2.

Sanyó megnyomta a csengőt, aztán benézett Márkóék udvarára. Csend volt. Egy kövér macska ásítozott a kukán, közvetlenül mellette, és ő csak ráfintorgott, de tudomást sem akart róla venni. Elég volt a macskaszagra gondolnia ahhoz, hogy tüsszögni kezdjen. Már érezte is, hogy szúr a szeme, de nem akarta megdörgölni, mert ha a csengőhöz hozzáért az a büdös dög, akkor úgy begyullad a szeme, hogy egy hétig csak hangok alapján tud majd tájékozódni.
- Márk! - kiabált be, mert nem akart sokáig itt állni, közvetlen fenyegetettségben a macska mellett. Márk azonban nem jött. Fülhallgatóval a fején aludt odafent, és esze ágában sem volt felkelni. Hajnalig a szülei veszekedésétől volt hangos az utca ezen kis, félreeső része. Sanyó is hallotta őket, de már minden verziót kívülről tudott, hisz mióta az eszét tudta, ugyan úgy zajlott le a legtöbb este. A szomszédban Márkó szülei vagdossák az ajtókat, ordítozás, bőgés, ordítozás, csapkodás, néha rendőr, néha mentő. A rituálé második jelenetében lépett ő színre, jött és hozott enni Márkónak.
Sanyó anyukájában volt egy ilyen ősi ösztön, rendre kimentette ótvar szülei karmai közül a kicsi Márkót. Csakhogy egy idő után a kicsi Márkót nehéz volt kimenteni, így csak ennivalót küldött neki. Sokat.
Amennyi ételhordójuk csak volt otthon, mindet telerakta, és átvitette a fiával. Sanyó pedig vitte mindig. Semmi baja nem volt ezzel, csak unta. Néha idegesítette. Régebben a "Márkómentések" abból álltak, hogy az apja átment, leordította Márkó szüleit, hogy ne Márkó előtt rendezzék a hülyeségeiket, és átvitte magukhoz a gyereket. Márkó szülei pedig ott folytatták, ahol megzavarták őket.
Márkó ilyenkor mindig náluk maradt egész éjszaka. Nem voltak túl jóban, szóval csak zavartan kerülgették egymást. Sanyó legjobb barátja az elmebeteg Krisztián volt, akivel már zsenge gyermekségükben is elborultabbnál elborult játékokat eszeltek ki, aminek sokszor lett sírás a vége. Ezzel szemben Márkónak Tomi volt a legjobb barátja, akit a föld minden kicséért sem lehetett baromságokba belevinni.

Csend volt és meleg. Darazsak zümmögtek a cseresznyefa körül, és Sanyó úgy döntött, ha már úgy is itt kell vesztegelnie, legalább lop magának egy marékkal. Felállt a kerítés betonrészére, majd egy "sicc"-el elzavarta a kövér macskát. Átlépett a kukára, és épp nekilátott a szüretnek, mikor meglátta Krisztián biciklijét a focipálya mellett. Krisztián nélkül.
A srác hónapokig gyűjtötte a pénzét, hogy vehessen egy rendes biciklit, mert a nővérétől örökölt rózsaszíntől a falra tudott volna mászni. Szerelem volt első látásra, mikor megpillantotta a sportbolt kirakatában ezt a zöld csodát. Hetekig csak róla beszélt, és "kislány"-nak hívta, és még egy próbakörre sem engedte át senkinek. Furcsa volt tehát, hogy most nem együtt voltak.
De a biciklik ritkán tekerik ki magukat az udvarból, szóval Sanyó biztos volt benne, hogy ellopták, de legalább is álnok mód vették kölcsön. Mivel Krisztiánék szomszédjában Totóék laktak, és mivel köztudott, hogy Totó bármit megtesz, hogy elérje az aktuális buszt, hogy elérje az aktuális barátnőjét, és mivel a focipálya meglehetősen közel van a buszmegállóhoz, már a gyanúsított is megvolt.
A bicikli ott árválkodott, szabad prédaként, neki pedig ott kellett állnia a kukán, lopva a cseresznyét, szatyrában egy hadseregnek elegendő rakott krumplival, egy üstnyi húslevessel, és egy fél doboz vaníliás karikával. Vagyis, hát lényegében.
- Márk!! - üvöltötte megsürgetve a fiút. Márkó fülében épp váltott a zene, így a pillanatnyi csöndben pont meghallotta Sanyó kiáltását. Kiugrott az ágyból, ő is tudta már a menetrendet, tudta, hogy érkezik a reggeli/ebéd/vacsora. Levágtatott a lépcsőn, csak úgy alsónadrágban, kivágta az ajtót, és a kapuhoz rohant. Igazán nem akarta megvárakoztatni Sanyót.

Aki a kukán állt, és cseresznyét evett.

- Kaja! - lóbálta meg a szatyrot, és szemérmesen levett a füléről egy odaakasztott cseresznyepárt.
- Kaja. - egyezett bele csodálkozva Márkó. Elvette a szatyrot, de nem tudott némán beletörődni a látottakba. - Miért állsz a kukán? - kérdezte semmilyen hangsúllyal.
- Cseresznyét lopok. - ugrott a fűbe Sanyó. - Bemásztam, aztán ide könnyebb belépni.
- Értem... - húzta össze a szemöldökét Márkó. - És miért nem a kapun jöttél be?
- Anya azt mondta, ne törjek rád. Na, de mentem, sietek. - mondta gyorsan Sanyó, és a kapuhoz ment.
- Csövi... - vakarta meg elaludt, összevissza kócos haját Márkó.
- Este gyere ki. - biccentett még Sanyó, majd bezárta a kaput, és elrohant, hogy visszaszerezze a biciklit a préritől.
Senkit nem látott a közelben, csak Eszti gubbasztott bedugott füllel a kerítéslécek között, és elmerülten rajzolt. Valami hülye zenét hallgathatott, mert mindenféle nyüszítésszerű hang kavargott körülötte. Hiába, Eszti, ha rajzol, csak hülye zenére tud, csak maximum hangerőn, a kerítéslecek közt.

Időben ért a biciklihez, ellenőrizte, hogy nem esett-e baja, majd felpattant rá, és eltekert Krisztiánékhoz.