányok beszélgetéséhez, csak nézte a meccset, csendben.
Tomi nem lenne szar, ha nem lenne ilyen gyámoltalan. Könnyű elnyomni az akaratát, pedig nincsenek rossz ötletei. De persze, hogy Robi és Isti csapatában kuss lesz a neve. Krisztián magas, de töketlen, passzol össze-vissza, semmi taktikája. Ha itt lenne Maki, most fogadhatnának, melyik felállás a rosszabb.
Sanyó meglepően jól játszik, pedig az ember azt hinné, eltereli ez a fenenagy szerelem a figyelmét. Vagy pont ez az, bizonyítani akarna? Ki tudja. Ki érti!
Kis nyamvadék, annyira más, mint azok a srácok, akik Annának tetszenek. Teljesen más, mint ő. Felsóhajtott, rágó után kutatott a zsebeiben.
Mióta Anna Sanyóval van, jobban emészti magát, mint akkor... azon a réges-régi télen. Sosem gondolt még arra, hogy különböző dolgok fájhatnak-e ugyanúgy, és annyi fájdalmas emléke volt, hogy szinte már immunisnak érezte magát velük szemben, de most először úgy érezte, megszakad a szíve. Nem akart egyedül maradni.
Mindenki eltűnik, akihez kötődik, hirtelen és visszavonhatatlanul.
Persze ez nem azon a télen kezdődött, sokkal korábban, talán mikor még négy se volt, csak egy kis pisis, aki semmit sem értett abból, miért nem jönnek haza többé a szülei.
Nem értette ezt az egészet magában, mintha ez nem is fájt volna, mintha már csak Anna meg az a tél öt éve, csak az lüktetne a mellkasában.
Fájt.
Megropogtatta az ujjait, szinte hátratörte őket, és csak az billentette ki a gondolatai összegabalyodott szövevényéből, hogy Jázmin széthúzta a két kezét, látni sem bírta ezt az ortopéd előadást.
- Nem vagy gumiból! - morogta a lány. Rámosolygott.
- Mert nem hagyod! Hídba is lemennék, ha hagynád. - Anna biztatni kezdte, de aztán inkább leugrott a vasról és ő maga csinált egy hidat. A lányok megcsodálták.
- Egyszer úgy fogsz maradni. - sóhajtott Kinga, aki körülbelül annyira volt kecses, mint egy lavór víz.
- Ne félj, hazagurítalak! - kiabált le a pályáról Isti, de Anna nevetni kezdett és majdnem fejre esett.
- Látod, Annát is ki akarja nyírni, te sem jutnál jobb sorra! - fonta karját Jázmin karja köré Kinga. A lány megcsóválta a fejét.
- Te beszélsz! - Eszter megpaskolta mindkettőjük fejét:
- Mazochisták társasága! - de aztán rájött, hogy ő is közéjük tartozik. - Mind azok vagyunk! - tette hozzá beismerően. Totó helyeselt.
- Emberek vagyunk, hát mazochisták. - még legyintett is hozzá. Anna idő közben újra csatlakozott hozzájuk, barátnői készséggel leporolták a hátát ott, ahol földet ért.
- Én nem vagyok mazochista? - kérdezte, ő is az akart lenni, nem elég, hogy szép szó, hanem még mocskosul is hangzik.
- Te is ember vagy. - nyugtatta meg Totó. - Bár mondjuk te inkább szadista vagy. - elgondolkodott, milyen pszichiátriai kattantsággal tudja még fokozni, de aztán csak ennyit mondott: - Köztünk a helyed! - aztán tovább hallgatott. Sanyó biztos megint figyel, elég egy kis hülyeség és már megint ideugrik habzó szájjal. Pedig elég lenne gonoszul ránézni és máris kettétörne. De kár, hogy ránézni sincs kedve!
- Holnap este mit csinálsz? - Totó összerezzent, olyan hirtelen termett mellette Krisztián és olyan váratlanul szegezte neki a kérdést azon a fura hangján.
- Bocsi, de nem jössz be! - válaszolta. A lányok felnevettek, Krisztián vállon lökte.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy mész-e valahova? Unatkozni fogok.
- Nélkülem? - Totó megrázta a fejét, hogy helyre kerüljön a beszélgetés és végre értsen valamit.
- Maradj már! - morrantotta Krisztián.
- Jól van. Szóval. Lássuk csak, mi lesz holnap... - dörgölte meg a szemét Totó. - Gondolom vagy itt fogok játszani, vagy valami lesz Makinál... de nem tervezek semmit. Kielégít a válasz? - Krisztián az állát dörzsölgette, mintha viszketne a borostája, ami ugyan nem volt neki, de azért igyekezett nagyon férfiasnak tűnni.
- Buli nem lesz?
- Csütörtökön?
- Nyár van!
- Neked! Az Y-ba felnőttek járnak. - Totó értett a kegyelemdöfésekhez. Krisztián összefonta karjait sérült kis lelke előtt.
- Pénteken? - Totó most már inkább hajlott kedves válaszra.
- Na jól van, pénteken velem jöhetsz.
- Kurva nagylelkű vagy! - morgott újra Krisztián. - Csak tudd, hogy azért akarok veled menni, hogy beengedjenek és ne faszozzanak a diákkal. Nem azért, hogy pesztonkálj.
- Megnyugtattál, egye fene! - vigyorgott Totó. Tőle soha nem kértek diákot, soha nem is volt nála. Ha fiatalnak kellett tűnnie, mindenkit meggyőzött a húsz piercingje, a felnyírt haja meg a tetkói, mert mindenki idióta kis hülyének könyvelte el. Ha idősebbnek kellett tűnnie, akkor meg pont visszafelé sült el a dolog, mindenki arra gondolt, hogy ennyi lázadást egy iskola se tűrne el, nyilván felnőttről van szó.
Pedig, csak Totó volt, aki épp, hogy csak 18 éves. Régebben néha megfenyegette az igazgató, hogy első adandó alkalommal kivágja, amint nem lesz kiskorú, de aztán leszokott róla. Nem volt Totó rossz gyerek, csak érdekes, mire az emberek megértették volna, általában már semmi közük sem volt egymáshoz.
Igyekezett meglépni a kapcsolatok elől, nehogy a másik fél hamarabb lépjen meg és ő maradjon egyedül. Szerette, ha nincs köze másokhoz sokáig. Közelről.
Anna, te átkozott picsa! Miért létezel? - bámulta Krisztiánt és nagyon próbált koncentrálni arra, mit mond, de nem ment.
- Jó, jó! - sóhajtotta végül és elindult hazafelé. Vagyis nem kimondottan haza, csak a hosszabb úton előre. A szeme sarkából még látta csókolózni a párt, de ez nem húzott sokat a csomón a mellkasában, csak tudomásul vette. Nem Sanyó fájt neki, csak a helyzet, és nem is tűnt véglegesnek, csak egyszerűen fájt.
Sétált lassan, pedig azt igazán nem tudott, minden kis lépést ki kellett erőszakolnia a lábából. Szeretett volna zenét hallgatni, de nem volt nála füles, hát hallgatta az este zajait. Addig kóborolt az ösvények között, míg a távolban fel nem gyúltak az utcalámpák, csak ekkor indult hazafelé.
Hallotta a pálya zajait, vihogást és a labda nekicsapódását a palánknak.
Túlságosan egyedül volt, úgy érezte, hogy a gondolatok megint rabul ejtik majd, el kellene őket még most csitítani, mielőtt újra győznek. Rágyújtott és megfordult, a pálya felé.
Csak, hogy ne legyen egyedül az emlékeivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése