44.

Délután borongós, szeles idő volt, szerencsére a kosárlabda elég nehéz, hogy kivigye a szél az ember kezéből. Nem úgy a tollaslabda, amihez Kinga és Eszter kedvet kapott, és az első dobásál felfújta a labdát a szél az ereszbe. Sokat segített az is, hogy Eszter úgy megütötte, ahogy csak bírta, így azon se kellett volna csodálkozni, ha a tollas kis fenevad a szél hatására átfúrja a palát és beköszön a konyhába. Letelepedtek hát Pöfit gyömöszölni, Kinga leszorította a kutyus füleit, és közösen röhögtek a fejeken, amit szegény pára szabadulási mutatványa közben vágott. Aztán lekenyerezték kenyérrel. Figyelték a járókelőket a kerítésen túl, a munkából hazaigyekvők elővigyázatosságból kis távolságot tartottak a kerítéssel, mert Pöfi szabadidejében szeretett vérmes fenevadat játszani. Főleg, ha egy kerítés jótékony takarásából lehetett ő a jani. Amelyik kutya ugat, nem harap, szokás mondani, és milyen igaz! Pöfi valószínűleg egy anorexiás törpe vádliját sem érte volna át.

Lógott az eső lába, és olyan bágyadt fényekben úszott a táj, mintha minden szín eltűnt volna az éjszaka folyamán. Könnyű lett volna elaludni egy uncsi sorozaton, és végigaludni az egész hátralévő napot úgy, hogy semmiről se marad le az ember.

Igen, könnyű lett volna, de sajnos nem megvalósítható.

A járókelők elfogytak, azért annyira nem túlnépesedett a Föld ezen utcája, hogy örökkön örökké tartson a járás-kelés. Épp ezért volt egyértelmű, hogy a lány, aki megáll a kapuban és egy valamikori rántotthús csontjával magához édesgeti Pöfit, nem más, mint Anna. Nem csengetett, hisz látta a lányokat, akik azonnal pattantak, hogy beengedjék pisilni. Ugyanis a köztük lévő néhány háznyi távolságban Anna képes volt olyan veseműködést produkálni, mint egy komplett dialízisközpont egy egész nap. Beszaladt aztán ki és kiosztotta a viszontlátás örömétől ittas puszijait. Még Pöfi is kapott egy kis hurkagyömöszt, ebből lehetett tudni, hogy Sanyó és közte a béke és a szeretet tovább tart, stagnál, hogy búcsú a fegyverektől, hogy nyugaton a helyzet változatlan.

- Láttam egy szivárványt az előbb. - mondta, majd mellékesen hozzátette: - Valami olaj van kifolyva előttünk. Tök szép. Szerintetek a pokolban van szivárvány?

- Egész jól hangzik. - forgatta meg az ötletet a fejében Kinga. 

- Ha egyszer dalt fogok írni, mindenképp valami ilyesmi lesz a címe. - határozta el Anna, mire Eszter megpaskolta a vállát.

- Milyen boldog a poklod mostanában! Pokoli, mint szokott lenni, de azért mégis van szivárvány... - magyarázta, mert Anna értetlen arca azt sugallta nem nagyon esik le neki az utalás. Erre aztán villanykörte gyúlt kicsi szürke szemeiben és lelkendezve bólogatott.

- Mindenképp írok egy dalt!

- Majd én verem neked hozzá a tamtamot.- ajánlotta Kinga és Pöfi bendőjén néhány igazán misztikus puffanást produkált. 

- Rockdalt akartam. - lombozta le barátnőjét Anna. Közben elindultak a pálya felé. Kinga sajnálozó széttárta karjait, majdnem leütötte Esztert, majd így szólt:

- Igazán sajnálom, de a rendelkezésre álló hangszerekből csak ennyire futotta. 

- Mint menedzsered mondom, jobb ajánlatokat is kaphatsz. Ha ilyen zenészekkel kezdesz, hamar elbuksz. - mondta Eszti, és kitolta az arcából húga méteres karjait. Annát azonban inkább csak a dalszöveg izgatta.

- Ha esik, az eloltja a tüzet a pokolban! - sopánkodott, de Kinga megnyugtatta.

- Ha olajban láttad, akkor az az emberek megégetésére szolgáló olajkészleten volt. Így a tuti. - mivel peddig Anna helyeslőn bólogatott, hozzátette: - Lehetek újra a zenészed? - a lány bólintott.

- Ha megtanulsz gitározni.

- Meggondoltam magam. - sóhajtott Kinga. Volt gitárja, mert balga gyermekségében azt hitte, pofonegyszerű rajta játszani, de az első próbálkozása után, ami úgy hangzott, mintha egy dagadt kerub belerepült volna egy hárfába, rá kellett döbbenjen, hogy sokkal bonyolultabb az egész. A tanulást folytatni pedig nagyon lusta volt. 

- Kérd meg Sanyót. - ajánlotta Eszter, de Anna megrázta a fejét.
- Nem akarom, hogy azt higgye, olyanná akarom tenni, mint Totó. - Igaz, ami igaz, Totó jól gitározott. Még általánosban kezdte, ő volt az egyetlen, aki miatt kijárt a gitártanár az iskolába. Közben lefordultak Jázminék felé és visszaterelődött a szó a dalszövegre.

- Ha vicceset akarsz, lehetnek benne hülyeségek. Vannak nagyon állat rockdalok is. - mondta Eszti.

- Akkor az se számít, ha esett a pokolban. Mindenki érteni fogja, hogy ez irónia. - bólogatott Kinga.

- Ne állj ellen a benned rejlő hülyének! - biztatta Jázmin is Annát, aki mélyen elgondolkodott a hallottakon. 

- Nem mondhatod, hogy eddig annyira ellenállt volna. - jegyezte meg Kinga és mind igazat adtak neki.

- Csak tényként közöltem. - mondta Jázmin. - Nem szabad ellenállni semminek, aminek meg kell történnie. - bólogatott és a drámai hatás növelésére a szívére szorította a kezét, s már azon volt, hogy folytassa azzal, hogy "Ez egy ősi indián bölcsesség, olyan ősi, hogy most találtam ki", de a többiek félreértették.

- Nyáá! - jött izgalomba Anna - Ugye ugye ugye be akarod vallani Istineeeek? - fel le ugrándozott, és túl hangos volt. Még nem hagyták el az utolsó házat, bárki meghallhatta volna, még az illetékes is. Jázmin fénysebességgel szorította a szájára a kezét, de túlságosan nagyot lökött a lányon, aki hanyatt esett, ő pedig rá. Le is verte a térdét, de nem érdekelte.

- Nem szabad ilyen hangosan!!! - mondta elég pszichopatás hangsúllyal, nagyon közel hajolva Anna arcához. Ahogy felnézett, látta, hogy Eszter egy villanyoszlopnak dőlve röhög az előadáson, Kinga pedig a betonon hasal és öklével veri a csatornafedelet.

Elengedte Anna száját.

- Szerelmes vagyok beléd! - nyöszörögte az csillogó szemekkel. Hiába, na. Könnyen elő lehet hozni valakiből a nem túl mélyen rejtező pszichopatát egy pszichopata jelenettel.

- Jó jó. - állt fel Jázmin és leporolta magát. Érezte, hogy vérzik a térde, de még mindig jobban érdekelte, hogy hallott-e valaki valamit. Újra körbenézett.
Egy autó állt közvetlenül előttük, nyilván nem tudott elmenni tőlük a dolgára.

- Jól vagytok? - kérdezte a sofőr kidugva a fejét az ablakon. Hát persze, hogy a boltossrác volt, aki előtt már olyan régen égett be! Már majdnem három napja.

- Hát hogyne lennénk jól. - sóhajtotta Jázmin, Anna fejéhez lépett, megfogta a röhögéstől mozgásképtelen lányt a vállainál és behúzta az árokba.

- Ne az úton csináljátok... ezt... legközelebb. - méltatlankodott a srác aztán elhajtott. Kinga és Eszter odakacsáztak hozzájuk a másik oldalról.

- Oda se neki! - vihogott Kinga. - Ha annyira el akart volna menni, dudál, vagy valami. Nézte, hátha lesz csók. - Anna is sikeresen két lábra tudott állni végre, és mélyet sóhajtva összenyomta Jázmin pofijait és így gügyögött neki:

- Nem kell ennyire beszarni, nem fogja megtudni, amíg nem állsz elé és rángatod meg, hogy felfogja! - Jázmin nem hitt neki. Pedig milyen igaza volt!