53.

Hazafelé a lányokkal tartott Tomi, ha már Márkó olyan angolosan felszívódott. A zagyva este elfedte a fontosabb gondolatokat a fejében, csak hülyeségek maradtak a felszínen, no meg az az érzés, amikor tudod, hogy aggódnod kéne valami miatt, de baromira nem jut eszedbe mi az, feszegetni pedig nincs kedved.
Egy kicsit még bolondoztak, mielőtt mindenki hazament volna, de távol a pályától, csak az utcában a lámpafény alatt. Anna magyarázott valami szellemjárásos történetet, amit nemrég olvasott egy blogon, amitől Kinga és Eszter épp, hogy csak össze nem pisilte magát, és a tejszínhab Anna deformált lelkének sütijén az volt, hogy az egyik lámpaoszlop villanykörtéje a legfélelmetesebb résznél kezdett vibrálni, aztán ahogy aláértek, ki is aludt. Anna szentül hitte, hogy ha nem is az ő természetfeletti erejének tudható be, minimum az ominózus kóborló lélek szellemeskedik velük. Több se kellett a Jurasics nővéreknek, sikítozva bújtak Jázminhoz, aki ettől majdnem elesett, mert egyébként is tiszta gyagya lett mióta Isti kilátásba helyezte, hogy este átmegy hozzájuk. Hát nem egyszerű ennyi hülyével.
De annál egyszerűbb velük elterelni a gondolatokat, Tomi nevetett és hallgatta Anna képtelen történetét a fickóról, akinek az életében befejezetlen ügye miatt nem akadt jobb dolga a halál után, mint, hogy egy vadidegen lány fürdőszobájában írogasson a tükörre. Odahaza ugyan kedvet kapott hozzá, hogy felírjon valamit ő is a párába, de valamiért csak a kénsav képlete jutott az eszébe. Felírta, hogy H2SO4, aztán otthagyta, mint pszichológiai kísérlet, hogy valakinek kis családjából feltűnik-e, s hiszik-e majd, hogy kísért náluk egy jobb létre szenderült kémiatanár.
A szobájában leült a gép elé, és még forgatta a fejében egy kicsit a kénsavat, de oda lyukadt ki, hogy a  nyári szünetben ez több, mint perverz, egy olyantól meg pláne, aki megfogadta, hogy megváltozik, legalább egy kicsit. Erről viszont rögtön eszébe jutott minden aggodalma.
Jól kéne időzíteni és tervezgetni a dolgokat Lucával, de hogy a nyüves életbe tud az ember ilyesmivel foglalkozni, ha meg kell mentenie a legjobb barátja lelki világát egy hülye picsától? Még jó, hogy elég Lucával Facebook-on beszélgetni, normális válaszokat lehet kiagyalni, nem kell spontán kapkodni, és a lány megmenekül ettől a defektes énjétől.
Csak sajnos Márkó nem menekül meg Kingáétól.
Vagy bele se kéne avatkozni?
De. Mindenképp kell, különben hirtelen éri majd a sokk és még valami hülyeséget csinál.
Késő volt már, gondolkodott, ahogy csak bírt, még jegyzeteket is írt egy régi füzet utolsó lapjára a megfelelő stratégiákról, de valahogy túl fáradt volt hozzá. Nem akartak összeállni a dolgok, csak fél válaszokat írt Lucának is, és egyre csak álmosodott. Még alig múlt éjfél, mikor lefeküdt aludni, de még utána forgolódott egy darabig, mert sikerült azzal elhessegetnie ezeket a gondokat, hogy vajon a normális emberek is így belelovalják-e magukat hülyeségekbe? Emiatt pedig éberebb volt, mint addig.
Aztán valahogy a semmiből jött egy álom.
Idiótábbnál idiótább, követhetetlen képek villództak az agyában, ő meg forgolódott és csapkodta a karjait a matrachoz. Éles fájdalomra tért magához, benyilallt a homlokába, kicsit a jobb szeme fölött. Megszédült egy pillanatra, aztán kitisztultak a történtek, rájött, hogy a nagy rángatózásában belefejelt a falba.
Ez még hiányzott!
Reggelre be is lilult.
Már ébren volt, mire felkelt a nap, így már világosban nézhette át a stratégiai jegyzeteit, de mindet túl nagy hülyeségnek látta, így összefirkálta és berakta a füzetet a többi füzete közé. Inkább felhívta Márkót.
- Mi van, haver? - kérdezte még nála is kómásabban a fiú, ő meg igazából nem tudtam, mi van, hát makogott valami hülyeséget arról, hogy nem bír aludni, és még Lucát is belekeverte azzal, hogy rajta jár az esze. Márkó mélységesen együtt érzett. - Nekem mondod!? Kingán túráztattam az agyam hajnalig, aztán mire elalszok, felhívsz, és oda az egész. - hiába na, egy jó barát segít, ahol tud.
- Öhmizé. - makogott tovább Tomi, aztán hozzátette - Nem baj, ha végül is szóba jött, mert én is gondolkodtam Kingán. - Pár másodperc néma csönd a túloldalról, Márkó vagy visszaaludt, vagy nem tudta feldolgozni a hallottakat.
- Minek? - kérdezte végül. Legalább ebből annyi kiderült, hogy nem alszik.
- Hát figyu. - csapot bele a lecsóba Tomi, bár itt egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, mert magában is narrálta a történéseket, és először arra gondolt, "Vágjunk a lecsóba!". Ez pedig messziről is érdekes volt, hát még közvetlen mellőle, de szerencsére gyorsan rájött, mi a helyes forma, és nem is gondolt arra, hogy a lecsóba maximum hagymát vág az ember, mert ettől tuti elröhögi a komoly mondanivalót. - Ne mássz bele megint.
- Megint? Ki se másztam belőle. - sóhajtott Márkó egy akkorát, h berezonált a telefon.
- Úgy értem ne éld bele magad, mert pofára fogsz esni. - magyarázta Tomi. Márkó feldörrent.
- Már elugattam neked vagy ötször! Ismerem őt és száz százalék, hogy csak hisztizett, most tuti sínen vagyok!
- Én csak azt mondom, hogy ha mégsem, akkor nagyon szarul leszel. - mentette a menthetőt Tomi, de nem segített.
- Ennél már nincsen lejjebb. - morogta Márkó és letette.
Pedig tudhatta volna, hogy ez az a mondat, amit sosem szabad kimondani, mert ilyenkor az Univerzum azt hiszi, be kell bizonyítania, hogy van. Mindig van rosszabb.
Tomi összeszorította az öklében a telefont, míg a billentyűzár be nem aktiválódott, aztán morgott egyet és nekivágta a falnak.
Mert ő tudta, hogy van rosszabb.