49.

Kétségbeesett tiltakozás az egyik végen, világvége hangulat a másikon. A kettő között valahol együttérzés, részvét és sajnálat.
Kinga állt a káosz közepén, a szeme könnyes volt, a fülei vörösek és gyömöszkélte a kisujjait.
- Hogy az istenbe hoztad ezt össze?! - Tomi nem tudott hinni a hallottakban, nem látta a logikát, de nem is láthatta, egy csöpp értelem, nem sok, annyi sem volt a történetben.
- Nem igaz, ugye nem... ugye nem igaz? - állt Jázmin maga elé húzott öklökkel, mintha az elmebaj kiszabadulhatna Kingából és rá támadhatna. Kinga megrángatta a vállát. Legyen már vége ennek a napnak!
- Engem nem lepett meg. - sóhajtott Eszter lemondón.
- De hát engem is meglepett!! - nyöszörögte Kinga és ráborult a kilométerkőre.
- Nálad mindig lehet számítani valami ilyesmire. - magyarázta Eszter. - Éreztem, hogy most sem lesz egyszerű.
- De hogy... ennyire?! - rázta a fejét értetlenkedve Tomi. - Esküszöm, nem értem! - Jázmin a vállára tette a kezét, hogy biztosítsa, nincs egy árva pont sem, amit érteni lehetne. Nem elég, hogy Robi önmagában egy faszkalap, de Anna esküdt ellensége is, aki pedig Kinga legjobb barátnője. De hogy még csak ennyire se legyen egyszerű a dolog, Robi legjobb barátja meg Kinga esküdt ellensége. Halálra van ítélve még a gondolat is.
- Mennyire? - kérdezte közben Jázmin, hogy legalább egy enyhítő körülményt sikerüljön kicsikarni a lányból.
- Mennyire tetszik? - kérdezett vissza Kinga, de a rózsaszínesedő fülei megint vörössé váltak, szóval ennyit az enyhítő körülményekről. Jázmin bólogatott.
- Mondjuk egy tízes skálán. - tolta a képbe a matematikát Tomi. Kellett valami biztos pont ebben az őrült helyzetben, amibe bele lehet kapaszkodni, egy végső mentsvár. Érzed, kedves olvasó, mennyire kétségbeejtő az a helyzet, mikor a matematika okoz megnyugvást? Még ha Tomi szerette is. Kinga elgondolkodott, ez egy nehéz válasz lesz!
Tudta ő fent felsorolt ellenérveket, de ha egyszer tényleg jól esett ránézni erre az ősemberfejű törpére?
A tíz túl sok. Tízet nem kaphat az, aki elsőben az osztálykiránduláson tarkón vágott egy lányt a csillagvizsgálóban, pont mikor az belenézett a teleszkópba és ettől egy hónapig olyan monoklija volt, mint egy pandának! Az egy kevés. Ha már egyszer bevallotta a barátainak, egy nem lehet, mert elverik. Egy gyufa miatt senki nem hívja ki a tűzoltókat! A kilenc is sok, kilencet csak az kaphat, aki esélyes a tízre. De az nem lehet esélyes a kilencesre se, aki bedobott Márkó pólójába egy darazsat tavaly nyáron! A kettő is kevés. Kettőt nem kaphat, ha már hazakísérte a múltkor. Tök jófej volt, kettőnél többet érdemel. Háromnál is. Mert még Facebook-on is ráírt. Meg ilyenek. A nyolc soknak tűnik, de olyan helyes, ahogy az ugrálástól kócos lett a haja, így olyan, mint egy mosómedve.
Négy? Négy... Ha isten ne adja Jázmin meg Isti összejönnének, talán vele is kedvesebb lenne és akkor Robi se lenne olyan gáz a többieknek. Megismernék. Vagymi.
Hét, hat, öt. Az öt olyan nesze semmi, fogd meg jól... Mindenkit bepánikoltatott aztán mondja azt, hogy vagy igen, vagy nem? Hat vagy hét? Ő 21-én született. Kettő meg egy az három. Robi harmadikán született. Három meg három az hat.
A többiek várakozón néztek rá. Sok időt hagytak, ennyi idő alatt igazán el lehet dönteni, hogy mennyire!
- Hat. - sóhajtott fel végre Kinga. Tomi megdörzsölte a homlokát. Kinga eddig mozdulatlanul feküdt a kilométerkövön, igazság szerint azt hitte már bele is halt a nagy gondolkodásba, és most úgy érezte, jobb is lett volna. Hat az rengeteg! Márkó meg fog bolondulni.
- HAT!? - Jázmin szinte felsikított, azért valahol remélte, hogy öt alatt maradnak.
- Hogy jött ki pont hat? - kérdezte Tomi és körbesandított, Márkó nem akar-e még csatlakozni hozzájuk. Sajnos akart.
- Nem akarod tudni. - feküdt vissza a kőre Kinga és rugdosott kicsit a lábával a levegőbe.
- Tényleg nem! - mondta Tomi, de addigra már Márkó úgyis odaért hozzájuk és amúgy is be kellett volna rekeszteni a beszélgetést.
- Mi hat? - kérdezte vigyorogva. Kinga felnézett rá. Ó ez az átkozott mosoly, hogy lehet ilyen feje valakinek? Sose hagyja abba? Így nem lehet megbántani. Most Tomira nézett, hogy mint Márkó legjobb barátja, hallgasson. Tomi visszanézett, pislogott két laposat, csak hogy tudassa a lánnyal, érti, mit akar, de azt nem pislogta mellé, hogy engedelmeskedik is. Nem akarta, hogy rossz legyen Márkónak, így is pont elég szar az élete, de a hat nagyon sok. Ha hét lesz, vagy nyolc, vagy kilenc, vagy tíz, vagy ne adj isten tizenegy, akkor úgyis kiderül minden és nem lenne szerencsés, ha a legrosszabb eredmény az első értesülésre érkezne. Be kell valahogy adagolni. De hogy?
- Csak Istiről beszéltünk. - mondta Jázmin, de magát is meglepte, hogy képes volt még ezzel kapcsolatban is falazni barátnőjének. Vetett egy "nem is tudod, mennyivel tartozol" pillantást Kingának, majd újra ökölbe szorította a kezeit. - Csak azt kérdeztem, hogy mikor ideális vallani és
azt mondták, hatkor. És már fél hat! - Kinga és Eszter elismerően néztek rá. Nem semmi fal! Akár a berlini!
- Ez most komoly? - kérdezte Márkó. Túl merész kijelentés, szinte hihetetlen, szinte átlátszó, szinte a ló másik oldala.
- Nem, csak poénból! - mentette a menthetőt Jázmin. Még csak az hiányzik, hogy most emiatt idejöjjön Isti és az egész betyárbecsület öngólnak süljön el.
- Azt hittem már! - vigyorgott Márkó. - De én veled lennék! Szerintem jobb lépni, bármi is lesz a vége, mint csendben szenvedni. - Kinga leguggolt a kő mögé. Egy kicsit jó volt elbújni, a lelkiismerete két másodperccel később ért csak utána.
Persze Márkó rögtön félreértette.
Valószínűleg Kinga azért bújt el, mert belé van esve és nem akar vallani még. Túl korainak érezheti a múltkori után. Olyan édes! Leguggolt mellé.
- Mizu? - kérdezte.
- Semmi különös. - csóválta a fejét Kinga és egy ölelést akart, most azonnal, de Márkót megölelni nagyon nagyon nagyon helytelen lett volna. Hirtelen felugrott, de begörcsölt a lába és hanyatt esett. Isti a palánk tövéből megtapsolta.
- Mi van ma veled, csámpás? - kérdezte Totó, aki épp arra járt, követve a pattanó labdát.
- A körülmények áldozata vagyok. - morogta Kinga és feltápászkodott. Márkó nem segítette fel, csak röhögött magában. Igazából nem akarta megint túlzott nyomulással elrontani, de a lány csak annyit szűrt le, hogy: - Így? Akkor annyira nem is baj, hogy Robi jobban tetszik. - persze csak gondolta, de ahogy sikerült felállnia, visszament a palánkhoz, amire időközben feltelepedett Anna és pötyögött Sanyó telefonján.
- Elmondtam a többieknek. - mondta Kinga.
- Márknak nem, ugye? - kérdezte Anna. Ő megrázta a fejét. - Ne is. Várj még. Bármi megtörténhet. Néhány nap alatt is kiszerethet belőled. Vagy te abból. Ne. - és alig láthatóan Robi felé bökött.
- Nem vagyok belé szerelmes. - fonta össze a karjait Kinga. A fiúk megálltak pihenni, Totó és Krisztián rágyújtottak, Isti a labdán üldögélt, Robi mellette, Sanyó meg a vállait ropogtatta. A kilométerkő még mindig nagy népszerűségnek örvendett, az ott maradottak valamiről nagyon elmélyülten beszélgettek.
- Az jó. - bólogatott Anna. - Én meg nem szeretem Totót. - tette hozzá.
- Semennyire? - kérdezte Kinga.
- Nem érzek iránta semmit. - vágta zsebre a telefont Anna és barátnőjére nézett.
- Semmit? - kérdezett újra Kinga.
- Semmit. Közömbös. Idegen is lehetne. Fura.
- Fura. - egyezett bele Kinga. Nem találtak jobb kifejezést, pedig egyszerű lett volna, ott lebegett körülöttük, nemrég a saját bőrükön is megtapasztalhatták. Hűvös volt, zörögtek a fák levelei, fodrozódott egy pocsolya a palánk alatt, ott, ahol kis gödröt taposott a lábuk. Libabőrösek lettek, egyszerre, összemosolyogtak. Mintha tudták volna, hogy ki kell élvezni minden mosolyogtató pillanatot, a vihar előtti csend izgalmában.