1.

Teljesen natúr nyári napként kezdődött a nyár legelső napja. Az elhagyatott focipálya az utca végén az iskolaév utolsó napjaiban kinövesztette a szokásos pár öl gazt, ami csak arra várt, hogy kitapossák. Eszti már kilenc óta a kerítéslécek között ült, és minden apró kis zugot és repedést teletömött színes ceruzákkal, szín szerint szelektálva őket. Felhúzott térdein pihent egy rajztábla, de annak ellenére, hogy már majdnem másfél órája fel sem nézett, a lapon még semmi nem látszott.
Mindenki más még javában aludt otthon. Őt és Krisztiánt kivéve. A fiú a dombról igyekezett a lehető leghalkabban Eszti mögé settenkedni. A nagymamájánál volt, valami dobozokat segített neki kipakolni, de nagyon sietett vissza, mert már az odaúton látta, hogy a lány rajzol. Letámasztotta a biciklijét a kerítés végén, és halkan, oszloptól oszlopig settenkedett. Előbb megijeszteni akarta a lányt, aztán csak bámulni, aztán megcsókolni, aztán megkérni a kezét azon nyomban. Ez egyenes arányosságban volt a settenkedés gerjesztette adrenalinnal.
Felmászott a fára, ami a kerítéstől olyan jó két méterre lehetett, és gallyai egész a lány fölé nyúltak. Óvatosan mozgott, de akár zajonghatott is volna, mert Eszti annyira elmerült gondolataiban, hogy ha egy atombomba robban mellette, azt sem vette volna észre. Ezen sokat segített a fülébe dugott zene is.
Krisztián közben kicsit megcsúszott, és nyüszítve próbált a fán maradni, úgy, hogy nehogy pont akkor vegye észre a lány, mikor felakad, mikor leesik, vagy mikor felnyársalja egy kerítésléc. 
- Hát te meg mi a pöcsömet csinálsz? - jelent meg hirtelen Totó.
- Életben maradok! - nyögte Krisztián, és úgy döntött inkább leugrik magától, mielőtt a gravitáció rántaná le.
- Értem. Evolúciós ugrás. Épp lejössz a fáról. Értem, későn érő típus vagy. - mondta Totó, és kicsit röhögött magában, majd írt egy sms-t.
- Esztert akartam megijeszteni. - magyarázta Krisztián.
- Elég lett volna, ha elé állsz. - rángatta meg a vállát Totó. Krisztián sértődötten összefonta a karjait.
- Csak azt akartam, hogy ne halljon meg. Összejött volna, de ez a szar cipő csúszik... - morogta.
- Nem hallott volna meg, zenét hallgat. - pötyögött tovább a telefonján Totó.
- Mi van?- hunyorgott Krisztián, és kicsit előre is hajolt, hogy jobban lássa a lányt.
- Egyrészt - kezdte Totó. - én már a kertből hallottam, hogy itt töketlenkedsz. Másrészt, folyton zenét hallgat, ha rajzol. - azzal fogta, és a buszmegálló felé sietett. Krisztián megdörzsölte a fejét. Tényleg elég töketlennek érezte magát, de nem akarta beismerni. Hogy bizonyítsa, nincs Totónak igaza, suttogni kezdett.
- Eszter!!
semmi válasz nem jött, hát hangosabban folytatta.
- Eszter!!!
semmi válasz ismét, hát elkiáltotta magát:
- ESZTER!
A lány hátranézett. Kivette a fülhallgatót a füléből, és szeme elé tette a kezét, hogy jobban lássa ki kiabál.
- Mizu? - kérdezte, miután felismerte a srácot. Krisztiánban megfagyott a vér egy pillanatra.
- Csak kíváncsi voltam, mekkora üvöltést hallasz meg. - vágta ki magát. A lány felnevetett, ő pedig kihasználta az alkalmat, hogy elsiessen.

A bicikli azonban nem volt sehol.