2014. október 18., szombat

48

Eszti viszonylag lenyugodott, mikor kiderült, hogy semmi feltűnő probléma nincsen, már ami Anna ijesztő röhögését illette, s tudta, hogy hugicája ki fogja bökni a titkát, szóval még csak kíváncsiság sem furdalta az oldalát. Mindez pedig tartott vala addig, míg Krisztián gyökér feje fel nem bukkant a távolban.
Néha jött két perc, mikor nem bánta volna, ha meg kell ismernie közelebbről, néha viszont a víz kiverte még a leghaloványabb gondolattól is. Tényleg, komolyan olyan gusztustalan dolgai voltak ennek a srácnak, amikkel ráadásul még büszkélkedett is, hát isten óvja a jövendő barátnőjét attól, hogy hírbe hozzák a hülyeségeivel. Megtévesztő az aránylag helyes arca meg a kimondottan aranyos csálé szemfoga. Mindenki azt hiszi elsőre, hogy ő az a srác, aki a középtájon ül a falnál és soha meg se nyikkan, és csak az osztályképről emlékszik rá bárki is, aki egy osztályba járt vele. Közben meg! Maga a megtestesült pornó Oscar-díjkiosztó megspékelve öt horrorfilm pornóverziójával.
Szerencsére elsőre beállt kosarazni, rá se nézett a lányra, csak ez elég bosszantó volt. Eszter összehúzta a szemeit, és úgy bámulta a fiú hátát, hogyha történetesen szupererő áll a birtokában, Krisztián nyaka most minden bizonnyal eltörik, de minimum körbeforog a feje, mint az Ördögűzőben a kiscsajnak.
Helyette azonban feléjük repült a labda, és bár tuti volt, hogy Totó elkapja még ültében is, a lányok mögötte sikítoztak egy sort és Eszter kicsit még állba is térdelte.
- Hát most aztán komolyan! – állt fel a srác és mérgesen nézett a lányra – Ajánlom a faszomat szíves figyelmedbe! – azzal felnyalábolta a labdát és beállt játszani, mire Krisztián kiállt, és le akart telepedni Totó helyére.
Ahogy erre Eszter rájött, leugrott a palánkról és lerángatta Kingát is. Jázmin jött magától. Krisztiánon azonban nem látszott csalódás, nekidőlt a vasnak és nekiállt töviről hegyire kifaggatni Tomit a randijáról. Eszti újra összehúzta a szemeit, de Krisztián pont látta, és nem értette a gonosz arcot.
- Haragszol? - kérdezte. Esztert váratlanul érte a kérdés, de kivágta magát:

- Csak nem akartam, hogy ezentúl mindenki a nyakába ültessen. - ez még igaz is volt, elég kicsinek érezte magát, mikor Totó aláült, és ő alig látszott ki mögüle. Jó, persze Totó akkora mint egy konyhaszekrény, ő meg mint egy kisebb komód, de akkor sem esik jól az ilyesmi.
- Tőlem ülhetsz az ölembe is, nem vagyok válogatós! - mosolygott Krisztián. Tessék, itt a mellékelt ábra, hát csak a vak nem látja, mennyire gáz ez a nyomottfejű! Eszter elhúzta a száját és annyira szeretett volna valamit mondani, amiből Krisztián rájön, hogy ha lenne is esélye, eljátszaná, igen-igen könnyedén.
A lányok elvonultak egy kilométerkő köré, Tomi pedig nagyon okosan így szólt:

- Te egy segg vagy. - Krisztián bólintott párat, rögtön tudta, hogy akinek nem inge, nem veszi magára, ámde neki sürgősen öltözködni kell.
- Ha Eszterrel akarsz járni, a legrosszabb úton közeledsz. - mondta Márkó.

- Hát mert te olyan kurvajó módszerrel csináltad Kingánál! - vigyorgott Krisztián.
- És úgy akarsz járni mint én? - kérdezte Márkó és megcsóválta a fejét, mint ahogy a nagyik meg nagypapák szokták, mikor megpróbálnak lebeszélni arról, hogy felállj a párkányra leverni egy ökölnyi darázsfészket egy légycsapóval. Krisztián nem válaszolt, csak bámult maga elé. Nem Márkóra kell hallgatni, nem Tomira, nem Robira vagy Sanyóra. Nekik nulla tapasztalatuk van és semmi érzékük a csajokhoz. De Totót érdemes lenne megfigyelni, mert neki bejött az élet. Isti is ért egysmáshoz, de azért ha már választani kell az ember Totót akarja példaképnek.
Totó a féltékennyé-tételt javasolta és nem jött be, Anna és Sanyó sokkal jobban vannak, mint eddig valaha.
Eszter pedig amúgy sem olyan lány, akikre Totó hatással szokott lenni. Totótechnikákkal csak pár napra lehet barátnőt szerezni, ha barátnőnek hívják ezt... Nem is emlékezett rá, volt-e valaha rendes kapcsolata a srácnak. Talán még nagyon régen, valami nyolcadikos. De akkor biztos még Totó sem volt ilyen.
Eszterre más módszer kell.

De kell?
Kell...?
Elbizonytalanodott. Kicsit összevisszák voltak az ő gondolatai is, nem csak Anna harcolt a másik énjével aznap.
Jó lenne járni Eszterrel, de máris?
Előtte talán egy kicsit szét kellene még nézni a piacon, mi akad még, ha az ember megváltozik és nem gusztustalankodik folyton.
Eszter amúgy sem mondott semmi konkrétat, fel kell melegíteni a krumplistésztát, mielőtt az ember nekiáll befalni!
- Nem megyünk be valamikor a városba, oda, ahova Totó szokott járni? - kérdezte hirtelen és Márkóra nézett. Márkó meglepődött.
- Minek? - kérdezte bambaságából ocsúdva.
Krisztián megrángatta a vállát. Ennyire értetlennek lenni!
- Nem akarsz Eszterrel járni? - nyitotta poháralátétnyire a szemeit Tomi.
- De akarok, meg akarok főpróbát is. Párat. - elvigyorodott. Tomi megcsóválta a fejét.
- Én nem akarok mással kezdeni. - rázta meg a fejét Márkó is, hogy a gondolat még csak bele se találjon. - Én szeretem Kingát, mással csak kamu lenne.

- És? - Krisztián nagyon szemtelenül tudott vigyorogni.
- Nekem a kamu nem megy. - zárta le a témát Márkó a maga részéről. Nem akarta egy percre sem elengedni a lehetőségét annak, hogy Kinga éppen miatta akasztotta ki Annát és egy halvány kis remény is van még. 
- Én sem megyek. Én most Lucával akarok valamire jutni. - magyarázta Tomi, de Krisztián megint elővette a szemtelen vigyorát.
- Téged nem is hívtalak. Ne haragudj, de kurvára rontod az ember esélyeit. - Tomi elhúzta a száját. - És nem azért, mert akkora Don Juan vagy, hanem mert azt hiszik, együtt vagyunk! 

- Nem csak segg vagy, fasz is. - sóhajtott Tomi és lemászott ő is a palánkról és a lányokhoz sétált. 
- Ugyanolyan fejet vágsz, mint Eszti. - mondta Jázmin. A srác nem válaszolt.
- Mostanában mindenki felhúz mindenkit. - mondta Kinga és barátságosan leszöszölte Tomi pólóját. 
- Kezdünk szétmenni, nem? Tavaly meg tavalyelőtt nem ilyen volt a nyár. - mondta Jázmin.
- Valami változott. - bólogatott Eszter. 
- Már nem vagyunk gyerekek és nem tudunk csak úgy játszani. - foglalta össze szakszerűen a dolgokat Tomi.
- Igaz. - bólogatott Eszter. - Tavaly még nem játszott be a szerelem. 

- De azért olyan sok mindent nem tud tönkre vágni, igaz? - kérdezte Kinga reménykedve nézve nővérére. - Ugye nem tud belebarmolni mindenbe?
- És ezt arra érted, hogy... - próbált értelmet adni húgának Eszter. Márkó messze volt, Robi és Isti messze volt, fontos barátok elég közel voltak, tökéletes alkalom vallani.
- De nem mondjátok el Márkónak! - mutatott körbe Kinga. A többiek bólintottak. A lány nyelt egyet. - De... másnak se!
Aki most nincs itt, annak sose! - újabb tömeges bólintás.
- Ez az Annás dolog? - kérdezte a biztonság kedvéért Tomi.
- Az. - tördelte az ujjait Kinga, majd közelebb intette magához barátait. Összeért a fejük teteje, érezték, hogy Tomi körtés rágót rágcsál és hogy Jázmin kókuszos samponnal mosott hajat. Kinga nyígott egy kicsit, majd mikor Tomi bátorítóan megcibálta a karját, belevágott. - Tetszik valaki, aki nem Márkó. 
A buksik szétrebbentek, meglepett "ó"-kat, "gyó"-kat és "áá"-kat hallattak, majd újra összegyűltek Kinga buksija körül.- Ki az? - kérdezte Eszter izgatottan.
- Hát ez a gáz! - takarta el a szemeit Kinga. Úgy érezte bőgni kezd egy percen belül, és minimum egy órán át.
- Sanyó! Azért akadt ki Anna! - találgatott Tomi. Kinga tiltakozott:

- Nem!!!
- Isti? - kérdezte Jázmin, de csak a biztonság kedvéért, hiszen tudta, hogy ez esetben ő nem állna most itt.
- Nem... - tiltakozott Kinga, de örült neki, hogy a többiek találgatnak és nem kell neki kibökni azt az átkozott nevet.
- Én. - vigyorgott Tomi. Kinga kedvesen fejen csapta. - Akkor Totó. - mondta Tomi, de olyan hangsúllyal, hogy ha nem ő, akkor Totó, ez csak így lehet. Kinga nemet intett.
- Krisztián?! - hőkölt hátra Eszter. Krisztián feléjük nézett. Eszter rámosolygott, majd visszadugta a fejét a közös fejhalomba. - Remélem nem hiszi azt, hogy róla beszélünk.

- Róla beszélünk. - mondta Tomi.
- De nem! - mondta Kinga. Robi nagyon nem akart a többiek eszébe jutni. Úgy tűnik egyik barátja sem tartja őt ennyire elvetemültnek és ez addig megnyugtatta, míg nem jött rá, hogy mindjárt megcáfolja a hitük.
- Ismerjük? - gondolkodott hangosan tovább Jázmin. Körbenézett a külvilágban. - Maki? - jutott következtetésre.
- Nem ő. - sóhajtott Kinga. Azért ez már mégiscsak túlzás!
- Akkor ki az? - sürgette Tomi és felnézett ő is. Robi épp akkor nézett feléjük, miért állnak körbe olyan meghitten egy kilométerkövet? Összeakadt a pillantásuk. Robi kecsesen felemelte a középső ujját, majd mintha mi sem történt volna, visszatért játszani.
- Baszd meg. - gyúlt fény az éjszakában. Kinga bólintott.
- Igen.

És innen már nem volt visszaút.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése