15.

Négy-öt vidám pohárral később már olyan emelkedett volt a hangulat, hogy Anna is elfelejtette, hogy ő tulajdonképp haragszik Totóra, és állandóan azzal szórakozott, hogy kinyomja a srác telefonját, amiről a zene szólt. Mikor abbamaradt a dal, mindenki egyszerre ordította be a dalszöveget.
Tomi pici szíve is kezdett megnyugodni, és valahogy csak most tudatosult benne, hogy új dimenziók nyíltak meg előtte, ő is tagja végre a boldog tömegnek, akik csókolóztak már. Ez pedig ellazította görcsös kis izmait, bár lehet, hogy ebben segített a két kólás bor, ami olyan gyorsan és jólesően csúszott le, hogy fel se vette. Hanyatt dőlt a fűben, és úgy bámulta a narancsosodó eget, mintha még sose látta volna.
Minél inkább estébe hajlott a délután, annál inkább érezték az elmúlt nyarak szellemét, mikor minden este a focipályán lógtak, míg fel nem kapcsolták a villanyokat. Vagy tovább is.
Sanyó viszont nem feledte a mérgét, minden korty csak jobban fokozta azt benne, amikor pedig Totó eltűnt két másodpercre a sötétben, Annához lépett.
- Úgy viselkedsz, mint egy idióta! - mondta keményen.
- Mert? - kérdezte a lány, és megszokásból leállította a zenét, mire mindenki üvöltött egy fél sort.
- Rámászol Tamásra, hogy féltékennyé tedd Totót? - húzta el a száját Sanyó.
- Ja, bocs Sándor. Nem néztem híradót. - sóhajtott Anna, és nem is akart tovább a fiúra figyelni, visszafülelt fél füllel Maki és Eszti beszélgetésébe, még ha most már ha akarta se tudta volna követni.
- Híradót? - kérdezte Sanyó. Nem tágított.
- Nem tudtam, hogy megszüntették a szabad akaratot. - rángatta meg a vállát Anna.
- De lehetne eszed, hát hogy viselkedsz? - morogta Sanyó.
- Bocsi, apuci! - grimaszolt Anna, és kinyújtotta a lábát jelezve a srácnak, odébb lehet állni.
- Olyan akarsz lenni, mint a picsái? - kérdezte az.
- Ha igen, se lenne hozzá semmi közöd! - sóhajtotta a lány. Bele se gondolt, hogy a kis akcióval Sanyóban is felébreszti majd a régi érzéseket.
- Miért is lenne? - mormogta maga elé a fiú. - Te is egy olyan ribanc vagy, aki utána futosgál, akkor én labdába se rúghatok.
- Mit mondtál? - pattant fel rögvest a lány.
- Semmit. - fordult meg Sanyó, és indulni készült.
- Mit mondtál? - sietett utána Anna.
- Azt hogy te is egy vagy Totó szociopuncijai közül. - mondta Maki segítőkészen.
- Azt, hogy nem gondoltam volna, hogy mindenre képes vagy. Érte. - helyesbített Sanyó, de nem állt meg, elindult hazafelé az ösvényen.
- Mi mindenre? - kérdezte Anna egyre dühösebben, de lassan már szaladt a srác mellett, mert Sanyó hosszú lábaival sokkal gyorsabb volt nála még úgy is, hogy egyáltalán nem kapkodta el a távozást.
- Ugyanúgy kurvulni, hogy felkelsd a figyelmét, mint mindenki más. Olyan vagy mint mindenki más. - mondta.
- Nem vagyok olyan. NEM vagyok olyan!! - kiabálta Anna. Ha valamivel ki lehetett hozni a sodrából, az ez volt. Mindig úgy nézett ki és viselkedett, amire a normális emberek reakciója minimum egy csodálkozó pillantás volt. Sose akarta azt tenni, ami éppen divat, vagy menő, vagy amit elvárnak tőle, és nem azért vonzódott Totóhoz sem, mert ő volt a helyi vagány csávó, hanem mert kiskorától ismerte. Tudta minden fintorgása mögött mi áll, ismerte minden kedvenc zenéjét, és élete minden fontos pillanatát hozzá tudta kötni.
- Nem olyan vagy, ugyanolyan! - állt meg hirtelen Sanyó, mire ő is megtorpant. - U-GYAN-O-LYAN.
- Fogd be! - lökte meg a srác vállát.
- Mert? Csúnyán meg fogod bosszulni? Lesmárolod Krisztiánt? - gúnyolódott Sanyó.
- Nem, hanem beverem a fejed! - kiabálta Anna. Ekkorra már a többiek is odagyűltek köréjük.
- Na, nyugi van kislány! - mondta Krisztián, és próbált Anna elé állni.
- Nem kell megvédeni, majd átlépem, ha nekem ront! - mondta mérgesen Sanyó.
- Fogd be a pofádat!! - kiabálta a lány, majd a srácnak ugrott. Vagyis esett, mert megbotlott egy gödörben.
- Hé... - húzta vissza Annát Krisztián a vállainál fogva. - Nyugi már!
- Eressz el! - rúgkapált a lány.
- Most legyen nagy a szád! - kiabálta Robi élvezettel vigyorogva.
- Kuss legyen!! - kiabált vissza Anna.
- Ne ugrálj már, meg fogsz valakit rúgni! - hadakozott Krisztián, és igyekezett az illendőség határain belül lefogni a lányt. Aztán jobb ötlete támadt. - Megfogom a melled!
- Nincs is melle!! - mondta dühösen Sanyó, de már mindegy is volt, Anna egy másodperc alatt kitépte magát Krisztián karjaiból, és nekiugrott. Ütötte, karmolta és rúgta ahol érte, a srác pedig hiába üvöltözött és hiába próbálta lefogni, a hosszú körmök felsértették a bőrét, a tornacipő nagyokat puffant a sípcsontján, az apró öklök pedig hol a szájába, hol a szemébe csattantak.
- Na most volt elég. - lépett közéjük Totó is, a sörét gondosan Maki vigyázó medvetenyerébe téve. Erős karjaival ellentmondást nem tűrően emelte le a lányt Sanyóról, majd a hátára csapta, és hiába érték most az ütések és a rúgások őt, elindult vele a szürkeségbe.
Hosszú percekig álltak a többiek csendben, hallgatva Anna válogatott káromkodásgyűjteményének halkulását. A csendet Robi törte meg:
- Erre igyunk! - Isti kishúgszerűsége után nézett, aztán hallgatott barátjára, és Makival visszatértek a kút köré. Sanyó várakozón nézett a lányokra, menjenek barátnőjük után, és hozzák vissza, hadd szadizzák még egy kicsit egymást, hátha jutnak valamire végre. Úgy tűnt egy verekedés még nem tette oda a pontot a mondata végére. Krisztián a károkat mérte fel. Azt sikerrel megállapította első pillantásra, hogy ebből monokli lesz Sanyó szeme alatt, de most vette csak észre, hogy halvány sávban vér is csordogál a srác homlokáról.
Kinga egyik lábáról a másikra állt. Utálta az ilyen helyzeteket, tudta, hogy a betyárbecsület Anna mellé kellene, hogy állítsa, de az igazságérzete most Sanyó pártját fogta. Sokkal inkább el tudta volna képzelni vele legjobb barátnőjét, ellentétek vonzzák egymást alapon. Azt meg külön nem értette, miért kellett így féltékennyé tenni Totót? Jázmin Eszti vállára hajtotta a fejét, mert az előbb már majd bealudt, mikor kitört a verekedés úgy felriadt, hogy most szédült körötte a világ. Félálomban Isti kísértette, azon tanakodtak, lemenjenek-e a kútba ókori kincsek után kutatni. Most nemigazán értette a valóságot, ki verekszik kivel és miért, és Isti miért nem vele beszélget? Eszti vállának puha vattacukorszaga pedig megnyugtatta. Esztit bezzeg nem, aki a fejét fogva állt, nézte a történéseket, és annyira imádkozott, hogy Arany János balladisztikája ne menjen ki holnapra emiatt az agyából, hogy azt se vette észre, hogy Jázminnyálcseppek gazdagítják ezentúl a pólóját.
- Ti se bírtatok volna agyat adni neki? - morogta Sanyó, és már régen haza akart indulni, csak nem akart szerelmi vallomásba futni a kukoricás mélyén.
- Menjünk a városnak. - mondta Krisztián, mintha csak barátja fejébe látna.
- Engednek kellett volna. - mondta Sanyó, mikor már ketten voltak. - Hátha kitépte volna a szívem, és megeszi.
- Az is csak neki lett volna jó. - legyintett Krisztián.
- Nekem is jobb lett volna. Holnap temethetnétek, mint a gólyát. - sóhajtott mélyet Sanyó, és megállt egy pillanatra. Egyre sötétebb lett körülöttük a szürke, már nem is látta tisztán a kút körüli nyüzsgést. Hunyorgott, de rosszul látott sötétben, úgyhogy inkább szedte a lábát, hogy beérje Krisztiánt. - Szerinted, ha megcsókolnék egy csajt, ő féltékeny lenne?
- Nem. De ha megcsókolnád Totót... - nevetett fel a srác.
- Nem megcsókolnám... kibelezném éjszaka. Olyan igazságtalan az egész. - kezdett egy követ rugdosni Sanyó.
- Vigyázz, a halottakat is jobban szereti... - kezdte Krisztián, de Sanyó szomorúan folytatta a mondatot.
- Mint engem??

Már egészen késő volt, mire berúgta a kaput. A szomszéd ház emeletén még nem égett a villany, innen tudta, hogy a többiek még vígan odakint vannak.