41.

Estére minden plotyogott a sárban, a napok óta tartó kánikula ellenére sem sikerült felszáradnia a töménytelen esőnek. A betonozott részekről persze eltűnt minden pocsolya, és a muskátlik cserepeiben is hamar megint a szikkadtság lett az úr. Harapni lehetett volna a párát, már ha valakinek lett volna kedve enni bármit is.
Anna és Sanyó az egész délutánt sétálgatással töltötték, amint csitult a vihar, elindultak, és az esernyőjük pont akkor vált használhatatlanná, mikor már nélküle is meg lehetett szárazon úszni. Egyikőjüket sem zaklatta fel Totó és a lány szenvedélyes ölelkezése, Anna először meg sem ismerte őket, Sanyó pedig még mindig kábultan lebegett egy rózsaszín pamacson hat centivel a föld fölött.
Már vagy nyolcvanszor körbejárták a környező utcákat, lassan már a kutyák se ugatták meg őket, sőt, némelyik a hetvenötödik kör környékén még a farkát is csóválta.
Beszélgettek mindenféle hülyeségről, ami eszükbe jutott, és pont ez lepte meg Annát. Valahogy mindig úgy gondolta, hogy Sanyóval nem sokáig tudnának beszélgetni, mert életük közös ütközőpontjai hamarabb elfogynak, mint a rágó a büféből, ha mákostészta az ebéd a menzán. Aztán mégis csoda történt, már órák óta be nem áll a szájuk.
Sanyó sem teljesen értette az egészet, korábban majdnem száz százalékig biztos volt abban, hogy alap randitémákon túl sok mondanivalója nem lesz. Hiszen még felfogni se tudta teljesen, hogy járnak. Aztán tessék. Még komplett társadalomkritikát is alkottak, politizáltak és szidták a rendszert. Olyan gondolatok is előjöttek, amikről nem is tudta, hogy benne vannak.
Közben pedig leszállt az est, látták Márkót battyogni Kingáék felé, és a srác tényleg battyogott és tényleg Kingáék felé, nem hallucinálták.
Bár battyogása elég Dodókacsás volt a sár miatt, amit akkor szerzett, mikor levágta az utat két árkon is, hogy három másodpercet nyerhessen. Kingáéknál csengetett, a lány kidugta a fejét a szobája ajtaján, aztán vissza, és kiszaladt a fiúhoz. Valamiért most ment, mintha az első nyári vihar elmosta volna az összes elrontott butaságot kettejük közt. Ha csak néhány órára is.
Mazsolát evett, a srác elé tolta, aztán kimászott a kapun, hogy Pöfi ne szökhessen utána. Márkó a kezét nyújtotta, ő belecsapott és úgy ugrott a járdára.
- Ha a bal oldalon rágok, fáj az egyik fogam. - mondta tömören. A srác vett egy kis mazsolát, mindkét oldalon rágott egy kicsit aztán annyit fűzött hozzá az esethez:
- Nekem nincsenek lyukas fogaim.
- Úgy könnyű, ha az embernek van akarata és le tud mondani az édességről. - mondta Kinga, majd benyúlt a szájába. - Megvan a kis szaros. - selypegte, aztán hosszú percekig mazsolát piszkált a lyukas fogából.
- Annyira szexi. - vigyorgott Márkó, ő pedig beletörölte a nyálas ujját a pólójába és azt mondta:
- Még jó, hogy ezzel együtt szeretsz. - Márkó szíve nagyot dobbant.
- Akkor... - kezdett bele - Nem haragszol már? - nagyon nagyon akarta.
- Próbáltam, de nem megy tovább. - sóhajtott Kinga és elpöckölt egy mazsolát.
- Próbáltad? - mosolyodott el Márkó. Leesett a kő fele a szívéről, ez eléggé megnyugtatta ahhoz, hogy ne érdekelje a másik fél.
- Muszáj volt. Nagyon nyűgös leszek, ha visszagondolok rá. - sóhajtott Kinga.
- Nem csókolok jól? - vigyorgott Márkó. Olyan édes volt most a lány, béke volt köztük, még ha csak tűzszünet is, nem utálták egymást. Egy kicsit mintha minden rendben lett volna.
- Fogalmam sincs, hogy csókolsz. - húzta el a száját Kinga. - Egyrészt nincs viszonyítási alapom, másrészt meg a körülmények miatt figyelni se tudtam ilyesmire.
- Körülmények? - vigyorgott tovább a srác.
- Körülmények! Te vagy a legjobb barátom. Mintha Anna csókolt volna meg... érted? - rázta a fejét Kinga, s bár elég kétségbeesetten, most valahogy látszott, hogy nem lesz menekülés a vége, csak tisztázás és megbeszélés, mint ahogy azt illik.
- Bocsi, pedig direkt azért szóltam előtte, hogy járjunk, nem pedig csak úgy neked estem... - kért bocsánatot még egyszer, úgy négyezredjére is Márkó. Kinga megfogta a kezét.
- Én nagyon szeretlek téged. Ugye tudod? - kérdezte és a fejét a srác fejéhez koccintotta. Márkó bólintott. - De nem vagyok beléd szerelmes. - most jött a második nagy-szívdobbanás és pár perc néma hallgatás. - Vagyis... ki tudja. - legyintett aztán a lány.
- Nem akartam lelki traumát okozni neked. - mosolygott egyre Márkó. Kinga átölelte.
- De megtörtént. Amíg feldolgozom, addig meg nem is akarok ilyesmiről hallani! Együnk mazsolát. - Márkó felnevetett.
- Együnk! - Ez a válasz teljesen korrekt volt. Mármint Kinga részéről. Bár nem ezt várná az ember, de a kő másik fele is leesett a srác szívéről. Oké, halálra rémítette a lányt és teljesen összekavart mindent. Teljesen termeszétes, ha ennek az a vége, hogy mindenféle szerelem eltűnt. De szerencsére nem akar egyikük sem meghalni ma este, holnap se, egy hónap múlva se, ősszel se, sőt jövőre se. Tehát ha legközelebb majd újra bepróbálkozik valami hasonlóval, mikor majd leülepedett az egész, minden rendben lehet. Ez pedig teljesen megnyugtatta. Miért is nem gondolt erre tegnap?
Felverte az eső sárral a kedvenc kidöntött oszlopukat, amire telepedni szoktak így estefelé, hát most a palánk könnyen száradó vasára kellett fanyalodniuk. Nemsokára megérkezett Anna és Sanyó is, és elröhécselték az időt addig, amíg kijöttek még annyian, hogy érdemes volt kosarazásba kezdeni. Jázmin elővigyázatosan összesározható ruhát vett fel, így mindig őt küldték a labda után a vadregényesebb részekre. Épp egy ilyen kiküldetéről tért vissza sorsa előtt meghajtva fejét, mikor mellélépdelt Isti, aki akkor érkezett.
Kárára ő is le akarta vágni az utat hazulról, mint Márkó korábban, de ő sem számolt a dagonyával. Megfogta a lány vállát és így stabilan állva tudta egy dagi fűcsomóba törölni a cipőjét.
- Bocsi, egy perc. - mondta, Jázmin pedig állt a labdát magához szorítva és próbált nyugodtan lélegezni, nehogy sokkot kapjon és eldőljön oldalra, mint azok a fura kecskék.
- Hé, hol vagy már? - kiabált közben a lány után Krisztián, aki kosárkirály szériáját akarta sürgősen folytatni, amíg nincs velük Totó, mert addig ő a kegmagasabb.
- Mindjárt megy! - kiabálta Isti és szaporábban csüriszkélte a lábait a fűcsomókba.
- Hah! Itt van Isti? - értetlenkedett Krisztián és a susnya felé vette az irányt. Amit azonban látott, teljesen lesokkolta, és igaz, ami igaz, átfutott az agyán, hogy ha meg akarja Esztit szerezni, nem lenne szabad hangosan kimondania az első asszociációját, de ez csak fél agypillanat volt, és már kiabálta is:
- Esküszöm Isti hátulról kúrja Jázmint!! - a többiek mellérohantak, kivéve Annát, akinek annyira tetszett már önmagában az előadásmód, hogy röhögőgörcsöt kapott és fuldokolva kapaszkodott a palánkba.
- Vicces vagy, Krisztián! - suttogta Jázmin elhaló hangon, de senki nem értette.
- Kurva vicces! - kiabálta Isti, pont a lány fülébe. - Ó, bocs. Na, ne haragudj, tovább tartott, mint hittem. Majd meghálálom. - és szélesen vigyorogva ki is rontott a betonra. - Csak a cipőm töröltem a vállába kapaszkodva. - hallotta még a szavait Jázmin, de aztán csak tompa zúgást hallott.
- Ti is ugyanolyan perverzek vagytok, mint én! - védekezett Krisztián. - Hát nem idejöttetek ti is megnézni?? - Eszter fejensuhintotta, de azért nem túl keményen. Rangidős nőként elég kemény fejensuhintásokat osztott már ki a srácnak, ha hülye volt, most azonban kimondotta gyengéd volt. Hihetnénk azt, hogy a lelkét meghatotta az ajándék, vagy hogy csak szimplán túl nagy lett a vizsga utáni "leszaromhangulat", de az igazság az, hogy elsőre ő is azt hitte, amit Krisztián. Néhány év közelebbi ismeretség vele vagy Totóval hamar megrontja az ember hittanostáboron szocializálódott ártatlan lelkét.
Jázmin elcsigázottan sétált ki a gazból, a kezében úgy fogta a labdát, mint Artúr király az excaliburt. Lepasszolta Sanyónak, amivel elérte, hogy a fiúk visszatértek a játékhoz, majd egy pillantra az idegösszeroppanását puhán Kinga vállára hajtotta. Isti látta a mozdulatot, rögtön szóvá is tette.
- Összekentelek? - kérdezte bocsánatkérően mosolyogva.
- Fúj! - jegyezte meg az éppen arra szaladó Krisztián.
- Ja, csak ez a nyomi hozott zavarba? - mosolygott tovább Isti, majd megveregette a lány vállát és ő is beszállt a játékba. Jázmin hálát adott minden szentnek, akik hiányos szent-ismerete ellenére is mellé álltak, hogy nem küldték ki még Robit. Ha most ezt ő is látja, száz százalék, hogy megint kombinálni kezd.
Pedig csak egy hajszálon múlt, zárás előtt még ement a boltba kekszért, csak úgy jött ki a pályára. Még szinte visszhangzottak Jázmin fejében a gondolatok, mikor befutott. Eszegette a kekszét, majd letette Krisztián vize mellé.
Ez csak azért fontos, mert ahogy a lányok szokásukhoz híven egy fél óra múltán megunták az ugrabugrát és leültek, ő odament a kekszéhez, felnyalábolta és odament hozzájuk.
Persze nem ült a traccsparti közepébe és még csak le sem guggolt vagy hajolt hozzájuk. Állt előttük, kamaszosan jetis lábát premier plánban mutatva nekik. Evett még két kekszet, majd letolta a zacskót Kinga elé.
- Vegyél. - adta parancsba.
- Köszi, de nem kérek, fáj a fogam. - mondta Kinga, de a srác nem hagyta annyiban.
- Mondom, hogy vegyél. Te is adtál a tiédből. - így már érthető volt, hogy mást nem kínált.
- Oké... - nézett fel rá Kinga, de nem mozdult a keze.
- Vegyél már, vagy lenyomok egyet a torkodon. - rázta meg előtte a zacskót Robi, de nem volt a szokottnál jobban erőszakos.
- De ha nem kér? - kérdezte teljesen jogosan Eszter. És, ha már itt járunk, ő például kért volna.
- Akkor is vegyen, én se kértem és én is vettem. - mondta Robi és mostanra már teljesen a lány arcába nyomta a zacskót. Ez hatott, Kinga kivett kettőt, és felmutatta, hogy véget érjen az ostrom. Robi gúnyosan rávigyorgott, hogy "ez volt olyan nehéz?", aztán a többieket továbbra is figyelmen kívül hagyva visszavitte a kekszet Krisztián vize mellé. Kinga testvériesen elosztotta a barátnői közt a zsákmányt, ő maga viszont tényleg nem evett.
- Kekszet kaptatok? - lépett közéjük Márkó és leült, hogy kifújja magát.
- Kinga kapta. - helyesbített Jázmin és nagyon élvezte, hogy Robinak ő még csak eszébe se jutott ezúttal.
- Miért? - nézett nagyot Márkó.
- A múltkor adtam neki én is. - mondta Kinga. - Nem hiszitek el, de egész jót beszélgettünk.
- Mikor? - kérdezett újra a srác.
- Valamelyik este... volt nálam keksz és adtam neki. - legyintett Kinga, nem akart jobban belebonyolódni a témába.
- Minek? - váratlan, de ezt is Márkó kérdezte. Nem nagyon tetszett neki, hogy Kinga egyáltalán szóba áll Robival, akit utál és akinek a legjobb barátja meg Kingát utálja és mióta ismerik egymást, valamin mindig kötekedik vele.
- Ez a története annak, gyerekek, hogyan tanulta meg a kis Takács Márk a magyar kérdőszókat. - paskolta meg Márkó fejét Eszter.
- Hé, mi? - lökdöste meg Kingát a srác.
- Semmi, mondom. - bólogatott a lány és próbálta a lehető legártatlanabb arcát elővenni, mert semmiképp sem akart arról beszélni, hogy végülis azok a beszélgetések nyugtatták meg, amit Robival tett. Márkó hinni akart az ártatlan Kingaszemeknek, de valahogy nem tudott. Még ha semmi is, még ha csak egy kekszkölcsön megadása, nincsen rendben az, hogy Kinga és Robi között bármilyen nemű kapcsolat legyen. Robival nem.