23.

Sanyó békésen szuszogott a kispárnája alatt, és meg sem fordult a fejében, hogy felkeljen, legalább a déli harangszóig, vagy mikor már annyira éhes lesz, hogy felkelti a gyomra. Csakhogy ezt felülírta Krisztián, aki bevágtatott hozzá, kihúzta a függönyt, és rákiabált.
- Meddig akarsz még aludni?
- Amíg nyílnak a völgyben a kerti virágok... - nyöszörögte ő, és fogalma sem volt, milyen vietnámi emlék tört elő belőle, hogy meglepő pontossággal fel tudott idézni egy verssort. Néhány pillanatig mintha verset elemezni is tudott volna, s bár nagyon nem rémlett neki sem az ominózus sor előttről sem utánról semmi a versből, majdnem biztos volt benne, hogy aki írta, aludni akart még.
- Pattanj, Petőfi! - mondta Krisztián, de mivel barátja nem reagált, belerúgott az ágyba. - Talpra magyar!!
- Egy szadista állat vagy. - sóhajtotta Sanyó és egy művészit ásított.
- Ha most ezt felvettem volna, alávágtam volna a Metro Goldwyn Mayer oroszlánjának a hangját, felteszem YouTube-ra, és mindenkinek belinkelem. - fenyegetőzött Krisztián, aztán leült Sanyó laptopjához, és bekapcsolta. Sanyó félkómás fohászt mondott, hogy este kilépett Facebook-ról, mert Krisztiánból kitelt, hogy kiírjon valami kedveset az ő nevében.
- Nincs kedved felhozni a teám? - kérdezte aztán csendesen.
- Megittam, ha nem baj, nehezen tudtam csak kinyitni az ajtót, és úgy éreztem, megérdemlem. - mondta Krisztián, de fel se nézett, pötyögött tovább.
- Egészségedre. Nincs a hűtőn kajás doboz? - kérdezett újra Sanyó, át kell-e majd mennie Márkóhoz?
- Nincsen. - rázta meg a fejét tömör válaszként Krisztián, és pötyögött tovább.
- Amúgy. Mit is csinálsz? - kérdezett ismét csak Sanyó, és érdeklődve a laptop képernyője felé fordult.
- A menetrendet nézem. Menjünk már be a városba, venni akarok valamit! - magyarázta Krisztián, és egy random ott heverő füzetből kitépett egy fecnit, ráfirkantott pár számot, aztán kikapcsolta a gépet.
- Hiába leszel cuki Esztivel. - látott át barátja tervein Sanyó. - Egy plüssmaci nem téríti meg.
- Nem plüssmacit akarok. Olyat akarok, amiből tudja, hogy... hogy... - habozott Krisztián - belé vagyok esve, mint tehén a gödörbe!
- A szerelmi vallomást még gyakorold egy kicsit. - javasolta Sanyó, aztán felült, ásított még párat, aztán így folytatta: - Menjünk, és megveszem Anna napra azt a koponyás fülgyűrűt.
- Hol van még Anna nap! - legyintett Krisztián és kedvesen berúgta az ágy alá Sanyó papucsát, hadd keresse a srác.
- Csak ezen a héten lehet beváltani a bizonyítványban az ötösöket 100Ft-os kedvezményre a plázában. - magyarázta Sanyó, és elindult a papucsa után az ágy alá a porcicák birodalmába. - Így 300Ft-tal olcsóbb.
- Engem ez a probléma nem érint. - mondta Krisztián. - Mondjuk a plázában amúgy sincs olyan bolt, amiből bármit tudnék venni Esztinek. - itt elgondolkodott. - Várjál csak! - mondta, de olyan lendülettel, hogy Sanyó beverte a fejét egy deszkába.
- Várok. - nyöszörögte.
- Mi lenne, ha vennék neki valami rajzos biszbaszt. Biztos elájulna egy vödör zsírkrétától, vagy valami ilyesmitől. - csapott ököllel a tenyerébe diadalittasan Krisztián. Tökéletes ötlet.
- Kibaszott romantikus vagy. - sóhajtott Sanyó, de kár volt, már köhögött is. - Ez nem is porcica, pormacska...
- Na jó, akkor nem zsírkréta, hanem valami menőbb. Majd meglátjuk. Nem akarsz kölcsönadni egy ötöst? Mondjuk a fizikát.
- Pont a fizikát? - mászott ki az ágy alól Sanyó. A papucs meglett, felhúzta és elindult kifelé. - Vidd a törit, azért nem kellett annyit küzdeni.
- Mert szerelmes beléd Molnárné... - kiabált utána Krisztián, és visszakapcsolta a laptopot, hogy rákeressen a neten, mi számít menőnek a rajzosok körében. Újabb fecnit tépett ki az ártatlan füzetből és felírt rá pár művészellátót is a városban. Nem voltak közel, de legalább nem otthon ülnek, hanem mászkálnak egy kicsit a városban. Annyira nagyon meleget se mondott mára az időjárásjelentés.
- Csak irigy vagy. - jelent meg az ajtóban egy szelet kenyérrel a szájában Sanyó, és tálcán egy másik szeletet tolt Krisztián elé.
- Molnárnét nem irigylem, a tiéd lehet. A lányai viszont az enyémek. - vigyorgott a srác.
- Jó gyerek, ha egyszer leteszed a voksod Eszter mellett, ne mondj már ilyeneket... - mutatott rá egy nagyon fontos dologra Sanyó. Krisztián elgondolkodott.
- Ezt mondta amúgy ő is. Hogy ha nem lennék ilyen, járna velem.
- Szóval ha nem te lennél, járna veled? - nevetett Sanyó. - Sok esélyed van, én mondom!
- Neked sincs sokkal több. - utánozta gúnyosan barátja vigyorát Krisztián, mire Sanyó felé mutatta középső ujját.
Mire elindultak, már forróság tombolt odakint, szerencsésen kifogták azt az általános állapotot, amikor nem találják el az időjósok, milyen idő lesz. Naivságukért izzadással lakoltak. A focipályán nem volt senki, még a környékén se, a ledőlt oszlopok között zavartalanul nőtt a gaz és lengedezett a 35 fok, vibráló szavannává varázsolva a terepet. Még be se értek a buszmegálló árnyéka alá, Krisztián már megállt inni. Lecsavarta az ásványvizes üveg tetejét, és a feléig leitta. Sanyó a másik felét.
- Kibírtunk 300 métert. - jegyezte meg.
- Mindjárt engedek bele. - mondta Krisztián, és átszaladt az úton a tradicionálisan kék kúthoz, és telepumpálta a flakont vízzel.
- Megdöglünk, mire beérünk. Hülye vagy, hogy most kell menned. - nyávogott Sanyó, de lecsendesedett, mikor beállt a busz, hiszen mázlijuk volt, a város egyetlen hibrid busza járt erre, amiben volt légkondi. Felcsattogtak, leültek leghátulra, és azzal szórakoztak 10 megállón keresztül, hogy minden gyalogosnak integettek, majd miután beértek az urbanizációba és több lett az autó, 5 megállón át kezükkel lövöldözték a forgalmat.
- Amúgy van egy rossz hírem. - mondta Krisztián, mikor leszálltak. - Ha nincs semmi jó a plázában, akkor el kéne mennünk még ide-oda.
- Számítottam erre. - sóhajtott Sanyó. - De így is fáj. - Szerencsére a megállótól nem volt messze a pláza hűvös épülete, de míg odaértek, az maga volt a pokol, csak kicsit melegebben.
- Jó embernek kéne lennem, hogy a mennybe jussak. - mondta Krisztián, mert neki is eszébe jutott az pokol.
- Erről már lecsúsztál. - nyugtatta meg barátját Sanyó, és elmerengett messze, ahol a távolban egy párakapu állt, ami az alatta áthaladókat hidegvizes permettel hintette be. - Ha kijövünk, oda megyünk először. - szögezte le. Krisztián beleegyezett, ahogy abba is, hogy a plázában először abba a boltba menjenek, ahova Sanyó készült, mert az volt a földszinten.
- Heló, még be lehet váltani az ötösöket? - kérdezte a srác az egyik eladót, mire általános derű söpört végig az addig nézelődő kuncsaftokon. Férfias kérdés.
- Be, persze! - válaszolt az eladólány, aki nagyjából egyidős lehetett velük, nyári munkán. Látszott a komoly arckifejezésén, hogy ő a másodikon a Sugarcat nevű bizsusnál váltotta be az ötöseit. Egyetlen pillantásával intette kellő komolyságra a vásárlókat, nem tréfadolog ez, kéremszépen. Piros pólójában és fekete nadrágjában olyan volt, mint egy domina vasárnap, mikor húslevest főz. - Akciós termékre nem lehet, minden ötös 100Ft-ot ér, és kellene a diákigazolványod, mert felírom a neved, és az iskola nevét, amit minden üzlet megkap majd, hogy többször ne tudd felhasználni ugyanazt a jegyet. - darálta a mondókáját. Sanyó bológatott, aztán ahogy időt kaptak kiszemelni az alku zálogát, nekiesett a fülbevalós polcoknak.
- Ne haragudj, volt itt nemrég egy koponyás fülgyűrű, az megvan még? - kérdezte újra az eladót. A lány értetlenül mérte végig.
- Az női... - kezdte. - a férfi ott van hátul...
- Uniszex nincs? - érdeklődött Krisztián széles vigyorral a fején. A lány láthatóan nem teljesen értette a kifejezést.
- Megkérdezem a raktárban. - makogta.
- Ha most megvetet velem valami hüyleséget, megütlek... - nevetett Sanyó, aztán meglátta a koponyás fülgyűrűt egy polccal lejjebb. - Megvan! 1200... Akkor... 900 és az enyém~ Vagyis Annáé. - aztán Krisztiánra nézett. - Kell egy ötös?
- Tarsd meg nyugodtan, egy plusz százast még kinyögök valahogy. - mondta a srác, majd a visszatérő lányhoz fordult.
- Pontosan mit is kerestek? - kérdezte tanácstalanul.
- Nem fontos, találtunk fülgyűrűt. - mondta gyorsan Sanyó, mielőtt Krisztián újra összezavarja a lányt, és soha nem jutnak el a pénztárig. Csak sajnos a lányka még mindig nem tudott túljutni a női fülgyűrű kérdésén.
- Ez női, tudjátok? - kérdezte.
- A barátnőjének lesz. - mondta Krisztián. Sanyó megborzongott.
- A próféta szóljon belőled. - gondolta. Fizettek, és elindultak a papírbolt felé.
- Jól hangzik, mi? - vigyorgott rá Kriszián odakint.
- Nagyon vad gondolat, eljátszani se merek vele! - sóhajtott Sanyó, és kezdett a szíve összevissza verni. - Add csak ide a vizet! - kérte.
A papírboltban az általános dolgok közt jártak eddig csupán, füzetek, tollak, vonalzók, maximum és a legszélsőségesebb a kreppapír. Igazából a függönnyel elhatárolt részleg mindkettőjüknek olyan volt, mint valami titkos szekta találkozási helye. Bement valaki a titkos terembe, évezredes titkok tudójaként, mint egy shaolin szerzetes. Bátortalanul követtek egy nénit, aki előttük lépett be oda és hagyott egy kis rést a pajzson, amin ők, mint kis eretnekek is beférkőzhettek.
- Segíthetek fiúk? - kérdezte egy magas férfi, aki pont úgy nézett ki, ahogy az ember egy festőt képzel. Fehér köpenyén színes foltok voltak, és a bal füle mögé be volt dugva egy ceruza.
- A barátnőjének keresünk valami ajándékot. - mondta Sanyó viszonozva az előbbit.
- Imád rajzolni, és most fog érettségizni, meg akarom lepni. - bólogatott Krisztián. - Valami menővel. - tette hozzá.
- Igazán kedves tőled. - mondta a férfi, de látszott rajta, hogy ez kevés információ. Türelmesen nézett a srácokra, hátha kap még valami fogódzót, mit keresnek.
- Izé van? - kérdezte Sanyó segítségképp, és csettintett párat, mert nem jutott eszébe a megfelelő szó. - Olyan izé, amin festenek...
- Vászon? - kérdezte a férfi, mintha activity-znének. - Vagy állvány? - Sanyó elbizonytalanodott a szakkifejezésektől, mert közben eszébe jutott a szó, csak most már cikinek érezte kimondani, hogy rajztábla.
- Írtam fel dolgokat. - húzta ki a zsebéből Sanyó fél füzetét Krisztián, és felolvasta az elsőt. - Akvarellceruza. - büszke volt magára, hogy elsőre sikerült kimondani. - Azt olvastam, hogy ez elég király dolog.
- Igen, szépen lehet vele színezni és amik nekünk vannak, a vízre is jól reagálnak. - mondta az eladó, a két fiú pedig megértően bólogatott. Ha jól reagál, az jó. A férfi elindult a polcok közt, ők pedig követték. - Nézzétek, ezek az olcsóbbak, és felfelé drágulnak. Ezekből tudok hozni 24 színűt is, ezekből csak hatos van, ezeket pedig csak darabra tudjuk adni. - magyarázta, és érződött a hangján, hogy készül kivenni karjait a srácok szárnyai alól, oldják meg egyedül innentől, azt már csak ők tudják, hány darabosat akarnak venni.
- Csak egy ezres. - mondta Krisztián. - Látod, egy ilyen kis szar plüssmaci is már háromezernél kezdődik, és semmi haszna.
- Igazából minden ajándéknak az a haszna nem, hogy örül az, akinek adod... - filozofált Sanyó. Krisztián beleegyezett, és levett egy közepesen drága 12 daranos készletet a polcról, és a férfihez sietett.
- Ebből szeretnénk egy 24 darabosat. - mondta, mire a férfi megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy a fiúk nem tévedtek el a színesceruzák dzsungelében. Kicsit megrángott a szeme, mint akit homlokon nyalt a múzsa, és már képzeletben neki is kezdett festeni egy színesceruza őserdőt, ahol vízfestékgomb elefántok cammognak az ecsetbokrok között.
- És ez sima radírral lejön? - kérdezte odaérve Sanyó. Krisztián elismerően biccentett. Milyen értelmes kérdés máris, pedig csak tíz perce vannak idebent. Lám, mennyi minden ragad az emberre az iskolán kívül is!
- Igen. - válaszolt a férfi, és a pénztár felé irányította srácokat.
- Szerinted becsomagoljam? Vagy az már túlzás? - kérdezte odakint Krisztián.
- Hát, ha megbukik matekból, akkor ne csomagold be, mert az anyukája eltöri a kezeit, és akkor nehéz lesz bíbelődnie a celluxszal. - mondta Sanyó. - Én meg se próbálom beletenni díszdobozba, mert a végén még azt hiszi a kezét kérem meg, és felrúg ott helyben. Ez a kis tasak király csomagolás, majd berakom a zsebébe suttyomban.
- Örülni fog az anyukája, ha kimossa, és szétveri a mosógépet. - mondta Krisztián.
- Magyarországon úgyis kemény a víz. Miért nem használ vízlágyítót? - vigyorgott Sanyó.
- Úgyse használna az orvosi fémnek... Azt ne lágyítsa semmi. Vannak dolgok, amiből nem szabad engedni. - nevetett fel Krisztián.
Nagyon meleg volt, ahogy kiértek a plázából, első dolguk volt a párakapu felé indulni, hiába állt be pont az ő buszuk. Inkább lekésnek még ötöt, de szárazon ezt nem lehet elviselni. Gondosan leszigetelték a szatyraikat el ne ázzon a sok becses ajándék, és beálltak a hűvös permet alá.
- A mennybe jutottunk, Sándor. - mondta Krisztián, és Sanyó helyeslően bólogatott.