2012. július 2., hétfő

cast~

Először is:

Anna -> egy agresszív állat, annak ellenére, hogy csak másfél méter. Táncol és énekel, több-kevesebb sikerrel. Elkötelezett rajongója Totónak. Nem rossz lány, csak kevesen értik.

Kinga -> egy jól fejlett szerelmi háromszög egyik tagja, kicsit gyerekes, hajlamos ok nélkül rettegni, pánikrohamból pánikrohamba esni. Egyébként sokszor bunkózik. Kissé pszichopatikus és neurotikus, ezen pedig hipochondriája sem segít. Anna legjobb barátnője és Eszti húga.

Eszti -> Kedves lány, csöndes, amolyan anyáskodó fajta. Sokat rajzol egy speciális, erre kifejlesztett kerítésen. Érdekes viszonyban áll a pedofília fogalmával, és a névmemóriája sem a legjobb. Kinga nővére.

Jázmin -> Plüssmaci fajta lány, mindenki egész nap csak ölelgetné. Minden vágya Isti, de ezt csak kisebb nagyobb bökkenők által tudja a fiú tudtára hozni. Nagy tehetséggel ég be mások, főleg huszonéves fiatalemberek előtt. Ilyenkor általában magánál tartja Annát.

Robi -> Külső szemlélő könnyen jut arra, hogy kimondott faszfej. Kicsit tahó, bunkó és nem szívügye mások lelki állapota, de mindemellett érzékeny gyerek, csak Annához hasonlóan kevesek értik. Még kevesebben értékelik. Isti legjobb barátja, ezen kívül pedig a már említett szerelmi háromszög másik tagja. Anna esküdt ellensége.

Totó -> A legvagányabb, legmenőbb, leglazább srác az egész környéken. Mindenki érte van oda, de ő senkinek nem adja egykönnyen a lelkét. Mást annál inkább. Múltjában sok a titok, a kérdőjel és ezeken a pletykák sem segítenek. Focizik. Focizna, ha nem menne szét a térde kéthetente. A nagymamájával lakik.

Márkó - > Állandóan vigyorog, pedig nem sok oka van rá. A már említett szerelmi háromszög harmadik tagja. Nincs jó barátságban a kutyákkal, sem pedig a bogarakkal. Tomi legjobb barátja.

Tomi -> Olyan arca van, mint egy kislánynak, ezért általában csak kislányok vetik ki rá a hálójukat. Gyakran gyanúsítják azzal, hogy esetleg a saját neméhez vonzódik. Ezt a tévhitet csak Anna, Kinga, Eszti és Jázmin tudnák megcáfolni, és meg is teszik. Még nem találkozott rendes fodrásszal. Néha alkalom adta sebészeti beavatkozásokat hajt végre a rászorulókon.

Isti -> Szereti azt hinni, hogy Totó nyomdokaiba léphet, szereti azt hinni, hogy már túl is szárnyalt mesterén. Teljesen biztos benne, hogy minden lány belé szerelmes, hiú és többet törődik magával, mint azzal, hogy észrevegye, ha egy lány a végén mégis belé szeret. Óvodás kora óta Robi legjobb barátja, de mai napig nem érti szerelmi döntéseit.

Sanyó -> Pelenkás kora óta szerelmes Annába, de mindig a cél előtt tör ki az aktuális világháború. Karatézik. Egyszer összetűzésbe került egy virágkaróval, és a karó győzött. Krisztián legjobb barátja. Márkó szomszédjaként teljesen tisztában van a fiú helyzetével, de nem igazán rajong érte.

Krisztián -> Egy perverz disznó, de csak szabadidejében. A valóságban megingathatatlan rajongója Esztinek, annak ellenére, hogy a lány idősebb nála. Csak épp hitelét vesztette. Van egy Gyanta névre hallgató kismacskája, akit hónapokon át titkolt a macskaallergiás Sanyó elől.

~

Fel fog bukkanni még:

Maki -> Totó legjobb barátja, de az igazi nevét Totó sem tudja. Annyi biztos, hogy az édesanyja ázsiai származású. Végtelenül jóképű fiú, ha valaki féltékennyé szeretné tenni Totót, annak vele kell kezdenie. Ha Totó épp nem ér rá, megmenti Annát a bajból.

Nagyi -> Totó nagymamája, aki bárki másnak is a segítségére van, bármikor, a nap bármelyik szakában. Unokájával szigorú, de jószívű. Leghatásosabb fegyvere a fülhúzás.


a regény egy alternatív jelenben játszódik! :3 jó szórakozást ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése